A kérdésekre Hansi Kürsch válaszolt.
Helló!
Helló, Zsuzsanna? Itt Hansi a Blind Guardian-tól!
Szia, Hansi! Itt pedig Muszka Zsuzsanna, Magyarországról! Üdv a Kronos Mortus metál magazinnál!
Hé, örülök, hogy beszélünk! Dumáltunk már korábban is, igaz?
Haha, igen! Ez lett volna az első kérdésem! Emlékszel még rám Krefeld-ből?
Oké, így már értem, és a válaszom: igen! (nevet)
Minden rendben? Kezdhetjük az interjút?
Kezdhetjük, igen.
Oké, szuper. Visszatérve Krefeld-re, a szállásom közelében volt egy hatalmas erdő, elég sokat sétáltam ott és közben azon gondolkodtam, hogy „Igen, azt hiszem, már tudom, honnan jöhetett az inspiráció például a Bard’s Song-hoz!” (Hansi nevet) Ugyanez történt, amikor ellátogattam a Linn-várba és felismertem azokat a helyeket, amiket az album-dizájnon már láthattunk. Ezek a helyi nevezetességek valóban ilyen fontosak és inspirálóak a számotokra?
Nos, a leginkább inspiráló hely számomra, különösen, ha a Bard’s Song-ról van szó, a kastély, ahol te is jártál. Ez mindenképpen mély benyomást gyakorolt rám. Általában véve azt gondolom, hogy a hely, ahol élünk, hatással van ránk, hozzánk tesz valamit, de az együttes, engem is beleértve, alapvetően a fantasy irodalomból inspirálódik. Az évek során végig ez volt ránk a legnagyobb hatással.
Értem. Hadd gratuláljak az új albumotokhoz, a Legacy of the Dark Lands-hez!
Köszönöm!
Amikor készültem az interjúra, meghallgattam többször is a lemezt, és az fogalmazódott meg bennem, amit a helyemben talán Zsákos Bilbó is mondana: „A felét sem ismerem fele olyan jól, mint szeretném!” Hiszen az album megírása olyan hosszú ideig, több mint húsz évig tartott, de számunkra ez még egy nagyon fiatal lemez. Kérlek, segíts nekünk: ha egy skálát képzelünk el, aminek az egyik végén a ’metál’, a másikon pedig a ’művészet’ szerepel, a Legacy of the Dark Lands ezen a mércén hova esne?
Hmmm… Azt mondanám… (nevet) Nos, ez száz százalék Blind Guardian, még akkor is, ha Blind Guardian Twilight Orchestra-nak hívják. A zene is teljes mértékben kapcsolódik hozzánk, mint együtteshez, ott van benne az elmúlt húsz év története. Én például rengeteg Nightfall in Middle-Earth-öt vagy rengeteg Beyond the Red Mirror-t hallok benne, tudod. Minden részében. Még akkor is, ha sem Marcus, sem André, sem Frederik nem játszik rajta, ami azért értelmezés szempontjából a ’metál’ felé vinné a dolgokat lényegesen. Egy nagyon ambiciózus kísérletnek nevezném ezt, amit csináltunk. Teljesen természetesen jött az egész számunkra és saját projektünkként kezeltük mindig is ezt a dolgot. Hogy metálnak tartom-e? A vokál szempontjából igen, ez metál. Épp annyira metál, mint bármelyik más Blind Guardian album. Ebből a szempontból azt mondanám… de tudod mit, nem tudom! (nevet) Ha mindenképp ragaszkodsz a skálás hasonlathoz, éneklés tekintetében olyan 80-90% metál. De ha a művészetet nézzük, mert az albumnak van egy ilyen művészi oldala is, a nagyon keményen játszó nagyzenekar miatt szintén azt mondanám, hogy 80-90% metál. (nevet) Amikor művészetet mondok, az alatt természetesen a kanonizált művészetet értem, tehát mi művészeknek tartjuk magunkat, illetve nagyon spirituális emberek is vagyunk, akik minden egyes albummal valami új területet próbálnak felfedezni. Nem titok például, hogy kb. a Tales from the Twilight World album óta az emberek soha nem ugyanazt kapják, mint az előző lemezeken, jelen esetben a Follow the Blind-on vagy a Battalions of Fear-en. Tehát nekünk soha nem volt az szempont, hogy amit csinálunk, metál-e vagy sem. Mindig olyat írtunk, amiről éreztük, hogy igen, ez jó zene. Mert a zene erről kellene, hogy szóljon. A stílus csak másodlagos. (nevet) Ha jól van megcsinálva, és itt most konkrétan a Blind Guardian Twilight Orchestra-ról, vagy a saját munkásságomról beszélek, azonosulnom kell vele. És én a Legacy of the Dark Lands-el száz százalékig tudok azonosulni.
Értelek. Néhány héttel ezelőtt hallhattunk téged arról beszélni, mennyire fontos a hallgató egyéni megközelítése a zenéhez és a dalszövegekhez. Ahogy mondtad, szerinted ez sokkal fontosabb, mint olyan kérdéseken rugózni, hogy „Vajon az író mit akart ezzel mondani?” Bár most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Markus Heitz és te alaposan elláttatok minket magyarázó jegyzetekkel, megkönnyítve számunkra a sztori megértését, illetve így mindenki könnyebben kialakíthatja a saját szintézisét az albumon vázolt történettel kapcsolatban. De én azt szeretném tőled kérdezni: mit jelentett számodra ennek a világnak a megalkotása?
Számomra ez teljesen olyan volt, mint bármelyik Blind Guardian albumnak vagy dalszövegnek a megírása. Ez a két dolog kéz a kézben kell, hogy járjon egyébként. A zene bizonyos mértékig meghatározza, hogy a történet vagy a dalszöveg milyen irányba haladjon. Ez utóbbi kettő mindig valamilyen mögöttes háttértudáshoz kapcsolódik, például valamilyen filozófiai, ideológiai vagy történelmi háttere mindig van egy Blind Guardian dalnak. Nincs olyan dal vagy nincsenek olyan sorok, amikhez kapcsolódóan ne lenne valamilyen konkrét elképzelésem, miközben feléneklem, előadom, meg persze, amikor megírom őket. Általában azért emlékszem rá, mire is íródtak ezek a sorok. De néha, öt, tíz, tizenöt év után (nevet), megesik, hogy egyik-másik sor forrására már konkrétan nem emlékszem, de egy-egy dalnak az alapvető jellege, nézőpontja mindig megmarad a fejemben. A dalszövegek tartalma és maga a történet mindig nagy értéket képviselt a szememben. De azt gondolom, pont ez nem kellene, hogy különösebben fontos legyen a rajongók számára. Ők teljesen máshogy alakítják és teszik magukévá ugyanazt a dalszöveget. És ez teljesen jól van így. Amíg a dalszöveg vagy a történet megmozgat az emberekben valamit, amíg inspirálja őket, én úgy érzem, hogy teljesítettem a küldetést. Például van néhány sor az új albumon, ami a Harmincéves háborúhoz kapcsolódik. Ez a háború hatalmas szerepet játszik Markus Heitz The Dark Lands című könyvében és a Legacy of the Dark Lands-ben is, aminek a háttértörténete Markus és az én alkotásom. Én, tudod, nem tanítani akarom ezzel az embereket. Én csak, ha már csinálok valamit, szeretném azt vonzóvá tenni saját magam számára, némi történeti hátteret adva a dolognak, amit aztán, aki szeretne, boncolgathat tovább. Például a Comets and Prophecies című szám tartalma nagyon közel jár a valósághoz. Egy ilyen beszélgetés simán megtörténhetett, ugyanis a Harmincéves háború elején valóban megjelent három üstökös az égen, amiket ténylegesen az elkövetkező apokalipszis előhírnökeinek tartottak. Abban az időben az emberek abban a hitben éltek, hogy az apokalipszis négy lovasa valóban közöttük jár. Ezt arra mondom, hogy a Harmincéves háború egyben vallásháború is volt. És, mint arra a War Feeds War szövege utal, a Harmincéves háború bizony komoly nyomokat hagyott maga után. De ez egyébként minden háborúra igaz, tudod. Mert minden háború a következőt készíti elő. Szóval agyaltam ezen egy kicsit, meg azért némi történelmi háttér is van az album sztorija mögött, de tudod, én szeretem az ilyesmit az emberek elé tenni, hogy aztán ők azt kezdjenek vele, amit csak szeretnének. Ami magát az album történetét illeti, fontos volt, hogy bizonyos mértékig szabad kezet kapjak a sztori megalkotásában. Ahogy mondtam, Markus írta meg nagy vonalakban a cselekmény vázát, valamint az előtörténetet. Tehát megbeszéltük az apokalipszist, mint motívumot, illetve azt, hogy Nicolas lesz a négy lovas közül az első, de ezen kívül, tudod, rengeteg szabadságom volt. Mert a dalaink igényelték ezt. Fel kellett térképeznem a dalok bizonyos részeinek egy-egy konkrét területét és ehhez bizony nem lehetett megkötve a kezem. Mint a The Great Ordeal című dalban, a templomos lovagok behozása itt például az én ötletem volt. Ők nem szerepeltek Markus tervei között, egyáltalán nem. (nevet) De én azt éreztem, hogy a dalnak szüksége van valami ilyesmire, illetve új társaságot is kellett, hogy találjak Nicolas-nak, mivel nem tudtam a regény fontosabb karakterei közül Nicolas mellett hagyni senkit sem. Szóval azért mind a kettőnknek megvolt a maga egyéni szabadsága. És amikor előjöttem Markus-nak a saját történeteimmel, ő beleszőtte azokat az ő sztorijába. A legvégén pedig azt gondoltuk: „Oké, akkor adjunk már ehhez az egészhez valami vezérfonalat az embereknek!” Így születtek meg a narrációs részek a zene és a dalszövegek mellé, ezek szolgálnak most nektek magyarázatul és teszik érthetőbbé, mi is járt a fejünkben az album története kapcsán.
Ez nagyon király dolog, tényleg sokat segítettél vele nekünk! A főhős, Nicolas nekem valamiért annyira úgy tűnik, mintha Arthur leszármazottja lenne…
Ó, igen! (nevet) Úgy értem, Nicolas sokkal régebbi korban van jelen, mint Arthur. De semmi kétség, engem teljesen lenyűgöz a Szent Grál és Arthur története, illetve minden, ami ezzel a mondakörrel kapcsolatos. Így néha sikerül egy-egy ilyen szálat beleszőni más történetbe is, vagy ha már megvan egy bizonyos atmoszféra, ami elindul ebbe az irányba, nos, az átüt (nevet), még akkor is, ha a történet az apokalipszis lovasairól szól. De hiszem, hogy a dalírásunknak ez a része a zenénken is érződik, ez az, amire azt mondom, hogy olyan, mint a Blind Guardian zenéje maga az együttes nélkül, a metál hangszerei nélkül. Én … [recsegő hangok a vonalban] … és mindig nagyon kellemesen érezzük magunkat a társaságukban. Bizonyos mértékig, ha úgy mélységében visszamegyünk a Gyűrűk Urához, ami számunkra azért nagyon fontos inspiráció, meg Tolkienhez, azt látjuk, hogy Tolkienre is például olyanok voltak hatással, mint Milton vagy Taliesin, akiktől, tudod, én is nagyon sokat merítek. Így a kör tulajdonképpen bezárult, ezért azt gondolom, ez a tolkieni megközelítés nemcsak a zenénkben, hanem a történetalkotás módjában is jellemző ránk.
Nos, igen. Tudod, én most itt a magyar metál sajtót képviselem és mint ilyen, nagyon-nagyon boldogok és büszkék vagyunk, hiszen több magyar származású tehetség is hozzájárult ennek a mesterműnek a megszületéséhez, például Geiger Tamás, a hangmérnökötök, vagy Havancsák Gyula, akinek az albumborítót köszönhetjük. Miért pont őket választottátok ezekre a feladatokra?
Gyulával, tudod, szinte már régebb óta kapcsolatban vagyunk, mint ahogy vissza tudnék rá emlékezni. Engem mindig lenyűgöztek a munkái. De ténylegesen úgy tíz-tizenkét évvel ezelőtt vettük fel vele a kapcsolatot, ekkor kezdtünk el beszélgetni erről a projektről és kicserélni az első ötleteket. Zseniális művésznek tartom és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez nem az utolsó Blind Guardian albumborító, amin ő most dolgozott. Rettentő okos srác. Én csak odaadtam neki a sztori egy kis részét és… látod, mi lett a végeredmény! Ő egy zseni. Úgy értem, hatalmas öröm egy olyan profival dolgozni, mint ő. Nagyon felelősségteljesen végzi a munkáját, mindig képben van. Biztos, hogy fogunk még együtt dolgozni Gyulával a jövőben! Teljesen biztos! (nevet) Nagyon nagy hatást gyakorolt rám, amit csinál és ahogy eddig észrevettem, az emberek is nagyon megszerették a munkáját.
Teljesen egyetértek veled! Nem vagyok benne biztos, de mintha úgy rémlene, hogy a Hungarian Studio Orchestra-val is együtt akartatok dolgozni ismét, mint ahogy azt a Beyond the Red Mirror felvételeinél tettétek, de aztán ejtettétek az ötletet. Igaz ez?
Nem, nem ejtettük. Az a helyzet, hogy a FILMharmonic Orchestra-val már az At the Edge of Time óta együtt dolgozunk, a Beyond the Red Mirror felvételeinél szintén segítettek nekünk. Ebben az időben már hét vagy nyolc befejezett nagyzenekari feltételük volt. Ekkor kezdtünk együtt dolgozni első alkalommal a Hungarian Studio Orchestra-val, akik nagyszerű munkát végeztek és az új albumon is biztos, hogy megállták volna a helyüket, de tudod, ragaszkodnunk kellett ahhoz, ahogy ezt az egész dolgot eredetileg elképzeltük és a cseh csapat szintén lenyűgöző munkát végzett, úgyhogy nem volt okunk a cserére.
Oké. Miben különbözött ennek az albumnak a megírása az eddigiektől? Gondolom, amikor felvettetek valamit a nagyzenekarral, utána már nem nagyon volt lehetőség a javításra… Hogy képzeljük el ezt a folyamatot?
Igen, fején találtad a szöget! (nevet) Ez a két alapvető különbség egyike. Minden egyes dal nagyzenekari részét Prágában vettük fel. Egy 8-12 órás munkanapon általában két dalt sikerült befejezni. Tudod, milyen minőségű és hosszúságú dalok szerepelnek a Legacy of the Dark Lands-en. Szóval, összességében nyolc vagy kilenc felvételi alkalmunk volt Prágában, és természetesen visszamehettünk és kijavíthattuk az egész felvételt, ha szükségét éreztük. Például a This Storm-ot még a legelső felvételi alkalmon rögzítettük, de úgy éreztük, valami hiányzik belőle, ezért tettünk egy második kísérletet. Úgyhogy egy évvel később visszamentünk és felvettük megint. Ez mindkét alkalommal a teljes nagyzenekari előadást jelentette, mert ilyenkor minden zenész egyszerre játszik. Persze voltak kivételek, négy ütős hangszer hangját utólag vettük fel Prágában vagy a marimbáét, ami tudod, egyébként nem hallatszott volna ki a hangszerek sokaságából. De ezektől eltekintve, minden egyetlen folyamatban lett rögzítve, egyetlen egységként. És amikor elkezdtem a vokálon dolgozni, alkalmazkodnom kellett ehhez az egységhez. Ha nem szerettem felvétel közben mondjuk a trombitákat, nem tudtam tőlük megszabadulni. Ez természetesen teljesen különbözik egy hagyományos metál album felvételeitől. Ott például, ha nem tetszik a szólógitár hangja, csak lenémítom és énekelek a ritmusgitárokra vagy fordítva. Vagy pedig, ha a dobok túl hangosak, tudod, lejjebb tudom őket venni. De itt ezt nem teheted meg, ha például a trombiták hangereje zavar. Nincs rá lehetőség, mert neked már a komplett felvétel van meg. Kicsit könnyebb volt a helyzet, amikor egy hangmérnök is ott volt velünk, de nem sokkal, tudod. Meg kellett tanulnom megbirkózni ezzel a dologgal, alkalmazkodni hozzá. Ez mondjuk eltartott egy ideig. És néha nem volt könnyű, tudod, megoldást találni az efféle problémákra, de muszáj volt megoldanunk ezeket. Azt hiszem, a végére elég sokat tanultam saját magamról az ilyen fajta felvételek készítésével kapcsolatban, illetve arról, hogyan tudok a velük járó dolgokhoz alkalmazkodni. Szóval, ha valaha csinálunk egy második nagyzenekari albumot, a zenekarral és a felvétellel kapcsolatos problémákat sokkal könnyebb lesz megoldani, nyilván mert most már sokkal több a tapasztalatunk az ezekkel járó, bonyolult kérdések terén. Volt még egy dolog, amit teljesen nyilvánvalónak gondoltunk, de aztán rengeteg fejtörést okozott. Amikor eldöntöttük, hogy valódi zenekarral dolgozunk, ami egyébként kezdettől fogva nyilvánvaló volt számunkra, rá kellett jönnünk, hogy a kottaírás teljesen különbözik mindentől, amit eddig csináltunk, mert amikor szintin megkomponáltuk a dolgokat, nagyon jó programkönyvtárunk volt, úgyhogy az egész cucc remekül hangzott. Szóval azt gondoltuk, „Oké, csak kinyomtatjuk ezeket a kottákat és a nagyzenekar már el is fogja tudni játszani!” De gondolhatod, hogy nem ez volt a helyzet. Rengeteg előkészítő munkára volt szükség ahhoz, hogy végre ténylegesen a nagyzenekarral dolgozhassunk. Eddig ez a folyamat igényelte tőlünk a legtöbb erőfeszítést és időt, egyébként.
Ez érdekesen hangzik! Zongorát is használtatok a zeneszerzéshez?
Nem, nem használtunk zongorát. Szintin kezdtük el a zenét írni, még a Nightfall in Middle-Earth korszak alatt. Ekkor jöttek ki az első jól használható programkönyvtárak is. Miután áttranszponáltad a szintire és kiválasztottad mondjuk a hegedű hangzást, akkor valóban úgy hangzott, mint egy hegedű. Amikor az oboa szólamon dolgoztunk, csak kiválasztottuk az oboa hangzást és teljesen élethű volt, amit hallottunk. Az évek során aztán a digitális technológia kétségtelenül rengeteget fejlődött, így ezek a hangzások is egyre jobbakká váltak. Manapság pedig már az sem lenne szükséges, hogy valódi zenekarral dolgozzunk, mert ezeknek a programkönyvtáraknak annyira valóságos hangzásterük van, alig lehet őket az igazitól megkülönböztetni. De már csak a dolgok természete miatt is döntöttünk a valódi nagyzenekar mellett. Így azért autentikusabb. Ez volt az álmunk kezdettől fogva, ezért ragaszkodtunk hozzá. Bár manapság rengeteg zenét játszanak fel pusztán szintivel, (nevet) mert ezek az eszközök már ennyire jók, illetve a programkönyvtárak kétségtelen előnye, hogy hozzáférésed van valamennyi hangszerhez. Ha ezeket használjuk, ezáltal mondjuk rengeteg problémát elkerülhettünk volna, amikkel azonban így szembesülnünk kellett. Viszont olyan szempontból könnyebb lett a dolog, hogy amikor egy koncertteremben készítesz felvételt, mondjuk a prágai Rudolfinum-ban, ott minden hangszernek megvan a maga hangzástere. Ezen nem tudsz változtatni, muszáj, hogy elviseld. Mi nagyon megszerettük a prágai koncertterem hangzásterét, ezért is választottuk ezt a helyet. Nagyon klasszikus és eredeti hangzása van, és miután meghallottuk, rájöttünk, hogy mi mindig is egy ilyen hangzásvilágot akartunk megjeleníteni a lemezen. De tudod, ha szintivel és programkönyvtárral dolgozol, bármilyen hangzásteret választhatsz. Ezt a lehetőséget tárta elénk a digitális forradalom, de mi úgy döntöttünk, maradiak leszünk és ezt azt jelentette, hogy így kicsit többet szívtunk, mint egyébként tehettük volna.
Világos. A mostanság megjelent videóitokban láthattuk, hogy a fejhallgatód márkáját és típusát is lecserélted az új album felvételéhez. Nem tudom, célszerű-e kimondani a márkaneveket, de mi volt a váltás oka, egyébként?
Ó, tényleg nem kell, hogy kimondjuk a márkaneveket, ez egy fülhallgató és egy fejhallgató, tudod, tök mindegy, milyen márkától. Természetesen mindkét esetben (nevet) magas minőségű felszerelést használtam. Amikor hozzákezdtünk a Legacy of the Dark Lands felvételeihez, minden, fejhallgatóból kiszűrődő zajt zavarónak találtunk. Nem akartuk, hogy a mikrofon rögzítse azokat. Ez volt az első ötletünk, mivel olyan tisztán akartuk tartani a vokált, amennyire csak lehetséges, és közben maximális mértékben szerettünk volna alkalmazkodni a nagyzenekarhoz is. Az első kísérletek alkalmával sokkal halkabban énekeltem, illetve a fülhallgatóval nem is éreztem soha, hogy igazán magabiztos lennék. Miután minden dalnak nekifutottam így, rájöttem, hogy nem tetszik az eredmény, valahogy mindent túl lágyan énekeltem. Aztán arra gondoltunk, hogy oké, akkor nem használom a fülhallgatót, és bár némi zajjal jár, de mégis visszatérek a fejhallgatóhoz, mert az tipikusabb ’Blind Guardian stúdiófelvétel’ környezetet teremt. Szóval visszatértem a fejhallgatóhoz és ezután már ezzel is dolgoztam. Végül az albumon hallható dalok közül a legtöbbet fejhallgatóval vettem fel. És igen, valóban kijött némi zaj az eszközből, amit a magas érzékenységű mikrofon fel is vett, de azt mondtuk, hogy „Oké, ez végül is egyáltalán nem számít!”, mivel a teljesítményem a fejhallgatóval sokkal intenzívebb, sokkal Hansi Kürsch-szerűbb, mint ha fülhallgatót használnék.
Értem. Csak azért kérdeztem, mert nekem otthon megvan mind a két fajta fejhallgató, az is, amelyiket az At the Edge of Time megírásánál és az is, amelyiket a Legacy of the Dark Lands felvételénél használtál. És nem igazán értem a váltás okát, mivel a második fejhallgató, amiről beszélünk, az elsőhöz képest szerintem annyira kemény, harsány és nyers hangzású ehhez a zenéhez… De ez csak az én ízlésem.
Nos, el kell mondanom neked, hogy én küszködök a hallásommal, tudod, már nagyon régóta. És egyáltalán nem irigylem a velem dolgozó hangmérnököket, tényleg, mert hogy a kilencvenes évek végétől van nekem ez a fülzúgás. És azóta, tudod, soha nem tűnt el teljesen, így a hallásom is napról napra változik, nagyon függ például a vérnyomásomtól, mindegy, hogy épp éneklek-e vagy sem. De amikor egy erőteljes, intenzív dalba kezdek, a hallásom egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozik. És ezeknek a szegény srácoknak (nevet) alkalmazkodniuk kell, tudod, minden rezdülésemhez, minden érzésemhez. És igen, olyan vagyok a stúdióban kicsit, mint egy díva. (nevet) Szóval, a fejhallgatókkal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy ha időről időre cserélgetem őket, az határozottan segít. Mert akkor, tudod, nem a saját állapotommal vagyok elfoglalva, és olykor mindent meg kell tennem azért, hogy haladhassak tovább.
Mit tartogat a jövő az együttes számára? Az előbb kilátásba helyezted egy potenciális második nagyzenekari album megírásának a lehetőségét…
Hűha, igen. Ehhez azért egy kis időre van még szükségünk, olyan öt-tíz évre, tudod. Most már bátrabb vagyok, mint amikor ennek a nagyzenekari albumnak a megírásához kezdtünk, de azt be kellett látnunk, hogy egy ilyen anyag elkészítése azért hosszabb időbe telik, mint megírni a soron következő Blind Guardian lemezt. És most ez utóbbi van napirendi ponton. A pre-produkciós időszakunk azt hiszem, 2020 februárjában lesz, majd március körül neki is látunk a tényleges albumkészítésnek. A célom az, hogy év végéig befejezzük a lemezt. Az is a jövő évben derül ki, hogy mikor tudunk majd a soron következő albummal útra kelni. És ezután, egészen biztos vagyok benne, hogy csinálni fogunk pár show-t a nagyzenekari albumnak is.
Ó, az jó lenne! Visszatérve az album egészéhez, és ez az utolsó kérdésem: azt bizton állíthatjuk, hogy ez egy nagyon-nagyon összetett album. De van annak egy diszkrét bája, amikor az ennyire komplex dolgokat a lehető legegyszerűbben tudjuk megfogalmazni; ha valakinek ez sikerül, szerintem az az egyik legnagyobb emberi teljesítmény. Szóval, hogy tudnád jellemezni az album egészét… egyetlen mondatban?
Személy szerint azt gondolom, ez a lemez nagyon dallamos… ez az egész tulajdonképpen zene egy olyan filmhez, ami nem létezik, aminek a kockáit belül látod, a fejedben.
Ez korrekt. Hansi, köszönöm, hogy időt szakítottál rám.
Zsuzsanna, öröm volt veled újra beszélgetni! Főleg az után a múltkori, rövidke alkalom után! (nevet)
A Magyar Blind Guardian Fanklub tagjai is üdvözölnek téged! „Követjük a Vakot” és várunk vissza titeket Magyarországra, amilyen hamar csak lehetséges!
Mindent megteszünk, ami tőlünk telik! Nektek pedig csak így tovább! Köszönöm!
Oké, köszönöm az interjút még egyszer! Szia!
Én is köszönöm! Szia!
WEB: https://www.blind-guardian.com/
Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2019/11/24/blind-guardian-twilight-orchestra-interview/
2019. november 14.