Atrocity interjú

A kérdésekre Alexander Krull válaszolt.

Nagyon köszönöm, hogy jöttél! A nevem Zsolt, a magyar kronosmortus.com webzine-től. Nagyszerű, hogy itt vagy és beszélhetünk – köszönöm, hogy jöttél!

Természetesen – nagyon köszönöm az interjút, várom!

Én is! Milyen volt az idei év számodra?

Hát ez az év… igazából úgy értem, hogy ha az év végétől kezdem, akkor remek: az új album a jövő év legelején, januárban kerül kiadásra, most meg videókat készítünk, egy csomó dolog van folyamatban és rengeteg visszajelzés érkezik az Occult III-ra – így végül elérkeztünk az Occult trilógia grand finale-jához. Az év eleje viszont nem volt annyira jó: anyám elhunyt.

Ó sajnálattal hallom!

Szar kezdés volt, tényleg szar. És hát igen, nehéz, nagyon nehéz volt, hiszen tudod, a koronavírus még itt volt velünk, és ez a kibaszott háború (nem tudom másképpen mondani…) is épp csak elkezdődött. És igen, persze terveztünk koncerteket Oroszországban, de nyilván nem tudtunk ott játszani, nyáron meg be volt tervezve az első fesztivál az Atrocity-vel, de én pont akkor kaptam el a koronavírust. Szóval ott se tudtunk játszani. Emellett persze egy csomó dolog történt az új Atrocity albummal kapcsolatban, ami viszont nagyon-nagyon pozitív dolog! Hogy őszinte legyek, ha körülnézünk, a világ az egyik krízisből a másik felé halad, a világ megőrült – így aztán tessék, van egy filmzenénk a világ számára!

Értem, teljesen egyetértek veled!

Aztán meg szöveg szempontjából is van egy csomó dolog az Occult koncepciójában, amely azokhoz az időkhöz illik, amelyekben élünk – függetlenül attól, hogy épp miféle rendszerben élsz. Legyen bár demokrácia, diktatúra, vagy bármi más, mondjuk egy vallási alapon szervezett állam – úgy látszik, a félelem a módja annak, hogy embereket tudj kontroll alatt tartani, tekintet nélkül arra, hogy milyen rendszerben élsz. És alapvetően ez lenne az Occult trilógia témája a legelejétől fogva, mivel az emberiség sötét oldaláról szól, és abban sok minden összefügg a vallási és politikai hatalmak kombinációjával kapcsolatos összeesküvés-elméletekkel, meg az emberekkel, akik a hatalom és az erő birtokában vannak és rosszul használják azt. Az ember már csak így csinálja ezt. Szomorú, de igaz.

Igen. Akár legendának is hívhatnálak, mivel annyira régen kezdted el az egészet. Sok emberrel zenéltél már együtt és az évek alatt sok esetben új zenésztársakat kellett keresned – de mindig megtaláltad őket és folytattad az utad. Mindig ennyire szerencsés voltál ezen a téren?

Nos az van, hogy amikor az ember belekezd egy zenekarba és ez a zenekar 1985 óta működik és ennyi sok éven keresztül fennmarad… tudod, bennem még mindig ugyanaz a szellemiség és láng ég aziránt, hogy ebben a zenekarban (meg a látványban és a videókban is) kifejezhessem önmagam (filmezek és rendezek is). Így aztán szeretek más zenészekkel – meg itt a Mastersound stúdióban más zenekarokkal is – együtt dolgozni. Ez valamiféle bennem élő szenvedély, amely egész életemben a legmagasabb prioritást kapta. De tudod, nem mindenkitől várható ez el. Vannak olyanok, akiknek az élet egy másik utat kínál fel, másoknak meg magánéleti problémáik vannak, vagy a családdal stb. történik valami. Úgy általában nem túl egyszerű zenekarként sem. Ha zenélsz, és előáll egy olyan élethelyzet, ami a koronavírus idején következett be, akkor… sok erőfeszítésre és szenvedélyre van szükség ahhoz, hogy valami professzionális dolgot tudj csinálni. És ez.. hát igen, kötelékben kell dolgozni azokkal az emberekkel, akikkel a csapatban együtt tevékenykedsz. Hát igen… a helyzet az, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy most egy olyan albumunk van, mint az Occult III, meg egy igazán király felállás, és igen… két zenekart is csinálunk: tudod, a Leaves’ Eyes is része az egész dolognak.

