Interjúk

Aetherius Obscuritas Interjú

Először is gratulálok a Fekete orvosság lemezhez. Szerintem kiváló anyag lett, mely egyéni, de ugyanakkor magában hordozza a black metal eredeti esszenciáját is.

Köszönöm a szavaidat, magam is elégedett vagyok az eredménnyel, a lemezzel és hatásával egyaránt. És majd az idő eldönti, hogy sikerül -e túlszárnyalnia Víziók sikereit.

A lemez keverését és az összes utómunkát te végezted. Mint ahogy azt a végeredmény is mutatja, szeretsz minőségi munkát kiadni a kezeid közül. Régebben is foglalkoztál hangmérnökséggel, vagy ez az irányú érdeklődés az Aetherius Obscuritas kapcsán alakult ki benned?

A minőség természetesen összekapcsolja a két dolgot, de egymástól függetlenek. Büszke vagyok arra, amit eddig a kezeim közül kiadtam (a stúdiómunkákra gondolok), és szerencsésnek érzem magam, hogy már ilyen fiatalon szakmailag összehozott a sors egy csomó nagyszerű bandával. Szorosan ide kapcsolódik: egy másik interjúban is már hangot adtam a felháborodásomnak, vagyis, hogy a Magyarországon elismertnek számító stúdiók többségében kontárok dolgoznak, tönkreteszik a felvételeket. Ez elsősorban (mert máshol is akad) a budapesti régióra vonatkozik: szarrá maszterelik az összes anyagot, egy digitálisan összenyomott téglalap lesz a dalokból, ahelyett, hogy arra használnák az eszközöket, hogy maximális dinamikát adjanak neki. (Ha csont téglalap a jel, akkor az már nem nevezhető dinamikának szerény véleményem szerint.) Mondok is egy nevet, csak hogy tele legyen a fiókom olyan levelekkel, amiket úgyis olvasás nélkül törlök: Bakery stúdió. Nem akarom ezzel a csapatot megbántani, de remélem, hogy észreveszik a súlyos hibáikat és a profi, korszerű technikát jóra fogják használni. Persze vannak kiemelkedő stúdiók is, de mindenhol lehet jót és rosszat mondani… ezért van az, hogy nincs két egyforma lemez, hiszen ha egyforma stúdiók lennének, akkor egyforma hangzás is születne. Hozzátenném, -és a fentebb említett csapat mentségére szóljon- hogy ez az „agyonmaszterelés” egy globális vírus, ugyanis a naiv hallgatóság azt hiszi, hogy ami hangosabb, az jobban is szól. Szóval ez egy ilyen „ki tud hangosabb lemezt csinálni” verseny. Ejj, de hosszú lett ez a válasz. 🙂

Az albumon a számok vegyesen angol és magyar nyelven íródtak. Ennek mi az oka? Közre játszanak külföldi tervek is? Meg vagy elégedve a Paragon kiadó munkájával?

A kezdetek óta bilinguálisak a szövegek. Semmi köze külföldi tervekhez, és mindig a véletlen műve, hogy melyik nyelv kerül előtérbe. Nem számoltam össze, de szerintem azért a magyar dalok többségben vannak, és erre a jövőben is figyelni fogok, sőt, újabban nem is írtam angol szövegeket, verseket. Mindegyik linguának más a kifejező ereje és hatása, a hangulatot is erőteljesen képesek befolyásolni.

A szövegek ezúttal is rendkívül mély mondanivalóval rendelkeznek. Mi ihlet téged, mikor ezeket a sorokat papírra veted? Elképzelhetőnek tartod, hogy eljön majd az idő, mikor már nem lesz mit megosztanod a világgal ebben a formában?

Nagyon érdekes kérdés, még sosem gondolkodtam rajta. Köztudottan ellene vagyok a kliséknek. Ha nem jön az ihlet, akkor nem írok. Egy darabig kétségbe is voltam esve, mert majdnem egy évig nem vetettem papírra semmit, de néhány hete felkértek, hogy énekeljek és írjak szövegeket egy projektben, (hogy mi ez, azt majd előbb-utóbb meghallja a nagyérdemű, nem sok köze van a black metalhoz) és hirtelen megtelt a fejem jobbnál jobb életszerű témával és kapcsolattal. Mindig lesz mondanivalóm, ha a világ kíváncsi lesz rá.

Egyesek szerint a black metal stílus kötelezően okkult, misztikus és sátánista, és ha ettől eltérsz, nem nevezheted a zenédet black metalnak. Ahogy én látom, a te szövegeidre abszolút nem jellemző a (klisés) sátánista mondanivaló. Sokkal mélyebb dolgokat próbál közvetíteni, és a zene is ehhez idomul. Te mit gondolsz erről a kérdésről? Számodra mit jelent a black metal?

Valaki elkezdte a majomkodást, és irányelv lett belőle. De sajnos azt nem veszik észre az emberek, hogy minden változik, és ezek a kultikus zenekarok is továbbléptek, komolyodtak. És ez nem csak a szövegekre, hanem magára a zenére is vonatkozik. Ezek a zenekarok leraktak valami fost, ami akkor első osztályú volt, és a maga korában ragyogó, de aztán fejlődtek (vagy jó, vagy rossz irányba). Ezen nem szoktak elgondolkodni azok a zenészek, akik mondjuk az old-school black metal-t a kiforrottabb zenék elé helyezik, és két-három kvintet vagy akármit huzigálnak ide-oda. Persze, én már egy fiatalabb generáció vagyok, nem láthatok bele mások szívébe/lelkébe, de szerintem ez egy elég objektív megközelítése a történetnek.
A black metal, mint zene, elég impresszív és lüktető ahhoz, hogy bármiféle határozott gondolatot ki lehessen fejezni vele. Csodálatos eszköz lehet, ha valaki jól használja, megannyi különböző érzés tolmácsolására alkalmas. Olyan tiszta és őszinte, hogy nincs hozzá fogható.

Mi a véleményed a mai, modern világról? Mi lehet a jövő útja? A technikai fejlődés útján történő tökéletesedés, vagy az emberek drasztikus spiritualitás felé fordulása?

Az emberek számtalanszor megpróbálták megjósolni a jövőt, de sokszor még a közeli jövőkép is teljesen fals lett. Nem tudom, hogy mi fog történni ezzel a világgal, de azt érzem, hogy egyre csak gyorsulunk és gyorsulunk, és önzőek leszünk és szürkék, és már teljesen elfelejtjük azt, hogy a tetteink mi vagyunk, és amit teszünk azt magunkért, emberekért tesszük. Hogy élünk, pulzálunk. Már alkalmazkodtunk ehhez az életformához. De miért is? A természetben minden más hozzánk alkalmazkodik, amit nem tudunk irányítani, azt pedig próbáljuk megérteni. Szerintem elfelejtettük a másikat, egymást megérteni, mert azt már nem tudjuk irányítani.
A tudomány fejlődése lenyűgöző, már nem is években, hanem napokban lehet mérni az ütemes fejlődést. Engem személy szerint a csillagászat érdekel, és szerencsére nemrégiben találtam is egy portált, amin a nap 24 órájában követhetem az előrelépéseket. A távolságok, ahova eljutottunk/eljuthatunk talán fel sem foghatók.

Az idei, sokak által türelmetlenül várt Aetherius Obscuritas koncertekről mi a benyomásod? Mennyien érdeklődnek a zenekar iránt? Milyen élmény volt újra színpadon állni ezzel a produkcióval? A koncerten rögzített videoanyag mikor és milyen formában lesz publikálva?

A két koncert összességében remek volt, a pécsin (meglepetésemre) nagyobb tömeg fogadott bennünket (vendégrekord is lett belőle), és volt olyan pest környéki, aki inkább erre jött el valamiért. De volt olyan elvetemült, aki mind a kettőt kibírta, haha! Aki számított és akire számítottam az ott volt. Felemelő érzés látni éveken át ugyanazt a magot, a várakozást a szemükben. És izgulok, nehogy csalódjanak bennem. Koncert előtt egy héttel mindig lebetegszem, ezt már csak amolyan „énekes betegségnek” hívom. Szerencsére 2009-ben ilyen nem történt, és a pesti videofelvétel alkalmával is 100%-os volt a hangom. Ennek az anyagnak a munkálatai kicsit lelassultak, nekem is van magánéletem, és a zenén kívül is van egy életem, most egy kicsit azt élem jobban és arra kell odafigyelnem.

Az Aetherius Obscuritas, illetve a Sudden Death körüli teendők nem vesznek el túl sokat a szabadidődből? A magyar underground metal színtéren töltött számos évvel a hátad mögött mit mondasz: megéri csinálni?

Megéri, saját magadért, és azért a magért, amit az előbb említettem. Úgy hangzott ez a kérdés, mintha én valami vén metálróka lennék, pedig áá dehogy! Bár igen fiatalon és nagyon jó helyre csöppentem, nincs még annyi tapasztalatom, hogy arra egy összetett véleményt alapozzak. A zenekarok pedig annyi időt vesznek csak el, amennyit hagyok nekik.

Az új lemezen több külföldi vendég is vállalta a szereplést. Mennyire volt komplikált a közös produkciókat összehozni? Nimroth illetve Lord Kaiaphas esetleg személyesen is járt a stúdióban felénekelni a vokálokat, vagy csak a hangfelvételeket kaptad meg? Kikkel készítenél legszívesebben közös dalt?

Ez igazából csak egy töredéke annak a morzsának, amit pár éve összehoztam: 17 zenekar énekese két dalban. Az egyik dal a már jól ismert „The Moon Shield”, a másikat még nem tártam a nyilvánosság elé. Én nem is szeretnék többet ebből kihozni, mármint a közös dalra gondolok. 17 név, mindegyik ismert, és jelentős, legalább annyira, mint a fentebb már említett két cimborám, Nimroth (Cirith Gorgor) és Kaiaphas (Thokkian Vortex, Ancient). Ez a sok hangsáv egy féltve őrzött kincs; pl. olyan is felénekelte a dalokat, aki már nem aktív, és az adott ország legnagyobb bandáját irányította (a zenekar is feloszlott). Azért vagyok ám ilyen ködös, mert majd valami jó kis meglepetést szeretnék csinálni belőle. Addig pedig érlelem, őrzöm, néha pedig meghallgatom. 🙂

Köszönöm az interjút! Sok szerencsét a továbbiakban, a zenélésben és az életben egyaránt! Remélem, 2011-ben újra láthatjuk az Aetherius Obscuritas-t élőben!

Úgy legyen! Én köszönöm a lehetőséget, és az érdekes kérdéseket! Debemur morti nos nostraque – Létünk és művűnk a halálé.

WEB: http://arkhorrl.hu/

Kapcsolódó cikkek

Aetherius Obscuritas interjú

KMZ

Aetherius Obscuritas – újabb dal az albumról: ‘Sweet Poison’ 

KMZ

Aetherius Obscuritas – Dalpremier és tracklist!

KMZ

Aetherius Obscuritas – érkezik a zenekar hetedik nagylemeze

KMZ

Aetherius Obscuritas – 10 év szünet után újra élőben!

KMZ

Aetherius Obscuritas – megjelent a „Mártír”! Teljes egészében meghallgatható, és rendelhető a zenekartól!

KMZ

Aetherius Obscuritas – a norvég Ragnarok és az Ancient énekeseivel az új lemezen! Újabb dalpremier!

KMZ

Aetherius Obscuritas – szöveges videó: Tiszta ruhákat szennyező korom, és instagram oldal

KMZ

Aetherius Obscuritas – album előzetes és megjelenési dátum!

KMZ

Aetherius Obscuritas – Ízelítő a lemezről – vokálfelvételek

KMZ

Aetherius Obscuritas – stúdióban

KMZ

Aetherius Obscuritas – Streamelhető, letölthető a „The Saturnine Alliance” split!

KMZ

Aetherius Obscuritas – Meghallgatható a teljes lemez!

KMZ

Aetherius Obscuritas – 15 éves jubileumi dal/videó

KMZ

Aetherius Obscuritas – Megjelent az „A harag lángja” single – kártya pendrive-on!

KMZ

Aetherius Obscuritas – A Harag Lángja szöveges videó

KMZ

Aetherius Obscuritas – Különleges kiadvány

KMZ

Aetherius Obscuritas – Megérkezett az új póló is!

KMZ

Aetherius Obscuritas – Megjelent a zenekar ötödik nagylemeze!

KMZ

Aetherius Obscuritas – MMXV (Album teaser)

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek