A kérdésekre Merlin Sutter válaszolt.
Helló, helló, Muszka Zsuzsanna vagyok a Kronos Mortus-tól. Örülök, hogy beszélhetünk telefonon! Minden OK ott? Jól indult az évetek?
Most eléggé elfoglaltak vagyunk, épp a turnéra próbálunk ezerrel. Végre kész az új album és még meg kell tanulnunk a dalokat élőben eljátszani.
Az Eluveitie-ből váltatok ki és szerintem mindenki így ismerte meg a Cellar Darling nevet. Segített ez a kezdeteknél, hogy egy ismert zenekarból váltatok ki? Szerinted könnyebb volt a kezdet, mint egy új zenekarnak új tagokkal?
Azt gondolom, ez mindenképpen segített nekünk. Sokan hallgatták a lemezünket és jöttek el a koncertjeinkre azok közül, akik még az Eluveitie időszakban ismertek meg minket, ennek persze nagyon örülünk, nagyon jó volt számunkra megtapasztalni ezt. Bár néha nehéz, mert most már más zenét játszunk. Van úgy, hogy azt gondolják rólunk az ex-Eluveitie tagok miatt, hogy folk metál együttes vagyunk. Szóval néha nehéz úgy képviselni a zenénket, ahogyan azt szeretnénk.
Mennyivel másabb a Cellar Darling-ban zenélned mint az Eluveitie-ben?
Teljesen más, mert a Cellar Darling-ban eleve hárman írjuk a zenéket. Amikor stúdióba vonulunk, már megvan néhány dal, de számos nótánk ott helyben születik, szóval itt sokkal inkább csapatmunka jellegű a folyamat, mint az Eluveitie-ben volt. Előre tudjuk, hogy amit írunk, hogy fog majd hangzani, tovább fejlesztgetjük a dal ötletét, majd kidolgozzuk a teljes szerzeményt. Szerintem mindkét együttes jó zenét játszik, mindkettőben jó zenélni, csak a dalírás menete teljesen különböző.
A bemutatkozó lemez mennyire hozta meg számotokra a sikert? Szerinted ilyen zenét vártak az ismerősök tőletek? 🙂
Ezt nehéz megmondani, mert amikor új zenét írunk, az az egy vezérel minket, hogy semmilyen szabályhoz nem alkalmazkodunk. Akartunk is metált írni meg nem is, nem akartunk folk metált írni, de nem probléma számunkra, hogy folk metált játsszunk. Alapvetően, amikor a stúdióban vagyunk, mindent úgy csinálunk, ahogy jónak érezzük. Szóval így nem tudjuk megmondani, milyen fajta zenét várnak ettől az albumtól. Mi is akkor találjuk ki, miközben játsszuk.
Véleményem szerint nagyon eltér az Eluveitie és a Cellar Darling zenéje. Biztos, hogy vannak még emberek, akik nem ismernek titeket, de érdekelné őket a folkos-progos rock zenétek. Kérlek, beszélj a Cellar Darling művészetéről, varázsáról! Ki szerethet titeket? 🙂
Ó, ez jó kérdés! (nevet) Reméljük, hogy minél több, totál különböző ember, mert mi is ilyenek vagyunk. Az inspirációink is teljesen mások. Anna a klasszikus zenén nőtt fel, mindkét szülője operaénekes, ez nagyon nagy hatással volt rá. Ivo black metál rajongó. Persze mindannyian már évek óta metál zenét játszunk. De számos rock együttest is szeretünk, mint pl. a Queen vagy a Black Sabbath. Úgy gondolom, mindezekből egy-egy morzsa megtalálható a zenénkben is. Szerintem ezeknek a különböző inspirációknak a kombinációja teszi a zenénket, így remélem, a rajongóink között is teljesen különböző arcok akadnak, akik hallgatják majd.
A 2017-es debütlemez után itt a folytatás. Március 22-én jelenik meg a „The Spell”. Most már volt egy elkezdett út előttetek és azért megvoltak felétek az elvárások is. Melyik részét csiszoltátok tovább a Cellar Darling-nak? Miben más ez, mint a korábbi lemez?
Nos, ahogy azt bizonyára tudod, az első albumunknak This Is The Sound volt a címe, és azért neveztük el így, mert úgy éreztük, megtaláltuk a hangzásvilágunkat. Aztán, nagy meglepetésünkre, rá kellett jönnünk, hogy zeneileg vannak még számunkra felfedezésre váró területek. Így azt mondom, az új album stilisztikailag nagyon különbözik az elsőtől. Szerintem sokat fejlődtünk azóta, és az új lemez is progresszívabb és komplexebb lett, mint az előző volt. És azt kell, hogy mondjam, számos hatás, mint pl. Anna klasszikus zenei inspirációja, ahogy ezeket a részeket játssza, sokkal erőteljesebben van jelen ezen az albumon.
Bizonyára elégedettek vagytok az új szerzeményekkel. Mikor szoktátok azt mondani, hogy most már teljesen elkészült egy dal? Ki mennyire szőrszálhasogató? Teljes egyetértés szokott lenni köztetek?
Erre kicsit nehéz válaszolni. Szerintem nem vagyunk túlságosan aprólékosak, de művészekként mindig azzal a problémával küzdünk, hogy addig dolgoznánk tovább egy albumon, ameddig csak lehet. A stúdióban a végén mindig sikerül kifutni az időből, mert ha elkezdünk új zenét írni, azon gyakorlatilag örökké tudnánk dolgozni. De általában egyetértünk egymással. A dalírás folyamata most is nagyon simán zajlott. Már mondtam ugye, hogy rengeteg zenénket a stúdióban írjuk meg. Szóval csak játszottunk együtt, a végeredmény pedig az albumon landolt. Nem szeretjük, ahogy manapság sokan csinálják, hogy otthonról, a gép előtt ülve dolgoznak, ott tökéletesítik a dalokat. Ez nagyszerű, de mi nem így csináltuk: azt játszottuk, amit úgy éreztünk, hogy játszanunk kell, majd próbáltuk a dalokat ebben az atmoszférában feltenni az albumra.
A sztoritok a halállal szerelembe eső lányról szól. Hogyan jött az ötlet? Miért ezt választottátok?
Igen. Az ötlet Anna-tól jött, a ’halál és a lány’ motívuma inspirálta őt, amit egyébként már a reneszánsz korban is használtak a festészetben, a klasszikus zenében és a költészetben. Ez a téma nagyon fellelkesítette őt, így megírta a saját sztoriját köré. Amikor már az egész koncepció megvolt a fejében, előállt az ötlettel Ivo-nak és nekem. Minket is érdekelt, amiket elmondott, így született meg ennek a koncepcióalbumnak a története.
Mennyi digitális letöltést és lemezeladást vártok?
Nem is tudom, vannak-e egyáltalán elvárásaink. Azt hiszem, inkább reményeink vannak, mégpedig az, hogy minél több, különböző ember fogja meghallgatni ezt az albumot. Hiszem azt, hogy ha ez megtörténik, lesznek néhányan, akik eljönnek a koncertjeinkre és velünk maradnak majd az elkövetkező években is.
Svájc magas hegycsúcsai mit jelentenek számodra? Mennyire érdekel a természet?
A természet, a hegymászás és ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek valamennyiünk számára. Anna-nak egyébként az egész album ötlete akkor ugrott be, amikor kirándulni volt a hegyekben az apukájával. Vagy előtte, pl. az Avalanche című számunk is egy ilyen túra során jutott eszébe. Amikor megalakult az együttes, felmentünk a hegyekbe, hogy megbeszéljük, hogy is képzeljük el ezt az egészet, illetve hogy pár fotót készítsünk. Mindannyian, személy szerint is annyi időt igyekszünk eltölteni a természetben, amennyit csak tudunk. Szóval igen, ez is a Cellar Darling fontos része.
Szerinted miért lehet fontos az emberek számára a zeneszeretet?
Ezt szerintem nehéz szavakba önteni, mert ezt inkább érezzük mindannyian. Egyszerűen jó, ez az, amit akarunk csinálni, játszani és hallgatni a zenét. Illetve ott van még az energia, amit egy-egy élő fellépés ad. Ez az egyik legjobb dolog számomra a zenélésben, mert olyankor megosztjuk azt az energiát, ami létrejön a közönség és köztünk, de vissza is kapjuk azt. És ebbe a folyamatba mindenki be van vonva, nem csak a zenészek.
A zenélésen kívül, mi vonz leginkább, mit neveznél még meg érdeklődési körödnek?
Személy szerint, szeretek utazni. Ez nagyon szerencsés, mert a zenélés miatt eleve sokat utazom. Amikor turnézunk, próbálok kicsit korábban érkezni vagy tovább maradni. Turnék között is szeretek hosszabb-rövidebb időt eltölteni az adott országban. Ezzel töltöm az időmet, amikor nem vagyok a stúdióban vagy a színpadon. Utazom és próbálok annyi mindent felfedezni a világból és a természetből, amennyit csak lehetséges.
Mit vártok az idei évtől?
Ez az év eddig nagyon jónak tűnik. Néhány héten belül kezdődik a turnénk Angliában, Skóciában és Írországban. Utána néhány koncertet adunk majd a Katatonia-val közösen Európában, ami szuper, mert ezt a bandát mindannyian nagyon szeretjük. Szóval most leginkább a turnénkkal vagyunk elfoglalva. Remélem, Észak- és Dél-Amerikába is eljutunk majd, illetve még több helyet látogathatunk meg Európában is. Nagyon igyekszünk mindenhova eljutni, ahol hallgatnak minket. Ez a célunk ebben az évben és jövőre is.
Oké, rendben, jó volt beszélgetni. Kíváncsian várom a történéseket a zenekarral kapcsolatban! Sok sikert!
Köszönöm! Remélem, hamarosan találkozunk veletek Magyarországon!
Köszönöm én is! Szia!
Vigyázz magadra! Szia!
Közreműködött: Muszka Zsuzsanna
Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2019/03/22/cellar-darling-interview/
Készült: 2019. március 6.