(scroll down for English Version)
A kérdésekre Paul Bonrud válaszolt.
Először is szeretnék gratulálni a „Save Tomorrow” albumhoz! Az előző eresztés is eléggé rendben volt, a „Save Tomorrow” viszont egyértelműen az elmúlt év egyik legnagyobb meglepetését hozta dallamos rockban. Miért telt el annyi idő a két lemez között? Mi foglalt le annyira? Mely zenekarokban és projektekben dolgoztál olyan aktívan?
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat! Mindkét CD-t szerelemből csináltam, de igazán büszke vagyok arra, ahogy „Save Tomorrow” sikerült. A célom az volt, hogy felülmúljam az első CD-t, és úgy gondolom, el is értem ezt. De azért még mindig szeretem az elsőt is.
Nem szándékoltan hagytam ennyi időt a két CD megjelenése között. Sőt, ahogy az első kijött, máris elkezdtem új dalokat írni, és úgy kilenc hónap múlva már a stúdióban vettük fel néhány nóta dobsávjait a dobosommal, Paul Higginsszel. Csakhogy az élet közbeszólt. Megnősültem, elvállaltam egy új melót, ami miatt Seattle-ből Minnesotába kellett költöznöm, aztán a feleségemen négy komoly hátműtétet is végre kellett hajtani, amiből jó sokáig tartott a felépülés, szóval összejöttek a dolgaim. Volt olyan kétéves időszakom, amikor egyáltalán nem vettem gitárt a kezembe. Úgyhogy igencsak zajlottak az események. A zene iránti szenvedélyem megmaradt, és mindig is be akartam fejezni a második CD-t, de túl sok mindennel kellett foglalkoznom. Igazán csodálatos érzés volt újból gitárt ragadni, hogy visszatérhessek arra, amit szeretek.
Az előző Bonrud albumot a Frontiers Records adta ki, a „Save Tomorrow” viszont az Escape Musicnál jelent meg. Miért az Escape-pel való együttműködés mellett döntöttél, és melyek a fő különbségek a két cég között?
Khalil az Escape-nél nagyon lelkes volt az új CD-m iránt, és imádta a zenét. Mindig élvezetesebb olyanokkal dolgozni, akikben megvan ez a szenvedély. Ha az ember új alkalmazottat vesz fel, szinte mindig jobban jár, ha a leglelkesebbet választja a munkára, még ha a másik jelölt tapasztaltabb is. Van úgy, hogy a tapasztalt, sikeres emberek elszállnak maguktól, és hajlamosak a hányavetiségre, szemben azokkal, akiknek keményebben kell dolgozniuk, viszont jobban lelkesíti őket az állásuk.
A Frontiers Records sokkal nagyobb, mint az Escape Music. Sőt, a Frontiers inkább olyan, mint egy zenei gyár, ha megnézed, mi mindent hoznak ki (az anyagok zöme elég jó, de mivel továbbra is limitált génállományból folyik a merítés, számomra hiányzik a zenei változatosság). Az Escape Music ezzel szemben igen kicsi cég. A forrásaik szűkösebbek, viszont rajonganak a kiadványaik iránt. Miután évente csak tíz CD-t jelentetnek meg, mindent erre a tíz kiadványra fordítanak, és valóban hisznek is bennük. Mindkét kiadónál vannak nagyszerű emberek (Mariót a Frontiersnél különösen rendes arcnak tartom), az Escape azonban több időt tudott rám fordítani, mivel én álltam náluk a középpontban.
Azon kívül, hogy a zenekar nevét viselő album házi demófelvételekből állt össze, és hogy ezúttal más zenészekkel dolgoztál, melyek szerinted a fő eltérések a két lemez között? Ami engem illet, az újat lényegesen intenzívebbnek és változatosabbnak találtam.
Először is a dalok, a játék és a produkció az új Bonrud CD-n, a „Save Tomorrow”-n rendesen leköröz mindent az első korongról. Az első CD kapcsán rengeteget tanultam Keithtől, és persze az újon mindezt új szintre emeltük. Mindemellett azt is mondanám, hogy az új CD izgalmasabb, és sokkal jobban odavág, mint az első. Rick hangjának ereje, terjedelme és intenzitása tonnában mérhető. A fickó valami fantasztikus!!! Stílusát tekintve mindkét lemez sokszínű, mert írok néhány, a klasszikus dallamos rock keretein kívül eső dalt is. Az új CD-hez rögzítettünk két számot, amelyek végül mégsem kerültek fel a lemezre… Az egyik súlyosabb volt, mint bármi a CD-n, a másik meg finomabb (egy gyönyörű bluesos ballada, olyasmi, mint a „Lights” a Journey-től). Az első korongról, amelyet a Frontiers adott ki évekkel ezelőtt, lehagytuk a legkeményebb nótát, és kiszórtunk pár lágyabb dalt is… Azok a finomabb számok, hiszed vagy sem, egy régi Eagles albumon is kényelmesen elfértek volna! Éppen ma hallgattam meg párat a kiadatlan dalok közül, mert kaptam egy felkérést, és egy romkom zeneanyagához fogják felhasználni ezeket. Mindazok a nóták, amelyeket most veszünk fel Rickkel a következő Bonrud CD-hez, nagyon ütősek. Szerintem akkor nyújtjuk a legjobbat, ha zeneileg hajtjuk magunkat.
Milyen volt a munka egy olyan csúcsproducerrel, mint Keith Olsen? Tekintve, hogy szakemberként a világ élvonalába tartozik, a lemezre fordított pénzösszeg vélhetően nem volt központi kérdés.
Keith óriási, azon kívül pedig egy csodálatos barát. Nem is szeretnék senki mással dolgozni, mert ő a legjobb! Azt is tudja, hogyan kell hajtania a művészeit ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Ezért dolgozik az ember csúcsproducerrel… hogy segítsen a lehető legjobbat nyújtani. Mindenért hálás vagyok neki, amit az évek során értem tett. Nélküle nem juthattam volna ilyen messzire.
Az új CD-vel az volt a célom, hogy a lehető legjobb lemezt készítsem el, és azt akartam, hogy a dalok, a játék, a produkció és a borító múljon felül mindent az első Bonrud CD-n. Hiszem, hogy ez sikerült. Hogy a pénz nem volt szempont? Annak kellett volna lennie! Ha-ha! Hogy a dallamos rockzenében utazó kiadók egyike sem dolgozik a CD-in olyan neves producerekkel, mint Keith Olsen, annak oka van… drága mulatság, és a lemezcégek nem adnak el elég CD-t ahhoz, hogy megérje. A produkciót teljes egészében magam fizettem, a CD produkciós munkálatai pedig zártan folytak, minden kiadói segítség vagy befolyás nélkül, ahogyan én akartam. Az anyagi kockázat egyedül az enyém volt. Egyik kiadónak sem kell hallania a számokat, amíg a CD elkészül és maszterizálásra kerül. Lényegesen több pénzt fektettem ebbe a lemezbe, mint amennyit a lemezcégtől kaptam előlegként. Ebből nullára már nem jövök ki, bevételem meg végképp nem lesz. A művészet kedvéért, szórakozásból, na meg a kihívás miatt csináltam. Imádok saját zenét írni, felvenni és előadni. Ezzel együtt bolond lennék még egy dallamos rock lemez produkciójára ennyi pénzt elkölteni. A dallamos rockzenei piac már nem bír el ilyen költséges produkciókat.
Bemutatnád nekünk Rick Forsgren énekest? Mely együttesekben énekelt ő azelőtt? Hogyan ismerkedtetek meg, és hogyan vetted rá a csatlakozásra a Bonrudhoz?
Hogyne! Rick Forsgren leginkább a Conditioned Response énekeseként ismert, annak a bandának három lemeze jelent meg a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején. Amikor Minnesotába költöztem, új énekest kellett találnom, aki elég jó ahhoz, hogy elérhessem a céljaimat vele. Sok emberrel ismerkedtem össze, és végül öt lehetséges jelöltet szemeltem ki, köztük Ricket. Őt a helyi zenei színtér néhány kulcsfigurája ajánlotta nekem, többek között Lance King. Találtam aztán egy olyan videót az Interneten, amelyen Rick a Queensryche vendégeként szabályosan leénekli Geoff Tate-et a színpadról! Lenyűgözött. Felvettem a kapcsolatot Rickkel, és megtetszett neki a CD-m, úgyhogy egy szombat délelőtt átjött hozzám. Így találkoztunk először. Igen sok közös vonásunk van, és rögtön barátok lettünk. Három demót készítettünk, hogy halljuk, hogyan szólalunk meg együtt – azonnal kiderült, hogy nagyszerűen. Óriási arc, és áldás számomra, hogy elsősorban a barátom, egyszersmind az énekesem és a szerzőtársam is.
Rajtad és Ricken kívül Paul Higgins dobos tagja még a Bonrudnak. A basszusgitárt te kezelted a stúdióban? Játszanak-e vendégzenészek a „Save Tomorrow”-n?
Paul Higgins az első Bonrud CD nyolc dalában is dobolt, akárcsak az új lemez, a „Save Tomorrow” összes nótájában. Paul Higginsszel jó pár zenekarban megfordultunk, és az évek során több felvételen dolgoztam vele, mint más dobosokkal (vagy bármilyen más zenésszel, ha már itt tartunk!). Jó barátok vagyunk vele. Az első Bonrud CD maradék négy számában Steve Wiebe dobolt. Ő később a „King of Kong: A Fistful of Quarters” című dokumentumfilm révén vált híressé, és voltak kisebb szerepei más filmekben is, mint mondjuk a „Four Christmases” („Négy karácsony”) Reese Witherspoonnal. Szépen bejött neki a dolog, és ez nagyszerű. Jó arc, és jó dobos is.
Az új dalok közül kilencben basszusoztam amellett, hogy minden gitárt én játszottam fel. Rob Potoshnik és Brian Timpe két-két nótában bőgőzött (a „Save Tomorrow”-nak a japán Rubicon Music által kiadott változatán tizenhárom dal van, míg az Escape Music-féle európai, illetve a független kiadású amerikai verzión tizenkettő). Eric Ragno az új számok közül kettőben, Dave Gross és Richard Baker pedig öt-öt dalban billentyűzött. Richard Baker játszott Gary Wrighttal, a Sagában, és Santanával is zenélt hat évig. Mind az öten, Rob, Brian, Eric, Dave és Richard egyaránt rengeteg pompás új színt hoztak a zenémbe, és még több dimenzióval gazdagították a nótákat. Mindannyian fantasztikus zenészek – és ami a legfontosabb: jó emberek.
Dolgoztál-e társszerzőkkel vagy bárkivel a zenekarból a „Bullet In The Back” és a „Liquid Sun” dalokon? A többi számtól eltérően ezek nem hagyományos 1980-as évekbeli dallamos hard rock módjára szólnak, annál sötétebbek és súlyosabbak (ettől függetlenül remek nóták). Mely bandák a kedvenceid és a legfontosabb hatásaid a mai színtérről?
A zene és a szövegek túlnyomó többségét a CD-n én írtam… úgy 75%-át. Volt azonban három dal, amelyekben egyenrangú társszerzők voltunk Rickkel: én a zene egészét írtam, ő meg az összes szöveget hozta. A többi dalban, amelyeknél Rick társszerzőként szerepel, ő segített feljavítani a szövegeket. Rick óriási koponya, és kitűnő szövegeket ír! A „Bullet In The Back” zenéjét és szövegét teljes egészében én írtam, kivéve azt a fura kis szólórészt a versszakok közepén. Az Mark Hopkins barátom javaslatára került oda. Ezért a kis adalékért akartam társszerzőként feltüntetni, mert jó barátom. A „Liquid Sun”-ban az átvezető rész zenéjét és szövegét írtam én, a többi szöveg pedig Clyde Hannah barátomtól származik, és szerintem óriási lett! Clyde életszemlélete más, én pedig magamtól sose lettem volna képes ezt a szöveget megírni. Semmi kétségem afelől, hogy a „Liquid Sun” a lemez legművészibb száma. Az igazat megvallva a „Bullet In The Back” és a „Liquid Sun” egy keményebb, modern rockbanda számára íródtak, amelynek még Seattle-ben voltam tagja (Paul Higgins is benne volt abban a csapatban, akárcsak Rob Potoshnik, aki a „Bullet In The Back”-ben bőgőzik). Fel akartunk venni egy lemezt, de túl sok melóm volt a Bonruddal, meg úgy általában is az életben, és nem fejeztük be. Ezek tehát olyan számok, amelyeket újjáélesztettem. Amikor a „Bullet In The Back”-et írtam, egyértelműen sötétebb, súlyosabb irányban indultam el. Kitaláltam a címet, aztán megírtam a hozzá illő riffet. A kedvenc modern bandám az Alter Bridge, a „Bullet In The Back” szövegéhez is belőlük merítettem ihletet. Jó dolog olyan dalokat írni, amelyek nem a nőkről, meg a románcról szólnak. Ha-ha! Őszintén szólva súlyosabb szövegeket egyszerűbb írni, mint szerelmes számokat. A szerelmes daloknál félő, hogy átfordul a dolog negédesbe.
Mi az ábra a „Last Sunrise”-zal? Az már-már régisulis heavy metalként szól.
Az az első nóták egyike, amelyeket a Minnesotába költözés után írtam, a „Torn Apart” és a „Blinded” mellett. A kanapémon játszogattam a „Last Sunrise” riffjét, miközben néztem egy dokumentumfilmet a Napról. A narrátor valami olyasmit mondott, hogy a Nap egyszer majd kifogy az energiából, és elhal. Be is villant az agyamba, hogy egyszer majd utoljára fog felkelni a nap, ahogy mindannyiunk számára eljön az utolsó napfelkelte. Magam írtam az eredeti dalszöveget, de ahogy elolvastam, szokatlanul sötét és nyomasztó lett… nagyon Alice In Chains-es. Úgyhogy odaadtam a zenét Ricknek, megmondtam neki, hogy a dal címe „Last Sunrise”, és hagytam, hogy megírja a saját szövegét, de az eredeti változatomat nem mutattam neki. Az ő szövege csodálatos, akárcsak az éneke. Isten bizony, ebben a nótában Ronnie James Dio-val vetekszik. Imádom!
Az előbb említett dalok egyike-másika történetesen a kedvencem. Neked van személyes favoritod a „Save Tomorrow”-ról?
A CD összes számát szeretem, de a személyes kedvenceim talán a „We Collide”, a „Save Tomorrow” és az „End of Days”.
Rajongója vagy a képregényeknek? A te ötleted volt ez a képregényszerű, „szupercsajos” lemezborító?
Úgy bizony… Kissrác korom óta gyűjtöm a képregényeket, szóval a lemezborító az én agyszüleményem. Egyszersmind jó apropó is volt ahhoz, hogy az egyik kedvenc mai képregényrajzolómmal, Adriana Melo-val dolgozhassak. Adriana rajzolta a Vasembert, a Pókembert, a Fantasztikus Négyest, a Ms. Marvelt, a Ragadozókat, a Csillagok háborúját, meg a Macskanőt a Marvel és a DC Comics kiadóknak. Amikor nekem készítette a borítót, éppen a Macskanőt rajzolta a DC-nek. A közösen kitalált hősnőnek a Melody nevet adtam. Jó névnek tűnt egy olyan női szuperhős számára, aki egy dallamos rock CD borítóján jelenik meg. 🙂 A másik ok, amiért ilyen irányban indultam el, hogy el akartam szakadni a számítógépes, Photoshoppal összehegesztett borítóktól, amilyeneket nap mint nap látni mostanában. Azt akartam, hogy a lemezem teljesen eltérően és különlegesen nézzen ki.
Ha a „Save Tomorrow” az 1980-as években jelent volna meg, akkor szerintem üzletileg bombasiker lehetett volna. Mi a helyzet ma az Egyesült Államokban? Van esélyük a dallamos rockbandáknak legalább némi rádiós szereplésre? Van értelme klipeket készíteniük?
Köszi szépen! Potom negyedszázaddal maradtam le! 🙂 Az Egyesült Államokban az eredeti dallamos rock helyzete a rádióban siralmas. Az itteni rádió általában véve is siralmas, mert roppant mód limitált, és pár nagyvállalat ellenőrzése alatt áll. Az egyik cimborám DJ a legnagyobb modern rock rádióban Minneapolisban. Párszor Bonrudot is tud játszani a rádióban, de mindent nagyon szigorúan ellenőriznek, és így nehezen tudja eleget játszani a zenémet ahhoz, hogy kitűnjön. Ez a DJ zenész is. Holnap este lesz vele egy akusztikus bulink, de aztán január végén el fog költözni Arizonába, mert úgy érzi, ott kedvezőbb a légkör az élő rockzene számára. Mindenre elszánt, hogy rocksztár legyen. Próbáltam lebeszélni, de hát fiatal és eltökélt. Remélem, meg fogja találni a számítását. Én valamivel idősebb vagyok, és elég időt lehúztam már a szakmában ahhoz, hogy rálátásom legyen. Persze évekkel ezelőtt engem is próbáltak lebeszélni a rocksztárságról öregebb és bölcsebb arcok, és én sem hallgattam rájuk! 🙂 Ami a klipeket illeti, mi leforgattunk párat, de még nincsenek készen. Nem tudom, mennyi hasznuk lesz, az elkészítésük viszont jó móka, szóval érdemes próbálkozni.
Mit tartogat a jövő a Bonrud számára? Aktív zenekar lesz a Bonrud vagy megmarad időszakos projektnek? Van-e esély egy európai turnéra?
Rickkel épp most dolgozunk néhány új nótán a stúdióban. Most gyakoroljuk pár dalunkat is, hogy koncertezni tudjunk. Szerencse, hogy Rick is gitározik, mert ezen a CD-n rengeteg a gitár! Nem is voltam tisztában vele, mennyi, amíg el nem kezdtem gyakorolni a számokat, és dolgozni a rögtönzött szólórészeimen. Idén biztosan lesz néhány fellépésünk. SZERETNÉNK Európában is koncertezni. A turné az anyagiakon múlik. Kellene valaki, aki rendesen megfizetne bennünket. Van otthonunk, házasok vagyunk, és ki kell fizetnünk a számláinkat. A turnézás drága dolog, nekünk pedig meg kell élnünk valamiből. Mi mindhárman imádjuk a zenénket, Rick Paul Higgins és jómagam is. Ennek élünk. De tényleg. Szóval meglátjuk. Annyit elmondhatok, hogy már majdnem befejeztünk még egy új Bonrud nótát, és nagyon ott van a szeren! Ma is ugyanolyan izgalmas egy frissen befejezett saját dalt megdöngetni a stúdiós cuccon, mint mindig.
Hálásan köszönöm, hogy időt szakítottál erre az interjúra, és a CD ismertetőjére! Nagyra értékelem a segítségedet abban, hogy az új CD-nek, a „Save Tomorrow”-nak híre menjen!
——————————————
ENGLISH VERSION:
First of all, I would like to congratulate you on the “Save Tomorrow” album. The previous one was pretty good too, but “Save Tomorrow” has definitely been one of the greatest surprises of last year in melodic rock for me. Why did so much time pass between the two records? What kept you so busy? In which bands and projects were you so actively involved?
Thank you so much for the kind words! Both CD’s were labors of love but yeah, I’m really proud of how Save Tomorrow turned out. My goal was to blow the first CD out of the water and I think I succeded. Having said that, I still like the first CD too.
I never intended for so much time to pass between CD releases. In fact, I started writing new songs as soon as the first CD was released and within nine months or so, I was already in the studio with my drummer Paul Higgins recording new drum tracks for a few of the songs. However, life got in the way. I got married, took a new job that required I move from Seattle to Minnesota, and then my wife needed four major back surgeries, all of which required a lot of recovery time and so I had my hands full. There was a two year period where I didn’t have time to play my guitar at all. So, there was alot of stuff going on. I never lost the passion for my music and I always intended to finish the second CD but I just had way too much on my plate. It really felt wonderful to pick up my guitar again to get back to doing what I love.
The previous Bonrud album came out on Frontiers Records. “Save Tomorrow”, however, has been released by Escape Music. Why did you choose to work with Escape this time and what are the main differences between the two labels?
Khalil at Escape was very passionate about my new CD and truly loved the music. It’s always more fun working with someone who has that passion. If you are hiring an employee, you will almost always do better by hiring the person who has the most passion for the job even if the other candidate is more experienced. Sometimes experienced, successful people can become complacent and are more apt to “phone it in” versus the person who has to work a bit harder but is more excited for the position.
Frontiers Records is much bigger than Escape Music and Frontiers is more of a music factory when you look at everything they churn out (much of it is quite good but to my ear, they are lacking musical diversity by continuing to pull from a limited musical gene pool). Escape Music on the other hand is very, very small. Their resources are more limited but they are passionate about the music they put out. Because they only release ten CD’s each year, they are fully invested in those ten releases and truly believe in them. There are great people at both labels (I think Mario at Frontiers in particular is a really nice guy) but Escape was able to spend more time with me since I was their main focus.
Apart from the fact that the self-titled album was made of home-made demos and you worked with different musicians this time, what do you think the main differences between the two records are? As for me, I found the new one a lot more intense and diverse.
First of all, the songs, performances, and production on the new Bonrud Save Tomorrow CD are all vastly superior to everything on the first CD. I learned alot from Keith on that first CD and of course we took it a new level with this CD. Aside from all of that, I would say the new CD is more intricate and in many places rocks more intensely than the first CD. Rick in particular brings a ton of power, range, and intensity with his vocals. He is absolutely fantastic!!! Both CD’s have stylistic diversity because I write some songs outside the classic melodic rock format. For the newer CD, we recorded two songs that didn’t make it onto the CD…one song was heavier than anything on the CD and the other was lighter (a beautiful bluesy ballad kind of like Journey’s song “Lights”). For the first CD that Frontiers released years ago, the heaviest song we had recorded was left off that CD and then there were a handful of lighter tunes left off…those lighter songs would have fit comfortably on an old Eagles album if you can believe it! Coincidentally, I listened to some of those unreleased songs today when someone requested I send them songs for a romantic comedy sound track. All of the songs that Rick and I are currently recording for a future Bonrud CD really rock. I think we’re at our best when we push ourselves musically.
What is it like to work with a top producer like Keith Olsen? Given the fact that he’s a world class expert, I imagine the total amount of money spent on the making of this album was not the primary issue.
Keith is fantastic and he’s also a wonderful friend. I wouldn’t want to work with anyone else because he’s the best! He also knows how to push his artists to get the best out of them as well. That’s why you work with a top producer…to have them help make you the best you can be. He has my gratitude for everything he’s done for me over the years. I couldn’t have gotten this far without him.
My goal for the new CD was to make the best CD I could and I wanted the songs, performances, production, and artwork to surpass everything on the first Bonrud CD. I believe I succeeded. In regard to money not being an issue, it should have been! LOL!!! There’s a reason none of these melodic rock labels have big name producers like Keith Olsen producing their CD’s…it’s expensive and the record companies can’t sell enough CD’s to make it worthwhile. I paid for the entire production myself and we produced this CD in a bubble without any assistance or interference from a record company which is the way I wanted it. The financial risk was mine alone. None of the record companies got to hear the tracks until the CD was completed and mastered. I have vastly more money invested in this CD than the record company gave me as an advance. I will never break even let alone turn a profit. I did this for the art, for the fun, and for the challenge. I just love writing, recording, and performing original music. Having said that, I would be crazy to spend this much money producing another melodic rock CD again. The melodic rock music market just can’t support costly productions like this anymore.
Could you please introduce vocalist Rick Forsgren to us. In which bands did he sing before? How did you meet and how did you get him involved in Bonrud?
Sure thing! Rick Forsgren is best known as the singer for the band Conditioned Response who released a few CD’s in the late 90’s and early 2000’s. When I moved to Minnesota, I needed to find a new vocalist who had the chops to deliver the goods. I did a lot of networking and eventually I found five guys who had the potential and Rick was one of them. Rick was recommended to me by several key people in the local music scene like Lance King. I found a video on the internet of Rick singing live with Queensryche and he sang Geoff Tate right off the stage! I was very impressed. I contacted Rick and he liked my first CD so he came over to my house one Saturday morning and that’s where we met for the first time. We had quite a bit in common and immediately became friends. We recorded three demos to see what we sounded like together and it was immediately apparent that we sounded great together. He’s a great guy and I’m blessed to have him first and foremost as a friend but also as my singer and collaborator.
Besides you and Rick, drummer Paul Higgins is in Bonrud now. Was it you who played bass in the studio? Did any guest musicians play on “Save Tomorrow”?
Paul Higgins actually played drums on eight of the songs on the first Bonrud CD as well as all the drum tracks on the new Save Tomorrow CD. Paul Higgins and I have been in quite a few bands together and I’ve recorded more stuff with him over the years than any other drummer (or musician for that matter!). We’re great friends. Steve Wiebe played drums on the other four songs on the first Bonrud CD. Steve subsequently has gone on to fame via the documentary “King of Kong: A Fistful of Quarters”. He has also had small parts in a few other movies like the Reese Witherspoon movie “Four Christmases”. He’s been having a lot of fun which is awesome. He’s a great guy and a great drummer.
I played bass on nine of the new songs in addition to playing all of the guitars. Rob Potoshnik and Brian Timpe each played bass on two songs (there are 13 songs on the Save Tomorrow CD released by Rubicon Music in Japan while there are 12 songs on the European Escape Music release and the Independent US release). Eric Ragno played keys on two of the new songs. Dave Gross and Richard Baker played keys on five songs each. Richard Baker has played keys for Gary Wright, Saga, and spent six years in Santana. All five of those guys…Rob, Brian, Eric, Dave, and Richard all injected alot of cool diversity into my music and made the songs more multidimensional. They are all fantastic musicians and most importantly, great guys.
Did you work with any co-authors or anyone else than your current band mates on “Bullet In The Back” and “Liquid Sun”? These two tracks, unlike the others, don’t really sound like traditional 1980s style melodic hard rock but are darker and heavier (nevertheless, these are brilliant tunes too). Which bands are your faves and most important influences from the current scene?
The vast majority of the music and lyrics on the CD were written by me…probably 75% of the content. However, there were three songs where Rick and I shared the writing credits equally where I wrote all the music and Rick wrote all the lyrics. On the other songs where Rick is credited as a co-writer, it was because he helped improve my lyrics. Rick is very cerebral and great with lyrics! I wrote all the music and lyrics for “Bullet In The Back” with the exception of the odd little lick in the middle of the verse which was suggested to me by my friend Mark Hopkins. I wanted to give him credit for that little bit because he’s a good friend. I wrote all the music and the lyrics for the bridge for “Liquid Sun”. My friend Clyde Hannah wrote the rest of the lyrics for that song and I think his lyrics are absolutely brilliant! Clyde has a different perspective on life and I could never have come up with those lyrics myself. Without a doubt, I believe “Liquid Sun” is the most artistic song on the CD. Truth be told, both “Bullet In The Back” and “Liquid Sun” are songs I wrote for an edgier modern rock band I was in back in Seattle (Paul Higgins was also in that band as was Rob Potoshnik who played bass on “Bullet in the Back”). We were going to record a CD but I got too busy with Bonrud and life in general and we never finished it. So, those are a couple of songs that I resurrected. I was definitely going for a darker, heavier edge when I wrote “Bullet in the Back”. I came up with the title and then wrote the riff to match the song title. Alter Bridge is my favorite modern band and they were the inspiration for my lyrics on “Bullet in the Back”. It’s nice to write songs that aren’t about women and romance! LOL!! Honestly, it’s easier to write heavier lyrics than it is to write love songs. Love songs lend themselves to the dreaded cheese.
What about “Last Sunrise”? It sounds almost like old school heavy metal.
That’s one of the first songs I wrote after moving to Minnesota along with “Torn Apart” and “Blinded”. I was playing the riff for “Last Sunrise” on my couch while watching a documentary on the sun and the commentator said something about the sun one day running out of energy and thus dying out. It hit me right there that one day the sun would rise for the last time just as each of us will experience our own final sunrises. I wrote all the original lyrics for that song myself but after reading them, they were uncharacteristically dark and depressing…very Alice in Chains. So, I gave the music to Rick and told him the song is called “Last Sunrise” and I let him write his own lyrics without subjecting him to my original lyrics. His lyrics are brilliant as is his vocal delivery. I swear he’s channeling Ronnie James Dio on that song and I love it!
Some of the songs I just mentioned are actually my faves. Do you have any personal favorite songs from “Save Tomorrow”?
I really like all of the songs on the CD but my personal favorites are probably “We Collide”, “Save Tomorrow”, and “End of Days”.
Are you a fan of comics? Was it your idea to have a comic book like cover depicting a “Superwoman” for the album?
Oh yeah…I’ve been collecting comic books since I was a little kid so that cover artwork was all my idea. It was also a great excuse for me to work with one of my favorite modern day comic book artists, Adriana Melo. Adriana has drawn Iron Man, Spiderman, Fantastic Four, Ms. Marvel, Birds of Prey, Star Wars, and Catwoman for Marvel and DC comics. She was actually drawing Catwoman for DC while she did the cover art for me. I call the character we created Melody. It just seemed like a great name for a female super hero on the cover of a melodic rock CD. Another reason I went this route was that I wanted to get away from the photoshop computerized artwork we see time and again these days. I wanted my CD to look very different and unique.
I believe if “Save Tomorrow” would have been released in the 1980s it would have been a major commercial success. What is the situation in the USA nowadays, do melodic rock bands have any chance to get at least some radio airplay? Does it make sense to make videos?
Thanks so much. I’m a quarter of a century too late for the big time! The situation for original melodic rock on the radio in the USA is dismal. Radio in general is dismal here because it’s very limited and controlled by a small set of corporations. One of my friends is a DJ on the biggest modern rock radio station in Minneapolis. He’s been able to play Bonrud on the radio a few times but everything is so controlled, it’s hard for him to get clearance to play my music enough to make a difference. That DJ is also a musician. He and I are playing an acoustic show together tomorrow night but at the end of January, he is moving to Arizona where he feels there is a better live rock scene. He desperately wants to be a rock star. I tried talking him out of it but he’s young and determined. I hope he has fun. I’m a bit older and I’ve been in the industry long enough that I have perspective. Of course older, wiser people once tried talking me out of trying to become a rock star years ago and I didn’t listen to them either! In regard to videos, we’ve filmed a couple but they aren’t finished yet. I don’t really know how much they’ll help but they are fun to do so it’s worth a shot.
What does the future hold for you and for Bonrud? Will Bonrud be an active band or will it remain a temporary project instead? Any chance for a European tour?
Rick and I are currently working on a few new songs in the studio. We are also starting to work on learning a few of our songs so we can play some live shows. It’s a good thing Rick also plays guitar because there’s a lot of guitar on this CD! I didn’t realize how much guitar there was until I went back to start teaching myself the songs and started figuring out my improvized solos and licks. We’ll be playing a few shows this year for sure. We would LOVE to play some shows in Europe. As for a tour, that really depends on the finances. We would need someone to make it worth our while. We have homes and wives and bills to pay. Touring is expensive and we need to make a living somehow. All three of us…Rick, Paul Higgins, and I are very passionate about our music. We live for it. We really do. So, we’ll see. I can tell you that we nearly have another new Bonrud song finished and that it absolutely rocks. It’s still as exciting as ever to hear a newly finished original song blasting out of the studio monitors.
Thanks so much for taking the time to interview me and review our CD. I definitely appreciate your assistance in getting the word out about the new Save Tomorrow CD!