A kérdésekre Szilágyi Tamás válaszolt.
Húsz év kihagyást követően, 2016-os visszatérése óta a miskolci Atomic a hazai thrash metal színtér egyik legaktívabb zenekara, így a sablonos bemutatás helyett kezdjük talán azzal, hogy túl vagytok az idei év eddigi legnagyobb borsodi metal buliján, az Extreme Noise féllépeseteken, ahol elhoztátok nekünk a hamisítatlan borsodi életérzést. Milyen volt a hangulat és a közönség reakciója?
Nagyon jó! Ilyen egy jó interjú alany, ha-ha-ha… Szóval tényleg prímán éreztük magunkat, szuper volt a közönség, nagyon jó volt a koncert hangulata. A szerviz, a catering osztályon felüli volt, úgyhogy, ha lehet mondanom, nekem a catering jobban tetszett, mint maga a koncert. Persze ez nem igaz! A szervező, Laci barátom egy kis whiskyvel meglepett, még a buli előtt, közben és utána, úgyhogy elkóláztunk, elbeszélgettünk, én piszok jól éreztem magam, akárcsak ő! A süti, és a szendvics az zseniálisra sikerült, s innen már eleve úgy indult a hangulat, hogy ezt már nem lehetett überelni. De azért tegyük hozzá újfent: a közönség volt a legkirályabb! Igazából a technikával lehetett volna egy hangyányit még varázsolni, de összességében tök jól szólt minden, úgyhogy nem volt vele gond.
Ha már szóba kerültek az italok, egy gyors kitérő: Te milyen whiskyet szeretsz?
Igazából én bourbon párti vagyok. Tulajdonképpen nem vagyok nagy whiskey-s, azért fogyasztom mostanában, ha tehetem, mert régen mindig ilyen lóhúgyot ittam, miként anno gyerekkoromban is, minden szart összeittam. Persze szeretem a normális házi pálinkát is, de ha nem muszáj, akkor valami olyat iszom, ami egy kicsikét örömet okoz. Elszopogatom a TV előtt, de nem üveg, liter számban. Mindegy igazából, az Unicomot is nagyon szeretem, a szilvát pl. azt úgy szoktam inni, hogy 1 dl szilva – 2 dl kóla, összeöntöm és úgy teljesen szuper íze van. Na de visszakanyarodva a koncerthez…
Igen, térjünk kicsit még vissza.
A Laciék féle buli, az Extreme Noise, egy nagyon állat koncert volt, nekünk ez a véleményünk. Jó, hogy vannak ilyen emberek, akik hisznek ebben az egész dologban, és áldoznak rá! Először voltunk ott, halál fasza hely a Szerencsi vár rendezvényterme. Az volt az első amikor megérkeztünk, hogy mondtam a cimborának: „Te figyelj már bazmeg, van kinek játszani! Vannak emberek, akik eljöttek, nézd már mennyien mozdultak! Volt kiknek szervezni, s mennyi embert, mennyi fiatalt érdekel.” (Innen is tisztelet a résztvevőknek és a szervezőknek!) És akkor még nem is találkoztunk a régi arcokkal, nem beszélve a Metal ör Die Records-ról vagy a többi jelenlévő barátunkról. Szóval ez nagyon pozitív meglepetésként hatott számunkra! Fantasztikus volt az összeállítás, a headline, a meghívott zenekarok, mind megérdemlik az elismerést, mert aki onnan messziről eljön és fellép, az minden jelzőt megérdemel, hogy headliner, sztár zenekar stb. De most komolyan, aki tényleg ennyit utazik egy koncertért – bizony nem sok ilyen hülyét tudok magunkon kívül – így belevág ebbe, hogy utazik egy fellépés kedvéért 1–2–3 ezer kilométert vagy akár átrepült Chiléből x 10 ezer kilométert utazva, az bizony nagyon eltökélt! De ezt nem lehet másképp csinálni!
Maximálisan így látom én is a dolgot!
Hadd mondjak még el ezzel kapcsolatban egy kedves történetet. Egy nagyon kedves élményünk volt a chilei srácokkal, akik a gitárosunknak, Deni barátomnak mondták, hogy ismerik az Atomicot, és hogy a Slashing Victory albumunk egy teljesen alap mű, és az mindenkinek megvan ott Chilében. Deni majd összetrottyant, hogy felébredjen, hogy Chilében mindenkinek megvan az Atomic. Nagyon szuper ilyen srácokkal fellépni, bár több ilyen koncertünk lenne! Szépen összegyűlt a társaság!
Az elkövetkező hetekben több hazai színpadon is meg fogtok fordulni. Van esetleg olyan, amelyiket már nagyon várjátok, ha igen miért?
Igeeen. Ha-ha. Az igazi jó válasz. Ha-ha… Valóban, több színpadon megfordulunk, figyelj, mindegyik koncertet nagyon várjuk, tehát nekünk, valahol mondtam már, nincs olyan, hogy az egyik jobb, mint a másik, igazából nekem, meg nekünk mindegyik nagyon fontos. Vannak olyan helyek, ahol már felléptünk, azok természetesen ugye jobban bennünk vannak, tudjuk, hogy ott körülbelül mire számíthatunk. Természetesen minden hely más! Jó, persze örül az ember, ha meg tud tölteni egy nem létező Petőfi csarnokot egy nem létező közönséggel, de ma már mindennek örülni kell. A járvány után teljesen átalakult minden, sokan mondták, hogy már a fél ház az a telt ház. Igazából minden hely fontos nekünk. Ez a lényeg!
Titeket hogyan érintett a Covid?
A Covidot az beszívtuk mi is. Mindenki. Pont az Akelával volt előző évben egy nagyon jó indulásunk, és a következő évre is meg volt már beszélve, hogy megyünk, tehát velük szaladtunk volna majdnem két kört végig és utána a második körben bezárt a bazár, és akkor se előre, se hátra. Ez szarul jött ki, annyi, hogy akkor ugye jobban tudtunk, én jobban tudtam foglalkozni a stúdiós dolgokkal. Beszívtuk a lemez miatt is a dolgokat, ott is a felvételek egy része külföldön indult el, másik itthon került rögzítésre. De jó is akadt benne, kicsikét vissza tudtam kapcsolni. Bekussoltam és akkor csönd volt, nyugalom volt. Nem történt semmi, de valószínűleg ez is kellett ahhoz, hogy kicsit fel tudjak töltődni.
Mivel ütötted el az időt?
Folyamatosan zenével foglalkoztam, stúdiós munkákat csináltam. Az albumon melóztam nagyon sokat, a keverés végét csináltam, csináltuk. Akkor akadtak olyan dolgok, amiket újra gondoltam benne. Igazából ezzel teltek a napok. Bezártuk az ajtót és ennyi! Az elején ezek történtek, aztán utána, amikor összejöttünk, jártunk próbára, de úgy összességében elég szar volt, azt hiszem mindenkinek.
Pótoltátok a koncertet?
Pótoltuk. Már amennyire lehet egy ilyet pótolni, mert nem tudok 14 koncertet bepótolni, vagy mit tudom én, 24-et, ami „elmaradt”. A hangulatot tudtuk pótolni, hogy ugye megint kinyílt a világ és mehettünk fellépni. Gond volt sok helyen azzal, hogy akkor igazolvánnyal lehet bemenni, nem lehet bemenni, úgyhogy mi inkább kivártuk amíg feloldottak mindent, és úgy indultunk el.
Majd most fogunk menni eleget, remélem, mert ebben az évben, az Atomic 40 éves. Elvileg október 21-én készülünk a Cornerben (Miskolc) egy kicsike szösszenettel. Nem nagy különlegességre kell gondolni, igazából annyi, hogy magunkat, meg aki esetleg eljön, meglepjük egy-két aprósággal. Az egész évet arra tűzzük fel, hogy minden, ami van, „Atomic 40”. Készítettünk egy ilyen magyar nyelvű beharangozós dalt is, ami a régi időket idézi, ez egy magyar szövegű thrash nóta, amivel kicsikét meg akarjuk dobni az egészet. Aztán marad minden a régiben, toljuk az angol nyelvű dolgokat.
Az új albumon érződik, hogy sokat dolgoztatok a hangzáson és a kivitelezésen, tehát minden tekintetben nagy ugrás a korábbiakhoz képest.
Hát eltelt 25 év, figyelj, tehát idézőjelben úgy mondom neked, 20 év eltelt a két lemez között. Ha folyamatosan csináltunk volna lemezeket, nem lett volna olyan nagy különbség, szerintem. De nagy ugrás volt ez, mint Armstrongnak… Ha-ha… De szó, ami szó, sok minden változott, fejlődött a stúdiózás, a technika, és igyekeztünk ezeket a lehetőségeket kihasználni maximálisan! Szerintem sikerült!
Érezted, hogy a magány és a bezártság a művészi kreativitásodat vagy a művészi energiáidat jobban előhozza?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindegy mi a helyzet, bezártság-nem bezártság, én működöm! Lekopogom! Hála Istennek soha nem szembesültem azzal még, hogy mit kéne csinálni, vagy hogy milyen zenét, vagy milyen riffet játsszak. Tehát nem volt ilyen alkotási válság. Emberileg elfáradtam, az előfordult, de zeneileg soha nem fordult elő olyan, hogy kiégtem volna. Bármikor leültem, jöttek az ötletek. A Covid olyan szempontból volt rossz, hogy otthon ült az ember. Viszont nekem ez is pozitív volt abból a szemszögből, hogy még jobban tudtam, koncentráltabban foglalkozni a Hate Transplant-al. Így maradt rá idő, annyi amennyi kellett, vagy talán még több is.
Te írod az összes dalt?
Többségében én vagyok a főkolompos, aztán a többiek hozzáteszik az ötleteiket. Leviszem a dalokat és aztán azt mondják, hogy… jó. Ha-ha-ha. Nálunk az van, hogy mindent lehet. Én azt vallom, hogy semmi baj vele, ha valakinek nem tetszik valami, akár a zenekaron belül is, de akkor mondd, mutasd, ami jobb, szerinted. Mutasd a riffet, de ott rögtön, nem úgy, hogy holnapra megálmodod, hanem ott azonnal – én ilyen vagyok. Haladni kell, nem dumálni! Az idő nagyon drága dolog és nagyon kevés van belőle!
Az ilyen típusú ötleteket felveszitek ott helyben?
Most már megtehetjük, de régebben azért nem volt ennyire egyszerű! Nekem amúgy is olyan a fejem, mint egy komputer. Ezt már megkaptam egy párszor, hogy csak azt jegyzem meg amit akarok. Az meg a zene…Zolcsi a dobos is szokta mondani, hogy jobban tudom mit dobol a számokban, mint ő maga! Persze ez nem egészen így van, de igyekszem fejben ott lenni! Szóval, amikor lemegyek a próbaterembe, akkor komplett kész van a lemez 12 dala, vagy 25, az mindegy, és akkor a 25-ből azt szedem elő éppen, amihez látom, hogy a srácoknak kedve van, vagy éppen mi az, ami megfogja őket. De én vagyok az is, aki leghamarabb kukába dobja a dalt. Ezt megtanultam onnan, hogy mindig csóró gyerek voltam, tehát a stúdióba én soha nem tudtam úgy elmenni, mint a Pink Floyd, hogy beülök három évre és matekozom, mit kéne játszani. Próbálgatom az effekteket, meditálok pedig jó lenne. Szívesen kipróbálnám. Nekem csontra kész volt mindig minden, azután bementünk, pikk-pakk feljátszottuk, kész.
Fel szoktad demózni a dalokat?
Manapság igen, régen nem. Anno bedemóztam az agyamba és azt mondtam, hogy minden kész és dolgozunk. És mikor összeállt, felvettük a próbateremben – anno még kazettára dolgoztunk –, és akkor onnan meghallgatta mindenki, majd báboztunk vele. Most ugye a számítógépes időszakban tényleg van az, hogy feldemózom, elküldöm vagy valami történik. Tulajdonképpen nekem van a legtöbb időm foglalkozni ezzel. Ettől működik az egész dolog. Úgy nem, hogy csináld, amihez kedved van. Lehet így is dolgozni, mert így is szoktak, csak az nem hatékony, és általában nem vezet sehova! Jó, ha van egy iránytű!
Maradt bennetek dal? 12 dal van az albumon, maradt még mondjuk egy EP-re való?
Ez most a 12 legjobb. Van, ami átcsúszott a következő albumra, igen. De ez a 12 legjobb. Általában mindig több készül, de van, amikor pont annyi. Például a Slashing Victory-ra csak az a kilenc készült. Most van, ami átcsúszik. Most azt mondom, hogy átcsúszik, de lehet, hogy mire odaér az új album, akkor már egy darab sincs benne, mert teljesen újak készülnek. De ezek teljesen fikciók, én nem gondolkozom ennyire előre. Az van, ami éppen összeáll, megnézzük mi szimpatikus, ami mindenkinek tetszik. De annyira olyan nagy kavarások, változtatások nem nagyon szoktak történni. Ettől olyan egységes az album. Rendben van, odaver, leteper, bever, kiver. Nincs benne, hogy hát ez a szám egy kicsit gyengébb, legalábbis én így hallom, aztán lehet, hogy valaki hall benne valami mást, mert biztos, hogy mások másképp hallják, de én úgy szoktam hallgatni, hogy ez is jó, az is jó. Azt szeretem, ha egy lemezről mindegyik számot szívesen játszhatom.
Ki a felelős a dalszövegekért?
Általában mindent közösen írunk a gitárosunkkal, Denivel. Ha lehetőség van rá, akkor úgy szoktunk dolgozni, hogy fele-felében írjuk. A Slashing Victory-n fele-fele van, a Separate Races-en is fele-felében vagyunk. Ezen az új albumon van úgy, hogy minden – a szövegek meg a zene – nálam van, de azért itt is összedolgoztunk. Igazából itt csak annyi a történt, hogy a zenekar majd 20 évet állt, s ugye nem volt előzménye annak, hogy összejövünk és dolgozzunk a dalokon, tehát én már eleve kész dalokkal készültem, amit összeraktam, és a srácoknak így mutattam meg. Vagyis, ha most ott járnánk, hogy menjünk már le, és ott varázsoljuk össze, akkor még most se lenne új album. Nem azért, mert szarok vagyunk, hanem így hatékonyabban tudtunk haladni mindennel! Ugye, ez eleve komplett kész volt, én meg nagyon tudtam, hogy mit szeretnék. Az új albumon például, amit nemrég elkezdtünk csinálni, ott az összes szöveg a Denié! Ő másképp lát sok mindent mint én, ettől működőképes ez a fúzió, de mégis egy rúgóra jár az agyunk valahogy! Nem volt ebből soha gond! Így beszéltük meg. Én meg valószínűleg csak a zenét fogom összekombinálni a szövegekkel. De nincs semmi kőbe vésve! Meglátjuk!
Amikor te írsz dalszöveget, ahhoz inspirál valami?
Hát… ha-ha-ha… igen, ha beszélek egy faszkalappal rögtön írok egy kemény szöveget, és rendkívül sok faszkalappal beszélek, így született meg a Paper Beast is. Nagyon könnyű dolgom van…ahogy szokták mondani, a téma az utcán hever!
Ennyire célirányosan?
Általában nem. Vannak utalások, rá lehet húzni igazából bárkire, de nem is ez a lényeg, hanem általánosságban az, hogy mindenki azt tudja mondani: „Nekem is van egy ilyen faszkalap ismerősöm!” Biztos tudod miről beszélek… tömören ennyi!
Szerinted megértették a dalszövegeitek lényegét, mondanivalóját? Esetleg van olyan szám, amit totál félreértettek?
Nem tudom! Biztos van, aki vágja a lényeget. Mondjuk az sem baj, ha félreértik, annál jobb, színesebb. Ha Te azt akarod belőle érteni, hogy mit tudom én, lementél a boltba gumicukrot venni és az a dal arról szól, nekünk az is megfelel. Ha ez megnyugtat, és ettől vagy boldog, én nem akarlak meggyőzni róla, hogy másról szól. Nyilván vannak instrukciók, de ezt vagy figyelembe veszi valaki, vagy nem. Nem szoktam túlmagyarázni a számainkat, mert nincs jelentősége igazából. Aki akarja úgy is tudja, szereti és érti a dalainkat!
Tavaly novemberben, a Metal ör Die Records boszorkánykonyhájából kijött a Hate Transplant, amit én az eddigi legerősebb albumotoknak érzek. Hogy fogadták a rajongók, és mit tükröznek az eddigi kritikák? Úgy tudom Németországban is nagyon jó visszhangra talált.
Igen, nagyon jól sült el, eddig jók vagyunk! Örülök neki, hogy megélhettem azt, hogy ilyen pozícióban beszélnek a zenekarról és az új lemezről. Annak idején írtak sok mindent, jót is, de többségében hülyeséget. Nagyon jólesik, hogy legalább annyit változtak a dolgok, hogy értenek bizonyos emberek ahhoz, amit csinálnak és bizonyos zeneértő újságírók is vannak, akik tudják, hogy mit hallgatnak és mit beszélnek. Ilyen szempontból ennek örülök, a legjobban, hogy tényleg jó kritikákat kapott eddig az album. Van egy-két fanyalgás, de azt meg ki nem szarja le! Logikus, hogy nem tudunk mindenkinek tetszeni, de nem is akarunk. A németekről szólva hihetetlen, hogy már több külföldi újságban megjelentünk. Annak is örülünk, hogy egyáltalán meghallgatták! Nagy általánosságban úgy mennek a dolgok a világban, az oké, hogy elküldöd a cuccod, de tudod, hogy megy… gyakran egyszerűen megy a kukába. Ez már tele van, dobd a másikba, érted. Ezt így szokták, persze nem mindenhol, mint ahogy a példa mutatja!!! És tovább megyek, meghallgatta a csávó, az már csak hab a tortán, és hogy még jót is írt róla, az egyszerűen kiverte az öröm biztosítékot, szuper, hurrá, hogy idáig eljutottunk.
Mi az, ami az eddigi kritikákban szerinted a legjobb, és mi volt az, amit a legtöbben nehezményeznek?
A legjobb kritika a hozzáértés volt, azok részéről, akiknek tetszik a lemez, és megvették! Amit meg esetleg negatívumként említettek, azt én nem is látom. Most csak úgy mondok valamit mellékesen! Bassza meg, örülni kéne annak, hogy tolják mások is a metált és itt vannak ebben a rántott hús alakú kis országban és hisznek ebben az egész zene dologban. Nem baszogatni kell őket! Vannak bizonyos típusú emberek, akik abban élveznek el, hogy másokon szarják ki magukat. Mert van az okostojás, aki rögtön megmondja a frankót, mert ő kurvára ért hozzá! Nem értem ezt a mérhetetlen rosszindulatot, irigységet, sokszor bizonyos emberekben! Mire való ez? Ideje volna már segíteni egymást!
A fellépéseitek során ez idáig elég kimérve csepegtettétek az új dalokat. Mi ennek az oka?
Ugye régi zenekarról beszélünk, van előtte két album, tehát igyekeztem a műsort úgy összerakni, hogy mindenből legyen egy kicsit, tehát logikus, hogy az első, a demós, a demós korszakból van a nyitó dal, utána az albumnak a dalai, az elsőből, aztán a kettesből és az újból logikusan a három klipes dal az, ami elsőbbséget élvez, és most ugye bekerül majd a műsorba megint három nóta (Hell Inside, Hate Transplant, Metal Mentality), és akkor elvileg így hat nóta lesz a repertoárba. Tehát ez majdnem több mint egy órás program így is, amivel nincs gond, mert mi szívesen játszunk, még többet, vannak még dalok, csak ugye mondjuk egy fesztiválprogramba nem lehet belesűríteni, 45–50 percbe nem tudok beletolni 1 óra 20 percet.
Lemezbemutató koncertet nem terveztek?
Az október 21-i koncert, ha nem is lemezbemutató, de ott lesznek inkább az új dalok belesűrítve. Az egy nagyobb lélegzetvételű fellépés lenne, ha minden jó lenne. Elvileg ott készülünk egy ilyen 83-as vagy 85-ös, 86-os blokkal, ami egy ilyen 9–10 dal, 8-10 dal összemixelése, az igazi régi, gyerekkori daloknak, ami nekünk klasszikus. Nem tudom, hallottál-e a Gyilkos Rózsa című nótánkról vagy a Temetőről, de ott van még a klasszikus Haláltábor, ami megjelent műsoros kazettán 88-ban. Szóval ebből csináltunk egy olyan összevágást, amit valószínűleg el fogunk játszani és akkor ehhez lesznek vendégek. Ez a terv. Tehát igazából olyan nagy lemezbemutató nincs, nekünk minden koncert lemezbemutató. Most ezt a 20 évet próbáljuk bepótolni, bemutatni, hogy mindenki lássa, hogy miről beszélünk.
Az új lemez három dalához is forgattatok videóklipet (Devil Race, Digital Tumor, My Justice). Miért pont erre a három számra eset a választás, sokat dolgoztatok rajtuk, hol voltak a forgatások, mindegyiket a Rózsa Produktum készítette?
Így van, mindegyiket a Rózsa Produktum készítette. Nagyon-nagyon szuper társaság, a srácok egyébként komoly filmes csapat. Ők csinálták a Mentés Másképp című filmet Trokán Péter főszereplésével. Tehát nagyon nívós referenciájuk van, de nem is ez volt a mérvadó, hanem hogy nagyon tehetséges, rugalmas társaság, kurva jó velük dolgozni, értik miről van szó. A dalok tekintetében pedig egyszerűen mindenkinek ez tetszett. Persze lehetett volna nyitni egy másik nótával, de igazából a Devil Race tényleg mindenki kedvenc nótája volt, a Justice szintén, a Digital Tumor az pedig igazából egy keményítés azok számára, akik nem akarják ezt a dallamosabb verziót hallani. Nekik ott van ez a szögelősebb dal. De azt is figyelembe vettük, hogy van egy nagyon jó klipes története a dalnak, amit meg lehetett fogni ezekkel a számítógépes fényekkel. Tehát jól lehetett hozzá dolgozni. Vagyis az egyaránt szempont, hogy mivel tudunk kicsikét hatni az emberekre és igazából ezekben láttuk, hogy mindenkinek átjött.
Maradjunk még ezen a területen. Tekintve, hogy hetente több száz metal lemez jelenik meg, szerintem megkerülhetetlen a közösségi média, de főként a streaming platformok valamilyen szintű használata a rajongók eléréséhez. Én úgy hiszem létezik egy halvány középút a semmi és a digitális tumor között. Ti mennyire veszitek igénybe/veszitek komolyan ezeket a felületeket?
Sajnos komolyan vesszük. Ha-ha-ha. Pont ez a dalnak a lényege, hogy nem tudod kikerülni. Mint ahogy az értelmezésében, minden nap igénybe vesszük, előfizetünk rá, nem tudod kikerülni. Ott létezünk, zenekarként enélkül nem tudsz létezni. Kifejthetném még jobban, de semmi értelme nincs. Nem tudjuk megkerülni, ott tudunk mi is eljutni másokhoz és ott jutnak el hozzánk is. Igazából ez egy szükséges rossz, ha mondhatom ezt. Valójában pedig olyan szempontból zseniális találmány, a másik oldalát tekintve, hogy megcsináljuk a klipünket Magyarországon és Chilében eljátsszák a számainkat, tehát ilyen szempontból szuper a dolog, csak valahogy jobban kéne ezt használni ezt a digitális tumort.
Na igen, térjünk is át erre a kérdésre… Hallottam, hogy egy dél-amerikai banda feldolgozta az egyik számotokat, amit igazán kevés magyar zenekar mondhat el magáról. Kikről és melyik az az ominózus szám, amiről szó van? Hogyan értesültetek a dologról?
Na, ez a Parkcrest nevű zenekar, a Slashing Dreams című nótát dolgozták fel. Figyelj, zseniális, ahogy megcsinálták a gyerekek! Egy az egyben a covert játsszák, az pedig nem piti, az eredeti 92-es verzió alapján. Mi nagyon örültünk annak, hogy a világ másik felén, valakik előadják a dalunkat! Egyébként Dávid barátom, és a kiadónk is szólt, hogy te figyelj már, van egy ilyen nóta egy fasza bandától. És tudod, nagyon különleges volt mástól látni és hallani a dalt, tök megtisztelő, hogy elővették, le a kalappal előttük, innen is gratulálunk! Az volt még rendkívül szívmelengető, hogy a konferálás előtt is hallani, ahogy bekiabálnak, hogy Atomic! Tehát ott valóban ismerik a zenekart.
Szóval igen jól esett ez a gesztus, bár több ilyen lenne, úgyhogy köszönjük.
Mik a terveitek a jövőre nézve? Említetted, hogy dolgoztok az új albumon.
Hajtunk! Valószínűnek tartom, hogy teljesen más lesz, mint a Hate Transplant, a borítója mindenképpen. De élni is kéne addig, éljünk tehát. Mondhatnám, hogy megvan szinte az egésznek a körvonala, de ami inkább érdekes, hogy készül egy magyar nyelvű album, ami a régi 85-ös 86-os, számokat, az iskolás Atomic-ot fogja tartalmazni. Ezt szeretnénk tető alá hozni, a Metal Ör Die Records-al már meg is beszéltük. Egyébként ez egy kurva jó kiadó, tudja mit csinál és innen is köszönet, hogy van egy ilyen arc, akivel problémamentesen tudunk együtt dolgozni. János, a kiadó vezetője, nagyon nyitott, nagyon jól látja ezeket a dolgokat. Nemcsak velünk, hanem másokkal kapcsolatban is ügyesen szokott belenyúlni, ahogy látom.
Ti találtátok meg őt, vagy ő talált meg titeket?
Én a Janit 20 éve ismerem, még a nagyon régi időkből. Szóval a másik zenekarom, a Lepillantóküllő kapcsán kezdtünk el közösen dolgozni, meg hát ő azért keni vágja az Atomicos dolgokat kiadványok tekintetében is, és innentől kezdve lettünk „Metál Ör Die” testvérek! Ezután indult ez a kivételes baráti viszony, amire büszke vagyok!
Az új album is náluk várható?
Természetesen!!! Ez nem kérdés!
Negyven év zenei múlttal a hátad mögött van bármi, amit mai fejjel máshogy csinálnál bármelyik zenekarodban?
Nem bántam meg semmit, ugyanígy csinálnám. Csak seggbe rúgnék néhány embert akkor és amikor kell, rögtön, és nem várnék vele 40 évet. Ha-ha-ha!
Mindig thrash metalt akartál játszani? Mi terelt a műfaj felé, mi volt, ami megfogott ebben az irányzatban?
Mindig, de akkor még ezt gyerekfejjel nem tudtam. De már az óvodában is thrash-er voltam. Igazából én Jimmy Hendrixel indultam el, édesapám Deep Purple-t, Black Sabbath-ot hallgatott, azután voltak ezek a Pink Floyd időszakai neki, tehát úgy kaptam mindent. Nagyon szeretem a Beatlest is egyébként, tehát nálunk a családban úgy azért átjött ez a zene. Akadtak magyarok is, főként édesanyám részéről, Neoton, Edda, Máté Péter, valami mindig szólt! A haverom, a Koronás lemezboltos Lajos nagyon sok nyugati lemezt be tudott szerezni abban az időben, lényegében nála volt a második otthonom. Ott mindenki összegyűlt, beszélgettünk, nagyon sok arccal ott találkoztam, onnan maradtak barátságok. Le volt osztva itt Miskolcon, hogy ki mit szeret, és akkor mindenki gyűjtötte a metal lemezeket! Iszonyatosan nagy metal társaság volt az a régi nagy csapat! Azokban az időkben nem is akartam mást csinálni! Nem ment! Pedig rajta voltam a rendes úton… Aztán valahogy ez a zene érintett meg. Slayerrel, Metallicával, Exodussal kezdtem, ezeken tanultam meg gitározni. Ez az az életérzés, ami megérintett, amit láttam, hogy fú hát ez tök jó meg egyáltalán, amit egy 10–12 éves gyerek el tud képzelni magának, hogy milyen lehet. Látja a bácsit, micsoda gitár lóg a nyakában, uh, kiabál, tök fasza, szeretik stb. Tehát valahogy az élet olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnt! Akkor…
Van olyan thrash metal Magyarországon, akit nagyon szeretsz hallgatni, vagy emberileg vagy bárhogy?
Van több igazából. Legfőképpen a fiatalokat említeném most, a Dathomir az Incarnate zenekart! Aztán a Battery, a Morte Silmoris, és persze a Toportyán Férgek is. De vannak a régi arcok, a Remorse-ék velük is jó barátságban vagyunk, igaz az utóbb időben nem nagyon tudtunk együtt koncertezni, mert nekik is megvan a saját útjuk. Aztán itt vannak az „Innisztrédék” is, akikkel mostanában közösen aprítjuk a színpadot! De a MegaHertzék ugyancsak jó fejek vagy akár a Rebelék, és vannak még azért egy páran! Akela, Fanatic Attack, Solidity, Zord, Denevér, Frost, Angerseed, Aornos, U.Air, meg a többi… Headbangelek!!!
Zárásként kívánsz még valamit mondani?
Mindenképpen szerezzétek be a Hate Transplant című új lemezünket, a Metal Ör Die Records-tól! Kövessétek a bandát a facebookon és iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra! Köszönet mindenért nektek is, és az összes ilyen metal webzine oldalnak, akik legalább egy hangyafasznyit foglalkoztak velünk az elmúlt időszakban. Továbbá mindenkinek, akik ezt a zenét szeretik, és ott vannak a koncerteken. Nemcsak a miénken, hanem másokén is. Várunk benneteket a következő bulira! Üdv! ATOMIC
Köszönöm a válaszokat!
Én köszönöm, hogy időt szakítottál ránk!