Belphegor Interjú

(scroll down for English Version)

A “pokol követei”, azaz a Belphegor új albumának témái inkább földi dolgok, de a zene továbbra is túlvilági, ígéri Helmuth, a frontember. A telefonos kapcsolat tökéletlensége sajátos bájt kölcsönzött a beszélgetésnek, de végül egész jól megértettük egymást.

A kezdetek óta sok változás történt a bandával, szerinted mik voltak a legfontosabb események?

A banda történetében? Inkább nem beszélek a biográfiáról. Hagyjuk a változásokat. A banda 1993-ban alakult, és azóta kiadtunk pár lemezt, ez a lényeg, minden megtalálható a weboldalon.

És mi a helyzet a zenével? Az hogyan alakult?

Természetesen sokat változott az idők során. Már vagy 15 éve zenélek, azt hiszem. Mindig arra törekszünk, hogy még jobbak legyünk, mint zenészek. Mindegyikünk már több száz fellépésen vett részt, tehát van tapasztalatunk. És persze imádjuk csinálni. Hallottad már az új albumot?

Sajnos még nem tudtam megszerezni.

Picsába.

Hát igen, én is így gondolom. Mondanál róla te néhány dolgot?

Hát nem egyszerű. Tulajdonképpen javítottunk a gitáron és a dobon is, a hangzás lenyűgöző szerintem. A számok tényleg kemények, ütősek… élénkek… de majd meghalljátok. Nehéz leírni. Nagyon intenzív, a legjobb, amit el tudtok képzelni. Érdemes megszerezni a lemezt. Persze én szeretem az összes Belphegor albumot, de ez különleges. Egyenesen a pokolból szól.

Mire utal a cím, “Bondage Goat Zombie”?

Nos, a “bondage” a szado-mazo-szexxel kapcsolatos, meg ilyesmivel. A kecske a védjegyünk, nem is tudom, talán 1999 óta; a ‘zombie’ pedig, szerintem, arra utal, hogy a legtöbb ember zombi, aki a földön jár. Semmit sem csinálnak egész életükben, amíg meg nem halnak.

A zombi motívum tehát a társadalomra utal?

Társadalomra? Nem. De itt nem csak a zombi motívumról van szó. Az új album Sade márkiról szól, mivel ez egy koncept lemez. Na meg a sátánról. Ezek az új lemez témái, engem nem érdekel a kib*ott társadalom. Nem törődöm vele.

A korábbi lemezeken a vallás is feltűnt, mint téma, akkor elég vallás-ellenesnek tűntetek.

Nem, nem harcolok a vallás ellen. Az sem érdekel. Utálom, de nem harcolok ellene. Szeretem kicsúfolni azt, amilyen. De az ilyen fajta zene, mint a metal, egy kicsit muszáj, hogy primitív legyen, szerintem. Amiről a lemez szól, az Sade márki, a szadizmus, a fétisizmus, de semmi vallási dolog nincs benne. Legalábbis most.

Tehát valamilyen szinten ez a lemez különbözik a korábbiaktól?

Nem, nem különbözik… úgy érted, a dalszövegek?

Igen.

Hát a dalszövegek kicsit mások, habár Sade márki elég meghatározó a zenémben már 1997 óta, de most eredeti idézeteket is belevettem tőle a szövegekbe. Neki ajánlottam az új lemezt, tehát ebből a szempontból különbözik. A sátán is benne van, de nem arról szól a dolog, hogy gyűlölöm a vallást. Inkább a szadizmusról és a szexről szól. Mindenféléről, csak nem a normális szexről. Nekem bejön, hehe. Ami a zenét illeti… Mit is mondhatnék? Szerintem nem kel összehasonlítani a régi és az új lemezeket, egyszerűen csak a zenéről van szó, nem arról, hogy milyen gyors vagy milyen lassú, ez szerintem nem számít. Csak a játékról van szó. Az számít, hogy egyre jobbak legyünk, ez a következő lépés. Szerintem mindenki tudja, mit várhat tőlünk. Erről van szó. A zene olyan, mint a dinamit.

Miért ilyen központi téma ez a fajta szex?

Nem is tudom. Mert szerintem jó dolog, és egy érdekes téma. Különösen a fétis dolgok érdekelnek. Eléggé benne vagyok, ennyi. Izgalmas, szerintem.

A rajongók szerint is, úgy látszik.

Lehet, nem tudom. Van, aki szereti, van aki utálja, és kész, csak erről van szó. Van, aki így szereti, van, aki úgy, a szexxel is ez a helyzet. Vagy a normális szex érdekel, vagy a fétis dolgok. Van, aki mindig csak ugyanazt csinálja. Van, aki primitívnek találja. Ahogy a zenét is. Zene vagy szex, nincs különbség. Oké, nem mondtam komolyan.

Tehát a magánéletedben is fontosak ezek a dolgok.

Persze, hogy fontosak. Eléggé benne vagyok, érdekel ez a téma, mert nem érdekelnek az átlagos dolgok, például nem nézek TV-t. Mi extrém dolgokkal foglalkozunk, én például mindennel, ami a sátánnal kapcsolatos, a szadizmussal, a megalázással, a halállal kapcsolatos dolgokkal meg ilyesmivel.

Mik a fő inspirációid? Személyes tapasztalatok?

Fétis cucc, hehe. Minden az én ötletem, a borítótól kezdve. Kiválasztom a művészt és hogy mit akarok megvalósítani. 90%-ban az én ötletem az egész… én pedig egy korcs vagyok. Szeretem az ilyesmit. Amikor fiatalabb voltam, benne voltam a drogokban is, meg minden ilyen kib*ott szarban. Az volt a lényeg, hogy minél elborultabb legyek, és benne voltam a fétish szexben meg a szadizmusban is.

Önpusztító életmódot élsz most is?

Hát igen, lehet :). Néha, nem mindig.

Gondolom nemigen lehet kikerülni, amikor ilyen extrém dolgokba folyik bele az ember.

Nem hinném, hogy nagyon extrém lenne az egész. Én egy korcs vagyok, az addig oké, de semmivel sem extrémebb, mint az, aki minden rohadt nap bemegy dolgozni, 8-tól 5-ig, 50 éven keresztül. De állandóan turnézok, állandóan úton vagyok, úgy élem az életemet, ahogy tetszik. De hát én nem vagyok normális, szóval ez egy kicsit más persze, de én így szeretem.

Térjünk vissza az új lemezre. Említetted, hogy minden a saját ötleted, a borító is. Az új borító elég érdekes, szinte futurisztikus.

Igen, az én művem. Mindig kiválasztom, hogy ki csinálja, de minden másról én gondoskodom. Mint most is. A booklet-ben is van fétis cucc, metal, necc cuccok, ilyesmi. Ez nagyon fontos a számomra, a tökéletes zene, a tökéletes dalszövegek, a tökéletes borító. Mindennek passzolnia kell. Nem csak a pusztító zenéről van szó mindennek tökéletesnek kell lennie. Ez a legfontosabb. Mindenki azt mondja, hogy jobb akar lenni és jobban zenélni, de mi komolyan is gondoljuk.

Hogyan próbáljátok elérni a tökéletességet?

Erre mit mondjak… évek óta nagyon sokat dolgozunk, ahogy most is. Amíg elkészült ez a lemez, keményen nyomtuk, legalább 10 hétig, azt hiszem, minden kib*ott nap 7-8 órát, elég durva volt, de a projektre kellett összpontosítanunk. De megcsináltuk. Nem volt se buli, se alkohol, se anyag… csak zenéltünk. Senkit nem láttunk egész nap, csak egymást. Úgy általában pedig arról van szó, hogy jól meg kell ismerni a hangszert, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Ez a legfontosabb szerintem. Így lehet fejleszteni a stílust, a bandát, a zenét, hogy minél keményebb legyen, és a lehető legjobbat nyújtsuk az embereknek.

Szakmailag tehát a tökéletesség a célotok, vagy van más is?

A zene után ez a legfontosabb, igen, a tökéletesség, a többi hülyeség nem érdekel. Mivel én nem vagyok komplett.

Mi történt a ti saját kiadótokkal, a Phallelujah Records-zal?

Bakker, ne kérdezd, azt hiszem csak egyetlen albumot adtunk ki, 6 éve, de nem igazán emlékszem. Ennyi, csak csináltunk egy kiadót magunknak. De még most is mi intézünk mindent, mi felelünk a stílusért, a kivitelezésért meg ilyesmi. Csak amiatt az egy album miatt csináltuk azt a kiadót.

Jól kijöttök a Nuclear Blast-al?

Igen remekül, teljesen odaáig vagyunk, hogy velük dolgozhatunk. Mindent megtesznek értünk. Ez egy igazán professzionális kiadó, és pont megfelel nekünk. Így mindenből a jobbat kapjuk, jobb produkciós lehetőséget, több pénzt a stúdióra, meg ilyesmi. A jó stúdió és a jó csapat nagyon fontos, szóval szinte mindenünk megvan. Tehát igen, remek velük dolgozni, azt hiszem ők a megfelelő kiadó számunkra.

Tehát tudtok a zenére koncentrálni.

Hát… bárcsak így lenne. De persze ez nem így van. Én intézem a menedzsmentet meg mindent, szóval elég kemény napjaim vannak mostanában. De azért mindig igyekszem a zenére koncentrálni, az az elsődleges.

Van kedvenc számod az új albumról?

Nincs :). Nem tudom… Az egészet szeretem. Minden szám egy kicsit más, mindennek megvan a maga atmoszférája. Nagyon intenzív a zene, nagyon elégedett vagyok vele, szóval nincs kedvencem.

Tervezitek, hogy valamelyik track-ből videót is készítetek?

Igen, tulajdonképpen már kész is. A “Bondage Goat Zombie” című számból forgattunk klippet, és azt hiszem 3-4 héten belül online is meg lehet nézni.

Mit láthatunk majd a videón?

Lesz benne animáció, fétis dolgok a borítóról meg a booklet-ből. Az eddigi legjobb fellépések töltik ki a videó felét, de vannak rajta szóló részek is, a végén pedig én éneklek. Ez az eddigi legjobb videónk szerintem.

Olvastam, hogy szeptemberben Magyarországot is meglátogatjátok. Mit fogtok nekünk bemutatni a színpadon?

Igen megyünk. Akkor tehát találkozni fogunk :). Hogy mit csinálunk a színpadon? Leginkább játszunk.

Semmi extra látványosság?

Nem, nincs időnk ilyen baromságokra. Egyszerűen zenélünk. A zene állati intenzív, az emberek, a viharos dübörgés megteszi a magáét, egyenesen a pokolba juttat. Kib*ott kiber-roham. Másra nincs szükség. Hagyjuk, hogy a zene megtegye a magáét.

Már számtalan helyen turnéztatok, hol szerettek fellépni legjobban?

Mindegy, mindenütt szeretek fellépni. Ott vannak az emberek, teljesen bevadulva, sok őrült… én csak játszom, mindegy, hogy Oroszországban, az USA-ban, Magyarországon vagy Mexikóban…egyre megy. Az emberektől sok energiát visszakapunk. Mi pedig a lehető legtöbbet adjuk, bárhol is vagyunk, és még annál is többet.

Mondanál valamit a felállásról?

Nem:)

Hát jó, akkor nem.

Olyasvalakinek, mint te, mit jelent a hírnév?

A hírnév? Nem érdekel. Lóf*sz.

Te milyen zenét hallgatsz?

Sokféle zenét szeretek. Például a klasszikus zenét, néhány mai bandát és a jó öreg rock bandákat, például a Led Zeppelin-t, a brit heavy metal újhullámját, a Sex and Death-et; természetesen a death metalt, mint a Morbid Angel, ja meg sok kis bandát.

Gondolom már fáradt vagy, sok interjút adtál ma.

Ja, ez volt a tizennyolcadik. De ez vicces volt.

Hát örülök, kösz az interjút, és sok sikert!

Kösz, és szeptemberben találkozunk!

—————–

ENGLISH VERSION:

The “Ambassadors of Hell”, namely the band Belphegor, seems to be busy with more 4eartly things in their new album ‘Bondage Goat Zombie’. Nevertheless, the music will still be demonic, frontman Helmuth promises. The poor telephone connection did not make my job easier, but at last we had a funny conversation.

Since the beginning, more than 10 years ago, many things had happened to you. What do you think are the most significant events?

You mean the biography? I’m not talking about the biography. Let me not talk about the changes. The foundation took place in 1993, and we made some albums, that’s the important stuff. Everything else can be found on the homepage.

What about the music, then? How has it transformed?

It has changed a lot all through the time. I’ve been playing now for 15 years I think. We’re always trying to get better, as musicians. Most of us have played hundreds of shows by now, so we are experienced. And I love it, It’s just cool. Have you already heard the new album ?

No, unfortunately I haven’t had the possibility.

Shit.

Yes, I agree. So, would you tell me a few things about it?

It’s difficult…basically we improved the guitars, the drums, the sound is amazing in my opinion. The songs are very hard, totally direct…very fresh….yeah, but you’ll hear. It’s difficult to describe. It’s fucking intense, it’s the best sound you’ll ever hear. The album is really with to get. I mean I like all Belphegor albums, you know, but this is special. It sounds like the ultimate hell.

What does the title, “Bondage Goat zombie” suggest?

Well, bondage is about sado-mazo sex, of course, and all that shit. The goat is our trademark since… I don’t know…1999, and zombie is about, for me, that most people are zombies, who walk the earth. Until death, you know, doing nothing.

So the zombie motive refers to the problems of society?

Society? No. It’s not only the zombie motive. The new album is about Marquis the Sade, it’s a concept album. And it’s also about Satan. These are the topics of the new CD. It’s not about the fucked up society. I don’t care about society, you know.

In the former albums religion was also an important theme. You seem to be quite against it.

No I don’t fight against religion. I don’t care about it. I hate it but I don’t fight against it. I like to mock it, the way they are. But music like this, like metal, must always be primitive, at least that’s my opinion. But now it’s about Marquis the Sade, about sadism, about fetish stuff, but no religious shit. This time.

So we might say it’s different from the former works?

No, it’s not different…you mean the lyrics?

Yes.

Yeah, the lyrics are a bit different, I mean the Marquis the Sade is influential in my lyrics since 1997, but this time I include original stuff from his works in the lyrics. And so I dedicated him the album, you know, so in that sense it is different. And it’s also about Satan, but not that I hate religion this time. More like sadism and sex. Everything but not normal sex. I like it, hehe. As to he sounding… What should I say? I guess I don’t compare the old and the new albums, it’s simply about music, not how fast it is, how slow it is, it doesn’t matter to me. It’s all about playing. To be even better, that’s the next logical step. I think everyone knows what can be expected from us. And that’s what it is. It’s fucking TNT.

Why this kind of sex appears as the main theme?

I don’t know. Because I think it’s a good thing, it’s a very interesting concept. I like mainly the fetish stuff. And I’m into it, that’s all. It’s fascinating. For me.

And for the fans, apparently.

I don’t know. Some people like it, some people hate it, you know. It’s all about that. Some people like this, some people like that, and sex is the same. You like the normal sex or you like the fetish sex. Some people do always the same. Some find it primitive. The same is with music. Music, sex, there’s no difference. Ok, I don’t mean it.

So it is important in your everyday life too?

Sure it’s important, I’m really into it, I’m interested in this stuff, I don’t like normal things, I don’t watch TV for example. We do extreme stuff, and I deal with the Satanic things, sadism, humiliation of humans, mortal stuff like that.

What are your primary inspirations? Personal experiences?

Fetish stuff, hehe. It’s all my idea, from the cover. I always chose the artist and what I would like to have on it. It’s 90% my idea. On the other hand…I’m a freak :). So I like this shit…when I was a boy, I was always into drugs and this fucked up shit. It was all about getting sicker and sicker and sicker, and I was into sadism and fetish sex and all.

Do you live a self-destructive lifestyle now?

Yeah, maybe :). Sometimes, not always.

I guess it’s hard to avoid, when you are involved in a quite extreme kind of art.

I don’t think that I’m extreme or something. I’m a freak, that’s true, but I’m not more extreme than the guy who goes to work, each fucking day form 8 to 5 during 50 years. But I’m always on tour, and I’m always moving around. I do it my way, but I’m a freak, so you might say it’s different, but I like it.

Let’s go back to the new album. You mentioned that it’s all your idea, including the cover. The artwork is very interesting, almost futuristic.

Yes, I created it. I always choose the artist for the cover, but I take care about everything else. This time as well. Also inside the booklet, you can find some fetish stuff, metal, fishnet and the like. It’s always important to me, you know. Perfect music, perfect lyrics and perfect artworks. It must always fit to the album. It’s not just the devastating music, but everything must be perfect. That’s the main thing. Everyone says they try to get better and make better music but I mean it.

How do you try to achieve this perfection?

What should I say…We’ve been working a lot since years, and we did it again for this album. We had to work I think 10 weeks, each fucking day, 7-8 hours, it was really mad, we had to concentrate on the project. But we did it. There was no time for party, o alcohol, no drugs, just making the music. We saw no-one just each-other the whole day. Generally, we always try to learn a lot about the instruments in order to get better, and we practise, practise, practise. That’s the most important stuff for me. To improve the style, the band, the music; to get more intense, to make the best of the sound for the people.

So professionally this is your goal? Or do you have other aims?

Well, after the music, for me the most important thing is the perfection, I don’t care about other shit. But you know, I’m a freak.

What happened to your own label, Phallelujah records? Does it still exist?

Hell, don’t ask me, I think we really released only on e album, 6 or so years ago, I don’t remember at all. That’s all; we just set up a label for ourselves. But still we do everything, we chose the style, the cover and all that sort. But we did the label only for that album.

Do you get on well with Nuclear Blast?

Yeah, greatly, I’m totally headbeaten to work with them. They’re really making hard for us. It is a good and professional label and it fits perfectly to us. This way we can get a little bit more, we get better production, money for the studio and everything. A good studio and a good staff is very important, so we get actually everything. So yeah, it’s amazing, and I think that’s the good label for us.

So you can concentrate only on the music?

Yeah… I wish I could. But of course it’s not like that. I deal with the management and everything, so I live hard-working days now. But I always try to concentrate on the music, it’s the most important.

Do you have a favourite track from the new album?

No. 🙂 I don’t know. I think I like the whole stuff. They are all a bit different, each song has its own atmosphere on the album. But it’s totally intense, and I’m very pleased with it, so no favourite for me.

Are you planning to make a video of any of the new tracks?

Yeah, actually we did it already. It’s from the song titled Bondage Goat Zombie. I think we’ll put it online in 3 or 4 weeks, something like that. Check it out.

What are we going to see on it?

Well, there are animations, some fetish stuff from the album cover artwork and the booklet. The best performances fill about half of the video, there are single performances as well, and at the end me locked up, singing. I think the best video we’ve ever made.

I saw that you’ll come to Hungary as well in September. What can we expect from you? What do you do on stage?

Yes, of course we will. So we’ll meet each-other:). What do we do on stage? We bring music, mostly.

So nothing extra spectacle?

No, no tome for that bullshit. Music is all we do on stage. It is fucking intense, so there are the songs, the people, the blastbeat…it takes everyone straight to hell. It’s cyberblastbeat in charge. So we don’t need anything else on stage. We let the music speak, you know.

You’ve already toured in numerous places, where do like the best?

I don’t care, I like it everywhere. There’re the people, wild and mad, other freaks…I just play the music, for me it’s the same in Russia, the USA, Hungary, Mexico, whatever. The people give us back some of the energy. We always do our best wherever we are, and a lot more.

Tell me something about the lineup.

No. 🙂

Ok, then.

But for such a freak like you, what does fame means?

Fame? I don’t care. It’s shit.

What kind of music do you listen to?

There are many different kind of music I like. For example classical music, and contemporary bands, and old rock stuff, like Led Zeppelin, the new wave of British heavy metal, Sex and Death; death metal, of course, something like Morbid Angel, yes, all these, and little bands.

I guess you are tired by now, since you’ve given a lot of interviews today.

Yes, This is the 18th. But this was funny.

Okay, so thank you, and all the best!

Thanks, see ya in September!

Készítette: Theowina
Web: www.belphegor.at
www.myspace.com/belphegor

Kapcsolódó cikkek

Belphegor – Black Winged Torment (Official video)

NorthWar

Marduk, Belphegor, Bliss Of Flesh, Ethereal – Koncertbeszámoló

NorthWar

BELPHEGOR – Conjuring The Dead

K.Zs.

Belphegor – “Conjuring The Dead” teljes album stream!

NorthWar

Belphegor – Conjuring The Dead (Official Music Video)

NorthWar

Belphegor – „Conjuring the Dead” videóról megtekinthetők a képek!

NorthWar

Belphegor – Ízelítő a „Conjuring the Dead” videokliphez

NorthWar

Hot News: Belphegor – release vocal recordings trailer on »Conjuring The Dead«!

NorthWar

Hot News: Belphegor – ‘Gasmask Terror’ digital single out now!

NorthWar

Hot News: Belphegor – release lyric video for ‘Gasmark Terror’!

NorthWar

Hot News: Belphegor – second studio trailer released

NorthWar

Hot News: Belphegor – first studio trailer released

NorthWar

Hot News: Belphegor – Extended Rehearsal Footage Online!

NorthWar

Hot News: Belphegor – tracklist of »Conjuring The Dead« released

NorthWar

Hot News: Belphegor – release cover-artwork of »Conjuring The Dead«

NorthWar

Hot News: Belphegor – unveil title & release date of their new record!

NorthWar

Hot News: Belphegor – ‘In Blood – Devour This Sanctity’ video premiering today!

NorthWar

Hot News: Belphegor – New Album Pushed Back To Early 2014!

NorthWar

Hot News: Belphegor – Continue Recording The New Album At Mana Studios!

NorthWar

Hot News: Belphegor – First Studio Trailer Released!

NorthWar

Hot News: Belphegor – Announce Special “20th Anniversary” Shows For 2013!

NorthWar

Hot News: Belphegor – Rehearsal Footage Online!

NorthWar

Hot News: Belphegor – Studio Update for Chapter #X

NorthWar

Hot News: Belphegor – Enter the Mana Studios in Florida in May!

NorthWar

Hot News: Belphegor – Starting Rehearsal For Upcoming Album!

NorthWar

Hot News: Belphegor – Have Uploaded New Live Footage!

NorthWar

Hot News: Belphegor – Working On Material For New Album!

NorthWar

Hot News – Belphegor: Party San Open Air Footage Posted Online!

NorthWar

Hot News – Belphegor: Forced To Stop All Activities!

NorthWar

BELPHEGOR – Blood Magick Necromance

Morhguel

BELPHEGOR – Walpurgis Rites – Hexenwahn

Morhguel

Dublini élménybeszámoló: Nile, Belphegor, Grave

theowina

Nile, Belphegor, Grave – Koncertbeszámoló

Morhguel

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár