Blood Revolt Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre A.A. Nemthanaga válaszolt.

Üdv Magyarországról! Nagyon frankó lemezt dobtatok össze, elég nagy hatással volt rám, végre elkezdtem újra “bízni” a műfajban. Ám mielőtt bele vágnék a közepébe: Vermin és James Read az Axis of Advance-ból, illetve a Revenge-ből vagytok ismerősök, míg Alan a Primordialból illetve a Void of Silence-ből, de közös pontot bandák terén nem találtam.
Hogyan találtatok egymásra, és mikor fogant meg a Blood Revolt mint elképzelés?

A közös pont, hogy egyikünk sem köt kompromisszumokat a zenénket illetően, úgyhogy az axis és primordial távolabb van, mint gondolod. A 2005-ös dublini Revenge bulin találkoztunk és elültettük a magot.

Magával ragadó az az atmoszféra amit a zenétek áraszt. Mi ihlette meg a zenekart, hogy ilyen szövegű témákat prezentáljatok, ennyire kemény zenei komponálás mellett?

A dalszövegeket a mindennapi történések inspirálták. A történet szereplői akár az esti hírekben is szerepelhetne a rendőrséggel.

Hol vettétek fel a lemezt? Sokat stúdióztatok?

Az albumot Nantonban vettük fel, egy kis városban Alerbta, Kanadában. Nyolc napig tartott.

A nagyérdemű miként reagált a lemezre? Nem éppen hétköznapi anyagról van szó!

Ez ilyen szeretem/utálom dolog. Néhány kritika nagyszerű, némely pedig rossz. Nem érdekel igazából, az album minden szempontból kivételes, más és van benne újdonság. Ha ezt nem látod, térj vissza a régi szarokra. Szerintem az akaraterővel és értelemmel bíró emberek megértik.

Mennyire vagytok elégedettek az eredménnyel? Olyan lemezt sikerült összehoznotok, amilyet szerettetek volna?

Teljesen. Minden tökéletes. A külalak, a gyártás, a felvétel és a kiadó is.

Lesz még jövője a Blood Revoltnak, vagy csak egy egyszeri dologról van szó?

Van jövője. Nem látok okot, hogy abbahagyjuk. Persze nehéz lesz folytatni, de ez benne a kihívás.

A borító teljes mértékben tükrözi a lemez hangulatát? Ki készítette a borítót?

Paul Maccarroll készítette az Unhingedartnál és ha engem kérdezel, ez a legjobb munkája. Zseni a fickó és amit készített, tökéletesen illik az albumhoz.

Kedvenc dalom a lemezről a “My Name in Blood Across the Sky”. Nagyon sok elem keveredik benne, és kellően komplex témákat sorakoztattok fel, amely azért a lemez többi daláról is elmondható. Sokoldalúan írtátok meg a lemez dalait. Ez eleve így volt eltervezve, vagy hagytátok, hogy a dalok és a lemez “magától íródjon”? Azért a fenti dalban eléggé érződik a doom hatás!

Persze mindig tetszett a doom metál, de kell fény és árnyék is a zenében. A dinamika fontos. A lassú részek általában súlyosabbak, a gyorsabbak pedig ettől még brutálisabbnak tűnnek. Az egésznek a hangulata pedig sokkal fontosabb, mint a dalszerzés technikája.

Turnét terveztek? Jöttök Európába is?

Remélem. Még tervezzük.

Köszönöm szépen az interjút! Üzentek valamit a hallgatóságnak? 🙂

Vae victis

——————————–

ENGLISH VERSION:

Answered by A.A. Nemthanaga.

Welcome from Hungary! You created a very nice album which made a great impression on me, I started to trust in the genre once again. Before we start: Vermin and James Read are known from Axis of Advance and Revenge, Alan is from Primordial and Void of Silence but I couldn’t manage to find a common point regarding bands.
How did you find each other and when did you devise Blood Revolt?

The common point is that none of us compromise with our music. so axis and primordial is far nearer then you can imagine. we all met when revenge played in dublin back in 2005 and the seed was sown.

The atmosphere of your music is charming. What inspired the band to create this kind of lyrics with so hard musical composing?

Charming? Really? you might need to check that meaning in the dictionary. the lyrics are just inspired by everday occurences. the character in the story could be on your news channel right now in a stand off with the police.

Where did you record the album? How long did it take?

The album was recorded in nanton, a small town in alerbta canada. it took about 8 days in total.

What were the feedbacks like from the fans? It’s not an ordinary stuff at all.

It’s a love/hate thing. some reviews have been incredible and others really bad. i dont give a shit about critics, the album is eilte in every way and is something challenging and different. if you can’t see that go back to listening to the same old shit. i think people with the willpower and understanding will get this.

How satisfied are you with the result? Did you manage to create an album that you wanted to?

Totally. everything is as near to perfect as it should be. the aesthetic, production, recording and the labels we are working with.

Does Blood Revolt has a future or was it only a one-time thing?

It has a future. i dont see any reason why we should stop. of course following it up will be hard but that’s the challenge.

Does the cover art completely reflect the album’s atmosphere? Who made it?

It’s made by paul mccarroll at unhingedart, and if you ask me it’s his best work. really genius and perfectly fits the mood of the album in every way.

My favorite song of the album is “My Name in Blood Across the Sky”. So many elements mix in it and there are complex themes as well, which can be told of the rest of the album as well. The songs are varied. Did you plan it this way or you just lett he album to “compose itself”? The doom influence can be felt in the mentioned song!

Of course ive always been into doom metal but you need light and shade in the music. dynamics are important. slow parts are often heavier and make the fast sections seem even more brutal. the atmosphere as a whole is more important than the technicalities of songwriting.

Are you planning a tour? Are you coming to Europe?

I hope so. we are talking about it right now.

Thanks a lot for the interview? Please send some words to the fans.

Vae victis

WEB: http://www.bloodrevolt.com/

Kapcsolódó cikkek

BLOOD REVOLT – Indoctrine

Black_wizard

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár