Interjúk

Akrasia interjú

Üdvözlöm a csapatot! Mindig öröm számomra egy új magyar banda felfedezése. Az Akrasia megalakulása 2017-re tehető és elmondásotok szerint hobbiként kezdtetek el zenélni. Az akkori csapat más volt, mint most. Mivel nem voltak kimondottan célok és tervek az elején, mert ugyebár hobbiból zenéltetek, ez miatt változott gyorsan a felállás? Nem mindenki gondolta komolyan, vagy eltért a zenei elképzelésetek?

Marci: Először is köszönjük szépen a lehetőséget, nagyon jó látni, hogy egyre többen figyelnek fel a zenénkre. Igen, ez amolyan tipikus haveri alapon működő hobbizenélgetésnek indult. Kezdetben nem is voltak saját dalaink. Dying Fetus, Metallica, Gojira és Death feldolgozásokat nyomtunk. Az eredeti felállással igazából semmi különös nem történt, csak közbe jött az élet; család, munkahely, tanulmányok, költözés stb.

A 2018-as demóról úgy nyilatkoztok, mintha egy nagyon kezdetleges dolog lenne. Én meghallgattam és megkedveltem könnyedén. 🙂 Véleményem szerint megállja a helyét a Thrash Metal világában. A YouTube kommentek is kimondottan alátámasszák és aki meghallgatja az is meggyőződhet róla. Most jelenleg mi a véleményed róla? Biztos, hogy nem kellene, vagy kellett volna jobban népszerűsíteni ezt a kiadványt?

Spanyi: A demónk szerintem tükrözi az akkori tudásunkat és az ízlésünket is valamilyen szinten, a legjobb tudásunk szerint vettük fel házi körülmények között. Arra gondolok az ízléssel, hogy a demó sokkal thrash-esebb, viszont ma már nem szeretnénk magunkat ennyire bekategorizálni, ahogy te is írtad, sokféle zenéből inspirálódunk.

Marci: Haha, köszönjük! Amikor kiadtuk a kezeink közül nem gondoltuk, hogy ennyire jó fogadtatása lesz. Véleményem szerint egy kicsit gyerekes, mind a hangzása, mind maguk a dalok. A vokált kimondottan botrányosnak tartom rajta! Nem olyan anyag amit szívesen mutogatok ismerősöknek. Ami a népszerűsítést illeti, szerintem mi minden követ megmozgattunk, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson.

2018 februárjában volt egy fellépésetek a Rocktogonban. Mit tükrözött a koncertre látogatók arca? Mennyi biztatást kaptatok?

Spanyi: Közönség téren szerintem nem panaszkodhattunk, egész kellemes fogadtatás ért bennünket a Rocktogonban, reméljük, hogy a jövőbeli koncertjeinken is hasonló reakcióra számíthatunk!

Sajnos én úgy láttam, hogy 2018 nyarától szinte megszűnt a zenekar, eléggé inaktívvá váltatok. Ez a zenekari tagok kiválása és az új tagok keresési időszaka volt? Ti ketten mennyire hagytátok abba a zenélést?

Spanyi: A koncert után idő híján elfogyott a lendület a zenekarból, én 2018 nyarán ki is váltam, közben a szolnoki Midller zenekarban töltöttem körülbelül egy évet, majd 2021 februárjában Marcival megkerestük egymást és innentől lassan elindult a közös munka, aminek gyakorlatilag ez a lemez lett a végeredménye.

Marci: Részemről ez egy fejlődési időszak volt. A lemezre került dalok némelyike van vagy 7-9 éves, és nem akartam még egy demóhoz hasonló minőségű anyagot. Rengeteg új saját projektbe kezdtem, sok emberrel beszéltem akiktől tanultam, időközönként más zenekarokba is belépegettem. Mindezt azért, hogy a sok felhalmozott tudás ezen a lemezen csúcsosodjon ki.

A jelenlegi tagságot bemutatnád? Eddig ki hol zenélt és mennyire komoly most a szándék?

Marci: Bence előttünk az Avoidance nevű symphonic/melodeath zenekarban basszerozott. Közülünk ő a legfiatalabb a maga 21 évével, ennek ellenére veszélyesen jól játszik, naponta több órát gyakorol serényen és minden adandó alkalommal hihetetlen elhivatottságról tesz tanúbizonyságot. Gyakran még a közös haveri bulijainkra is elhozza azt a kurva basszert, ahol mutogatja az új színes húrjait, senki által se ismert, a hallgathatatlanságig tömörített underground prog muzsikákról beszél és számunkra érthetetlen zeneelméletről hadovál, amivel persze mindenkinek az idegeire megy. Petinek gyakorlatilag ez volt az első komolyabb zenekara még 2017-ben. Aki megnéz tőle 1-2 szólót az láthatja, hogy a szándékait illetően sose volt kétség, igazi tehetség a srác. Én az Akrasia előtt a Needless-ben gitároztam. Ez volt az első igazán komoly és életképes zenekar amit addig magaménak tudhattam.

Szóval az újabb életjel 2021 végén érkezett, méghozzá azzal, hogy egy teljes hosszúságú albummal jelentkeztek. Hol vettétek fel az „Act of Will” albumot? Számotokra megfelelő volt ez a szintű hangminőség? Sikerült elérnetek a megfelelő szintet?

Marci: A szobámban….haha! Őszintén csak remélni tudom, hogy elértük a megfelelő minőséget. Mivel én kevertem a lemezt a saját gépemen, ezért az úgynevezett stúdióhoz gyakorlatilag korlátlan hozzáférésem van. Ez egy elég jó és egyben rossz dolog is. Amikor csak kedvem támad visszahallgathatom a felvételeket, állíthatok a dolgokon. Egy idő után ha minden apró szarságon apró változtatásokat eszközölsz egyszerűen begolyózol, elfárad a füled és nem hallod a különbséget a nagyon jó, és a nagyon rossz között. Nagyon maximalista vagyok, ezért ez a folyamat gyakran egész napokig tartott, és csak enni/wc-re jártam ki a szobámból. A végére egyszerűen kimerültem lelkileg és fizikailag is. A dalok már egy masszív kivehetetlen zajorkánná absztrahálódtak számomra, így azt mondtam, hogy a faszom bele, jó lesz ez. Amikor kijött a lemez hetekig bele se hallgattam. Miután egy felfrissült, tiszta elmeállapotban újra meghallgattam azt mondtam, hogy igen, vannak benne apró dolgok amik lehettek volna jobbak, de összességében elégedett vagyok vele.

Bence: A basszus részeket még 2021 nyarán vettük fel. Fontos részét képezte a felvételi folyamatnak Marci lajháros zoknija, amit fretwrapnek használtunk. A keverés is mind az ő érdeme. Eljuttattam hozzá néhány kritikát, amiket megfontoltunk és megfogadtunk, és így semmi kivetni valót nem hagy maga után az én szememben. Nagyon büszke vagyok az album minden másodpercére.

Bajnáczki Bence az egyedüli új tag, viszont dobost nem látok a felállásotok névsorában! Még mindig nem végleges a felállás? Mi az ami másabb lett Bence érkezésével?

Marci: Sajnos nálunk ez a dobos mizéria mindig is jelen volt haha! Viszont azt kell, hogy mondjam, szerencsére úgy néz ki ez már nem marad sokáig így, de erről majd később! Én úgy vettem észre, hogy Bence érkezésével én is, és Spanyi is motiváltabbak lettünk. Amikor csatlakozott gyakorlatilag pár hét alatt hibátlanra meg is tanulta a kész repertoárt. A dalszerzés és az énekdallamok kialakításának folyamatában is részt vesz. Nagyon kreatív basszustémái vannak.

Vannak már komolyabb célok és tervek, így hogy megjelent az album?

Marci: Egyelőre szeretnénk alaposan megpromóztatni az anyagot, majd amikor adott minden koncertre vinni.

Bence: Az én terveim basszerosként, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az albumunk és a bandánk híre. Mindig hasznos, ha új barátokra tesz szert az ember, ezért ha bárki járni szokott innen BareHole-ba, akkor szívesen beszélgetnék vele bármiről, és még egy csocsó meccsre is kihívnám.

A kiadvány 2022. január végétől elérhető a legjelentősebb streaming oldalakon. Kiadókereséssel nem is próbálkoztatok? Nem szeretnétek fizikai formátumban is megjeleníteni? Kínálkozott valamilyen lehetőség?

Marci: Pár kisebb lehetőség már adódott, azonban szeretnénk függetlenek maradni, mindaddig amíg a felállás nem 110%-osan szilárd. Ha minden jól alakul, teszem hozzá egyelőre erősen korlátolt példányszámban, de hamarosan elérhető lesz a lemez fizikai formátumban is.

Ami leginkább jellemző az album dalaira, hogy a thrash/death metalon belül elég sokféle kísérletezés folyik. Nem kimondottan az a lemez, mint amikor elkezdjük hallgatni az elejét és azt kapjuk végig. Egyértelműen hallani, hogy sokfajta zene inspirál és még sokféle irányba elmehettek. A demóhoz képest is véleményem szerint sokat változott a zene. Mi erről a véleményed? Miben látod a fejlődést és a másságot a demóhoz képest?

Spanyi: A demóhoz képest jelentős előrelépés történt hangzás téren, ugyanakkor a módszer ugyanaz, a keverés teljes mértékben Marci érdeme. Maga a zenekar thrash metalnak indult, de mára azért eltávolodtunk ettől a műfajtól és modernebb zenével szeretnénk bekerülni a körforgásba.

Marci: Én mindenképp egy változatos lemezt szerettem volna, úgyhogy örülök, hogy ezt mondod! Véleményem szerint a dalok struktúrái sokkal érettebbek, kevesebb a felesleges, öncélú villantás. Persze azért akad itt-ott, de szerintem az is ízléssel. Természetesen a hangzás és az ének terén is hatalmas előrelépés történt. A nagyobb változást talán az jelentette, hogy a demó és a lemez között elkezdtünk irgalmatlan mennyiségű Gojira-t hallgatni, ami nagyon nagy hatással volt ránk.

Bence: Szerintem nagyon sok kategóriába lehet minket sorolni. Ahogy a dalok meg lettek komponálva és hangszerelve, ezek is adnak valamiféle útmutatót a műfaji hovatartozásunkhoz, de szerintem ami a legérdekesebb ízt teszi hozzá a sound-unkhoz az a keverés. Nekem nagyon erős pszichedelikus hatás érződik rajta. Szerintem ez annak tudható be, hogy nagyon sokat kísérleteztünk, mert mindent magunk fejtettünk meg.

Az élő fellépések jelenleg mennyire megvalósíthatóak lennének? Gondolok itt a nem teljes tagság miatt? Lehet ez egy következő lépcsőfok, hogy minél több embernek megmutassátok magatokat élőben?

Spanyi: Fellépések terén egyelőre ott tartunk, hogy most kezdünk próbálgatni, és természetesen mindenképpen szeretnénk minél több helyre elvinni a lemezanyagunkat. Úgy néz ki, hogy megtaláltuk a megfelelő dobost, már csak össze kell próbálni, és színpadképessé kell tennünk a produkciót.

Mivel Magyarországon véleményem szerint egy kicsit nehezebb dolga van a metál zenekaroknak, mint más országokban, viszont az Internet adta lehetőség miatt könnyebbé vált a külföldi irány a régi időkhöz képest, ezért kíváncsi lennék ti milyen lehetőségeket láttok jelenleg? Minden lehetőséggel élni akartok, vagy csak akkor éltek vele, ha abszolút megfelel minden téren?

Marci: Klisé, de jelenleg fogalmunk sincs mit hoz a holnap. Véleményem szerint annyira mégsem könnyű. Manapság bárki felvehet egész lemezeket a szobájában, így hatalmasra bővült a választék zenei téren. Nagyon kompetitív lett ez az egész, és minden egyes hallgatásért meg kell küzdeni. Természetesen ha adódik egy jó lehetőség azt megragadjuk, mert bízunk a zenénkben és szeretnénk minél több emberhez eljuttatni.

Mivel elég fiatalok vagytok elképzelhetőnek tartod, hogy 20 év múlva is zenélni fogsz? Mennyire érintett meg az eltelt zenélési időszak varázsa? Mi jelenleg az életedben a fontossági sorrend?

Spanyi: Abszolút reális, hogy 20 év múlva is zenélni fogunk, tekintve, hogy legtöbben tizenéve játszunk hangszeren, és eddig is az életünk szerves része volt a zene/zenélés.

Bence: Szerintem nekem most jön még csak a java. Annyira imádok emberekkel kapcsolódni és zenélni velük, ezért nem tudom elképzelni azt, hogy így vagy úgy vagy, de a zene ne lenne az életemben, vagy az Akrasia tagjai se. Nekem ez a mindennél fontosabb dolog az életemben jelen pillanatban. Ez még változhat persze, de szerintem már sikerült megtalálnom magam ebben.

Kérlek írjatok néhány sort annak érdekében, hogy minél többen keressék fel a streaming linkeken az Akrasia zenéjét!

Marci: Ha szeretitek a modern köntösbe bújtatott, ugyanakkor kompromisszummentes, változatos metalt akkor mindenképpen tegyetek egy próbát a zenénkkel!

Köszönöm a válaszokat és tényleg nagyon bízok benne, hogy sokan felfigyelnek rátok és sok mindent meg tudtok valósítani!

Marci: Mi köszönjük a jó kívánságot, lehetőséget és a remek kérdéseket!


WEB: https://linktr.ee/AkrasiaOfficial


Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/?p=61993

Kapcsolódó cikkek

Akrasia – megjelent a debütáló lemez

KMZ

Akrasia – itt az első dal, januárban jelenik meg a bemutatkozó album!

KMZ

Bemutatkozik az Akrasia zenekar

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár