Interjúk

Brainstorm Interjú

(scroll down for English Version)

A húsvéti metal vihar keretében nálunk is fellépő Brainstorm zenekar alapító-gitárosával, Torsten „Todde” Ihlenfelddel beszélgettem vacsorája és a fellépés között.

Helló Todde! Üdvözöllek a Kronos Mortuson!

Helló!

A mai este a turné zárása. Kimerültnek érzed magad vagy boldog vagy, hogy a koncert után már indulhatsz haza?

Azt hiszem ez így egyben. Nagyszerű dolog turnén lenni, de szintén nagyszerű lesz végre otthon lenni. Mindenből egy kicsi.

Amikor először láttalak titeket, akkor még előzenekar voltatok, de már főbandaként vesztek részt a turnékon. Mi a legfőbb különbség a két szerep között?

Megtehetsz bármit, amit akarsz! 🙂 Játszhatunk akár 90-100 percet is és az is nagyszerű, hogy önálló turnénk lehet. Ha az embereknek tetszik a zenénk, akkor miattunk jönnek le a koncertre, szóval igazán szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy idáig eljutottunk.

Magyarországnak különleges helye van a bandatagok szívében? Az elmúlt négy évben hatszor játszottatok itt és két bulitokat is felvettétek a DVD-hez.

Igen, valóban egy nagyon kedves hely számunkra Magyarország, különösen nekem, hiszen rokonaim is élnek itt.

Valóban?

Igen, az egyik nagynéném és unokatestvérem is itt él. Továbbá a feleségem is magyar.

Akkor tudnod kell néhány szót magyarul is!

🙂 Igen, tudok egypárat. Tudod, amikor a feleséged magyar és folyamatosan beszél, akkor rád is ragad valami. 🙂 Néhány egyszerű szót tudok, például „köszönöm” és „szeretlek”, meg tudom rendelni az italomat és olyan könnyen nem is adnának el itt, de például a helyi személyzettel is angolul beszélek. Sokkal egyszerűbb.

Voltál ma várost nézni?

Nem, sajnos nem volt rá időm.

A legutóbbi lemezetek, a Downburst január végén jelent meg és egyből felkerült a magyar, német és svájci lemezeladási listákra. Ez körülbelül mennyi eladott lemezt jelent?

Ezt még túl korai lenne megmondani. Talán nyárra már tudunk pontosabb adatot, mindenesetre ezek az eddigi legjobb eredményeink az összes országban.

Fontosak egyáltalán számotokra a listák vagy sokkal fontosabb, hogy az emberek eljöjjenek a bulikra?

Manapság már minden fontos. Számunkra a legfontosabb, hogy a rajongóink szeressék a lemezt. Ha szeretik, akkor megveszik, feljutunk a listákra, turnézhatunk és akkor remélhetőleg eljönnek a koncertre is. Minden összefügg.

Mit gondolsz az illegális letöltésekről?

Mit mondhatnék? Zenészként utálom, mert nem kapom meg a fizetségemet az általam írt zenéért. Ez majdnem olyan, mint ha lopsz a pékségből. De nem ez jár az emberek fejébe, amikor letöltik, nem gondolják, hogy ez egy rossz dolog. De vissza kellene kicsit fogniuk magukat, mert ha nem lesz olyan, aki megél a zenélésből, akkor ki fog zenét szerezni? Senki.

Pár szó a borítóról: engem egy régi csoportra, a Hashashinokra emlékeztetett. Van valami összefüggés a kép és a közel-keleti események között?

Nos, nem ismerem az általad említett csoportot, de a képnek nincs közel a Közel-Kelethez. Amikor befejeztünk az előző albumunk, a Liquid Monster munkálatait 2005-ben, akkor kezdtünk el gondolkodni hogyan nézzen ki az új lemez és elég hamar eldöntöttük, hogy csak egy embernek kellene lennie a borítón. Ezt meg is mondtunk a borítótervezőnknek, aki később ezzel az ötlettel állt elő. Nincs köze semmihez, csak azt mutatja, hogy kitartottunk az eredeti elképzeléseink mellett.

A downburst egyfajta erős szélvihart jelent. Logikus lett volna egy tornádót vagy hasonlót szerepeltetni a borítón. 

A downburst csak a zenére vonatkozik. Amikor befejeztük az előkészületeket a lemezfelvételhez a próbateremben és leültünk meghallgatni a már meglévő anyagot, azt gondoltuk: „Ő, olyan mint egy szélvész”. Ezért választottuk ezt lemezcímnek.

Újra kiadtátok az első két lemezeteket is. Milyenek voltak a reakciók? Mondta bárki is, hogy csak a pénzért adtátok ki?

Nem, még azok is meg voltak elégedve az újrakiadásokkal, akiknek megvolt otthon az eredeti lemez, mert annyi bónusz anyag van rajta, ráadásul egy CD áráért adtuk a duplalemezeket. Akiknek megvolt az eredeti, azoknak is csak az újért kellett így fizetni. Ez volt a fő indíték, hogy az eredeti és az újramaszterelt cd-ket együtt adtuk ki, így mindenki teljes képet kaphat, hogy milyen volt és milyen lett.

Kiadtatok egy DVD-t is, Honey From The B”S címmel, rengeteg élő felvétellel. Milyen volt a fogadtatása és melyik koncert volt a személyes kedvenced?

A fő koncert a budapesti volt az első önálló turnénkról, nagyszerű magyar közönséggel, szóval ez egy igazán egyszerű választás. Számunkra ez volt a legjobb koncert, ezért is döntöttük, hogy ez lesz a DVD főkoncertje. A Wacken Open Air-en készült felvétel képet ad a fesztiválfellépéseinkről, szóval a fő fókusz ezen a két bulin van, már ami a DVD-t illeti. A második korongra került az amerikai ProgPower fellépésünk, ami nagyon más volt, akkor játszottunk először Amerikában, valamint vannak felvételek különböző fesztiválfellépéseinkről, többek között a Sziget Fesztiválról is. Rengeteg munka volt vele, de nagyon élveztük összeszedni az anyagot hozzá és roppantul büszkék vagyunk a végeredményre. A képregényes borító pedig az élő fellépések és a stúdiómunka közötti nagy különbséget szimbolizálja.

A zenekarnak új basszusgitárosa van, aki (mily meglepő) nálunk mutatkozott be élőben. Már teljesen beilleszkedett közétek?

Igen, azt mondhatom. Jól kijöttünk a turné alatt, ami nagy megterhelést jelent a kapcsolatoknak. Roppantul kedves ember és nagyon jó basszusgitáros. Azt hiszem minden megvan benne, amit kerestünk: személyes barátság, megfelelő hangszeres tudás, ráadásul egy környéken lakunk, a próbák sem okoznak gondot.

Mi volt a fő ok Andreas döntésének a hátterében, hogy elhagyja a bandát?

Andreas egyszerűen nem tudta összeegyeztetni a napi feladatait a zenéléssel. Döntenie kellett. Az azt megelőző két évben rengeteget beszéltünk róla. Nem tudott próbákra, koncertekre jönni, de ő hozta ezt a nem könnyű döntést. Etetnie kell a családját, én meg tudom érteni.

Apropó, nektek van más munkátok a Brainstorm mellett?

Nekem nincs nagyon, a zeneiparban dolgozom. Kiadással és bandák managelésével foglalkozom, de a többieknek is van valami munkájuk, egyszerűen azért, hogy fizessék a számlákat.

Hát igen, ezt már hallottam más bandáktól is, úgy látszik mindenkinek ugyanaz a problémája.

Azon múlik, hogy problémának látod-e vagy elfogadod és megpróbálod az irányításod alá vonni. Mi már több mint 10 éve tesszük ezt. Minden évben el tudunk menni turnézni, lemezt is tudunk felvenni, szóval mi nem panaszkodhatunk.

Mi volt a legjobb pillanat a Brainstorm tagjaként?

Rengeteg nagyszerű élményem volt, lehetetlen egyet kiválasztani.

Akkor a kedvenc lemezed?

A kedvencem egyértelműen az új lemez.

Mindenki ezt mondja!

🙂 Igen, ez azért van, mert a benyomások még frissek, rengeteg energiát belefektetsz minden albumba, amit csinálsz. Ez természetes. Mindig a maximumot akarod kihozni magadból és ezért mondja a legtöbb ember, hogy a legjobb album az utolsó.

Nem tudsz választani legjobbat, akkor mi volt a legrosszabb, ami veled történt a Brainstormban?

Olyan nincs. Igazából néhány dolog jobban is elsülhetett volna, különösen az első lemezünk felvételei során, de ez egy tanulási folyamat. Nem gondolom az első albumot se rossznak, hiszen rengeteg ajtót nyitott meg előttünk.

A banda most 20 éves. El tudod képzelni magad 20 év múlva, ahogy még mindig zúzol a színpadon?

Igen, miért is ne? Mindnyájunk van gyereke, csinálhatnánk velük egy közös turnét. Először játszanának ők, aztán mi, aztán közösen. Nagyszerű lenne.

Mi az üzeneted a Kronos Mortus olvasóinak és a magyar Brainstorm rajongóknak?

Mindig jó érzés ide visszatérni. Nem titok, hogy szeretünk itt játszani. Nagyszerű rajongóink vannak itt, miattuk vagyunk most itt és még visszatérünk!

Todde, köszönöm az interjút!

Én köszönöm!

———————–

ENGLISH VERSION:

Hi Todde! Welcome to the Kronos Mortus Metal Webzine!

Hello!

Tonight is the last show on the tour. Do you feel exhausted, tired or you”re happy that you”ll be heading home after the gig?

I think it”s all in all. It”s great being on tour, but it”s also great to heading home. It”s always a bit of everything.

When I first saw you on tour you were a support act and now Brainstorm is the headlining band. What is the main difference between these roles?

You can do whatever you want! (laughs) You can play 90-100 minutes and it”s great to be able to do a tour on our own. If people like our music, they come for the shows to see us, so we”re really lucky to have this opportunity.

Does Hungary have a special place in the band members” heart? I mean you played here 6 times in the last four years and you”ve filmed two shows for you DVD.

Yeah, it definitely have a special place in all of the members” hearts, espacially in mine, because I have relatives living in Hungary.

Really?

Yes, my aunt lives here and one of my cousins also lives here. My wife is also from Hungary.

Then you must know some hungarian words!

(laughs) I know a few. You know, when you have a hungarian wife! She always talks. (laughs) I know a few easy words like „szeretlek”, „köszönöm”. I know how to get my drink and how not to get sold in Hungary. But I speak with the local crew in English, it”s a lot easier.

Were you on sightseeing today?

No, I did not have the time.

Your last record, Downburst come out in January and entered the charts in Hungary, Germany and Switzerland. How many sold copies does it mean?

It”s too early to know. I think we”ll have exact numbers in the summer. But these are our best chart entries ever.

Are chart positions important to you or is it more important that people come to your shows?

Nowadays everything is important. For us as a band the most important is that our fans love the album. If they like it, they”ll buy it and we”ll enter the charts, we can do a tour and hopefully they”ll come to the shows. It”s all combined.

What do you think about the illegal downloading?

What can I say? As a musician I hate it, because I don”t get paid for the music I write. It”s nearly the same like not paying in the bakery. But it”s not in the people”s mind when they download, they don”t think that it”s wrong. But it should come back a little bit, because when there”ll be no musician who can make a living out it, who will make the music? Nobody.

About the album artwork: it really reminded me of the late cult of the so called Hashashin. Does the artwork have any connection with the happening in the Middle East?

Well, I don”t know the group, but it has no relations with the Middle East. When we finished our previous album, Liquid Monster in 2005 we started think how should the next album look and we decided pretty fast, that it should be only one man on the front. That”s what we told our cover artist and he came up with this picture. It” nothing related to anything. It just shows that we did what we thought would be the best.

Downburst means some kind of hurricane. It could have been a logical choice to feature one on the front cover.

Downburst just stands for the music. When we finished the preproducing in our rehearsal room and sat down to listen to the song structures we had, we felt: „Oh, it”s like a downburst!”. And that is why we chose it as an album title.

You”ve also rereleased your first two albums. What was the reaction? Did anybody say that it was just for the money?

No, even the people that had the original records were satisfied with the reissues, because there”s so much bonus material on them and we sold them for the price of one CD. Even when they had the original copies, thay only had to pay for the new ones. That”s why we decided to put the original CDs together with the remastered CDs, so everybody can get the picture.

You have also released a DVD (Honey from the B”s) with a lot of live footage. What was the reaction on it and which concert was your personal favourite?

The main concert was the Budapest concert, which was a concert from our first headlining tour with a great hungarian audience so that was a simple decision. For us that was definitely the best concert, so we decided to put on the DVD as the main concert. The footage from Wacken Open Air represented the Open Air shows, so the main focus on the DVD was on that two shows. On the second disc we put the Progpower performance because it was so different, we played for the first time in America and it also has some footage from our festival appearances, including Sziget Fesztival. It was so much work, but we enjoyed to pull that material together and we are very proud of the DVD. And it also has a cartoon artwork, which represents the main difference between the studio work and playing live.

The band has a new bass player, who also debuted live with you in Hungary. Has he integrated 100%?

Yes, I can say that. We get on well during the tour, what is a good test for relationships.
He is a very nice person and a very good bass player. I think he has everything what we searched for: personal friendship, good musicianship, we come from the same area, so we can make rehearsals.

What was the main reason behind Andreas” decision to leave the band?

Andreas could not combine his daily work with making music. Ha had to make a decision. We talked about it a lot in the last two years, he couldn”t come to rehearsals, to gigs, but he came up with this decision which wasn”t an easy one, but he has to feed his family, so I can understand him.

By the way, do the members of Brainstorm have a regular job besides Brainstorm?

No, for me. I work in music business. I do publishing and band management, but everybody of us has some kind of daily job simply to pay the bills.

Yes, I”ve heard it many times before from other bands. It looks like everybody have the same problem.

Depends on if you see this as a problem or you accept it and you do it the way you like it, what we enjoy more than 10 years now. We can go on tour for four weeks a year and we can record albums, so we”re fine with it.

What was your favourite moment as the member of Brainstorm?

There are a lot of great moments, it is impossible to choose only one.

Then a favourite album?

The favourite album is definitely the new album.

Everybody say the same!

(laughs) Yes, but it”s because the impressons are very fresh, you put so much energy in every album you make. It”s a natural thing. You always try to get the maximum out of you, and that”s why most of the people say that the best album is the latest.

So you can”t choose the best moment? How about the worst?

There is none. Actually, a few things could have been better, especially during the recording of our first album, but it”s a learning process. I don”t feel bad about that album, because it has opened many doors for us in the music industry.

Now the band is 20 years old. Can you imagine yourself 20 years later still rocking onstage?

Yes, why not? We all have children and we could do a tour with our children playing and then we playing and then playing together. It would be great.

What”s your message to the readers of Kronos Mortus and to the hungarian Brainstorm fans?

It definitely feels good to be back every time we come to Hungary. That”s no secret anymore, that we love coming to Hungary. We have great fans here, that why we are here now. And we will come back!

Todde, thank you very much for the interview.

I thank you.

Web: http://www.brainstorm-web.net/

Kapcsolódó cikkek

Ingyenes Brainstorm és Rage koncert csütörtökön a Barba Negrában!

KMZ

BRAINSTORM – Wall Of Skulls

Menegroth

Brainstorm – Új helyszínre került a januári koncert, a Mob Rules és a Gloryful kísérik a zenekart

KMZ

Brainstorm – Januárban startol a “Midnight Ghosts” turné, új lemezzel érkezik Budapestre a német power metal csapat

KMZ

Firewind és Brainstorm: közös koncert az A38 Hajón

KMZ

KME videók: Manimal, The Apex, Devil You Know, Billion Dollar Babies, Brainstorm, Vesania, Zygnema, Sólstafir, Degradead, Soulbound, Wisdom, Luca Turilli’s RHAPSODY

KMZ

KME videók: Brainstorm, Manimal, Soilwork, Black Star Riders

KMZ

A Brainstorm januárban bemutatja „Scary Creatures“ című új albumát!

KMZ

Alestorm, Brainstorm, Crimson Shadows, Troldhaugen – Koncertbeszámoló

ST. Toma

BRAINSTORM – Firesoul

Menegroth

Hot News: Brainstorm – „Firesoul“ Videoclip released!

KMZ

Hot News: Brainstorm – „Firesoul“ cover artwork & tracklisting revealed!

KMZ

Hot News: Brainstorm to release “Firesoul” in April!

KMZ

BRAINSTORM – On The Spur Of the Moment

Menegroth

Hot News – Brainstorm: Exclusive „On The Spur Of The Moment“ wooden fan box / release party this Friday!

KMZ

Hot News – Brainstorm: New track from upcoming album available for streaming!

KMZ

Hot News – Brainstorm: „In These Walls“ video released!

KMZ

Hot News – Brainstorm: Announce release show

KMZ

Hot News – Brainstorm: "On The Spur Of The Moment" update!

KMZ

BRAINSTORM – Memorial Roots

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek