Interjúk

Cannibal Corpse Interjú

(scroll down for English Version)

Amikor megtudtam, hogy interjút készíthetek tinédzser korom egyik meghatározó együttesével nagyon örültem és nagyon izgultam. Szerencsére George Fischer úr mérhetetlenül kedves és türelmes volt. Igazán beszéltetni se kellett, csak úgy ömlött belőle a szöveg, amit jól mutat, hogy a teljes interjú 22 perces. 

Először is, köszönöm a rám szánt időt! Tetszik eddig a turné?

Persze!

Mennyi koncertet adtatok ez idáig ezen a turnén?

Azt hiszem 30-36 darabot, túl sokat. Általában 28 az átlagos, azt szeretem, ha 30-31 napos összesen pár nap szünettel, így ez sokkal több, nehéz lélekkel végigcsinálni, de érted jól érezzük magunkat és a koncertek jók.

Általában nem csinálunk hosszabb turnékat, mint ez és most meg mondom neked, nem fogok támogatni még egy hosszabb turnét, hacsak nem nyitó bandaként lépünk fel. Azért, mert akkor kevesebb időt játszol. Van egy pár nyitó helyünk most is, ha ezt mind főzenekarként tolnánk halottak lennénk már, mert 20 számot játszunk ilyenkor.

Az új lemez remek kritikákat kapott, elégedett vagy az eredményekkel?

Igen, mármint úgy tűnik mindenkinek bejön, amennyire a fanok reakciói tűnnek az remek, ha ők boldogok vele mi is azok vagyunk. A koncerteken is nagyon jók a visszajelzések. Néha kiadsz egy lemezt és nem tudja mindenki beszerezni, hisz mindenki szegény manapság. Néha nem látod, hogy az emberek ismerik az albumot vagy a számokat, de ez most jelen volt. Úgy tűnik mindenki szereti, érted a srácok nyomják a dalszövegeket.

Milyen hosszú volt a stúdiózás?

Milyen hosszú? Hát, ők (mutat Robra és Patre akik mellettünk adtak interjút) elutaztak El-Paso- Tornillo Texasba egy hónapra talán, ezután fejeztük be a hátralévő dolgokat. Nem emlékszem pontosan, talán egy hónap összesen.

Ez elég rövid idő, nem?

Általában ennyi szokott lenni, néha egy kicsivel több vagy kevesebb.

Mit csinálsz szabadidődben a koncertek közben?

Távol maradok az egésztől/nevet/. Otthon vagyok. Különböző helyekre megyünk a családommal. A feleségemnek és nekem van belépőnk például a BushGardens Tampabay Seaworld-be. Két lányunk van, így őket visszük el, vagy állatkertbe, ilyesmiket. Próbálok a családommal lenni, mert sokáig vagyunk távol.

Mikor hazaérünk, erről a turnéról van 10 napunk szabadon és utána újra úton vagyunk. Mondhattunk volna nemet, de eldöntöttük, hogy megcsináljuk és így az egész szeptemberünk szabad lesz és több időnk lesz a lányainkkal lenni. Egy kicsit nehezebb, ha Európában turnézunk sokáig, mert sokkal messzebb vagyunk, ha az USA-ban vagyunk akkor annyira nem vagyunk messze.

Esetleg haza tudtok utazni!?

Igen valami történhet, akár eltudnak jönni egy-egy koncertre.

Hogy kezeled a turnézással járó stresszt?

Hát, csak azért vagy stresszes, mert az emberek kihozzák belőled és össze vagy zárva 8-9 emberrel egy buszon. Kisebb viták vannak, de semmi igazán komoly (lekopogja a padon) csak ez és mert össze vagytok zárva hosszú időre. Jobban ismerjük egymást, mint bárki más, aztán csak hagyjuk a fenébe majd mindenki mondja, hogy „sajnálom” és rendben is vagyunk. A legnehezebb része, hogy messze vagy a családodtól. Tudod általában egész nap alszom és nem megyek körbe nézni.

Semmi városnézés?

Elég ritka számomra ha megyek. Tudom, hogy Alex és Pat körbe szoktak nézni, talán nekem is kéne, de az egész nekem annyi, hogy sokáig fent vagyok és későn kelek. Aztán megcsináljuk a bulit majd ezt az egészet újra, számomra rövidebb a turné így.

A családod hogyan kezeli ezt?

A lányaim suliba járnak, a feleségem pedig dolgozik, tehát nekik is van dolguk, amit csináljanak. Gyakran tartjuk a kapcsolatot, de a lányaim 8 évesek és elvannak foglalva azzal, hogy gyerekek legyenek, tudják, hogy távol vagyok, de nem igazán értik. A legtöbbször az  idő elrepül számukra, így nem igazán veszik észre ezt a kapcsolatot. Értik az egész dolgot, mint a naptári napok stb. csak magát az időt nem úgy érzékelik.

Szerepelt vendégzenész a Torture-on?

Vendég? Nem, azt hiszem csak mi.

A dalszövegek csak úgy jönnek belőled, vagy van inspirációd valahonnan?

Az összes horror filmekből van. Nem igazán egy bizonyos horror film ihleti őket. A zene gyors és brutális, így a szövegeknek is olyannak kell lennie. Számunkra nagyjából annyi, hogy kigondolunk egy ötletet és eköré írjuk a történetet, ami valami trancsírozott, hulla vagy horror féle dolog.

Mit csinálnál ha nem egy zenekarban lennél?

Franc se tudja, ötletem sincs/nevet/. Tényleg nem tudom, de valószínűleg valami építkezéssel kapcsolatos dolog lenne.

Szereted az efféle dolgokat?

Egy zenekarban lenni? NEM! /nevet/. Mielőtt csatlakoztam volna a Cannibal Corpse-hoz egy barátommal dolgoztam, nehéz volt, de tudod könnyebb, ha egy baráttal dolgozol.

Mennyi ideig fogod ezt csinálni, bele fogsz valaha is fáradni a turnézásba?

Nem tudom, nehéz megválaszolni. Azt mondanám, hogy nem de éppen elég szarul vagyok, a vállam nagyon fáj, a nyakam is elég rossz, a hangom jónak tűnik, de azért annyira nem nagyszerű érzés. Eléggé kivagyok most, de hé /egy csomó zaj jött be az utcáról és csak úgy kiüvöltött, hogy „kuss legyen”/ nem tudom meglátjuk, úgy értem amíg fizikálisan bírjuk nem tudom miért ne csinálnánk.

Érezted valaha, hogy végeztem ezzel az egésszel.

Persze, éreztem így régebben, úgy mint francba vele befejeztem, csesszétek meg srácok. Valószínűleg csak azért mondod ezt, mert volt egy vitád valakivel vagy csak felébredsz és szarul érzed magad, túl öreg vagyok már ehhez.

De minden este látjátok az embereket…

Igen persze, felmész a színpadra és rendben leszel, ezért vagyunk itt és ez amit csinálunk.

Van legjobb/legrosszabb koncert élményed?

Mindig van legjobb és legrosszabb. Ezen a turnén játszottunk valahol és a mikrofon kábel rossz volt, így ugyan énekeltem, de semmi sem hallatszódott, de ez nem igazán a legrosszabb. Van egy csomó nagyszerű koncertünk, van amire jobban emlékszel, a rosszakat meg…csak próbálod elfelejteni.

Felvettétek az összes számot vagy van pár befejezetlen nóta még?

Á nem, van pár riff amit a srácok írtak, de amink van azt felvettük.

Mik a jövőbeli terveitek bandaként?

Turnézunk az albummal aztán a végén írunk majd egy másikat és újra turnézunk.

Nincs tervben új koncert vagy dokumentum DVD?

Vannak dolgok, van jó pár dolog folyamatban eddig, de még túl korai ezekről beszélni. Megcsinálni a turnét és eldönteni mikor akarjuk a következőt rögzíteni, de ez elég messze van, mármint most csak túl akarom élni ezt a turnét./nevet/

Mit gondolsz a Death Metal színtérről mostanság?

Egyre erősödik, úgy értem egy csomó zenekar jelenik meg, nagyszerű zenekarokkal játszunk ma este, valószínűleg egyre nagyobb lesz.

Nagyobb?

Úgy értem sokkal több a zenekar és a minőség is sokkal jobb. A zenekarok többet tesznek azért, hogy mások legyenek, mint a többi és a saját hangzásukat megtalálni, amíg ez így marad azt hiszem rendben leszünk.

Nincs min aggódni…

Igen, nem fogok aggódni, még itt vagyunk, azt hiszem, amíg vannak bandák akik így gondolják nem hagyom abba.

Mi a helyzet a mai core zenékkel mint a DeathCore, szereted ezeket?

Mindenfélét szeretek és minden műfajban vannak zenekarok, amiket szeretek és olyanok amiket nem.

Mint a Suicide Silence?

Igen, igazán remek srácok, ismerjük őket turnéztunk együtt Dél-Amerikában. Nagyszerűek, jó banda, jó fellépés. Mindannyian nagyon különböző dolgokat is hallgatunk.

Muszáj megkérdeznem, még mindig World of Warcraft függő vagy?

Természetesen igen. Nem játszok annyit amikor turnézunk. Nem hagyom abba. Imádom a játékot, szerencsére ismerek pár arcot a Blizzardnál. Nagyon jó srácok.

Játszottál a régebbi Warcraft játékokkal vagy sem?

Ennyit nem igazán.

Még egy utolsó kérdés, van bármilyen emléked Magyarországról vagy a magyar rajongókról?

Mindegyik buli, amit itt játszottunk nagyon jó volt, az én emlékeimben a rajongók őrültek, jó értelemben, teljesen beleélik maguk, tudják a dalszövegeket. Nem hiszem, hogy emlékeznék rossz koncertre itt, remélem nem fogjátok elrontani ezt.

Még egyszer köszönöm a rám szánt időt és a válaszokat!

Persze, nem probléma!

—————————————-

ENGLISH VERSION:

First, thanks for your time. Are you enjoying the tour so far?

Yeah.

How many concerts have you had in this tour already?

I think its 30 or 36 or something, too many, you know we usually do 28 its average, i like 30 days, 31 days total, with a few days off so this is a lot more, its hard to take it with soul, but you know I mean we are having fun, the shows are being good.

We usually don’t do longer tours like this and I can tell you right now I’m not gonna be up for doing a longer one like this again, unless it’s something opening the whole time, cause you play less time. We have a bunch of opening slots on this set, if  this is all would be headliners we will be dead, because we play 20 songs you know.

The new album gets great critics, are you satisfied with the results?

Yeah, I mean everybody seems to like it, as far the fan reactions goes it’s great, they all happy with it then we are happy with it, the live reaction is great. Sometimes you put out the album and not everyone has it right away, everybody is poor nowdays. Sometimes you dont see the people know the album or the songs but we have not had that problem here. Everyone seems to like it you know the kids are singing the lyrics.

How long was the studio work?

How long? Well, those guys/pointing to Rob and Patrick/ went to El-Paso, Tornillo Texas for a month I think, then we finished the rest of it. I dont know I cant remember, a month total time maybe.

It’s a short time right?

We usually take about that time, sometimes a little more or little less.

What do you do in your freetime, between concerts?

I stay the fuck away /Laugh/. I stay home. I go to places with my family. My Wife and I have passes  to like BushGardens Tampabay Seaworld. We have two daughters, we take them out there, ther are zoo, just things like that, try to do stuff with my family, cause we are gone so long.
When we get home from this tour, we have 10 days off and then we will get back again.
We could say no to the tour but we decided that we wanna do it and then we have all september off, so we will have more time to spend with the girls. It’s a little harder when you do a long tour in Europe, cause we are so far away, when we are in the US we are not really as far away from home.

Maybe you can travel home!?

Something can happen yeah, they can come to see a show or something.

How do you handle the stress that comes with touring.

Well, there is only stress, because people stress you out and you stuck on the bus with 8-9 people. You get little arguments but nothing ever that serious/He is knocking it down/ just the stress and being cooked up so long time. We know each other better than anybody and just let it go and then everybody gonna say „Im sorry” and then we are all good. The hardest part is just being far from family. You know I usually sleep all day so I never go to see anything.

No sightseeing?

Its rare if I go, for me. I know Alex and Pat go and see some stuff, maybe I should too but my whole thing is stay up late, I sleep late and play the show and do it all again, It makes the tour get quicker for me.

How does your family handle that?

My daughters are in school and my wife works, so they have things to do too. I contact home a lot, but my daughters are eight they are busy to being kids, they know I’m gone but they don’t understand it. The most part of the time just flies for them, so they don’t really realize the link of time. They understand the calendar and stuff but they just don’t really get the time.

Have you got any guest musician on Torture?

Any guest stuff?, I think it’s just all of us.

The lyrics just come from your guts or you have some inspiration?

All the lyrics are horror movies stuff. Not really inspired by any particular horror movies. The music is fast and brutal so the lyrics must to be in the same mold. For us it’s pretty much just think of an idea and kind of write a story around it, which could be some kind of splattered or gore, horror.

What would you do if you weren’t in a band?

Fuck knows, I have no idea/laugh/. I really dont know but i would probably doing some kind of construction or something you know.

Do you like that stuff?

Over being in a band? No! /laugh/. When I did work before I joined Cannibal Corpse I worked for a friend of mine, it was hard , but you know work with a friend its easier.

How long will you do it, will you ever get tired of touring?

I dont know, its hard to answer. I would say no, but right now I really feel like shit, my shoulder really hurts, my neck is pretty sour, my voice feels okay, but thats still not feeling that great, I’m pretty beat up now, but hey /a lot of voice comes from the street and he is just yelling out „SHUT UP”/ I dont know we will see I mean as long as we can pshically do it I dont see why we wouldn’t.

Have you ever felt that im done with it.

Sure I felt like that before, like fuck this I’m done going home Fuck you guys . You probably just say that cause you did an argument with someone or just wake up and you feel really sour, I’m too old for that.

But every night you see the people…

Yeah sure, you get on stage and you’ll go okay, this why we are here and what we do.

Do you have any best or worst concert experience?

There are always best and worst. On this tour we were playing and my cable was broken so I’m singing but nothing is coming out, but thats not really the worst thing. There are lots of great concerts, there are some you remember more than the others, and the bad…  you just try to forget them.

Did you recorded all the songs or you have some finished songs not recorded yet?

Oh no right now there a few riffs some of these guys wrote what they have but everything we got is recorded.

What are the future plans for the band?

We are touring this album, and sometime eventually we write another and touring again.

Nothing new concert or documentary DVD?

There’s something, there’s a bunch of things in work so far, but it’s too early to talk about it.

Do the tour and figure out when we want to record the next one but its kind in the future, I mean right now I’m just worry about getting this tour done.

What do you think about the Death Metal scene these days?

Still going strong, I mean there’s a lot of band popping up, we play with great bands tonight, it’s probably getting bigger.

Bigger? 

I mean theres lot more band and the quality is much better. Bands are trying to do more to keep them seperate from other bands and have sound of their own, so as long as it keeps that way I think we will be fine.

Thers nothing to worry about…

Yeah I wont worry, we are still here so, I think as long there are bands on the same oppinion I’m not gonna stop.

What about the new core music like DeathCore, do you like them?

I like everything, and there some bands in each kind of genre that I like and some that I don’t.

Like Suicide Silence?

Yeah, these guys are cool, we know them we tour them in south amercia. Really great guys, great band, great live. We all listen to so much different stuff.

I have to ask it, Are you still a World Of Warcraft addict?

Of course man, yeah. I don’t play that much on tour. Im not stopping, I love the game, Luckily I know some people at Blizzard. They are really great guys.

Did you play the older Warcraft games or not?

Not really that much.

One last question, Do you have any memory about Hungary or Hungarian fans.

Every show we played here was really good, you know to my memory the fans are crazy, in the good way, they are really into it, they know the lyrics. I dont think I can remember a bad time here, I hope you won’t jinx that.

Thanks again for your time and your answers.

Sure, No Problem!

WEBhttp://www.cannibalcorpse.net/

Kapcsolódó cikkek

Októberben jön a Cannibal Corpse!

KMZ

Cannibal Corpse, Dark Funeral, Ingested, Stormruler – Koncertbeszámoló

Herczeg Frigyes

Cannibal Corpse – júniusban az A38-on játszanak

KMZ

CANNIBAL CORPSE – Red Before Black

Saint-Savin

Holnap mészárszék a Track-ben: jön a Cannibal Corpse!

KMZ

Cannibal Corpse a Track-ben!

KMZ

CANNIBAL CORPSE – A Skeletal Domain

Saint-Savin

Cannibal Corpse szabadjára engedi a „The Murderer’s Pact”-ot!

KMZ

Hot News: Cannibal Corpse – American Death Metal icons to release ‘A Skeletal Domain’!

KMZ

Hot News: Cannibal Corpse announces full European tour for the fall!

KMZ

Hot News: Cannibal Corpse inducted into Buffalo Music Hall of Fame!

KMZ

Hot News: Cannibal Corpse inducted into the Buffalo Music Hall of Fame!

KMZ

Cannibal Corpse, DevilDriver, The Black Dahlia Murder, Hour of Penance – Koncertbeszámoló

SteveShield

Hot News: Cannibal Corpse to release ‘Dead Human Collection – 25 years of Death Metal’ boxset in Europe!

KMZ

Hot News: Update on European Cannibal Corpse tour!

KMZ

Hot News: Cannibal Corpse – Announce Fall U.S. Headlining Tour

KMZ

Hot News: Cannibal Corpse – Announce support bands for European tour in February!

KMZ

Hot News: Cannibal Corpse – Announce European headlining tour for February and March 2013!

KMZ

Cannibal Corpse, Aborted, Kill With Hate – Koncertbeszámoló

SteveShield

Cannibal Corpse koncert Budapesten

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek