Interjúk

Christian Epidemic Interjú

Két éve, nem sokkal a Kék Lyukban tartott fellépésetek után beszélgettünk. Már akkor lehetett sejteni, hogy egy új album lehetősége kezd körvonalazódni. Mesélnél erről kicsit bővebben?

[Széles Zsolt] Valójában elég későn álltunk neki az albumnak – nem szerettem volna túl sokáig rágódni a témákon. Nyers és erőszakos album volt a cél, olyan dalokkal, amik nem megismétlik az elmúlt 20 év dalait, hanem kiegészítik azokat. Kipróbáltuk a Denevér Stúdiót Szolnokon, felvettük egy régebbi dalunkat németül és bizalmat szavaztunk nekik. Igazából talán a stúdiózás előtti héten fejeztük be a dalokat, hiszen mindig is nagy finisezők voltunk. A szövegek viszont nagyon gyorsan összeálltak.

Mikorra várható az album megjelenése, és milyen formátumokban gondolkodtok?

[SzZs] Tripla CD-n fog megjelenni a háromnyelvű anyag. A magyar verzió a decemberi Hammer mellékleteként jön ki, szóval már december 12-én hallgatható lesz a Sírba szánt teremtés, ha nem jön közbe semmi akadály. Magyar, angol és német nyelvű tripla CD lesz, szóval lesz majd mit válogatni.

Ki felelős a dalok és a szövegek írásáért? Ha jól tudom, Te Münchenben dolgozol, a többiek meg Magyarországon – hogyan lehet ezt a távolságot áthidalni, hogyan megy a dalszerzés, és hogyan tudtok így próbálni?

[SzZs] A szövegekért ismét én leszek a felelős. Az alkotás nálunk elég magányos folyamat: általában mindenki felpakolja a Dropboxunkba az ötleteit, aztán amikor már érdemes velük komolyabban foglalkozni, akkor összeülünk, és két gitárral összerakjuk a dalokat. Volt, hogy “összeköltöztünk” Zolival egy hétvégére. Volt olyan is, hogy Gábor és Zoli csapott össze számkezdeményeket; ezeket felvesszük, és általában Zoli véglegesíti a dalokat. Amúgyis ő a fő dalszerző és ő látja át, hogy milyenek is lesznek az albumon a végső arányok. És aztán jöhetnek a szövegek; a távolság nem előny, de meg lehet oldani és általában akkor próbálunk, amikor koncertre készülünk.

Egyáltalán: mennyit szoktatok próbálni?

[SzZs] Keveset. Mindenki éli az életét, dolgozik, igyekszik túlélni valahogy. Amikor koncertezős időszak jön, akkor előtte nyomunk három-négy próbát jó esetben. Persze ha új dalok kerülnek a repertoárba akkor muszáj addig gyakorolni amíg nem klappol minden. De persze mindenki otthon gyakorol, és mostanában Imi is tud elektromos dobon készülni, szóval kihasználjuk a technika adta lehetőségeket. És nem utolsóként, mindig ünnep összejönni és közösen zúzni egyet.

Változott a csapat összetétele?

[SzZs] A Pusztítástan után vissza tért a régi gitárosunk, Borhidi Gábor, de azóta nincs változás. A Sírba szánt teremtésen egyébként ő már énekel is.

Mint tudjuk, a lemezeladások nemhogy nyereséget nem termelnek, de viszik a pénzt rendesen. Gondolom, egy jelentős saját résszel is beszálltatok az új albumba, de ezen túl kaptatok még valahonnan segítséget?

[SzZs] Számunkra az a segítség, ha meghívnak valahova koncertezni. Ilyen szempontból szerencsénk van, mert sokkal több helyre hívnak, mint ahány helyre el tudunk menni. De van, hogy a rajongók is felajánlanak segítséget. Az is nagy segítség ha ellátogatnak a honlapunkra és megnézik a videókat vagy megosztják a bejegyzéseinket. De számunkra a legfontosabb, mindenekfelett annak örülünk a legjobban, ha eljönnek a koncertekre.

Hol történtek a felvételek, és hol a keverés? Ha jól emlékszem, a terv az volt, hogy gyakorlatilag az éneken kivül mindent Ti csináltok házon belül.

[SzZs] Volt ilyen terv, de végülis a kiadó ajánlotta, hogy nézzük meg a Denevér Studiót Szolnokon. Elmentünk egy napra, felvettük az Ezer harangot németül, aztán úgy döntöttünk, hogy magát az albumot is itt vesszük fel. Maga a zenei anyag teljesen fel van véve, az angol és a magyar énekek szintén. Gábor már felénekelte a maga német részeit, és már csak az én német énekem van hátra. A magyar verziót már ki is kevertük és a master is kész, így ez hamarabb meg fog jelenni a decemberi Hammer mellékleteként.

Voltak albumok, ahol nem voltatok elégedettek a hangzással, sőt, volt olyan is, amikor a stúdióban töltött idő nem volt elég. Hogyan változott ez mostanra?

[SzZs] Idő szempontjából nem volt megkötve a kezünk, szóval azzal nincs gond, a hangzás meg pedig egy szubjektív dolog, amivel most én személy szerint elégedett vagyok. Ez az album szerintem nagyon erősen meg fog dörrenni, de senki ne számítson szarrá editált, steril albumra. Bár aki minket ismer, az szerintem nem is várja el, hogy a Fear Factory hangzását erőltetjük magunkra. Nyers, brutális, élő album lesz.

Azzal együtt, hogy az eddigi albumok mind kicsit eltérő koncepciót tükröztek, mindegyiknek megvolt egy jellegzetes Christian Epidemic “kézjegye”. Most is hasonlóra számíthatunk?

[SzZs] Biztos vagyok benne. Aki eddig szeretett minket, az biztosan nem fog kiszeretni belőlünk, de nem is másoltuk saját magunkat. Szerintem jó dalok kerültek fel, és változatos is az anyag, szóval várjuk a visszajelzéseket. Meg hogy valójában hogyan is sikerült, azt majd a rajongók fogják eldönteni, nem mi.

Régebben beszélgettünk arról, hogy mi inspirál Titeket, honnan jönnek a dalszövegek, az időnként egészen beteg jelenetek. Miből táplálkozik az új album zenéje és szövegei? Mekkora szerephez jut Hamvas Béla?

[SzZs] Ezek a számcímek szerintem elég beszédesek: Sorskeresés, Megrekedt könnyek, Háttal Mekkának, Mártírok hazája, Éjteremtő, Sírba szánt teremtés, Szellemből hússá, Mielőtt meghalunk. A körülöttünk lévő világ inspirál minket – mint mindig. Az aktuális vallási hisztéria. A politika, az emberek, és a saját életünk. Hamvas Béla mint sok más gondolkodó leginkább az életemre van hatással, és persze az életemen keresztül az albumra is.

A vallási témáknak, az egyházzal kapcsolatos témáknak mekkora szerepük lesz? Egyáltalán: mennyire fontos Nektek az egyház létezése? Valami zavaró dolog, ami folyamatosan és irritálóan van jelen, vagy egyszerűen átléptek rajta?

[SzZs] Jelenleg a katolikus egyház aktualitását átveszi az iszlám. Számomra a szervezett egyházak között nincs különbség; a Korán épp olyan irodalmi mű mint a Biblia, annyi különbséggel, hogy egy későbbi műről van szó, ami ráadásul a Bibliából is építkezett. Számomra túl idegen és az én világomtól nagyon távol áll, de persze érdekes és sok értéket rejtő kultúra a maga primitívségével. Vannak dolgok, amik rettenetesen taszítanak, ilyen például a nők megítélése és a rasszizmusuk. De lehet, hogy csak sértődött vagyok: egy törökországi kirándulás után elterveztem, hogy elmegyek Mekkába pár fotót csinálni, ám hamar kiderült, hogy nem hogy a városba, de még az országba sem fognak beengedni.

Terveztek lemezbemutató fellépést, esetleg miniturnét vagy turnét?

[SzZs] Januárban kezdünk koncertezni a Dürerben a Death By Metal Vol. 2 Fesztiválon a Kataklysm, a Septicflesh, az Aborted és rengeteg magyar zenekar társaságában. Aztán jön pár klubkoncert és a nyári fesztiválok; igyekszünk sok meghívásnak eleget tenni.

Egy nehéz kérdés, kérlek, javíts ki, ha tévedek. Metálzenéből manapság nem nagyon lehet megélni, így ha jól értem, a Christian Epidemic gyakorlatilag hobbizenekar, ami nem kevés időt és pénzt visz el. Hogyan fogadják ezt a családtagok?

Tudják, hogy nem tudunk a zenekar nélkül élni és tolerálják ezt, amiért nagy köszönettel tarozunk nekik.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki szeretne több Christian Epidemic-albumot és fellépést. A rajongók mivel tudják segíteni a zenekar működését?

[SzZs] Minden albumnak egyszerűen eljön magától az ideje. Ez egy folyamat, amit nem lehet gyorsítani sem pénzzel, sem ösztönzéssel. Elsősorban a rajongók tudják segíteni a zenekart azzal, hogy elmennek az újságoshoz és megveszik a Hammert, és feltekerik a hangerőt 100 százalékra és meghallgatják a Sírba szánt teremtést. És ha van olyan, akinek bejön a zenénk, azok jöjjenek el, és nézzenek meg minket koncerten!

Egy nem túl optimista kérdés a végére. A hazai metál zenei élet egyik több évtizedes eleme, a debreceni Replika januárban fogja utolsó koncertjét tartani. Mit gondolsz erről?

[SzZs] Nagyot változtak szemléletükben. Játszottunk néhány turnéállomáson velük és szimpatikusak voltak, sokat segítettek, hogy rendesen meg tudjunk szólalni élőben is. Szóval személyesen sajnálom, de őszintén megvallva, nem az én zeném. Egyszer minden zenekar életében eljön ez a pillanat, így minket is utol fog érni ez a sors.

WEBhttps://www.facebook.com/ChristianEpidemic

Kapcsolódó cikkek

Undead Fesztivál 2021 – jó szervezés, jó hangulat

KMZ

Christian Epidemic, Agregator, Sentio Ergo Sum – Koncertbeszámoló

Cryonus

Black metal fesztivál a Barba Negrában – Septicflesh, Inquisition, Sear Bliss, Christian Epidemic és Odius

KMZ

Friss szöveges videoklippel jelentkezik a Christian Epidemic, szombaton budapesti koncert!

KMZ

Christian Epidemic: Sírba szánt teremtés – megjelent a háromnyelvű, háromlemezes kiadvány

KMZ

CHRISTIAN EPIDEMIC – Sírba Szánt Teremtés

Cryonus

Koncertajánló: Christian Epidemic, Dying Wish, Vale of Tears

KMZ

Christian Epidemic Interjú

Cryonus

Christian Epidemic, Agregator, Dying Wish, Vale Of Tears, Sollen – Koncertbeszámoló

Cryonus

GORE Fest III – Koncertbeszámoló

Menegroth

Christian Epidemic, Dying Wish, Dim Vision, Nervekiller, Death Warrant – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Christian Epidemic Interjú

Plastic_Puppet

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek