Interjúk

Amorphis Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Tomi Koivusaari válaszolt.

Sziasztok!

Hello!

Azt hiszem, nem vagyok (leszek) egyedül a véleményemmel, mikor azt mondom, hogy fantasztikus lett az új lemezetek. Esa úgy fogalmazott valahol, hogy ez minden idők legdallamosabb Amorphis lemeze és azt hiszem, igaza van. Szándékosan törekedtetek erre a dalszerzés során vagy egyszerűen most ilyen dalok jöttek belőletek?

Nagyszerű ezt hallani! Mi is nagyon elégedettek vagyunk vele. Egyszerűen így alakult, mióta Tomi J. csatlakozott, nagyszerű a banda szellemisége. Nagyon kreatív időszak ez az Amorphis történetében, bár turnézunk is elég sokat. Mondjuk, lehet, hogy pont e miatt. Azt hiszem, találtunk valami jó értelemben véve stabil dolgot, pályafutásunk során először történt, hogy három lemezen is ugyanazzal a felállással dolgozhattunk, korábban minden albumnál változott egy kicsit.

Hogyan alakult most a szerzői munka? Mindenki kivette a részét belőle? Kinek köszönhető, hogy ilyen sokrétűek lettek a dalok?

Szerencsések vagyunk, hogy mindannyian írunk dalokat. Mindig több dal készül, mint amennyit végül az albumra kiválasztunk. Mindig van köztünk, aki többet más pedig kevesebbet tesz hozzá az anyaghoz. De mindenki kiveszi a részét a szervezésből, és mindenkinek vannak ötletei a számokat illetőn is. A Silent Waters dalszövege egy Kalevala történeten alapszik, és Pekka Kainulainen írta, aki egy finn előadóművész. Egyikünk sem elég jó ahhoz, hogy magunknak írjuk a szövegeket.

Mindig tudni szerettem volna, hogy hogyan áll össze egy koncept anyag, gondolom, nem lehet egyszerű feladat. Mesélj arról, hogyan választottatok témát, miért pont ezt választottátok?

Nagyjából befejeztem az Eclipse albummal elkezdett tematikus trilógiát. A három albumon három különféle történet van a Kalevalából, három különböző karakterről. Nem tudom, honnan pattant ki az ötlet ehhez az anyaghoz, de egyszer csak ott volt a fejünkben, amikor elkezdtük megírni, próbálni az új témákat. Azt hiszem, hogy a levegő és az égbolt kulcsszavakkal illethetném. De nem igazán volt ez megtervezett folyamat. Ezúttal 18 dalt vettünk fel és tizet választottunk ki végül, amikor már egészében szemléltük az albumot.

Hogyan és milyen sorrendben készültek a dalok? A szövegek voltak meg előbb vagy a zenék?

Mindig a zene az első. Már megvan a téma, de még nem gondolkodunk azon, hogy melyik dalszöveg melyik számhoz menjen. Mindenkinek van valamiféle házi stúdiója, így mindenki „csendben” dolgozgat az új ötletekkel egy évig vagy akár tovább is. Aztán egyszer csak úgy döntünk, hogy megnézzük, meghallgatjuk a dolgokat, és mindenki elhozza egy találkára, amit kiötölt, vagy elküldi e-mailen vagy bárhogy. Az énekrészek mindig a stúdióban íródnak meg, míg mi a hangszereket vesszük fel. Alapjában véve van egy sajátos szokásunk, először instrumentális dalokkal dolgozunk, csak amikor minden más kész van, akkor kezdünk el az énekkel foglalkozni.

Nagyon hangulatos a klip, mely a Silver Bride-hoz készült. Kinek a választása volt ez a dal és kinek az ötletéből állt össze hozzá a képanyag?

A videó koncepciója mindig elég egyértelműen fakad abból, hogy miről szól a kiválasztott nóta. Mindig van pár szám, amelyikhez szívesen készítenénk videót, a kiadón múlik, hogy ők melyiket választják.

Terveztek több klipet is a lemezhez? Ha igen, melyik dalhoz, dalokhoz?

Igen, tervben van egy másik videó, talán a nyáron összejön. Azt hiszem vagy a From The Heaven Of My Heart-hoz vagy pedig a Sky Is Mine-hoz lesz. De ez még változhat.

Fantasztikus teljesítményt nyújt a lemezen a furulyás. Már, ha tényleg furulyáról van szó, ugye az? Légy szíves és áruld el a rajongóknak, hogy ki hallható a lemezen! Előre megírt szólamokat játszik, vagy a saját ötleteit játszhatta el?

Iikka Kahri játszik, furulyán, saxofonon és klarinéton. Ր valójában a szomszédom. Megkértem, hogy látogasson meg minket a stúdióban és játsszon valamit az adott részekre. Van, ami a saját ötlete, de van, ahol követtük a meglévő tematikát. Nagyszerű zenész, nagyon sok hangszeren játszik, és csak egy pár sört kért cserébe 🙂

Újra egyszerű, mégis látványos, beszédes borítóba csomagoltátok a CD-t. Travis Smith szabad kezet kapott vagy a ti ötleteitek alapján dolgozott?

Adtunk neki pár ötletet, olyanokat, mint pl. a fa, meg néhányat belülre is, mint a medvekoponya vagy hasonlók. De igazából szabad kezet kapott, mivel nagyon megbízunk benne, mint művészben. Természetesen folyamatosan küldött képeket, hogy hogyan halad, és azokból is merítettünk ötleteket. Úgy száz e-mail után kész is volt a borító!

Terveitek szerint hány dal kerül be a koncertprogramba a Skyforgerről? Melyek ezek és hogyan választjátok ki őket?

Nem lesz könnyű, mivel rengeteg számunk van korábbról, amit szívesen játszanánk élőben. De annyit mondhatok, hogy a saját bulikon lesz 4-5 szám a Skyforger-ről, a többi meg az egész eddigi pályafutásunkból. Ha csak elképzelem, hogy az összes nótát választhatnánk… majd meglátjuk!

Milyen fesztiválokon láthatunk benneteket az idén?

Ebben az évben a finn fesztiválokra összpontosítunk, aztán elkezdjük az európai turnét. Persze azért lesz néhány fesztivál Németországban is.

Mit vártok az őszi turnétól? Mennyire ismeritek a többi bandát, aki veletek tart?

Európa 15 országában fogunk játszani, sok hely van, ahol már rég jártunk vagy még sosem voltunk korábban, mint pl. Angliában, úgyhogy izgalmas lesz. Még nem tudjuk, kikkel fogunk játszani, de biztos vagyok benne, hogy jó lesz, főleg, ha mi is elmondhatjuk a véleményünket a bandák kiválasztásánál.

Többször is játszottatok már Magyarországon, mesélj, hogyan éreztétek magatokat nálunk! Van valami említésre méltó élményed, amit megosztanál velünk?

Mindig nagyon jól éreztük magunkat nálatok! Magyarország igazán szép hely, különösen Budapest. Az egyetlen rossz dolog, ami történt velünk, hogy nem tölthettünk ott több napot. Az emberek barátságosak, a közönség pedig nagyszerű.

Finnországban az Eclipse és a Silent Waters is aranylemez lett. Sikerült máshol is hasonló eredményeket elérnetek?

Nem. Elég fura, hogy napjainkban a legkeresettebb zenei műfaj Finnországban, a metál. Tíz éve még nem láttuk, hogy ez fog történni, még ha a metál színtér mindig elég nagy is volt. Azért is olyan meglepő, mert az emberek, a gyerekektől az idősekig, mind keményebb zenét hallgatnak. De ez természetesen nagyszerű!

Mi a helyzet Európán kívül? Merre van a legjelentősebb rajongói bázisotok? Րk mikor láthatnak benneteket élőben legközelebb?

Nehéz megmondani, komolyan. Nem vagyunk egy mainstream banda, Finnországban talán igen, de mindenhol van hűséges rajongótáborunk, amit nagyra értékelünk. Persze vannak országok, ahol a siker jobban látható, mint máshol, de ez azon is múlik, hogy milyen gyakran járunk arra. Magyarország jó! 🙂

Végül egy egészen más téma. Elég sok banda veszi magának a fáradtságot, hogy régi vagy új kedvencei dalait feldolgozza, és lemezre rögzítse. Gondoltatok már arra, hogy esetleg ti is előrukkolhatnátok valami hasonlóval? Ha ti adnátok ki egy feldolgozás EP-t, vagy albumot, akkor milyen bandák dalai kerülhetnének rá?

Nem hiszem, hogy ez mostanában megtörténne, talán a közeljövőben. De ha így tennénk is, akkor olyanoktól dolgoznánk fel, mint a Pink Floyd, Jeff Buckley, Johhny Cash, talán néhány hagyományos népzenét, vagy valami egészen mást.

Köszönöm az interjút, ősszel várunk benneteket! Addig pedig kellemes fesztiválszezont!

Köszönöm szépen, alig várom, hogy odaérjünk!

——————————-

ENGLISH VERSION:

Hi guys!

Hello!

I guess I’m not alone with the opinion that your new album turned out to be fantastic. Esa said somewhere that this was the most melodic Amorphis record of all time and I guess he’s right. Was this an intentional thing or is it just turned out this way?

I’m glad to hear that! We are very satisfied with it as well. It sort of just turned this way, as the spirit inside the band has been great since Tomi J. joined, and it has been very creative time for Amorphis, even that we have toured quite much all the time. Or maybe because of that. I also think that we have found something „stable” in a good way, as first time on our career we have had same line-up in 3 records, when earlier line-up has been changed a bit on every album.

How did the writing process go this time? Did everybody contribute to the tracks? Who is responsible for these varied songs?

We are lucky in that way that all of us are composing songs. Songs that made to the record are more likely choose to make album as a whole. Some of us are doing more, others less. But everyone is very much involved with arranging and having ideas to compose. On Silent Waters lyrics are based to Kalevala’s story, and are made by Pekka Kainulainen, Finnish performing artist. None of us are that much into write lyrics by ourselves.

I’ve always wanted to know how a concept material is forming and I guess it’s not too easy. Tell us about how you chose this particular theme and why did you choose that one?

I kinda end the thematical trilogy which started on Eclipse album. There is three different stories from Kalevala on these three albums, three different kind of characters. Idea for this particular theme just jumped from somewhere, and we had that on our head when we started to compose and rehears new material. I think keywords could have been „air” and „sky”. But it is always very unconscious process. This time we recorded 18 songs, and these 10 to actual album were chose when we were looking the album as a whole.

How and in which order did you compose the songs? Do you finish the lyrics first or the music?

Music always comes first. We knew about the theme, but didn’t actually think anything like which lyrics are for which songs. Everyone has some kind of home studio, so everyone are working with new stuff quite „silently, over the year or so. Then in some point we just decide that we will start to check and rehearse new stuff, and everyone are bringing their ideas and songs to rehearsing place, or sending them by e-mail or whatsoever. Vocal parts are always composed mostly in studio while we are recording instruments. So basically we have always had same habit, that we are kind of doing instrumental songs at first. After everything else is ready we start to work with vocals.

The video for Silver Bride is very moody. Who chose this song and who was responsible for the concept of the video?

Concept for the video is quite straight from that same story which song is about. We had few choices for video song, so we just let company people to decide which one of them.

Are you planning more videos for the record? If so, to which tracks?

Yes there is planned to make another video, probably at summer. I think it will be either From the Heaven of My Heart or Sky is Mine. It might still change thou.

The flute player does a fantastic job on the album. If this is really flute what we get to hear. Please tell us who plays this instrument on the record. Did he/she play previously written parts or could he/she play his/her own ideas?

They are played by Iikka Kahri, he plays there flute, sax and clarinet. He is actually my neighbor. I just ask him to visit in studio and play something on those parts. Some of them are his own things; some we had some thematical lines. He is a great musician, multi-instrumentist. And I just had to buy few beers for him for that 🙂

Again, you have come up with a simple but spectacular and telling cover picture. Did Travis Smith get free hands or was he working according to your ideas?

We gave him some ideas for example that tree, and some stuff inside like skull of bear and things like that. After that he had quite free hands, as we trust him very much as an artist. Of course he kept sending his ideas and how process is going all the time, and we had ideas from those as well. After like 100 e-mails cover was ready!

How many songs will you include in your live setlist off the Skyforger album? What are these, and how do you choose these?

It is not going to be easy, as we have so many songs from past as well we’d like to play live. But I’d say on headliner gigs their will 4-5 songs from Skyforger, then songs from our whole career. I can almost imagine that every song is optional live songs, we’ll see!

Which festivals will you play this year?

This year we concentrate quite much to festivals in Finland, as we start right after those European tours. There will be some festivals in Germany as well.

What do you expect from the tour this autumn? How much do you know the other bands you’re going to play with?

It will cover about 15 countries in Europe, there is lot of places we haven’t visited for a while or even ever before like for example England, so it will be interesting. Yet I don’t have any clue what other bands will be, but I’m sure it will be good package, as we are also having our opinions when bands will be chosen.

You have played a couple of times here in Hungary, so tell us about how you felt here. Were there any noteworthy experience to be shared with us?

We have always had great time there! Hungary is beautiful country, especially Budapest. Only bad things we had felt there is that we haven’t been able to spend more days there. People are friendly and audience is great.

In Finland, both Eclipse and Silent Waters were certified gold status. Have you managed to achieve similar success anywhere else?

No. It is so weird that biggest selling music in Finland nowadays is metal. Couldn’t see that happened ten years ago, even that metal scene have been always quite big in Finland. But nowadays it is strange because people from children to old people are listening heavier music. But it is of course great!

What’s the situation like outside Europe? Where do you have another significant fan base? When they will see you live next?

It is really hard to say, really. We are not like mainstream band anywhere, except maybe Finland, but we have loyal fanbase almost everywhere, which we appreciate very much. Of course there are some countries where success seems better than somewhere else, but it also affects how often we have been there. Hungary is good 🙂

At the end, a different theme. A lot of bands take their time to cover their old or new favorites and make a record- Have you thought of making a cover album maybe? If you were to release an EP or album with cover tracks, what bands would be featured?

I don’t see that happening, at least in near future. But if we would, there could be cover versions from bands like Pink Floyd, Jeff Buckley, Johnny Cash, maybe some traditional folk… something very different maybe.

Thanks for the interview, and we’re expecting you this autumn. Until then, have a great time at fests!

Thanks for yourself, looking forward to come there, see you!

WEB: http://www.amorphis.net/

Kapcsolódó cikkek

Amorphis, Eluveitie, Dark Tranquillity, Nailed to Obscurity – Koncertbeszámoló

bönin

Co-Headline turnéra indul az Amorphis és az Eluveitie az év végén Budapesti állomás is lesz: december 12-én a Barba Negrában

KMZ

AMORPHIS – Halo

Equimanthorn

Amorphis + Soilwork – Közös turné keretében Budapesten is fellép a két északi csapat, vendég a Jinjer és a Nailed to Obscurity!

KMZ

Amorphis Interjú

Cryonus

Amorphis – Koncertbeszámoló

Cryonus

Amorphis: saját turnén tér vissza a finn zenekar

KMZ

KME videók: Surgical Meth Machine, Amorphis, Deathkings, Dperd, Heresy of Dreams, Mirror, Corners of Sanctuary, Rebaelliun, Criminal

KMZ

Nightwish, Amorphis és Arch Enemy az Arénában

KMZ

AMORPHIS – Under The Red Cloud

Saint-Savin

Amorphis – Death Of A King (Official video)

KMZ

Az Amorphis bemutatja a ‘Sacrifice’ videoklipjét

KMZ

Az Amorphis kiadja a ‘Death Of A King’ dalszöveges videóját + digitális single-jét!

KMZ

Az Amorphis szeptember 4-én kiadja »Under The Red Cloud« című új albumát!

KMZ

Amorphis – Stúdióba vonul, új album szeptemberben!

KMZ

Relapse bejelenti 25. évfordulós bakelit kiadványait – Amorphis, Human Remains, Pan-Thy-Monium, Incantation

KMZ

Amorphis „Tales From The Thousand Lakes 20th Anniversary” turné

KMZ

Amorphis, Hamferð – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Amorphis – announce support for upcoming European tour

KMZ

Hot News: Amorphis – announce to continue »Circle« – World Tour

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek