Tavaly ősszel figyeltem fel rátok, hogy mit is műveltek. Ami elsőként megfogott a látottakban a hozzáállásotok, örömzenélésetek volt. Teljesen átjött, hogy mennyire is szeretitek mindezt. Mikor kedveltétek meg ennyire a Children of Bodomot?
Zsombor: Örülök, hogy ennyire átjött az örömzenélésünk! Nekem nagyon régi kedvencem a Bodom. Még általános iskolába jártam, és a tesóm, Vili (Zathureczky Vilmos – ex-ritmusgitáros) mutatta meg a HATEBREEDER és a FOLLOW THE REAPER lemezeket. Akkor a hörgős ének még annyira nem jött be, de a zene teljesen magával ragadott, az első nagy kedvencem a Towards Dead End volt. Nyolcadikos koromban már rongyosra hallgattam az ARE YOU DEAD YET? Albumot. Emlékszem, amikor heti egyszer gimis felvételi előkészítőre mentem, olyankor a discmanből minden egyes alkalommal az az album szólt, haha!
A korábbi Bastards of Bodom tribute zenekar folytatásának mennyire nevezhető a Children of Decadence?
Zsombor: Hmm, jó kérdés… jobban átgondolva igazából egyáltalán nem, mivel a Bastards of Bodomból csak én játszom a Decadence-ben. Ettől függetlenül a bastards-os évek meghatározóak voltak számomra minden szempontból, zeneileg és emberileg is. Az egy szuper zenekar volt, a mai napig csak pozitív emlékeim vannak róla, és kib@szottul örülök, hogy bizonyos értelemben végülis most újraélem azokat az éveket.
Mikor állt össze a csapat és mi motivált leginkább titeket?
Zsombor: 2020 karácsonyán jött az ötlet, amikor Vilivel az ünnepi vacsora és az ajándékozás után némi sörrel és Jack Daniel’s-szel megtámogatva megnéztük a 2006-os Stockholm Knockout DVD-t. Akkor kicsit visszataláltunk a régi gyökerekhez, ismét rájöttünk, hogy a Bodom milyen fantasztikus zenekar volt, valamint a Bastards of Bodom is milyen király volt – és helyben jött az ötlet, hogy „csináljunk má’ egy Bodom-tribute-öt”! A többi meg már történelem 🙂 A legfőbb motiváció talán az volt, hogy együtt tudjunk „rocksztárkodni” és örömzenélni.
Nyilván nagyon tisztelitek a Children of Bodom munkásságát és Alexi Laiho halála is erősen felkavart, mint sok rajongót. Mikor meghallottátok a hírt mi változott meg bennetek?
Zsombor: Mint mindenkit, engem is a közösségi médiában ért el a hír, és teljesen ledöbbentett. Még meg is sirattam Alexit, és napokon keresztül hihetetlen rossz kedvem volt. Azon a héten szerintem csak Bodomot hallgattam, végigmentem az egész diszkográfián. Nem is tudom… szinte még mindig nehéz feldolgozni, hogy most már egy Bodom- és Alexi nélküli világban élünk. Ugyanakkor hálás vagyok a sorsnak, hogy az emberiség több ezer éves történelméből pont abban az évtizedben éltem/élek, amikor a Children of Bodom is aktív volt.
Szoktatok megemlékezést tartani?
Zsombor: Nem, nem igazán. Pedig lehet, hogy érdemes lenne. A Facebook-oldalunkon az egyéves évfordulón ugyan megemlékeztünk róla, de nem tudom, ez mennyire számít.
Volt szerencséd a zenekar valamelyik tagjával valaha beszélni, akár interneten vagy egyéb módon?
Zsombor: Igen!! A 2011-es The Ugly World Tour budapesti állomása után egy pár hardcore rajongóval együtt megvártuk őket a busznál. Fantasztikus élmény volt testközelből találkozni és beszélgetni a hőseiddel, a mai napig az egyik legkedvesebb emlékem. Alexi egyébként láthatóan teljesen más világban járt, látszott, hogy fejben nincs ott, ezért persze nem tudom hibáztatni. Janne, nagy bánatomra kicsit flegma volt, de azért vele is lehetett beszélgetni egy kicsit. Jaska viszont nagyon barátságos volt, és amikor a közönségben valaki mondta neki, hogy amúgy mi vagyunk a magyar Children Of Bodom-tribute, egészen fellelkesült, érdeklődő volt.
Melyik album a favorit nálad? Miért tartod nagy értéknek?
Zsombor: Nehéz kérdés… Vagy a FOLLOW THE REAPER, vagy a HATECREW DEATHROLL. Zeneileg mindkét album zseniális. Változatosak, izgalmasak, és ütnek, mint a buszkerék. Tényleg nem tudok választani. Az újabbak közül viszont egyértelműen a 2019-es HEXED a favorit nálam. Jót tett, hogy ott 3 évet vártak az új albummal, érződött rajta egyfajta frissesség. Örülök, hogy egy ilyen minőségű albummal zárták a pályafutásukat.
A dalok megtanulása és tökéletes eljátszása mennyire nagy kihívás?
Zsombor: Őszintén, ennyi év Bodom-tribute-ozás után már annyira nem nagy kihívás. A számok nagy részét korábban is tudtam, és rendszeresen játszottam is. Kivételek persze vannak, például a Kissing the Shadows egy olyan szám, amit időről-időre az alapoktól kell elkezdenem gyakorolni, szépen, metronómra, 60 BPM-től indulva, haha! Azon nem segít, hogy mennyire tudtad korábban. De mindegyik dalnál sokat számít a sok és konzisztens gyakorlás, hogy tényleg felszabadultan tudd játszani koncerten is. A Bodom szerintem egy olyan zene, amit vagy játssz fesztelenül, vagy ne is játszd, mert magában a zenében benne van a feszüléstől mentes örömzene érzése.
Mennyire próbáljátok a színpadi mozgás, arc mimika, öltözködés stb. szempontjából utánozni a tiszteletbeli urakat?
Zsombor: Ha őszinte akarok lenni… talán a kelleténél még egy kicsit jobban is, haha! Én ugyanazt a midi kontrollert használom, mint Janne, ugyanúgy „bedöntve” játszom a hangszeren, és én is szeretek sokat bohóckodni a színpadon. De szerintem ha az ember egy hiteles Bodom-tribute-ot szeretne csinálni, akkor ennyi „utánzás” azért kell. Viszont arra is odafigyelünk, hogy az utánzás ne legyen erőltetett, csak olyan elemeket veszünk át, amik tulajdonképpen ösztönösen jönnek.
Szerinted mennyire lehetséges és másabb fejlődni egy adott zene másolásával, a saját dalok megvalósításához képest?
Zsombor: Technikailag mindenképpen sokat lehet, bár én azt gondolom, hogy fontos, hogy az ember ne csak az adott zenekar számait játssza, mert úgy sosem lehet „sokszínű” zenésszé válni. De ez bármilyen műfajban így van. Képzeld csak el, hogy valaki egy klasszikus zongorista, de csak Mozartot játszik. És mi van a többiekkel, Beethoven, Chopin, Schubert, stb.? Nyilván nem lehet csak egy szerző műveit játszani. Minél több mindent ismersz, több mindent gyakorolsz, a tribute-ozás is annál jobban fog menni. Ami a saját dalokat illeti, simán előfordulhat, hogy valakiben egyáltalán nincs dalszerzési hajlam, és csak zenélni akar jó társaságban. Ezzel szerintem nincs semmi baj, és a tribute-ozás erre tökéletes.
Mit gondolsz, valamennyire mindenki másol valahonnan a hatások és kedvencek miatt? Mennyire lehet nehéz egyediségre törekedni?
Zsombor: Biztos vagyok benne, hogy mindenki másol, még ha tudattalanul is. De szerintem ez teljesen rendben van, elvégre az élet minden területén, legyen az a zene vagy a tudomány, a korábbi dolgokra lehet csak újakat építeni. Persze, meg lehet próbálni mindenáron az eredetiségre törekedni, de minek? Azért, mert valami eredeti, még egyáltalán nem biztos, hogy jó is. Ilyenkor mindig Tuomas Holopainent idézem az egyik interjújából: „az öncélú eredetiség csak simán idegesítő”.
Milyen célok vannak? Egy tribute zenekarnak lehet valahol egy szint, ahonnan tovább nem tud fejlődni?
Zsombor: Biztosan van egy szint, de egyelőre nem tudom, hogy hol a felső határ. A többségünknek van saját dalokat játszó „fő-zenekara”, Bencének a MERVOM, Szabinak és nekem pedig az ESPERFALL, így az végülis kijelenthető, hogy nem a tribute-ozás számunkra a fő zenei tevékenység. Ugyanakkor imádjuk ezt a zenét, imádjuk a koncerteket, és igazából amit én hosszú távon szeretnék elérni, hogy mi legyünk „Európa Children of Bodom-tribute zenekara”. Erre azért látok egyébként esélyt, mert szerintem egy jó és hiteles produkciót adunk elő, másrészt nem igazán látok konkurenciát a térségben, harmadrészt az egészen biztosan kijelenthető, hogy a Bodom-rajongók tényleg szomjaznak arra, hogy ezeket a dalokat hallhassák még élőben. Üljünk le beszélgetni 2-3 év múlva is, és nézzük meg, hova jutottunk 🙂
A napokban játszottatok Szegeden. Milyen volt ez a fellépés? Sok Children of Bodom rajongó körülvett titeket?
Zsombor: Fantasztikus volt a szegedi buli! Bár mi voltunk a nyitózenekar, teltházzal játszottunk – ez kb. 100 embert jelent – egy nagyon lelkes közönségnek. A szervezés és a fogadtatás is szuper volt, amit ezúton is köszönünk Krisztiánnak és a Városi Rock Klubnak! 🙂
Mi az ami sokat segítene a zenekarnak? Mennyire elképzelhető, hogy ez megvalósul?
Zsombor: Egy szponzor vagy egy menedzser, aki sok koncertet szervez nekünk, haha! Szponzorra nyilván semmi esélyt nem látok, és nem is reális, de egy menedzser tényleg sokat segítene nekünk. Akkor több időt tudnánk szentelni az új dalok tanulásának és begyakorlásának. Ha te, vagy bárki ismersz valakit, aki tudná futtatni a zenekart, keressetek meg, haha!
Köszönöm a válaszokat, mit üzensz a COB rajongóknak és a Children of Decadence kedvelőknek? 🙂
Zsombor: Mi köszönjük a lehetőséget, örülök, hogy össze tudtuk hozni az interjút! A Decadence-kedvelőknek azt üzenem, hogy köszönjük, hogy velünk vagytok, köszönjük a lelkesedéseteket, a Bodom-rajongóknak pedig azt, hogy jöjjenek el egy koncertre, nézzenek meg minket, és bulizzanak velünk egyet! Igazából mi is egyszerű Bodom-rajongók vagyunk, csak mi hangszert fogtunk a kezünkbe 🙂
A zenekar a Kronos Mortus interjúhoz készített egy élő felvételt, ami alább megtekinthető!
Vancsay András – képek
Pindur Sz Emese – videó