Az Atrocity hosszú életútjáról szólva, ez mindeddig mennyire tűnik tökéletesnek vagy teljesnek a számodra? Szerinted voltak elhibázott lépések? Mennyire egyszerű 35 év zenélés?

Hát igen, ez jó kérdés. Úgy értem, utólag az ember mindig okosabb. Ha valamit csinálsz, azt mindig lehet jobban is csinálni. Én azonban azt hiszem, hogy mindig a legjobbat adtuk: nincs itt szó semmiféle megbánásról vagy ilyesmi, egyáltalán nincs. Rettentő fontos volt, hogy a karrierünk során megkapjuk azt a zenei művészi szabadságot, ami ahhoz kell, hogy mindezeket a dolgokat képesek lehessünk megvalósítani. A zenekarral is, és nem csupán egyetlen stílust. Ez számomra nagyon fontos volt. Hogy rövidre fogjam, az átfogó, számunkra keretet biztosító stílus a metal, de azon belül mindig ott van nekünk a lehetőség, hogy megszegjük a szabályokat. Szabályt szegni – ez az, ami leginkább a heavy metalról szól! És tessék, mi pont ezt tesszük! Az Occult trilógiára nagyjából egy évtized, egy halom vér, veríték meg szenvedély ment rá – pont azért, hogy ilyen albumokat tudjunk megalkotni. Van benne koncepció, és nem csak annyi az egész, hogy gyorsabban vagy akárhogyan adjunk ki olyan zenéket, amelyekben ez a nagyívű háttér nincs meg. Én viszont úgy vagyok ezzel, hogy mi már egy megállapodott zenekar vagyunk, amit a Destruction-ben, a Sodom-ban és a Kreator-ben játszó barátaimmal tudok összevetni – ők se adnak ki évente egy új albumot. Az ember megünnepli, ha valami ilyesmi jelenik meg. Most pedig, amikor a trilógia egyfajta – nevezzük így – grand finale-hoz ért (ahogyan már említettem), az egy nagyon különleges esemény a számomra. Jöjjön bármiféle kihívás a jövőben, örülni fogunk neki, mert óriási támogatást kapunk a rajongóktól. Én nem úgy gondolkodom, hogy „mit tudnál jobban csinálni?” vagy „hiba volt-e valami?” vagy ilyesmi – még akkor sem, ha az ember valamit aztán máshogyan csinál, mert esetleg már nem találja annyira finomnak, izgalmasnak, vagy pedig éppen „túlzottan is tökéletes”, ha érted mire gondolok… Mindegyik albumnak megvan a saját varázsa. Minden zenének megvan a saját varázsa. Ha a dolgokat túl tisztán, túl tökéletesen csinálod, akkor is elveszítesz valamit.

Értem. A stílusokról beszélve durva death metal stílussal indítottatok, aztán jöttek éles váltások, majd ismét visszakanyarodtatok a gyökerekhez, nem is akárhogyan! Ennyire változóak az ötleteid, vagy mitől függenek ezek a változások?

Igen, ez az, amit megpróbáltam elmagyarázni. Számomra ez nem így működik… sosem adtuk fel azt, hogy death metal zenekar legyünk, és sosem „váltottunk oldalt” vagy ilyesmi: mi csak kihívások elé állítottuk saját magunkat. Példának okáért, képesek vagyunk akár 18 órán át dolgozni. Vagy amikor a Das Ich-hel csapattuk annak idején, hogy létrehozzuk az első metal-gothic crossover-t – ilyesmit azelőtt még senki se csinált. Ugyanez volt a német szövegekkel is: akkoriban nem volt még Rammstein meg ilyesmi, úgyhogy mi megcsináltuk. Szóval ez nem úgy van, hogy mi belefogunk mindenféle nonszensz dologba, hanem csak annyi, hogy szeretem a kihívásokat, tudod? Egy új projekt vagy egy új album annyit tesz, hogy az ember kinyit egy üres lapokkal teli könyvet, és elkezd bele írni. Én ezt így látom. Nem úgy megy ez, hogy „ilyen vagy olyan stílusban akarok játszani”. Azt akarom, hogy a zene illeszkedjen a szöveghez és a vizuális megjelenésmódhoz is – én művészként ezt így látom. De megértem, hogy az emberek mindig kategóriákban meg ilyesmikben gondolkodnak. Most akkor ezek itt egy death metal banda, vagy mi? Crossover, gothic metal, vagy dark metal?

Igen, az emberek ilyenek.

Igen, ez túl bonyolult nekem. Vagy folk metal? Annak is hívtak már minket, mivel volt egy projektünk Yasmin húgommal. Nos, számomra ez volt a lényeg: az Occult-nak epikusnak, bombasztikusnak, brutálisnak kell lennie. Én így látom ezt.

Ez az, ami számít. Feltételezem, hogy ezekkel a kísérletezgetésekkel párhuzamosan azért szembesültetek azzal, hogy a rajongói bázisban is történtek cserék. Hogyan értelmezi ezt egy zenekar? Egyfajta fejlődés ez, vagy csak egyszerűen azt játsszátok, ami örömet okoz számotokra és aztán az valahogy mindig megtalálja a közönségét?

Igen, azt hiszem ezzel talán tényleg jól leírtad ezt az egészet. Tény, hogy sok olyan ember van, aki az összes oldalunkat szereti. Ők a nyitott gondolkodású emberek. De persze vannak olyanok is, akik – mondjuk – ezt vagy azt kedvelik jobban. Sokan jönnek oda hozzám, hogy „nem játszanátok valamit erről vagy arról az albumról, mert szerintem az nagyon király lett…?” Nos igen, a helyzet az, hogy lehet, hogy pillanatnyilag épp egy másik koncepció szerint dolgozunk, aztán meg mondjuk valami megint mást fogunk játszani. Igen, mondhatjuk azt, hogy az Atrocity brutális oldala tényleg az Occult – ezt mi így csináljuk és így élvezzük, és hát meg is van a képességünk arra, hogy ez így legyen. Tudom, vannak olyan zenészek, akik azzal jönnek oda hozzám, hogy „te Alex, te tényleg egy szerencsés fickó vagy! Ha én a saját zenekarommal ezt így csinálnám, a kutya nem venne tőlem lemezt!” Hát igen. Másfelől azonban egy csomó ember azt mondja, hogy mi mindig is túl korán jöttünk be a képbe, mint valamiféle úttörők, akik német szövegeket használtak, és metal-gothic crossover, meg ethno, folk és hasonló zenéket csináltak. A Heilung-os fiúk például – pontosabban az énekes azt mondta nekem, hogy tetszett neki a cucc, amit például Yasmin húgommal hoztunk össze. Ha összehasonlítod, nem is nagy a különbség az egyik meg a másik között. De arra is emlékszem, hogy egyszer, a Nile-os srácokkal azt hiszem egy svájci fesztiválon találkoztam, ahol vagy 80 posztert adtunk el, és azzal jöttek oda, hogy „Uram Krisztus, mi teljesen össze vagyunk zavarodva – mit csináltok ti srácok?”. Ez tudod, elég érdekes, mert a Hallucinations-szel minket tartanak a technikás death metal „megalapítóinak”, merthogy az volt az első technikás death metal album – most meg már egy egész show-vonulat van abból, és közülük egyik-másik már tiszta sport, úgy tolják az emberek, nem? Én mindig a dalokra fektettem a hangsúlyt, még akkor is, ha azok technikásak. Ha visszamész a 70-es évek nagy rockbandáihoz, a progresszív rock zenekarokhoz, nekik mindig jó dalaik voltak. Én amikor hat éves voltam, olyanokon nőttem fel, mint a Purple, a Rainbow, a Whitesnake meg a többi – amikor kölyök voltam, ez ment… (a Pink Floyd volt mindannyiunk legnagyobb hőse!), és amikor a heavy metalból az lett, aminek most (nos igen, manapság) látjuk, szóval amikor a heavy metalról van szó, akkor bennem is pont egy ugyanolyan evolúciós folyamat ment végbe. Sose gondolkoztam úgy, hogy nem szeretem a Pink Floyd-ot, ha a mittudomén mit… mondjuk a Slayer-t szeretem. Érted mire gondolok? Szerethetem én mindkét zenekart, sőt akár a nagyon mély, atmoszférikus (akár lassú) zenét is, miközben odavagyok a Slayer-ért a Hell Awaits-szel, ami sötét, brutális és gyors zene. Az egyik nem zárja ki a másikat. A zenekarommal kapcsolatban is ugyanígy látom ezt.

Remélem ezek a kérdések a kísérletezgetéssel kapcsolatban nem voltak sértőek – kérlek, ne vedd annak! Engem csak mindig nagyon kíváncsivá tesz az a tény, hogy miért változik nagyban egy zenekar stílusa! Egyébként minden albumotok a kezdetektől fogva nagyon egyedi – biztos vagyok benne, hogy nem lehetsz unalmas fickó, szereted az érdekes dolgokat! 🙂

Igen, alapvetően ez lehet a dolog lényege!

Igen, biztos vagyok benne. OK, térjünk rá az Okkult trilógiára. Az első rész 2013-ban jelent meg a Napalm Records kiadónál. Miért akartál trilógiát és annak idején hány év alatt tervezted megvalósítani a három részt?

Igen, hát itt egy nyitott esettel állunk szemben. Nem voltam benne biztos, meddig is fog tartani. Csak abban voltam biztos, hogy legalább három albumra lesz szükség ahhoz, hogy ezt az egészet összehozzuk. Már az Atlantis albummal kapcsolatban is az történt, hogy beugrott egy ötlet, aztán az egészből valami nagyobb dolgot akartam csinálni. Már egy egész nagy koncepció állt össze mindenféle Atlantisszal kapcsolatos dologról, a világon mindenütt megtalálható özönvíz-mítoszokról, meg a… tudod, a spirituális vonatkozásoktól egészen a görög mitológián keresztül a teljesen űr-cuccokig. Az emberek azt mondják, hogy az Atlantiszt az UFO-k alapították, valamiféle Földön levő földönkívüli civilizáció gyanánt, vagy valami komplett náci szarság, tudod… bármi, ami az Atlantisszal kapcsolatos. A nácik még embereket is küldtek a Himalájába, hogy megtalálják az atlantiszi árja faj eredetét, vagy mit. Így aztán egy csomó kutatás ment bele abba is, és nagyon érdekesnek találtam azt a fajta kihívást, mert mindig oda voltam a történelemért, mindig érdekelt a történelem sötét oldala, az okkult dolgok. Érdekesnek találom azt, ami történt, az összes összeesküvés-elméletet, a vallás és a politika közötti kapcsolatot – azt, hogy miképpen járnak ezek kéz a kézben, meg az embereket, akik visszaélnek a hatalmukkal és az ilyesféle dolgokat. Meg persze az olyan emberektől származó próféciákat, akiknek tilos volt kimondaniuk dolgokat, meg a kiirtott kultúrákat, mint pl. a maja kultúrát, amelyet a katolikus egyház majdnem teljes egészében eltörölt a föld színéről, mert féltek az istenek bölcsességétől. Látod? Amikor leégett a nagy egyiptomi könyvtár, az az egész emberiség számára katasztrófa volt: sok bölcsesség ment ott veszendőbe, ami akkor már létezett. Így aztán ezeket a dolgokat nem láttam megvalósíthatónak egyetlen albumon, meg hát az is kellett, hogy a dolognak legyen valami kísérteties horror-oldala egy bizonyos atmoszférával együtt, amit még meg kellett fűszerezni pár dologgal (pl. kórusokkal és szimfonikus elemekkel). Egy kicsit olyan ez, mint valami filmzene, érted – metal dalokkal. Ez volt az ötlet.

Értem. Az Okkult II album 2018-ban jelent meg, egy kiadóváltás után, a zene pedig még keményebb lett. Mennyire neveznéd tökéletes folytatásnak? Mennyire lett sikeres album?

Az Occult II igazából nagyon sikeres volt. Úgy gondolom továbbá, hogy sokan nem igazán számítottak arra, hogy ilyen durva gitárokkal, ütős dalokkal meg effélékkel hozakodunk elő. Ugyan manapság mindenfélét lehet találni – érted, nem muszáj az embernek egy adott zenekarra várni, ezt a csapatot azonban az emberek mégiscsak eredetinek, különlegesnek találják. És mi pontosan ilyenek próbálunk lenni. Szeretnénk saját hangzással rendelkező zenekar lenni (ezért is én csináltam a producerkedést), meg hát, érted, egy csomó változatosság van a zenénkben, de mégiscsak nagyszerű dalaink vannak. A vokálokkal ugyanez a helyzet: szeretem, ha a vokálok változatosak, tudod? Azt gondolom, fontos, hogy a death metalban karizmatikus vokálok legyenek, de az is, hogy legyen benne változatosság.

Igen, értem! Most pedig itt vagyunk az új album a trilógia befejezésének az Okkult III megjelenésének a kapujában. 2023. január 20-án jelenik meg. A covid vírus növelte az album előkészületének idejét? Sokat voltál ez miatt dühös?

A helyzet az, hogy nem csupán annyi volt a probléma, hogy megnövelte, mert amikor a covid helyzet volt, akkor bizonyos embereket be se tudtam hozni a stúdióba, mivel Joris Hollandiába valósi, és Andrea se volt képes egy hangot se feljátszani. A helyzet Micki felvételeivel kapcsolatban is hasonló volt, mivel Olaszországban ragadt. A helyzet az, hogy a dalszerzéssel is ez volt, hogy nem tudtunk együtt játszani, meg a producerkedéssel is: volt ugyan némi időnk rá, de akkor is, nagyon rugalmasnak kellett lenni ahhoz, hogy ez az egész így összejöhessen. De nagyon, nagyon örülünk, és én is nagyon örülök annak az eredménynek, amit valószínűleg elérünk majd vele. Nem tudom, mit csinálhattunk volna jobban itt a trilógia végén. Számomra olyan ez, mint egy arculcsapás, egy bumm, ami tele van erővel és mégis nagyon változatos a dalok szempontjából, és amivel kapcsolatban az a véleményem, hogy az Atrocity történetében általánosságban véve az egyik legjobb album lett. A megszületett dalokkal… – hogy is mondjam, urai vagyunk a daloknak ezen az albumon. És nem csupán a videón megjelent daloknak. A Bleeding for Blasphemy-vel kapcsolatban például tudom, hogy élőben is játszani fogjuk, és gyilkos szám lesz.

Mennyiben különbözik az Occult III a trilógia korábbi részeitől? A zenekar felállása, dalok írása és a teljes kiadvány megvalósítása terén?

Természetesen mindegyik albumnak megvan hogy úgy mondjam, a saját atmoszférája, de össze is vannak kapcsolva egymással. Így aztán nem is különböznek annyira egymástól – hülyeség az is lenne, hiszen ez egy homogén koncepció, szóval igazából úgy kéne, hogy összeilleszkedjenek, mint egy puzzle. Vagyis létezik egy átfogó képünk az Occult trilógiáról. Én így látom ezt. Aztán meg azt is gondolom, hogy a produceri munka is elég fontos volt a számomra, hiszen ez egy gitárcentrikus album. Nagy dob-rajongó vagyok, mindig is az voltam (dobos voltam annak idején), szóval a doboknak mindig nagy szerepe lesz mindabban, amiben én vagyok a producer. De ahogy azt már mondtam, az egész album egy masszív riff-szörnyeteg, erősen riff-orientált.

A misztikus és mitikus témákról hallhatunk és rengeteg vendégzenész is szerepet kapott a dalokban. Kérlek egy kicsit beszélj erről!

Igen, a helyzet az, hogy ha visszagondolok, volt néhány király szituáció, amelyekben összejött, hogy legyenek vendégeink. Robse például (az Equilibrium volt énekese) nagy death metal és Atrocity rajongó, és amikor találkoztunk, azt mondta nekem: „Hé Alex, egy napon kell majd valamit közösen csinálnunk!” Aztán lett itt nekünk ez a Teufelsmarsch című dalunk, és azt mondtam, rendben: király dolog ez a német szövegeivel, pont valami olyasmi, amiben Robse csatlakozni tudna hozzám, hogy összehozzunk egy király duettet vagy ilyesmit. Voltak még más kooperációk is, meg persze Elina, akinek azt mondtam: „Hé, kellene egy démoni boszorkányt alakítani – ezidáig mi még semmi ilyesmit nem csináltunk, akarod?” Azt felelte: „OK, megpróbálom!” És hát egy csomó spontán dolog is történt, amelyre nagyon jó példa a kooperáció Zoë-val, akinek én producelem a zenekarát, a Catalyst Crime-ot, meg még a Cradle of Filth énekese is (a női hang). Az év elején (akkortájt, amikor anyám elhunyt) épp itt volt és egy videón dolgoztunk, mi meg az albumunkon. Akkor mondta, hogy szeretne abban az egyetlen dalban, ami akkor már megvolt, a Malicious Succubus-ban szerepet kapni – úgy volt vele, hogy igen, tetszik neki – és azt feleltem rá: „Igen, van egy ötletem: legyen benne egy durva női hang”. És abszolút benne volt, hogy megcsinálja! A vicces az, hogy Jonah – ő is a Catalyst Crime tagja – azt mondta: „Várj, várj, várj! Meséltél nekem arról a dalról. Én is rajta akarok lenni a lemezen! Hozzátennék valami plusz, támogató dolgot!” Így hát, érted, mondhatni teljesen természetes evolúcióként következett be az egész. Tényleg nagyon király!

A videókról szólva a „Desecration Of God” egy remek videó, nagyon jól sikerült. Sokat dolgoztatok rajta? Ki a felelős ezért a remek munkáért?

Nos én videoproducer és filmes is vagyok, más zenekaroknak is csinálok ilyesmiket, és hát mostanság egyre többet, mert eléggé érdekes. Mindig is csináltam dokumentumfilmeket, pl. a Viking Spirit-et, amely a Leaves’ Eyes utolsó anyagához készült, de a saját videóink készítésében is mindig benne voltam. Mivel a húgomnak annak idején a 90-es években volt egy filmes cége, amely az Amorphis-nak, a Hammerfall-nak csinált videókat, meg ő készítette az első Wacken filmet is, és a Lacrimosa-nak, a Skylcad-nak meg még egy csomó bandának is dolgozott. Jómagam sok Atrocity videóban – mint pl. a Transilvania és a Blut (az egy legendás darab!) – érintett voltam annak idején. A koncepciónk kidolgozása az én dolgom: történetmesélő vagyok. Szóval igen, köszönöm – nagyon értékelem, hogy annyira tetszik!

Igen, nagyon bejön!

Azt nagy örömmel hallom! Mivel hát igen, sok munka van annak a filmnek az elkészítésében. Valószínűleg nem kell mondanom, hogy nagyon sok munka.

Igen, az rengeteg munka, tudom. Egy hosszabb turné várható mostanában? Körvonalazódik már valami?

Valamit tényleg nagyon akarunk csinálni, mivel annyira szerencsétlenek voltunk a koncertekkel, meg mindennel, ami az idén történt. Mindenképpen vissza akarunk menni turnézni az új albummal 2023-ban.

Jó hír! A színpad mennyire lenne misztikus és félelmetes az Okkult turné kapcsán? Vannak ötleteid?

Igen, sok ötletem van! Az egyetlen gond mindig a költségvetés!

Igen, mindig a költségvetés – tudom…

Igen, meglátjuk. Ha lesz rá esélyünk, akkor fogunk csinálni valamit. Ha speciális koncerteket adunk, pl. fesztiválokon, akkor ott mindig nagyobb az esély arra, hogy csináljunk valamit. De lássuk meg – meglátjuk, mi dolgozunk rajta!

Az Atrocity jelenlegi stílusa mennyire stabil szerinted? Mennyit fog még változni az évek alatt? Hogy tervezed? Vagy ez valami olyasmi, ami kiszámíthatatlan és kalkulálhatatlan?

Megjósolhatatlan, remélem. Meglátjuk, meglátjuk! Most mi az Occult trilógia fázisában vagyunk, és ez most az, amit a koncerteken csinálni fogunk, meg ilyesmi – és persze vannak ötleteim arra vonatkozólag, hogy miképpen folytassuk, de most ki akarjuk élvezni az Occult III-mal és a trilógiával kapcsolatos pillanatot.

Az emberek általában mindig kíváncsiak a zenészek egyéb elfoglaltságára is. Te mit árulsz el magadról? Mi mindent akarsz még az életed során?

Nos, elfoglalt ember vagyok, láthatod. Csomó dolog van a zenekarokkal, meg más zenekarokkal is: producerkedés, meg a számukra készített videóklipekkel kapcsolatos feladatok is. Örülök, hogy az életstílusomat, azt, amit szeretek, nagyrészben megvalósíthatom: kardozom a viking hagyományőrzők között – ez is olyasvalami, amit szeretek csinálni. Azok, akik egy viking táborban akarnak megtalálni, bármikor rám kereshetnek a neten! Csatákat, párbajokat és csoportos küzdelmeket meg ilyesmiket is csinálok, bajnokságokon. De persze a kedvenc időtöltésem az, hogy Leoval, a fiammal lógok, aki nagy focirajongó, és csatlakozom hozzá a YouTube csatornáján. Van neki sajátja.

Nagyszerű!

Most streamel, megint tud streamelni. Hosszú ideig nem tudott, akármi is volt az oka. És ezt néha együtt csináljuk. Olyankor focit nézünk, kommentáljuk, meg ilyesmi. A stadionokba is el szoktunk együtt menni, meg minden ilyen. Igen, vannak közös pontok az érdeklődésünkben! Néha meg PlayStation-ön játszunk, focit. Vannak barátaink Amerikában, például Bill Hudson, az I’m Morbid gitárosa – ő is szokott csatlakozni hozzánk, és akkor online játszunk, meg a haverok a Vital Remains-ből, Caio a gitáros, és Chris: néha bajnokságokat is rendezünk. Én ezek ellen a srácok ellen.

Az király! Szerintem mindig lesz elég Atrocity rajongó, te pedig sokáig fogsz még zenélni. Jól gondolom? 🙂

Köszönöm! Igen, úgy gondolom, és remélem is! Ez olyan, hogy… nagyon hálás vagyok a rajongók támogatásáért, meg azért, hogy mindig adnak nekünk egy extra lendületet – különösen a koronavírus idején, ami tényleg nagyon-nagyon frusztráló volt. Senkivel se tudtunk találkozni – és hát majd meglátjuk, mi lesz a következő krízis, nem tudom…

Igen, a szociális izoláció tényleg rossz volt.

Igen. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy ez a metal család, ez a metal közösség összetartson és támogassuk egymást. Ez tényleg nagyon így van. A világon ez egyedülálló! Nem törődünk a kibaszott politikával, és akármi is van, az emberek összetartanak és ez olyasvalami, amit a „normál” társadalom nagyban eltanulhatna.

Igen, tényleg ez a legfontosabb – teljesen egyetértek veled! Köszönöm, hogy ilyen sok időt velem töltöttél, és köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre! Nagyszerű volt, és sok sikert kívánok a jövőre nézve!

Nagyon köszönöm! És igen, remélem találkozunk valamikor az úton, ha visszajövünk!

Remélhetőleg igen: ha eljöttök Magyarországra, én ott leszek!

Igen, akarunk Budapesten játszani. Gyönyörű város, és mindig nagyszerű dolog ott játszani!

Köszönöm az interjút és köszönöm az idődet!

Köszi, viszlát!