Below Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Doc válaszolt.

Mostanság ismertem meg a zenéteket és nagyon megtetszett. Szeretném, ha mások is jobban megismernének ezért is készítem veletek az interjút! Mikor gondoltátok úgy, hogy muszáj zenekart alapítani? Hogyan állt össze a csapat, ki volt a fő mozgatórugó?

Először is szeretnénk megköszönni. 2011-ben egy buliban beszélgetett Zeb, Paud és Berg arról, hogy kellene alapítani egy bandát, kerítettek még két bűnös lelket, a történet többi része pedig ismert.

A kezdeteknél már biztos volt a fő irányvonal a sötét epikus doom? Candlemass, King Diamond zenéje nagy hatással volt rátok?

Ja, szerintem igen, nagyjából az első zenélgetésünk alkalmával mondhatni összekovácsolódtunk. Mindannyian ezt a nagyon súlyos, sötét, nagyon dinamikus és erőteljes Doom Metált akartuk játszani. Véleményem szerint Candlemass és King Diamond a két legnagyobb banda a metál történelmében. Természetesen a Candlemass súlyos Doom-ja és King Diamond hangulata hatással volt ránk.

2012-ben jelent meg az első kislemezetek, amit elég pozitívan és bizakodóan fogadtak a zeneszeretők és a médium is egyaránt. Szerinted mivel győztétek meg őket? Gondoltátok volna előre, hogy viszonylag könnyen beindul a szekér?

Nem igazán tudnék rámutatni, hogy mi tett rájuk ekkora benyomást, olyan zenét írunk amilyet mi is szívesen hallgatnánk. Szerintem nem indult be olyan könnyen a szekér, de minden egész gyorsan lezajlott. Már első naptól kezdve keményen dolgoztunk azon hogy eljussunk oda ahol most vagyunk, és ezután is keményen fogunk dolgozni.

Ennek köszönhetően a Metal Blade kiadóhoz szerződtetek. Hogyan fogadtátok és éltétek át a szerződés napját? 

Azok a nappalok és éjszakák tele voltam üres üvegekkel a sok ünneplés miatt, hehe. Az hogy részei lehetünk egy ilyen befolyásos és meghatározó kiadó katalógusának mint a Metal Blade, az hatalmas megtiszteltetés.

A most megjelenő albumot Sonic Train stúdióban vettétek fel Andy La Rocque-kal. A mester is nagyon pozitívan nyilatkozott róla és én is csak helyeselni tudom. Nagyon súlyos és sötét lett és megfelelően telepszik a dallamokra. Mit fűznél ehhez?

Szerintem egész jól megfogtad a hangzást ezzel. Egy nagyon súlyos, lendületes és harmonikus hangzást akartunk elérni. Mikor mindennel elkészültünk, boldogabbak nem is lehettünk volna a végeredménnyel.

Andy szakértelme miben segített leginkább a felvételek alatt?

Úgy vélem tökéletesen elkapta a dalok hangzását. Plusz tényleg kihozta belőlünk a legjobbat, neki köszönhetően sokkal nyugodtabban játszhattunk.

A fájdalmas szövegek miről szólnak, mennyire próbáltatok eltérni a klisés témáktól?

Nem igazán érdekelnek a sablonok, olyan jellegű dalszöveget írunk ami jól passzol a történethez és visszaadja a dalt körülölelő hangulatot. Régi mitológiai, horror és egyéb ilyen történeteket szeretünk írni.

Most hogy van egy jó lemezetek és megfelelő kiadó támogatásotok, többet fogtok koncertezni? Mi várható az idei évre?

Lesz valami bizony, hehe. Tartsátok nyitva a szemetek.

Fontos számodra a reklámozás vagy inkább úgy vagy vele, ha jó az anyag úgyis rátok találnak és sokáig égni fog a láng?

Ennek a keveréke. Szerintem a promóció fontos, de jó anyag nélkül nem fog sokat érni az sem.

Legutoljára melyik koncerten voltál? Mivel szoktad még kikapcsolni magad az élet szarságai alól?

A Hammer of Doom fesztivál számít? Mivel ott játszottunk, hehe. A szabadidőmet próbálom a családdal tölteni, mellette zenét hallgatok, a zenélést pedig kifejezetten nyugtatónak találom.

Köszönöm a válaszokat és várjuk a folytatást, mert jók vagytok!

KÖSZÖNJÜK!

————————————

ENGLISH VERSION:

Answered by Doc.

I just recently got to know your album, and really came to like it. I would like others to get to know you better, that is why I’m making this interview. When was it that you decided, you must make a band? How did the band come to be, who was the main perpetrator?

First of all, thank you.  Zeb, Paud and Berg talked  about starting a band during a party back in 2011,  they hooked up with two more sinful souls and from there the story goes.

Was the main style certain at the beginning, the dark epic doom? Did the music of Candlemass and King Diamond make huge impact on you?

I think so, more or less from the first jam session we sort of melted together as a whole.
We all wanted to play this really heavy, dark, very dynamic and powerful Doom Metal.
Well Candlemass and King Diamond are in my opinion two of the greatest band in the history of metal. Of course the heavy Doom of Candlemass and the atmospheres of King Diamond have influenced us.

Your first single was released in 2012, and it had quite a positive welcome both among music lovers and the media. What do you think, what was it that made such an impression on them? Have you ever thought that you would have a relatively easy start like this?

I can´t really pin point what gave it such an impact,  we write the kind of music that we want to listen to ourselves. I don´t think we have had an “easy-start” but everything has happened pretty quick. We have worked really hard since day one to get where we are today, and we will continue to work hard.

Thanks to this, you got the publisher Metal Blade. What were the days of signing the contract like?

Those days and nights were filled with a whole lot of empty bottles for celebrating, haha. To be part of the catalogue of such a iconic and influential label such as Metal Blade is a great honor.

Your soon to be released album was recorded at Sonic Train studios with Andy La Rocqe. The maestro was really positive about it and I can only agree. It turned out to be really heavy and dark, perfectly looming over the songs. Anything to add to this?

I think you have captured the sound well there. We wanted it to be really heavy, with a lot of  dynamic parts and good harmonies. When everything was done we couldn´t be happier with the result.

What did Andy’s expertise help you with the most during recordings?

I think he captured the atmospheres of the songs in a perfect way. He also really brought out the best of us and made us play really relaxed.

What are the distressing lyrics about, how much did you try to steer clear from clichés?

We don´t really care about clichés, we write the type of lyrics that we feel tells a good story andcapture the overall feeling of the song. We like to write about old mythology, horror stories and such.

Now that you have a nice album and good publisher support, will you give more concerts? What should we expect from this year?

There will be something, haha. Keep your eyes and ears open.

Is promotion important to you, or you are more like, if the material is good then people will find you and the flame will keep on burning?

It´s a mixture. I think promotion is important, but without good material the promotion will not be worth that much.

Which was the last concert you were on? How do you relax and get away from all the shit in life?

Does the Hammer of Doom festival count? Since we played there, haha.  I try to spend time with my family, listen to music and I really find playing music relaxing.

Thank you for the answers and we really await the continuation, you rock!

THANK YOU!

WEBhttps://www.facebook.com/belowmetal

Kapcsolódó cikkek

Below – Nézd meg az új videóját, a „Bid You Farewell”-t az InvisibleOranges.com-on!

NorthWar

Hot News: Swedish Doom band Below releases 2nd song taken off debut album ‘Across The Dark River’ exclusively through Rock Hard Germany!

NorthWar

Hot News: Swedish Doom band Below announce debut album ‘Across The Dark River’ April, 11th!

NorthWar

Hot News: Swedish Doom band Below currently in the studio with Andy La Rocque!

NorthWar

Hot News: Swedish Doom band Below signs to Metal Blade Records!

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár