Hét éve létezik a mennydörgésetek amivel kicsúcsosodtok a zenei színtérből minőségi torzulásotokkal. Mindig karcoltatok mindenféle stílusból, és egy olyan masszát hánytatok elénk, amitől egyre többen tapadunk rátok. Érzések, sötét hullámok, vibráló pillanatképek és tényleg jó! A leginkább „sludge”-os ocsmányságok fura megoldásokkal vannak megspékelve. Szerintem idehaza ebben ti vagytok a legjobbak, de igazából túl sok hasonló nincsen, viszont néhány éven belül muszáj lesz külföldön is megmutatni a magyar borultságotokat. Bosszant már, hogy nem jön a nagy kitörés? Tudnál mondani 1-2 külföldi feedbacket az eddigiekből?
Mike: Akkor bosszanta igazán ha olyan nagy vágyaink lennének amelyek nem elérése bosszankodásra adnának okot, de nincsenek akkora vágyaink. Persze jó lenne ha külföldön is kicsit ismertebbek lennénk. Anno terveztünk is egy kisebb külföldi turnét, de pont akkor jött a pandémia, szóval azt offolnunk kellett. Azóta ezen nem gondolkodtunk igazán. Az elején amikor elkezdtük, szerintem még jobban megvolt ez a punk-rockos lendület, hogy toljuk ezerrel, menjünk el minden egyes koncertre, aztán hátha jobban felfigyelnek ránk, viszont a prioritások változtak azóta, máshová terelődött a zenekar fókusza. Mivel nem ismernek minket annyira külföldön (vagy talán inkább egyáltalán nem), nem sok külföldi véleményt tudok felhozni, egy-két blogon talán írtak rólunk, de ezek kb. olyan 1 másodperc alatt tűntek el az örök semmiségbe.
Laci: Bosszantani egyáltalán nem bosszant. Ahogy Mike is mondja, jó lenne néha játszani külföldön, vagy évente/kétévente menni egy kanyart valamerre, de ez azért rengeteg szervezést igényelne és anyagi vonzata is lenne bőven. Ha eljön az ideje és a lehetőség, akkor biztos vagyok benne, hogy nem rajtunk fog múlni, hogy nekivágjunk. Szerintem a Bandcamp követőink nagyobb része külföldi egyébként, bár sosem tudtam, hogy lehet megnézni pontosan kik is ők, amikor jön új anyag lelkesen hallgatják és támogatnak is minket, illetve különböző csoportokban is jó visszajelzések szoktak lenni.
Milyen hangszereket fogtatok meg 2017-ben és azóta mennyire módosult vagy egészítettétek ki egyéb cuccokkal? Lenne még mit vásárolni?
Mike: Anno elég puritán, klasszik felállásban kezdtük. Egy gitár, egy bass, egy dob. Egyszerűbb élet volt az. Az Inertiára viszont már került cselló vonó is, amely végül már kikerült a képből. Eléggé sok mindent kipróbáltunk így jobban belegondolva.
A második nagylemeznél használtunk egy pár gombos kis AKAI samplert is, mindenféle effektek bejátszására, meg egy nagyon gagyi Casio szintit, ami végigment egy RAT-en, reverben, delayen. Volt, hogy két gitárt vittem koncertekre, az egyik egy asztalon feküdt, egy húrral, és az is csak vonózásra, zajolásra volt használva. Időközben építettem egy kis drone zajkeltő gépet, 3 oszcillátorral, ami leginkább számok közti zajongásra, koszolásra, ez a mai napig használva van. Ideiglenesen dobosunk használt egy Roland SPD-t is, ami néha bekapcsolt, néha nem. A legutóbbi hangszer ami bekerült a zenekarba az a Marci Novation Bass Stationje volt, amit nemsokára tesztelni is fogunk élőben. Jó lenne megtalálni a megfelelő mennyiségű hangszert, hogy érdekes maradjon a hangzás, de elpakolni se legyen túl nagy szopás. Én egyébként a mobilitásra szavazok már inkább, nem hiányoznak a nagy gitárládák meg gitárfejek se, egyszerűbb lenne valami, ami egy pedálboardban elfér, bármennyire is “botrányosan” hangzik ez a gear buzi embereknek (ne legyen félreértés, én is szeretem a geart, főleg stúdióban!), de utálok pakolni.
A Tomusz zenekarral már kaptunk ízelítőt az elképzelésetekből annak idején. Az egyértelmű, hogy a Boru-val ismertebbé váltatok. Miben tért el megalakulásakor az elképzelésetek? Mennyire vázoltatok fel rövid és hosszú távú terveket?
Mike: A Tomusz egy sokkal rövidebb életű zenekar volt mint a BORU, kicsit több mint két évig tartott az egész. Amikor feloszlott, már biztosan tudtuk, hogy mit akarunk és mit nem akarunk egy zenekarban. Egyszerűbbet, kompaktabbat, jobban működő projektet akartunk, mind emberileg, mind zeneileg is. Ez szerintem a mai napig változatlan maradt, habár egyértelműen látszik a fejlődés. Egy dolog van ami szerintem nagyon fontos: A zenekar egy csapat, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, amit alázattal végrehajt a zenekar legjobb érdekeiért. Aki nem veszi komolyan, az ne csinálja, ez az alapelv. Egyébként nem voltak hosszú távú terveink, tényleg csak akartunk egy jobb bandát amivel olyan zenét játszunk amit élvezünk és élőben is el tudjuk jól játszani. Persze az első lemez megjelenése után már több minden került a kezünkbe amivel érdemes volt tervezni. Szerintem a második lemeznél érződött egy kicsi megfelelési kényszer, legalábbis belülről, hogy jót kell nagyon csinálni mert különben egy nagy csalódás lesz az egész. Ilyesfajta érzelmi/alkotási dinamikán átesett már párszor a zenekar, de lényeg ugyanaz: olyan zenét kell csinálni amit élvezünk és érdekesnek/előre mutatónak tartunk. Nem akarjuk kétszer ugyanazt a lemezt megírni, emiatt a hangzások, számszerkezetek is fejlődnek, átalakulnak. Jelen helyzetben örülök, hogy a zenekar aktív egyáltalán, aztán minden alakul úgy ahogy alakulnia kell.
Laci: A Tomusz ilyen szempontból sokat tett hozzá ahhoz, hogy a BORU-hoz hogyan akarunk hozzáállni. Nem zenei szinten (mivel én azzal foglalkozom a legkevesebbet haha) ilyen dolog volt például, hogy legyenek merchek, nézzen ki jól a közösségi médiában ha megjelenik valami, legyen mindig fotós az eseményen, legyenek videóklipek. Ezek ilyen furcsának tűnő dolgok lehetnek egy underground zenekarnál, de igenis kurva fontos szerintem/szerintünk és egyáltalán nem mindegy, hogy a zene mellé milyen visual társul, legyen az a borító, vagy bármi. Illetve, hogy ha csináljuk, akkor csináljuk komolyan. A Tomuszban azért ez nem volt mindig így.
Szóval már volt idő, hogy belétek fussunk, főleg annak, aki szereti az effajta muzsikát. Igaz nem vidám a zene, de jelenleg mekkora az örömötök a koncerten? Mennyire nagy a zsúfoltság és érdeklődés ezeken az estéken?
Mike: A zene, meg a koncertek alapvetően közösségi dolgok, és akkor is az a funkciója, hogy szórakoztasson amikor éppen valaki azt üvölti a színpadon blasteatek és brutál riffek közepette hogy, “kurva anyád meghalsz geci” vagy, hogy “anya, egy szomorú lúzer vagyok”, a katarzis szórakoztató, már ha van, de a kurva hangos HM-2 is az, ha nincs katarzis. Szerintem az ilyen energiák kiadása mindenkinek öröm, a színpadon lévőknek is, meg a hallgatóknak is. Eléggé aktív esték szoktak ezek lenni, és szerencsére soha nem volt még úgy, hogy kevesen legyünk (innen is köszi mindenkinek aki eljön meghallgatni minket és pofázni, bulizni velünk stb.!). Zenekaron belül változó, hogy ki mit él át egy koncerten. Valakinek ez egy szórakoztató quest, vagy épp a jelenlegi lelki világuk megtisztítása, átélése. Számomra inkább egy feladat amit végre kell hajtani, jobban szeretem amikor már el van játszva a szett és nincs több teendő. Szóval ja, nem vidám, sötét zene ez, de valójában senki se szomorú, mert együtt vagyunk!
Laci: Szerencsére tényleg mondhatjuk, hogy minden koncertünkön relatív sokan szoktak lenni, de ez egyáltalán nem csak/vagy miattunk van. Igyekszünk megválogatni azért, hogy hol lépünk fel és kikkel, mert azért az évek alatt már eljutottunk szerintem fejben oda, hogy az interjú elején emlegetett punk-rock attitűd helyett sokkal fontosabb az, hogy olyan helyen játszunk amit tényleg szeretünk, olyan zenekarokkal akikkel maximálisan közösséget tudunk vállalni, ahol van normális hangcucc, jó fények stb. Baromira szerencsénk is volt ilyen szempontból, mert még 2018 májusában amikor az első bulinkat tartottuk Szegeden, Vad Zsolti (End Hits) segítségével lehoztuk a Torn From Earth és a Wasted Struggle zenekarokat, így viszonylag hamar megvolt az első Cudi Purci Bookingos koncertünk utána még a régi Dürerben és Gazsikával pl. azóta is ápoljuk a viszonyt.
Szóval érted! Jó szervezőkkel és jó zenekarokkal azért nem nehéz fasza koncerteket csinálni.
Egyébként csak, hogy egy kicsit a személyes megéléseimről is meséljek. Ezek a koncertek azért kurva fontosak nekem, mert az egyik legbiztonságosabb hely számomra ami létezik ezen az egész világon, az a színpad ott és akkor, a 3 barátommal és azokkal az emberekkel akik előttünk vannak és miattunk vannak ott. Tudod ilyenkor minden rendben van, nem számítanak a mindennapi élet szarságai, a rossz dolgok amiken előtte nap még aggódtál. Ott az a 40 perc az a legjobb dolog ami veled/velünk történhet. Szóval nekem nem örömöm van. Talán leginkább biztonságom és békém ezeken az estéken.
Marci: Lehet, hogy ez furán vagy önző módon fog hangzani, de nekem egy-egy koncert az mindig egy belső folyamat, ami által, akár általam meg sem fogalmazott terhektől, szorongásoktól tudok megszabadulni. Nekem ez hozza el a belső katarzist, és ezért igazából tök mindegy, hogy mennyien vannak, mert végbemehet ez a folyamat bennem koncert közben úgy, hogy 15-en vannak rajtunk, és simán lehet, hogy nem születik meg ez a belső teher lerakás, hiába vannak ott 150-en. Volt már pár koncertünk, ahol sajnos nem ez volt a megélés, és olyankor nem is igazán mit tudok kezdeni, azokkal (az egyébként nagyon kedves) arcokkal, akik jönnek oda hozzám koncert után, hogy mennyire fasza buli volt, mert számomra ott és akkor nem volt az. Mondjuk érdekes, ha végig megy bennem a folyamat, akkor se szeretek rögtön emberekkel kontaktolni, de az inkább annak köszönhető, hogy kicsit vissza kell rázódni a való világban, mint mondjuk egy meditációs tudatállapot után.
Több kiadványon már megmutattátok a tudásotokat. A legelső figyelemfelhívás az „Inertia” volt. Minden OK volt ezzel kapcsolatban? Az elképzelés teljesen jól valósult meg? Sokan biztattak a folytatásban?
Mike: Totálisan OK volt minden, sőt! Ahhoz képest, hogy nem voltak akkora elvárásaink, csak, hogy kb. olyan zenét játsszunk mint a Sunn O))) csak gyorsabban és dobbal, minden sokkal jobban alakult mint ahogy azt elképzeltük. Szerintem csak motiváló szavakat kaptunk és egy eléggé nagy löketet adott a zenekarnak ami elindított minket egy jobb úton. Szövegileg, zeneileg és esztétikailag is megfelelt az akkori elvárásainknak, a tartalom azonos a formával, semmit se változtatnék meg rajta.
Laci: Az egy baromi nagy OK volt. Szerintem ott mindent megcsináltunk, amit szerettünk volna. Teaserek a hangszeres stúdiózásról, első lemez, első merch, első videóklip, és rohadt sok koncert.
Ezután jött egy Split a Grrrmba-val, majd egy EP. Könnyebb volt a folytatás, mint a kezdet 🙂 ? Nyilván a világjárvány miatt bukott 1-2 elképzelés. Az EP dalai ugyanúgy készültek, mint korábban a debütálásnál?
Mike: Bizonyos szempontból könnyebb volt, bizonyos szempontból nehezebb. Az Inertia után, ahogy már említettem, volt egyfajta megfelelési kényszer bennünk, hogy nem írhatunk rosszabbat, úgymond kicsit az Inertia árnyékában éltünk. Talán a pozitív fogadtatásnak is vannak sötét oldalai? Az első lemeznél tényleg csak az volt a lényeg, hogy egyszerűek és könnyen eljátszható dolgok hangozzanak el, mivel amikor még elkezdtük, én úgy írtam számokat, hogy ordítozni is tudjak gitározás közben, de ez megváltozott miután lett különálló énekese a zenekarnak. Utána sokkal több figyelmet kaptak a riffek, meg a nehezen eljátszható témák. Számokat is hatékonyabban írtunk az első lemez után, már tudtuk mik azok a témák amik működnek és mik azok amiknek mennie kell. Btw. rengeteg félig megírt, demo BORU dal van, mindenféle régi meghajtókon. Amikor 2020-ban kitört a pandémia, én építettem otthon (Bakson) egy stúdiót/próbatermet, ahová hetente jártunk le próbálni. Szerintem nagyon jó vibe volt. A mostanihoz képest sokat zenéltünk együtt, több időt töltöttünk el egymással. Annak idején a kovidos, sötét, bezárt hangulat miatt is jobban akartunk valamit már csinálni, ami leköt minket. Nagy felbaszódásunk és elkeseredésünk közepette meg is írtuk a Kyth Wylag Felleyn-t, amit utólag nézve talán kicsit kapkodva raktunk össze, a számokon is érződik, hogy kapkodósabbak, gyorsabbak mint az előző lemezen. Sötét, kilátástalan, nyomasztó de termékeny időszak volt. A számokat általában 85%-ban én írtam, többiekkel csak összepróbáltuk, de ha jött valami jobb ötlet útközben, inkább azt választottuk. Talán az egyik legnagyobb hibája annak az albumnak az volt, hogy nem akart letérni a biztonságos útról, és túlságosan próbált valamilyen lenni (amilyen valójában nem tudott).
Közben voltak koncertek és felfigyeltek rátok, muszáj volt folytatni az utat és nekiállni a következő albumnak, ami azóta meg is jelent. A címe: Self-Dealer! Kérlek beszélj az értékeiről!
Mike: Elég hosszasan tudnék az egészről beszélni, szóval elő a párnákat!
Amúgy én se tudom annyira jól megfogalmazni, hogy miről szól a lemez de próbálkozom vele: 8 milliárdan vagyunk, az 8 milliárd lélek, elme, test, a saját tragédiájával, történetével, perspektívájával, de a közös tapasztalatok sokszor ugyanazok, ugyanonnan erednek vagy ugyanoda torkollanak, mert valójában mindennel és mindenkivel közösködünk, egymás kezét fogva a sötétben, akarva-akaratlanul. Mindannyian üzletelünk valami arc nélküli, kozmikus vagy belső tudatalatti csuklyás dílerrel, a kérdés hogy ebben a sötétségben ki milyen értelmet talál, dealel “vásárol” önmagának. Kár lenne tagadni, hogy az albumnak tematikailag van egy finoman vallásos felhangja, átitatva az emberi psziché és az univerzum furcsaságaival, törvényszerűségeivel. Mindenféle entitások beszélnek a számokban, hogy különböző perspektívából kapjunk képeket terekről és létélményekről, elképzelt vagy megtapintható valóságokról. Szóval néhány szöveg kozmikus entitások, történések monológjaként íródott meg, mintha maga a fekete világűr szólalna meg néha egy pár szó erejéig.
Igazából a legnagyobb motiváció az új lemezhez az a zenekar életben tartása volt, mivel alapító tagunk, Taki (dob) a zenekarból kilépett (külföldre költözött). Utána jött egyfajta krízis, amikor nem tudtuk ki fog a helyére lépni, és hogy, mikor és hol lesznek próbák egy új taggal, vagy hogy lesz e folytatás egyáltalán. Amikor Lali úgy döntött, hogy belép, kellettek új célok, szóval az ő belépése nagyban hozzájárult ennek a lemeznek a megszületéséhez. Néha Budapesten, néha Bakson próbáltunk, sokkal ritkábban, kb. havi egyszer, de annál nagyobb intenzitással. Voltak több napos számírós/próbás sessiönjeink is. Körülbelül egy évig ötletelgettünk, próbáltunk együtt. Én már 2022-ben elkezdtem írni az új ötleteket a lemezhez, de pl. a Dead Suns elejét már anno 17’-ben is játszottuk egy másik számban.
A borító számomra egy kissé eltér az eddigiektől, viszont érdekes és sokféleképpen lehet nézni, mintha nem mindig ugyanazt látnám. Mit kell tudnunk róla? Most másnak az ötlete alapján készült?
Mike: Az alap ötletet azt adta, hogy még kora tavasszal/tél végén, anyám rakott egy nagy tüzet a hátsókertben, aminek a fénye bevilágított a stúdiómba ahol dolgoztam éppen. Eléggé magasra csaptak a lángjai, szálltak mindenfelé a pernyék’. Körülötte virágzó fák áltak, rózsaszínű szirmokkal, pont naplementekor. Eléggé otthonos érzetet adott. Azonnal le is fotóztam, mert tudtam hogy ebből valami készülni fog még. Már csak a szimbólumot kellett megfelelő kontextusba helyezni.
A tűz talán az emberiség legősibb jelképe és mindenkinek ugyanolyan jelentőséggel bír, mindig is a közösség jelképe volt. A színes textúra egyébként VHS kazetta zaj TV képernyőn, ez olyan mintha folyna, mintha víz lenne, a tűz ellentéte. Szerintem a valóság sokszínűségét, sokrétűségét tükrözi, az állandó változókat, és persze a háttérben a világűr amit most nevezzünk változatlannak, egy irányba haladónak, plusz a csillagok amelyek entitásokat, lelkeket testesítenek meg. Azt akartam, hogy egy térbe kerüljünk, ami tele van kontrasztokkal (habár ez a zenében is nagyon fontos). Nem szerettem volna egyáltalán “metálos” borítót. Azt akartam, hogy a tartalmat jelenítse meg a legtisztább formájában. Nagyon sok más ötletem volt eredetileg, talán ez volt a 14. borító, de ennél kattant be, hogy “oké, ez lesz, most eltaláltam azt a pontot ahol mindent kiadott amit ki kellett adnia”. Nem is hiányzott róla semmilyen szöveg vagy logó. De persze ez az egész az én olvasatom, mindenkinek mondja azt a tűz amit mondania kell!
Laci: Nagy eltérés a harmadik lemeznél, hogy most Mike készítette a borítót, míg az eddigieket én. Persze ott is általában közösen agyaltunk, de most Mikenál ez egy annyira hirtelen pillanat volt amiről fent van szó, hogy gyakorlatilag ott, akkor el is készült. Szerintem a Kyth Wylag Felleyn borítójánál pl. konkrétabb elképzelés volt Mike fejében már az elején és azt csiszolgattam ki, ebben meg most pont az a szép, hogy egyszer csak jött és ott volt. Én imádom!
Marci: Én alapvetően nagyon bírom azokat a borítókat, ami csak egy kép vagy szimbólum, és nincs rajta szöveg vagy logó. Amikor beszéltünk róla, hogy milyen legyen ez a mostani én igazából ennyit kértem, hogy ha lehet akkor valami képszerű, montázsszerű valami legyen, ami van annyira erős magában, hogy nem szükséges hozzá vizuálisan, hogy ott legyen a zenekar neve meg az album címe, és ez szerintem abszolút meg is valósult.
Mindig van nálatok némi újítás. Szerinted ilyenre gondoltak a rajongók a folytatás kapcsán? Mi a legfőbb különbség a régebbi anyagokhoz képest?
Mike: Szerintem a SELF-DEALER minden tekintetben az eddigi legtudatosabban megírt anyagunk. Ennél az albumnál már nem volt semmilyen megfelelési kényszer és sietség sem. Több időt adtunk az egésznek és olyan témákat is bevállaltunk, amiket eddig nem mertünk volna, nem úgy mint addig.
Nem akartunk határokat. Én is eldöntöttem megírásakor, hogy nem akarom már, hogy hasonlítson bármire is, legyen inkább olyan amilyennek lennie kell, hadd menjen a saját útján, ne legyen erőltetett, ne az XY zenekar lemezére akarjam, hogy hasonlítson tudat alatt. Nagyon fontos pont volt az, amikor el tudtam dönteni, hogy nem kell megfelelnie ennek a zenének senkinek sem, csak nekünk, mint ahogy az elején is volt. Azt hiszem a bell curve túloldalára kerültünk. Be kell vállalni a furcsa, de egyedibb témákat, le kell szarni, hogy ez most belefér-e a keretbe vagy sem. Ha jónak érződik, akkor ne legyen akadálya. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy a minőség rovására kell, hogy menjenek az ötletek. Van egy léc ami alá nem megyünk. Sok hazai zenekarnál látom azt, hogy nem mernek túllépni a skatulyákon, inkább biztonsági játékot játszanak, ezt semmiféleképpen se szeretném.
Buzzwords: több tempóváltás, több clean gitár, több szinti, változatosabb, érthetőbben kiénekelt éneksávok, izgalmasabb, játékosabb dob, sokkal értelmesebb, kigondolt, gondosan megírt szövegek, jobb hangzás (remélem). Igazából minden jobb és több! Egyszóval dinamikusabb, szaturáltabb mint az előző.
Laci: Nagy különbség volt szerintem maga az is, hogy megérkezett hozzánk az új dobosunk, egyetlen Lajosunk. Lali azért egy nagyon jó gitáros is (Wasted Struggle, Oaken) így végre lett Mikeon kívül még egy ember aki úgymond aktívabban is bele tudott szólni a számokba, esetleg új ötletekkel előállni. Én pl. nem tudok zenét írni, biztos lenne valami ha erőltetném, de a jelenlegi élethelyzetemben nem tudok annyi időt foglalkozni gitározással, hogy ez egyáltalán kiderüljön megy-e. Kész ötletekbe, meg stúdiózás közben mondjuk szeretek belepofázni, hogy miből mennyi legyen, vagy az biztos kell-e oda vagy mégsem de ennyi… Szóval szerintem Lali tök jót tett a zenekarnak ilyen szempontból is. Aztán maga azok a sessionök is királyak voltak amikor 4-en tudtunk mondjuk egy egész hétvégét próbálni és nézegetni az új ötleteket. Ja. Sokkal többet foglalkoztunk vele, és még a stúdiózás közben is formálódtak a számok.
Marci: Megmondom őszintén nem hiszem, hogy akik szeretik a BORU-t, azoknak amúgy lenne egy különösebb elképzelés a fejükben, hogy majd milyen lesz az új lemez azon kívül, hogy az előző anyagaink alapján be tudják lőni egy szintre a zenekart, hogy mire képes zeneileg, és nagyjából azt várják el, vagy annak megugrását. Amennyire amúgy más az új anyag, szerintem ugyanannyira egyértelműen felismerhetően mi vagyunk. Meg egy zenésznek, aki részt vesz az egész album megszületésében teljesen más megélése lesz a kész lemezről, mint egy hallgatónak. Én a már többiek által említett türelmesebb, nem kapkodós dalszerzés miatt is éreztem, hogy na most ez egy jobb lemez, mert ez tényleg jobban úgy íródott, ahogy az amúgy az ember fejében él egy zenekar esetén, tehát sok dzsemmelés és együtt. De ezeket egy külső hallgató nem tudja nem éli meg, és ezért fordulhatnak elő olyanok, hogy több ismerősöm is felemlegette a Maerort a lemez kapcsán, hogy hasonló hangulatot hoznak nekik bizonyos részek, miközben nekem egyszer sem jutott eszembe az a szám a munkálatok alatt, de szerintem a többieknek se.
Lehet csak nekem érdekes, de amire felfigyeltem, hogy minden kiadványotok végén az utolsó dal a leghosszabb! Van ennek valami jelentősége, vagy csak a véletlen műve?
Mike: Na ezt eddig szerintem mi se vettük észre! Ez valahol a véletlen műve is, meg annak a műve, hogy szeretjük az epikus lezárásokat, és talán a hosszabb számaink a leg epic-ebbek.
Laci: Szerintem is az epikus lezárós sztori a nyerő itt. Egyébként ez nekem még nem tűnt fel, de imádok koncepciókban gondolkodni és belemagyarázni sokkal nagyobb dolgokat valamibe mint ami valójában, szóval király!
Marci: Igazából valahogy így logikus, amikor összeállítjuk a számok sorrendjét, hogy a végére valami lassú doomolás legyen, amik meg mindig a leghosszabb számok. De igazából ugyanannyi riff van eljátszva azokban is csak sokkal lassabban, ezért hosszabbak 😀 (csak viccelek persze).
Koncerten a színpadkép folyamatosan fejlődött. Hamarosan egy izgalmas estének nézhetünk elébe, ugyanis a Black Tusk és a Lord Dying bandákkal felléptek, ez lesz a Fiesta De Corbata II. Mennyire hosszú lesz a setlist és mit fogunk kapni ezen az estén?
Mike: Nagyon nagy valószínűséggel az új lemezt fogjuk eljátszani elejétől a végéig, a lehető legkevesebb elbaszással.
Ami garantált lesz: torz gitár, tiszta gitár, 25%-ban ordító, hosszú hajú ember, 75%-ban nem ordító, de rövid hajú ember, szétvert dob, szintizés, drone gép, zaj, circle pit, stage dive, singalong, mindenki ugrik rész…. A lényeg, hogy sokan legyünk és mindenki hazavigyen valamit amitől kicsit jobb lesz a kedve.
Laci: Az új lemezt. Az elejétől a végéig.
Ezután még mennyi fellépés várható erre az évre?
Laci: A Fiesta De Corbata II.-n kívül egy szegedi koncertünk van még biztosan. November 29-én lesz és dupla lemezbemutatót tartunk egy másik számunkra kedves zenekarral. Szerintem hamarosan lesz több infó és event is ezzel kapcsolatban, de jobban nem lőnénk le a “poént”.
Sokan követelik a CD formátumot és nagyon szeretnének vásárolni. Mit lehet erről tudni? Mennyire van már látótérben? Jelenleg mit lehet tőletek vásárolni 🙂 ?
Mike: A világ összes mörcsének is örülnénk, de nincs ennyi lóvénk ezekre a dolgokra. Ha képbe jön valami haver kiadó, aki kiadná a cuccunkat, akkor mindenképpen lesz valamilyen hanghordozó, de nem izguljuk túl ezt a kérdést, ezek úgyis csak souvenirként üzemelnek.
Jelenleg van pár Kyth Wylag Felleyn kazink, meg talán 2 féle pólónk, de hamarosan jövünk új mintákkal is.
Laci: Akkor már inkább egy bakelit kiadásra ugranánk rá már szerintem. Régi álom. Szóval kedves kiadók akik esetleg ezt olvassák… (haha). Egyébként készülünk új merchekkel is az új lemez kapcsán, csak még kicsit dolgoznunk kell rajta (a grafikákat szintén Mikeal ketten szoktuk fejtegetni ezekhez.)
Marci: Vinyl az fasza lenne nagyon de azt így saját kiadásba kihozni kb. esélytelen, annyira zsebbe nyúlós, ha egy-két pici kiadó beállna mögénk, akkor igazából már kevésbé kell mélyen a zsebbe nyúlni, úgy simán megoldható lenne, de megmondom őszintén annyira nem jártam még utána ennek a kérdésnek, amennyire illett volna. Kazira, CD-re van fix emberünk, csak most lehet ebben is jó lenne egy szintet ugrani és a vinylt megoldani valahogy.
Köszönöm a válaszokat! Valósuljon meg az összes álmotok 🙂 !
Mike: Köszi az interjút! Neked is!
Laci: Mi köszönjük a lehetőséget!
Marci: Köszi a support!
https://www.facebook.com/borudoom
https://www.instagram.com/borudoom