(scroll down for English Version)
Mikor a tavaszi brnoi mészárlás apropóján elkezdtem ismerkedni az As They Burn-nel, még csak nem is sejtettem, hogy milyen (több szempontból is) értékes anyag került a kezeim közé, azt meg aztán végképp nem gondoltam volna, hogy egy félévvel később, immáron hazai környezetben, második alkalommal láthatom majd a csapatot élőben teljesíteni. Az az ominózus fél év viszont pont elég volt ahhoz, hogy ténylegesen megszeressem/megismerjem a srácok munkásságát, melynek megkoronázásaképp kaptam a lehetőségen, és egy szűk félórás beszélgetésre invitáltam Kevin Trevor frontembert. Akik még eddig nem tették, most ideje, hogy szembesüljenek a különcökkel:
Hello Kevin! Hogy vagy ma?
Remekül. Ez lesz az első fellépésünk Magyarországon, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk!
Nagyjából most jártok a turné felénél. Milyen eddig a móka?
Igazán klassz. Jártunk Portugáliában, otthon, Franciaországban, illetve Spanyolországban, és eddig azt kaptuk, amire számítottunk. A közönség boldog arccal jött megnézni minket, mindenki életerős formában volt, és láttunk pár arcot, akik még a legutóbbi lemezünk szövegeit is énekelték. Az elsőét nem annyira, ami azt jelenti, hogy többen is újonnan fedeztek fel bennünket és bejött nekik a zenénk, ez pedig nagyon király. Boszniából érkeztünk hozzátok, szóval elég sok helyen megfordultunk már, ami azért még elég új dolog a számunkra. Úgy volt, hogy tegnap is játszunk majd Szerbiában, de gondok voltak a határnál.
Jól tudom, hogy Spanyolországban is történt valami?
Igen, az oviedoi bulit is törölnünk kellett, mert a promóter nem igazán végezte jól a munkáját, így kénytelenek voltunk lemondani az ottani fellépést.
És Szerbiában mi történt pontosan?
Hiányzott valami okmány, amire szükségük lett volna, úgyhogy négy órán át, sőt valójában, több, mint négy órán át dekkoltunk a határon, de végül így is csak arra jutottak, hogy anélkül nem léphetünk be az országba, így maradt a tovább utazás.
Elég friss csapatnak számítotok a színtéren, ennek ellenére, itt vagytok az első headliner turnétokon, és ahogy láttam, már egy japán és egy amerikai körút is be van tervezve a közeljövőben. Hogy bírjátok ezt az iramot?
Tudod, jól van ez így. Szánunk időt mindenre, hogy működjenek a dolgok. Mint mondtad, ez az első alkalom, hogy mi vagyunk a fő zenekar, és valóban, számos tervünk van egy japán turnéhoz is. Az amerikai még várat magára, de Japán talán már jövő év elején összejön, decemberben pedig az Egyesült Királyságban zúzunk majd. Mindent lépésről lépésre.
Nem drága ezt kivitelezni?
Nem az a kérdés, hogy drága-e, mert a kiadón keresztül van lehetőségünk finanszírozni az utat. Sok és igen nagymértékű támogatást kapunk tőlük és ez rengeteget segít. Szóval a turné nem kerül sokba, mert időközben a promóterek fedezik az útiköltséget, tehát megvan mindenünk, évek múltán ez biztosan működik, mi meg próbáljuk a dolgot egyfajta üzletként kezelni. Nem profitálunk belőle, arra viszont van keret, hogy különböző helyeken játszhassunk, annak köszönhetően, hogy sok éven át nagyon keményen dolgoztunk ezért.
Az idei Bonecrusher feszten is ott voltatok, és bár nem tudom, emlékszel-e rá, de találkoztunk is Brno-ban. Összességében milyen emlékeid vannak arról a sorozatról?
Ó igen, a Bonecrusher! Egészen kiváló hetek voltak, a cseh buli meg az egyik legjobb volt a turné folyamán. Nem számítottunk túl jó együttműködésre a közönséggel, de végül mégiscsak sikerült, úgyhogy nagyszerűen éreztük magunkat. Mint mondtam, az volt az egyik legjobb esténk a Bonecrusher-ön.
Mielőtt belemászunk a további részletekbe, tudnád egy kicsit összegezni a banda legfontosabb ismérveit azon olvasóinknak, akik még nem igazán ismernek benneteket?
Párizs belvárosából jöttünk, 2007-ben alapítottuk a bandát, lényegében véve baráti alapon. Eleinte csak hobbi szinten, szórakozás céljából kezdtük, aztán sorra történtek a dolgok, mígnem egy haverunk azt mondta, felvehetnétek pár cuccot és csinálni egy lemezt. Így indultunk, testvéries zenekarként. Persze, mindigis arról álmodtam, hogy minden pillanatban a zenének éljek. Az üzenetünk lényegében az, hogy minden embernek a tőle telhető legjobbat kell kihoznia önmagából. Melóznod kell azért, hogy az lehess az életben, akivé lenni szeretnél, hogy teljesítsd azt, amit elvársz saját magadtól. Ez dominál a szövegeinkben, illetve próbáljuk mindezt másképp kifejezni, talán egy kicsit kínos vagy szokatlan módon, de talán ez a jó mód arra, hogy arcot adjunk a tartalomnak, amit képviselünk. Amit próbálunk elmondani, az az, hogy egészséges mértékben legyen önbizalmad, és tiszteld azokat, akik személyiségükben próbálnak veled együtt fejlődni.
Hogy emlékszel vissza a korai évekre, mikor összekerültetek?
18 voltam, mikor csatlakoztam a srácokhoz. A zenekar már egy folyamatban lévő dolog volt, a többiek már egy ideje együtt zenéltek. Nekem volt egy hirdetésem a neten, szabad voltam, bandát kerestem, mire ők felhívtak, attól a perctől kezdve pedig a legjobb barátok lettünk, akár a testvérek.
Honnan a névválasztás?
Említettem ugye, hogy eleinte nem számoltunk vele, hogy igazi bandává érünk. Mindnyájan nagy Lamb Of God rajongók voltunk, és volt egy közös dal, amit imádtunk, ez volt az „As The Palaces Burn”. Úgy döntöttünk, kivesszük a „palaces”-t és berakjuk a „they”-t, hogy bemutassuk, mi vagyunk az As They Burn.
A Will, Love, Life nagy meglepetés volt számomra az első anyag után, úgy tűnt, kísérleteztél egy kicsit a tiszta vokállal. Több helyen is olyan, mintha dallamosan indítanád a sorokat…
…de üvöltésben fejezem be, ja! Azt hiszem, igazad van, mert ami azt illeti, szerettem volna tisztán énekelni a következő kiadványon. Nem úgy persze, mint egy klasszikus értelemben vett énekes a magas hangokkal meg ilyesmi, csak annyira, hogy érted, meglegyen a fílingje. Ki akartam próbálni egy-két dolgot, még ha nem is igazán tudtam pontosan, hogy mit. Végül mindent úgy csináltam, ahogy belülről jött a pillanat hevében. Úgy érzem, az elkövetkezendő években talán énekelhetek majd egy keveset, úgy értem, csak beraknék egy pár dallamot és megpróbálnám keverni mindezt az Aeon’s War extrém vokáljával és a Will, Love, Life-on hallottakkal, hátha kisül belőle valami új, mivel mindig arra tanítottak, hogy keressem a másságot, az átlagostól való eltérést.
Azt hiszem, a lemez címe önmagában is kellően beszédes, de mélyebb értelemben véve, milyen háttér húzódik a Will, Love, Life mögött?
A dalírás időszakában a banda több tagja is fordulóponthoz érkezett az életében, mindenkinek változott a helyzete. Néhányunknak komoly gondjai akadtak a családdal, mások bizonyos értelemben véve, előléptetésben részesültek, szóval minden éppen változáson ment keresztül. Akkoriban írtunk alá a kiadóhoz is, minden nagyon új volt, néha jó-néha rossz értelemben, minden olyan gyorsan és intenzíven történt, így akkoriban nem igazán voltak kész dalszövegeim, mert egyébként is pontosan a dalírás pillanatában szeretek írni. Nem előtte, nem utána – pontosan abban a pillanatban. Továbbá, ezen az albumon őszinte akartam lenni, így nem is kerestem semmilyen koncepciót vagy bármi ehhez hasonlót, csak az őszinteségre koncentráltam, és ezen a ponton rájöttem, hogy közös az álmunk, rengeteg más közös dolog van még bennünk, mely erősíti az elhatározásunkat afelé, hogy mit szeretnénk tenni. Ez tehát az akaratunkból fakad, emellett van szeretetünk egymás közt, az élet pedig erről szól. Ez a Will, Love, Life – akarat, szeretet, élet.
Ha választanod kéne az említett háromból, melyik lenne számodra a legfontosabb?
Azt mondanám, talán… Nem vagyok hippi, de talán azt mondanám, a szeretet, mert ha van szereteted a dolgok iránt, akkor meg van mellé az akarat is, hogy cselekedj. Ellenben, ha nem szeretsz semmit, az akaratodat sem találod, ezért talán a szeretet a legfontosabb.
A borító határozottan érdekes darab. Mit takarnak az oldalsó jelek és a háromszög a képen?
A háromszöget illetően, nekünk nincs előrebocsátott, „térítő” üzenetünk, de számunkra, pontosabban, számomra a háromszög a származást, a biztonságos evolúciót jelképezi. A szüleid jó embernek nevelnek, te magad csakugyan jó emberré akarsz válni abban a formában, ahogy terelgeted az életed, ezért úgy gondolom, mindenkinek a legjobbat kell kihoznia önmagából. Ezért választottam a háromszöget, mert számomra mindezt ez fejezi ki leginkább, hisz mint mondtam, mindig, minden a fejlődésről szól – de jó értelemben véve, a te általad vélt jó értelemben, a te véleményed alapján.
És a többi minta?
Az oldalsó szimbólumok mindegyike a zenénket képviseli. Bastien felelt az artwork-ért, valamint a vizuális dolgok jelentős részéért, így ő döntött úgy, hogy minden egyes dalhoz készít egy-egy motívumot.
Az Aeon’s War külseje se volt egy hétköznapi alkotás, mi több, van pár őrült dal címetek is, mint mondjuk a Scarlett, The Sacred Whore, a Psychoactive Green Fairy vagy a F.R.E.A.K.S.. Mit érdemes tudnunk ezekről?
Haha, igen-igen! Az Aeon’s War korszakában mélyen megihletett minket egy neves költő és filozófus, egy beteg ember: Aleister Crowley. Lovecraft munkássága szintén hatással volt ránk, Crowley elméletei pedig hozzánk hasonlóan az önfejlődésre helyezték a hangsúlyt. A Scarlett, The Sacred Whore például a szerelmi vágyat reprezentálja, de ezek csak különc ábrázolások a mondanivalónkhoz, mint máskor is, hasonló módon. A Will, Love, Life-nál ez azonban változott, talán most minden realisztikusabb lett és kevésbé csalóka.
A F.R.E.A.K.S. minek a rövidítése?
A Freaks csak szimplán Freaks. Egy dalra volt lehetőségem, hogy én írjam meg, és volt egy olyan ötletem, hogy legyen benne külsős hang is. Frankie-t választottuk vendégnek (Frankie Palmeri, az Emmure frontembere – a szerk.), pontosabban, eredetileg nem ő volt a célpontunk, mert az Ill Niño énekesével szerettünk volna dolgozni, de ez végül nem jött össze, úgyhogy helyette rá esett a választásunk. Friss volt a dal, a ritmus nagyon mai, érted, Frankie pedig hasonló körökben mozog, úgyhogy egyszerű volt beszervezni, aztán később még Aaron-nak is osztottunk egy kis szerepet (Aaron Matts, Betraying The Martyrs vezér – a szerk.). Ő jó haverunk, mind ugyanazon a környéken lakunk, meg aztán eleve jól ismertünk mindkenkit a Betraying The Martyrs-ból. Így kerültünk vele is kapcsolatba, aztán hamar összebarátkoztunk. Azt gondoltam, oké, írjunk egy dalt arról, hogy az emberek vélhetően hogyan látnak minket. Érted, metal bandában zenélek, tetováljuk magunkat, fekete vagyok és metalban tolom a vokált… Szóval sokak számára különcök vagyunk, így úgy voltam vele, hívjuk csak egyszerűen „F.R.E.A.K.S.”-nek a dalt.
Azt hiszem, mondhatom, hogy a kedvenc ATB számom a When Everything Falls Apart. Mit mesélnél nekünk erről a dalról, vagy úgy összességében a felvételek időszakáról?
A When Everything Falls Apart-nál az elnevezés elég személyes, mivel mint ahogy beszéltünk is róla, az általános hangulat igencsak változékony volt. Húzott lefelé minden a fejemben, és ezen a ponton talán szükségem volt ebből kifejezeni valamit. Ami pedig a felvételeket illeti, a nyári időszakban vonultunk be a stúdióba, aztán senki se ki-se be. Ott laktunk közösen, minden napunk a szerzemények feljátszásával és rögzítésével telt, de nem volt semmi előre beütemezve, spontán haladtunk lépésről lépésre.
Nagyon úgy fest, hogy bírjátok a forgatást – rengeteg videót csináltok. A legutóbbi, a Frozen Vision nemrégiben debütált, és legyünk őszinték, elég furcsa darab lett. Mi a mondanivalója ennek?
Tényleg fura lett. A Frozen Vision tulajdonképpen egy koncepción alapszik. Nem számítottunk rá, hogy bármi ilyesmit fogunk csinálni, viszont egy különleges személlyel akartunk dolgozni az anyagon, ő Walker Pachler, egy holland arc. A Dope D.O.D.-nek készített már pár klipet, talán ismered őket.
Sosem hallottam róluk. Mégegyszer, kiknek?
A Dope D.O.D.-nek. Csekkold majd őket! Szóval ezzel a sráccal szerettünk volna együtt dolgozni, mert nagyon művészi a felfogása és elég ügyes és jártas a szakmában ahhoz, hogy képes legyen megvalósítani az elképzeléseinket. [Van tüzed, haver? Kössz! – Fabio érkezett hozzánk pakolászni ezt-azt.] Aztán mikor felvettük vele a kapcsolatot, azt mondta, van egy koncepciója, amit már régóta szeretne kipróbálni, a mi klipjeink, dalaink és a szövegek pedig remekül passzolnának hozzá. „És mi lenne az?” – kérdeztük, mire felvázolta nekünk az ötleteket, és mivel a megszokotthoz képest valami mást akartunk összehozni – mint mondjuk a Dream Collapse esetében, ahol szintén volt egy koncepció –, rábólintottunk, így lett a Frozen Vision videó mondanivalója az ujjászületés. Lépésenként végigmenni tűzön, vízen, földön, végül újjászületni, akárcsak a főnix.
Ezen a fronton a VEVO-s csapattal vagytok együttműködésben. Honnan jött ennek az összefogásnak az ötlete?
Őszintén szólva, nem szeretem a VEVO-t. Nem szeretem, mert végtelenül kommersz, és tele van olyan emberekkel, akiket marhára nem érdekel, hogy valójában mit is képviselnek.
Ezért is furcsálltam, mert szerintem nem sok értelme van metal berkeken belül…
Ja, szerintem se. A metal közösség nem mozog ilyen körökben. A VEVO a pop-rock, talán a rap és elektro zenék közönségének szól, nem a keményzenét kedvelőknek. Őket egyszerűen nem érdekli, és az igazat megvallva, én személy szerint, leminősítve érzem magam, mikor a VEVO-n látom vissza magam. Ez az egész a kiadó miatt van. Ők akarták így, mert ezáltal nagyobb figyelmet kapnak az átlagos emberektől, szóval messze nem arról van szó, hogy mi döntöttük volna az együttműködés mellett, egyszerűen csak benne volt a szerződésünkben.
Szóval szimplán csak belementetek?
Valójában, eleinte én még csak nem is tudtam róla, hogy a videóink fent lesznek a VEVO-n. Ijesztő és jó dolog is ez egyszerre, mert ugyebár, ha arcbamászóak a videóid, sok megtekintésre számíthatsz és jópár olyan emberre, akik váratlanul felfedeznek, akkor is, ha egyébként nem hallgatnak metalt. Ilyenkor persze jó érzéssel töltenek el bennünket az olyan kommentárok, hogy „én ugyan nem szeretem a metalt, de benneteket azért bírlak”, úgyhogy van a dolognak pozitív oldala is, de, khm… Haha, negatív is bőven…
Világszerte általában sokat beszélünk mondjuk a német, vagy a skandináv metal színtérről, de mit érdemes tudnunk a franciáról?
Nos, a francia színtér igen nagymértékben fejlődik napjainkban. Két évente van egy új bandánk, úgy értem, akik nemzetközi és minőségi szinten is tényleg nagyon ott vannak a szeren. Az elmúlt tíz évben minden bandának – lásd Gojira – legalább öt évébe került, mire a határon túl is nagyobb sikereket tudtak elérni. Most viszont vannak fiatal, nagyon tehetséges zenekarok, akik megtanulták reklámozni önmagukat és napok alatt felnőnek a szerepükhöz. Manapság minden változik az internettel, a facebook-kal és hasonlókkal, könnyen fel tudod rakni a bandádat a netre és definiálni a zenéd, úgyhogy sokminden változik, újul és fejlődésben van, és azt hiszem, ennek mi is részesei vagyunk. Persze, régebben is erős volt a színtér, igazi headbangerekkel, de általában inkább nemzetközi bandákat hallgattunk a hazaiak helyett.
Tudnál nekünk ajánlani egy-két csapatot?
A Betraying The Martyrs-t már szinte mindenki ismeri, de ott vannak még az olyan bandák, mint… [Franciául kér Fabio-tól segítséget.] Mint a Merge, akik post-rock-ban utaznak, aztán ott van még a Novelists és a Hacride…
Fabio: Franciaország egyik legjobb bandája!
Aha. Nemzetközi szinten nem túl ismertek, de számunkra, az övék az egyik legkirályabb zenekar Franciaországban.
A végéhez közel, egy kicsit személyeskednék, ha nem gond. Mik voltak az első lépéseid a zenészi karrier felé?
A zenészléthez először szerelem kell a zene iránt. 16 évesen kezdtem énekelni, akkoriban folyton a rádiót hallgattam, megszállottja voltam a zenének. Az első típusú/stílusú zene amit hallottam és tényleg megérintett testben, szívben, lélekben, mindenhol, az a metal volt. Csak tapadtam a rádióra és keresgéltem a frekvenciákon, meg-megálltam hallgatni a fémzenét, és azt gondoltam, oké, ezt szeretném én is csinálni! Ezután kezdtem Slipknot-ot, Korn-t meg ilyesmit hallgatni. Színpadra akartam állni, üvölteni mint az a srác és minden egyebet. Innen indult minden. De még manapság sem tartom magam igazi zenésznek, mert még mindig nem azt csinálom, amit pontosan szeretnék. Azt hiszem, csinálnom, űzni, hajtani kell az egészet tovább és tovább, és talán két-három év múlva már képes leszek úgy gondolni magamra, mint egy valódi zenész.
Van valami civil melótok a zenekaron kívül?
Nem nagyon. Én úgy egy éve fejeztem be az egyetemet, a srácok közül meg többen, Ronald, Milton és Hoby is korán otthagyták a sulit, hogy a zenére koncentrálhassanak. Fabio más zenekarokat hoz újra össze, egyebek mellett basszerozik élőben, szóval ő a zeneiparban tevékenykedik. De az a helyzet, hogy ha továbbra is megalapozottan akarjuk folytatni a dolgokat, mint ahogy mindig is tettük, még a változó időkben is, akkor mostanság mindenkinek a saját életére kell fókuszálnia, hisz a múltban csak a zenével törődtünk, semmi mással.
A személyiségeitekről, illetve hétköznapi életetekről mit lehet tudnunk?
Én vagyok a srác, aki folyton panaszkodik mindenért. Talán Fabio és Bastien az érettebbek, Milton meg olyan, mintha a bátyám lenne. Csak egy évvel idősebb nálam, ő 24, én 23 vagyok, mégis így érzem. Folyton vitázunk minden jelentéktelen szaron, Ronald-dal meg szintén olyan, mintha tesók lennénk. Végeredményben mindnyájan olyanok, mintha a testvéreim lennének, de úgy érzem, a zenekar apja Fabio és Bastien. Együtt a ketten.
Zárásképp, biztosan sok emlékezetes pillanatotok volt együtt, bandaként az évek alatt. Ha választanod kellene egyet, melyiket mesélnéd el nekünk?
Talán egy tavalyi élményt mondanék. Hatezer ember előtt játszottunk a Hellfest-en, Franciaországban. Az volt a legnagyobb tömeg, ami előtt valaha is játszottunk. Álomszerű volt a saját országunkban, egy fejlődő színtéren, ennyi ember előtt színpadra lépni. Ez nagyon-nagyon mély benyomással volt ránk! Franciországon kívül, azt mondanám… Nem is tudom így hirtelen. Azt hiszem, többet kell látnom a világból ahhoz, hogy el tudjam dönteni, melyik országban volt a legjobb, úgyhogy jelen pillanatban: marad a hazai pálya.
Van esetleg valami különleges/őrült backstage-sztoritok?
Annyi beteg történetünk van, hogy választani sem tudok közülük! De talán, legyen ez: tavaly volt egy fellépésünk a Traffic Jam fesztiválon, Németországban, és azon az éjszakán, a feszt után, leültünk meginni egy pár üveg sört. Helyesebben, rengeteg sört. Sokat, sokat, sokat… A Suicide Silence játszott aznap este, az volt a fesztivál headliner műsora. Mi nagyon durván szétcsaptuk magunkat a backstage-ben, haha, aztán Mitch hirtelen megjelent egy „ah…!” felkiáltással, és beült közénk borozgatni egy kicsit. Nagyon keményen partiztunk azon az éjszakán az egész staff társaságában. Király érzés volt, hisz a Suicide Silence egy nagyon fasza csapat, és talán… Talán ha nem történik ez a szarság (Mitch Lucker, a Suicide frontemberének tavalyi halála – a szerk.), ők lehettek volna napjaink egyik legnagyobb, igazi metal bandája. Megható erre gondolni Mitch-csel kapcsolatban, látni, hogy mi történt vele, hiszen olyan fiatal és példátlanul emberséges volt. Le se szarta a hírnevet meg a fellengzést, hétköznapi emberként viselkedett. Mikor előadni láttad, harsány volt és magabiztos, de ha személyesen találkoztál vele, halál normális és közvetlen volt a srác. Ez a legszebb emlékeim egyike, mert nagyszerű ember volt, simán lehettem mellette önmagam. Volt, hogy egy csomó ribanc vette körül, de ő nem foglalkozott velük, figyelt rád továbbra is. Az volt az egyik legnagyszerűbb találkozásom.
Köszi szépen, hogy időt szakítottál a beszélgetésre!
Alap, ember, boldogan!
——————————-
ENGLISH VERSION:
First, when I started to learn more about As They Burn in the connection of the spring massacre in Brno, I couldn’t even imagine that how (versatile) precious material is what landed in my hands, not to speak about that only a half-year later, I’ll be able to see them live once again, and this time, in my own city and country. But this mentioned half year was just enough for me to dig deeper into their work and starting to love it more than ever before. So just like crowning this process, I took my chance and invited singer & lyricist, Kevin Trevor to answer some questions within a narrow half an hour. Those, who didn’t do it yet, it’s your time now to face the freaks:
Hey Kevin! How are you feeling yourself today?
I’m feeling great, this is our first time ever in Hungary so I’m pretty excited!
Now you’re at around the half of the current tour. How is it going so far?
It is really cool, we’ve been in Portugal, we’ve been in French, also in Spain and we had what we were expecting. People came to the shows with happy face, everybody was energic and we actually saw some people singing the lyrics of the last album and not the first, so it means some people just discovered the band and really liked the music, so it’s very cool. We came through Bosnia, and now we’re in Hungary, so yeah, we’ve played in many country, these are quite new things for us. We also supposed to play in Serbia yesterday, but we had some problems at the border.
Something has happened in Spain as well, right?
Yeah, we had to cancel one show there, in Oviedo as well, because the promoter didn’t really do the job very well and we were forced to cancel.
And what happened exactly at the borders of Serbia?
We didn’t have one document they needed so we’ve spent four hours, more than four hours waiting at the borders, but at the end they just said, you can’t go in to Serbia without that document and so we went back on the road.
You’re quite a fresh band in the metal scene, but now you’re on your first headliner tour and as far as I’ve seen, you’re also planning to go to Japan and America in the near future, so how can you manage this amount of tours?
Yeah, it’s cool you know, we just take our time to do the things. Like you said, this is our first time headlining and yeah, we have several plans to go to Japan, not the US now, but Japan. Maybe we can do it early next year and also the UK in December, so we manage this like step by step.
Isn’t it too expensive?
It’s not like it’s expensive, because we have chance through the label. It brings a lot, big supports and this is really helpful. It’s not very expensive, because when we travel, the promoters give us the money just for the travel, so we have everything, it comes certain with all the years and we came manage this like a little business: we’re not making money, but we have the money to play the shows, because we worked so many years for it.
You’ve also made your way to this year’s Bonecrusher festival, and I dunno if you remember, but we actually met in Brno. How do you remember that tour in overall?
Oh yeah, the Bonecrusher fest! I remember, that was very very very good, and the event of Czech Republic was one of the best shows we had on the Bonecrusher, so yeah, that was very cool. We didn’t expect to have a good interaction with the people, but eventually we did, so that was very great, like I told you, was one of the best shows for us on the tour.
Before we get into the further details, can you sum up the most important things about the band for those who don’t know you guys very well yet?
We’re from Paris, Île-de-France, we founded the band in 2007 and we’re basically are friends, so we have started the band just to have fun first and all the things are happened and happened and happened, when friends told us that „oh you have to present a CD and record something” so we just started like that, we are a bortherhood band. Of course, I was dreaming to live up to music like every time, and the message what we have is about we’ve trained to say to the people that you have to be at the top of yourself. You know, you have to work to be what you want in your life, what you’re expecting from yourself, and this is the biggest message we have in our lyrics and we’re trying to say it differently, maybe in an awkward way, and maybe this is a good way to put some picture to the message we want to present. What we’re trying to give, is to be self-confidence and to respect all the people are trying to progress with you in their personalities.
How do you remember the early years when you got together?
I was 18 when I joined the band. That was a running thing, they were already playing together. I got an advertisement on the internet, I was single, just looking for a band and something, so they just called me and since than, we’ve become best friends, like brothers.
Where did the name As They Burn come from?
Like I told you, we didn’t expect to be a real band first, so we were big fans of Lamb Of God and we all had a song in common what we love. The song was „As The Palaces Burn”, so we’ve choose to pick out the „palaces” and put the „they” to present, this is As They Burn.
Will, Love, Life was actually a great surprise to me after the first material, it seems like if you were experiencing a little bit with clean vocals. In some points it sounds like if you were starting the lines in clean, but…
…finish them in screaming, yeah! Maybe you’re right, because I wanted to sing on the next release. Not sing like a singer like big-big notes or something, I just wanted to have the feeling you know, maybe I just wanted to experiment and something, I don’t really know, but I just did it like I felt in the moment. On the next years I guess, yeah, I can sing a little bit, just put some melodies in and try to mix Aeon’s War’s screams and Will, Love, Life and maybe get something new, since I’ve always trained to looking for something different.
I guess, the album title is talkative enough, but in a deeper meaning, what’s the lyrical conception of Will, Love, Life?
During the period when we were composing the album, some guys of the band were in a turning point in their lifes, so everybody was changing in his status. Some of us get really bad issues with family, some of us get promotion for something, everything was changing you know. We also signed to the label, so everything was new, somehow good-somehow bad, everything was really intense, so at this moment I didn’t really have the lyrics before. Because I love to write, but in the moment I’m composing. Not before, not after – in the moment. And on this album, I wanted to be honest, like not looking for a concept or something, just to be honest and at this moment, I just realized that we had a common dream, common things together and this is our will, because we want to do something. So it comes from our will, and we have love together and that’s what life is about. This is Will, Love, Life.
If you’d have to choose one from the mentioned three, which one is the most important for you?
I’ll say… I’ll say, maybe… I’m not a hippy, but maybe I’d say love, because when you have love for the things, you have also the will to do something. If you don’t have love for anything, you can’t find your will, so maybe love is the most important.
The cover is definitely an interesting one. What are the symbols and the triangle-thing on the picture?
For the triangle, we’re not like illuminate you, we don’t have a premising message or illuminating message, but for us, for me, the triangle is a symbol of origin, the safe evolution. You know, your parents raise you to be a good person, you want to be a good person in what you’re managing in your life, so I think, everybody has to be on the top of themselves, that’s why I chose the triangle, because for me, this is the best symbol how we can express this, so like I told you, it’s always, it’s all about evolution for everything – but in a good way. In your good way, in your opinion.
And the other little ones on the sidelines?
Actually, these and all the symbols on the sidelines are representing our music. This is Bastien, who was taking care about the artwork and also everything, so he chose to create symbols for every single song.
Aeon’s War’s cover was also unusual, and what`s more, you got some really crazy song titles like Scarlett, The Sacred Whore, Psychoactive Green Fairy or F.R.E.A.K.S., so what should we know about these?
Haha, yeah-yeah! For Aeon’s War we were really inspired by a well-known guy of poets and phylosopher, a wicked man: he’s name is Aleister Crowley. So I was really inspired by that guy, also by Lovecraft, and the message of Crowley was also about self-evolution. Scarlett, The Sacred Whore for example is a representation of desire of love. These are just awkward things to put pictures to our message, everytime it’s always the same. And for Will, Love, Life, maybe it’s more real, not pretty phantasmagoric.
What does the abridgement of F.R.E.A.K.S. stands for?
Freaks is just Freaks. It was like, okay, so I only have one song to write and I was like, yeah, all right, then we’re going to do some featuring in this song. We chose to do it with Frankie (Frankie Palmeri, singer of Emmure – the editor), more precisely, basically, that was not Franky, we wanted to do it with the singer of Ill Niño, but it didn’t happen, so we chose to make it with him, because the song was fresh, new, you know, the rhytm was very actual, and Frankie is on the same level, so that was easy to manage, and we also called Aaron (Aaron Matts, leader, Betraying The Martyrs – the editor), he’s a good friend of us now, because we’re all living in the same area and we used to know all the guys of Betraying The Martyrs. That’s how he came, and we became friends. It was like „ah, okay, let’s write a song about how people can maybe see us”, playing in a metal band, get tattoos, I’m black and singing in metal you know… So for some people, we’re freaks, and I was like, okay, let’s just call this song „F.R.E.A.K.S.”.
I think, I can say my favo ATB song is When Everything Falls Apart. What more can you tell us about this song or even about the whole songwriting/recording process of the new album?
On When Everything Falls Apart, the name of the song is maybe personal, because like I told you, the mood was changing a lot, so yeah, I think this is very personal, because I was pulling by what I had on my mind, and maybe at this time I needed to express something. And for the recording process, we went into the studio, we went in during the summer period, so we were introducing that nobody goes out. We’ve lived in the studio all together, everyday we were like playing-recording-playing-recording, there wasn’t any process estabilished, that was like… Playing spontaneous, yeah.
It seems like you guys really like music videos – you’re making A LOT. The latest one, Frozen Vision has premiered not so long ago, and let’s be honest, it’s a pretty weird one. What’s the meaning behind this to you?
Yeah, indeed. The meaning behind Frozen Vision, uhm, actually, Frozen Vision was a concept. We didn’t expect to do something like this, we just wanted to work with a special guy, and this guy is Walker Pachler. He’s from Holland. He used to make videos for a band, Dope D.O.D., maybe you know it.
For what?
Dope D.O.D. You should check it out! So we wanted to work with that guy, because he’s very artistic, had enough skills to arrange what we wanted, so… [Have you got fire? Thanks. – Fabio just came in to pack some stuff.]…so when we contacted him, he said, okay, we have a concept that we wanted to do for a long time, and your videos and your songs, your lyrics fit very good with it. We said, okay, what is it? And they just exposed the concept and we wanted to do something different for this album – like for Dream Collapse, there was a whole concept too –, so the aim of Frozen Vision is actually a reborn. Going through every step like water, like earth, like fire and just reborn at the end, like a phoenix.
In this line, you’re cooperating with the VEVO group. Where did this collaboration come from?
Actually, I’d say, I don’t like VEVO. I don’t like VEVO, because it’s very commercial, it’s also full of people who don’t care about what they’re actually stand for.
Yeah, I’m asking because it doesn’t really make any sense with metal…
Yeah, for me, it also doesn’t make sense, because the metal community is not on VEVO. VEVO is for pop-rock, it’s maybe for rap, electro, but not for metal people. Metalheads don’t care about it, and personally, I feel fucked when I’m on VEVO, because this is the label’s stuff. They want the band to be on VEVO, because they have more exposition for all the common people, so we didn’t choose to be on VEVO, that was in the contract.
So you just accepted it.
Actually, I didn’t know that our videos will be on VEVO, but it also weird and also good, because when your video is very interactive, you can also have a lot of good viewers and other people who come to discover you, even if they don’t listen metal. So we love to have people who say „oh, I usually don’t listen metal along, but you’re the only metal band I listen to”, so it also has good points, but uhm… Also bad points as well, haha.
We usually talk a lot about for instance, the German or the Scandinavian metal scene, but what should we know about the French one?
The French one? Actually, the French metal scene is very evolving in these days. Each two years, we have a new band, I mean, who really grow big and make quality music. For the past ten years, all the bands – like Gojira for example – were there for around five years and took so many time to go out of France, but now we have young bands, very talented bands who have trained to promote themselves, and they just grow up in a day, so it’s new and evolving. Now the things are changing with the internet, with facebook and everything, you can put your band up on the internet, you can talk about it more easily, so everything is changing, and I think, maybe we’re part of it too. Of course, we also had a very strong scene with real metalheads, but we’ve used to listen international bands and not really bands from France.
Do you have any recommendations for us?
Of course, everybody knows Betraying The Martyrs now, but we have bands like… [He speaks in French, asking advices from Fabio.] Like Merge, it’s post-rock music, then we have the Novelists and Hacride…
Fabio: One of the best bands in France!
Yeah. They’re not very famous internationally, but for us, they’re one of the strongest bands in France.
Near to the end, I’ll be a bit more personal if you don’t mind. What were your first steps to be a musician?
To be a musician, first you have to be in love with music, I think. I started to sing when I was 16, I was listening to the radio and was keen for music. The first kind/style of music I’ve heared, what really touched me in my body, my heart, my mind, everywhere, was metal. I was listening to the radio, searching on the frequencies and then I stopped listening to metal and I thought, okay, that’s what I want to do! So I started to listen to Spliknot, Korn and everything, and I wanted to be on stage, scream like this guy and do it all, so it started from this point. And today, I’m not considering myself a real musician, because I’m still not doing what I want to do. I think, I have to keep going and going and going and maybe in two or three years, I’ll be able to think of myself as a real musician.
Do you have any civil job when you’re not with the band?
I finished university about a year ago, some guys of the band just quit the school very early to focus on music like Ronald, Milton or Hoby, and Fabio is recalling bands, playing bass live over things, so he’s playing music. But if we’re still looking for estabilishing things, like we always do, even in the changing period, now everybody needs to focus on their lifes, since during all the past period we were just into music, nothing else.
What should we know about your personalities, your everyday life?
I’m the guy, who is always complaining about everything. Fabio and Bastien are maybe the more mature ones, I think, and Milton is like my big brother, he’s just one year older than I, he’s 24, I’m 23, so he’s like my brother, we always fighting for shit, and Ronald is also like my big borther. All the guys are my big brothers, but I think, the fathers of the band are maybe Fabio and Bastien. Both of them.
For the last one, I’m sure you had many memorable moments together as a band. If you’d have to pick one, which one would you tell us?
I think, it was in last year. We were playing at a festival, called Hellfest in France. We played in front of 6 000 people on that day and that was the biggest crowd we ever had. That was like a dream to be in your own country, playing in front of so many people, in front of a scene which is evolving every day, so that was very very strong impression for us. Outside France, I’d say… I don’t know yet actually… I think, I have to see more to can say which country was maybe the most touching, so for the moment: it’s France.
Any special/crazy backstage-story maybe?
There are so many crazy stories that I couldn’t even pick one! Maybe on Traffic Jam… It was in last year, we’ve played at Traffic Jam Festival in Germany, and that night, after the festival, we were just drinking beer, A LOT of beer. A lot of, lot of, lot of and… Suicide Silence was playing on that day, their was the headlining show on the festival. We were like completely fucked up in the backstage haha, and Mitch just appeared and he was like ”ah…!” So he started to drink wine with us and on that day, we partied really-really hard with all the crew. That was really cool, because Suicide Silence is a very-very good band and… Maybe if that shit didn’t happen (he means, the death of Mitch, former singer of Suicide Silence – the editor), they may become one of the biggest, actual metal band in the future. It’s really touching when it comes to Mitch, to see that guy, because he was young, he was also very human, he didn’t give a shit about fame or everything, he was really like everybody. When you saw him on stage, he was pretentious and everything, but when you met him after, he was completely a normal guy. So maybe that’s one of the best memories I have, yeah, because I met a big guy and I could just act like I normally do. There were so many bitches around, but he didn’t care, he kept talking to you. I think, this was maybe one of the greatest meets I have.
Thanks a lot for taking time for the chat!
Sure man, no problem!