(scroll down for English Version)
A kérdésekre Cornelius Althammer dobos válaszolt.
Hello, és gratula a „The Divinity of Oceans” c. új albumotokhoz. Azt hiszem, ez egy nagyon erős album lett, bár még nem volt szerencsém hallani az elődjét. Nagy különbség van a kettő között?
Nos, először is: köszönjük a szép szavakat! A sok munka után, amit ebbe a felvételbe raktunk, minden egyes pozitív állítást megbecsülünk. Miután némi levegőhöz jutottunk, lépésről lépésre realizáljuk, hogy a sok álmatlan éjszaka, valamint az egymást követő két influenza, amiből nem épültünk föl stb., nem voltak hiábavalók.
Szerintem sok és nagy különbség van a két album között. De hadd kezdjem a hasonlóságokkal: továbbra is a lehangolt gitártömbök, a gyomorba vágó bass-drone és a mennydörgő dobok alvilági elegye vagyunk. Ám itt véget is ér a hasonlóság; ami a dobokat illeti, úgy éreztem, jó munkát végeztem a „The Divinity of Oceans”-ön ahhoz képest, ahogyan a „The Call of the Wretched Sea”-n játszom. A dobok egyszerűbben zeneibbek, és jobban illeszkednek magukhoz a dalokhoz. A „The call…”-on inkább csak úgy játszottam valamit… az eredmény atmoszféravesztés volt a hozzácsapott dobalapok miatt; nem annyira doomos, inkább zajongós.
Egy másik komoly különbség: A Hangzás!! Ezúttal egy igazán hatalmas, súlyos soundot csináltunk. Nem csak a „hangold le és visszhangozzon, ahogy csak lehet” – dolog. Minden egyes hangszert jól lehet hallani és megkülönböztetni egymástól. Ez különösen vonatkozik a basszgitárra. Új basszusgitárosunk, Stefan „Horst” Wandernorth hihetetlenül jó basszustémákat írt, és nagyon örülök, hogy ezek NEM süllyedtek el a torzítsd-visszhangosítsd mocsárban.
Zenei agyunk, Daniel Droste nagyon sokat fejlődött; a „The Divinity”-ben sokkal többet használja a tiszta hangját, mint azt a „The Call”-on tette. Szóval a „The Divinity”-n fele-fele arányban vannak a slejmes gyomorhörgések és a szomorú angyali énekhang. Több az epikus gitárszóló is. Szóval sokkal változatosabb az új album… merem állítani, művészi.
…Mint látod, akár az egész interjút is elfoglalhatná a válaszom. Mivel én végeztem a lemez felvételeit (kivéve a keverést és a masterelést), minden apró részletet tudok minden egyes bárról és hangról, minden egyes lefogásról, minden vokálsáv minden levegővételéről, stb…. De e ponton félbeszakítom magam, noha csak most kezdenék igazán belemelegedni ;-))
Miről szólnak a szövegek? Tudom, hogy így vagy úgy mind az óceánról, de a CD, ami megvan, egyet se tartalmaz.
Amikor Herman Melville megírta a „Moby Dick”-et, komolyan inspirálták őt Nathaniel Philbrick „In The Heart Of The Sea” és Owen Chase „The Wreck Of The Whaleship Essex” c. művei. Ezek a könyvek az essexi legénység és meghiúsult bálnavadászatuk történetét mondja el, ami úgy végződött, hogy a hajó elsüllyedt, a legénység pedig kannibalizmusra kényszerült, sorsuk pedig ismeretlen maradt.
A „The Divinity…” Nantucket trilógiánk harmadik, utolsó része. A kaland „The Oath” c. 2005-ös EP-nkkel kezdődött, majd folytatódott 2007-es „The Call Of The Wretched Sea” c. albumunkkal, keserű, ám logikus végkifejletét pedig most érte el.
Most ismét vissza az előző ponthoz. Honnan jött ez az óceánhoz való vonzódásotok? Tudom, hogy Moby Dick az egyik hatás – elég érdekes egy doom metál zenekarnál. Ez valamilyen módon a gyászhoz kötődik?
Amikor Daniel Droste és Christian Hector megalapították az Ahabot, amely akkor még csak projectnek indult, egymástól függetlenül álltak elő ezzel az óceános dologgal, amely nagyon jól képezi le ezt a nehézkes hang-kolosszust. Christian pedig, aki nagy könyvmoly, Moby Dicket választotta konkrét szövegtémának. Ezután pedig az egész dolog önálló életre kelt; fejünkben a láthatatlan mélységek és az óriási szörnyek, feltérképezetlen, misztikus világok képeivel (mindez a saját bolygónk, nem az univerzum egy másik szeglete!), dallamokkal, riffekkel, ritmusokkal és hangokkal, amelyek saját képzeletünkből fakadtak. Szóval mint látod, a Moby Dick téma nem szükségszerű vagy kizárólagos, a „The Divinity…”-ben megengedhettük magunknak, hogy kilépjünk ebből a témakörből anélkül, hogy messzire mennénk a tengertől.
Új albumunk címe megválaszolhatja a gyásszal kapcsolatos kérdést is. A Tenger isteni természetű, egyetlen hajó sem dacolhat haragjával, semmilyen fegyver nem törheti meg erejét. Ha ez az akarata, a hajód léket kap egy rosszkedvű bálna miatt, kicsi bálnavadász csónakokba kényszerülsz akár hónapokra, éhezel és szomjazol… és míg a szemeid kiszáradnak és kiállnak már a gödrükből, alig bírod már mozgatni a tagjaidat a gyengeségtől, bőröd pedig lehámlik a nap kegyetlen sütése alatt, utolsó gondolataidat is őrülettel mérgezve… s végül arra kényszerülsz, hogy társaid vérét igyad és húsát egyed!… ez kötődik valahogy a gyászhoz? ;-))
Az én fülemnek az új dalok akusztikusabbak, mint ami a műfajban megszokott; és amit egyébként egyáltalán nem bánok. Vannak a szűken értelmezett funeral doom metálon kívülről érkező hatásaitok is?
Te jó ég! Hát persze, hogy vannak! Csak a magam nevében beszélhetek, de tudom, hogy Daniel (aki a riffek és a számok alaptémáinak többségét írja) hasonló zenei ízlése van… szóval csak néhány nevet említenék: Morbid Angel, Porcupine Tree, Tool, Cult of Luna, Gojira, Pink Floyd, Nasum, Down, Yob, Confessor, Nevermore, Tyranny, Frederic Chopin, Devin Townsend (all music he ever wrote), Isis, Death… ugye, most már akár tudnád is folytatni a listát?
Persze, az Ahab messze van attól, hogy úgy hangozzék, mint a Strapping Young Lad (haha!), de minden hang, amit egy zenész hall, valamilyen módon hatással van a stílusára, vagy nevezd, ahogy akarod. Akár hallgatja később azt a zenét, akár nem.
Természetesen nem minden tetszik nekünk, amit hallunk, de az is hatással van ránk. A „baszd-meg-ki-a-fasz-akarna-ilyen-szar-zenét-csinálni???-soha-nem-akarok-úgy-szólni-mint-ez!!!”-hatás (ami főleg akkor jön elő, ha bekapcsolod a rádiót), végül is… az is egy hatás! ;-))
Az első hivatalos bandafotó csak ebben az évben készült. Milyen okból nem jelenítettétek meg a bandát vizuálisan az eddigi 5 évben? És mi késztetett arra, hogy meggondoljátok magatokat?
Nagyon egyszerű! A – mostani – felállásunk csak egy éve létezik. És… doom metál banda vagyunk! Nem vagyunk igazán gyorsak… A myspace oldalunkra felkerült néhány kép a 2008-as Summer Breeze Open Air fesztiválról (az első fellépésünk a mostani felállással). A hivatalos honlapunk akkor fejlesztés alatt állt, úgyhogy sürgősen szükség lett néhány új promo képre. Most azonban itt vagyunk az új albummal, és azt hiszem, ez a kis promóciós munka (beleértve a grafikus anyagokat is) segíthet felhívni a figyelmet a munkásságunkra, nem igaz? ;-))
Új albumotok hangzása nagyon jó. Míg én ezt nagyon is értékelem, el tudom képzelni, hogy kaptatok már rá negatív kritikákat is, mert esetleg úgy gondolják néhányan, hogy a túl tiszta hangzás bizonyos mértékben megfosztja a zenéteket a sötét atmoszférától.
Nos, mindenkinek olyan ruha kell, ami passzol rá. Nem néz ki szarul, ha egy sovány fiú XXXL-es cuccokba öltözik? Így van ez a zenével is. Ha az új anyagot is a „The Call…” földalatti hangzásával akartuk volna felvenni, nem lehetne rajta felfedezni a sok apró részletet. Amúgy rengeteg visszhang és torzítás van a „The Divinity”-n is, de valahogy úgy, hogy az illeszkedjen a zenéhez… Megmondom őszintén, ez idáig egyáltalán nem kaptunk rá panaszt…
Az album borítója igazán gyönyörű. Kit lehet dicsérni érte?
Egy francia művész, Théodore Géricault (1791-1824) festette a képet 1818/1819 tájékán. Címe: „Le Radeau de la Meduse”.
A CD háttérképének címe „Saturn verschlingt eines seiner Kinder” („A Szaturnusz felfalja egyik gyermekét”), ezt Rubens (1577-1640) festette. Chris felel az egész kivitelezésért, a belső borító artworkért, és a bandafotók editálásáért.
Sokat koncertező banda vagytok? Míg otthon nagyon élveztem a stúdióalbum hallgatását, nehéz elképzelni, mennyire tud hatni élőben.
Utolsó koncertünkön eljátszottuk a címadó dalunkat, a „The Divinity…”-t, és nagyon jól működött! Az emberek azonnal jól fogadták, és megtapasztaltuk, milyen a drone-falat nyugis, meditatív felhangokkal fűszerezni. Már várom, hogy a többi új dalt is elsüthessük élőben…
Mik a jövőbeli tervek? Pihentek egy kicsit, vagy már írjátok is a következő album anyagát?
Először is, szeptemberben turnézunk a Dornenreichhal (sajnos csak Németországban; dátumokért látogassatok el a honlapunkra: www.ahab-doom.de), és talán lesz néhány klubfesztivál is ősszel. Jövőre eddig még semmi nincs megerősítve, de néhány érdekes dolog szóba került… meglátjuk, mi lesz…
Azt nem hiszem, hogy most bárki is az új dalokon gondolkodna.
Kösz az interjút. Az utolsó szó jogán?
Mi köszönjük a figyelmet, és kívánjuk nektek a legjobbakat a jövőben!
Az olvasóknak pedig üzenjük: járjatok nyitott fülekkel, bárhol bukkanhattok nagyszerű zenére!
—————————
ENGLISH VERSION:
Hello and congratulations for you new album „The Divinity of Oceans”. I believe this is a very strong album, but I haven’t been fortunate enough to hear its predecessor. Is there a big difference between the two?
Well, first of all: thanks for the nice words! After all the work we put into this record we appreciate every single positive statement. Breathing a sigh of relief we realize step by step, that all those sleepless nights, not recovering after flu (twice!!!), a.s.o. were not in vain.
In my opinion there are many and big differences between these two albums. But let me start with similarities: We are still a leviathan of down-tuned guitar-walls, stomach-kicking bass-drones and blustering drums. But here it ends; at the issue of the drums: in my opinion I did a good job on „The Divinity of Oceans” as opposed to what and how I played on „The Call of the Wretched Sea”. The drums are simply more musical and focused on the song itself. On „The call…” I kind of played just something… The result was loss of atmosphere due to addle headed drum tracks; not quite doomy, rather bustling.
Another big item: The Sound!!! This time we really do have a mighty, heavy sound. Not just the „tune down and put as much reverb as possible on it” – thing. And in fact you can hear every instrument and differentiate between them. Also – and especially – referred to the bass-guitar. Our new bass player Stefan „Horst” Wandernoth wrote amazing bass lines and I am incredibly happy these do NOT drown in a distortion-reverb-mud.
Our main-brain Daniel Droste took a huge step in the development of his abilities; On „The Divinity…” he makes use of his clear voice quite more often than he did on „The Call…”. So „The Divinity…” has a fifty-fifty-contingent of slimy, guttural death metal grunts and angel-like chants of sorrow. There are more epic guitar solos on „The Divinity…”. There is more variety… It fits the term „art”…
…As you may see, I am able to extend this answer to my question to the length of the whole interview. For I did the production (except mix and mastering), so I know every single detail, each bar, each tune, each fret-noise, each breathing sound on the vocal tracks, a.s.o… So I am interrupting myself at this point, even though I am just warming up ;-)).
What are the lyrics about? I am aware that all are about the ocean in one way or another, but the CD I got didn’t contain any.
When Herman Melville wrote „Moby Dick” he was heavily inspired by the books „In The Heart Of The Sea” by Nathaniel Philbrick and „The Wreck Of The Whaleship Essex” by Owen Chase. These books tell the tale of the Essex crew and the failed whale hunt which saw the ship end up at the bottom of the sea and doomed its crew to the horrors of cannibalism and an uncertain fate.
„The Divinity…” is the third and final chapter of „our Nantucket Trilogy”. The adventure that began with „The Oath”-EP in 2005 and continued through „The Call Of The Wretched Sea” in 2007 has come to its logical and bitter end in the shape of a factual report set to music.
To the previous point again. How came this obsession with the ocean? Moby Dick, I know, is one influence – fairly interesting for a doom metal band. Is this somehow connected to grief?
When Daniel Droste and Christian Hector founded Ahab, merely the Ahab-project, they independently came up with this ocean-thing, depicting the ponderous colossus of sound perfectly. And literature-freak Christian chose Moby Dick as a concrete lyrical topic. And it started to grow on its own; having pictures of fathomless depths and giant creatures and mystical, unexplored worlds (on our own planet, not anywhere else in the universe!) in mind, melodies, riffs, rhythms and sounds accrue from our imagination. So you can see, it hasn’t to be Moby Dick compulsorily; that fact enables us to quit this topic with „The Divinity…” without enforcing us to leave our lyrical terrain „Sea”.
The title of our new album may answer your grief-question. The Sea is divine, no ship can brave her fury, and no weapon weakens her powers. If it is her will, your Ship springs leak due to a grumpy sperm whale, you drift in small whale boats, months, you are parched, you’re starving… and while your eyes are getting dry and start to protrude out of the sockets, you barely can lift a limb in weakness, your skin peels off under the merciless sun, creeping madness takes possession of your last clear thoughts, … you are forced to drink the blood and eat the flesh of your companions!… Is this somehow connected to grief? ;-))
To my ears, there is far more acoustic guitars in your songs than what I got used to in this genre; a fact I don’t mind at all. Do you have influences coming outside from the narrowly understood funeral doom metal?
Good heavens! of course we do have influences from other styles! I can only speak for my own, but I know that Daniel (who creates most of the riffs and themes we compose to songs) has a quite similar taste of music… so I just give you some names: Morbid Angel, Porcupine Tree, Tool, Cult of Luna, Gojira, Pink Floyd, Nasum, Down, Yob, Confessor, Nevermore, Tyranny, Frederic Chopin, Devin Townsend (all music he ever wrote), Isis, Death. … you see where this leads to?
Of course Ahab is far from sounding like e.g. Strapping Young Lad (haha!), but every tone a musician ever hears has influence on his style (or however you want to call it). If he is listening to the source or not.
To be sure, also when we don’t like what comes to our ear it has an effect on us. The „fuck,-who-the-hell-wants-to-write-that-kind-of-crap-music???-I-never-ever-want-to-sound-like-that!!! – effect” (which especially occurs when you turn on the radio) finally is… an effect! ;-))
The first official band photo was taken just this year. What was the reason for not depicting the band visually for 5 years? What has made you change your minds?
This is very simple! Our – the present – crew has been existing for merely a year now. And… we are a doom-band! we’re not really quick… We put some live-pictures from the Summer Breeze Open Air 2008 (the first show with the new lineup) on our myspace-page. Our official homepage had been under construction by that time, so there was no inevitable need for new official pictures. But now we are back with a new album, and I think some promotional work (which includes graphical material) should help to call some attention to our work, right? ;-))
The production of your new album is very good. While I admire it a lot, I would expect that you have received – haven’t you? – some complaints because the clear sound may be thought to deprive the music of some of its dark atmosphere.
Well, everyone needs clothes that fit him. Doesn’t it look shitty if a skinny guy dresses himself in XXXL? And so music behaves. If we would present our new material with a cave -sound like on „The Call…” one would never be able to discover all the details. By the way – we do have tons of reverb on „The Divinity…”, but in a way it suits the music…
Admittedly I haven’t heard about any complaints…
The album cover is really beautiful. Who can be credited for it?
A French Artist by the name of Théodore Géricault (1791-1824) painted this picture in 1818/1819. It is called „Le Radeau de la Meduse”.
The Back painting of the CD is called „Saturn verschlingt eines seiner Kinder” (Ger.: „Saturn devours one of his children”) and was painted by the German artist Rubens (1577-1640).
Chris can be credited for all layouting, the inner sleeve artwork and the editing of the band pictures.
Are you a band with many gigs? While I enjoyed listening to your studio album at home very much, it’s difficult to imagine how it scores live.
On our last gigs we played the title song of „The Divinity…”, and it worked out great! people instantly accepted it, and we gained the experience to pepper our drone-wall with some calm, meditative tunes. I’m looking forward to try some other new ones…
What are your future plans? Will you have some rest now or go on with the material for the next album?
First of all we will go on tour in September with Dornenreich (unfortunately only in Germany; for dates visit our homepage www.ahab-doom.de), maybe some indoor-festivals in autumn. Nothing has been confirmed for the next year so far, but there are some interesting things being discussed… so let’s see what’s gonna happen…
I don’t think that anyone is thinking about new songs at the moment.
Thanks for the interview. Any last words?
Thanks a lot for your interest, all the best for the future!
And to your readers: open your ears, great music hides everywhere!