Church of Void Interjú

Print Friendly, PDF & Email

2017. aug 16, 18:23 :

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Magus Corvus válaszolt.

Szia! Hogy vagy?

Helló! Remekül, köszönöm! Pillanatnyilag egy buszon ülök és délre utazom, egy tó melletti tanyaházig. Remélem, hogy végre valami nyugalmat találok.

A Church of Void a második albumát fogja szeptemberben kiadni. Mit várhatnak a rajongók?

Azok számára, akik már hallották a korábbi erőfeszítéseink eredményeit, ismerősnek fogják hallani, biztos vagyok benne. A mi zenénk alapvetően lassú doom, közepes tempójú riffekkel, dallamos szólókkal és a feszes ritmussal, ahogy ez a szívünkből jön.

Vannak jelentős különbségek az utolsó album és az első album, a Dead Rising között?

Mindannyian egyetértünk abban, hogy ez egy egészen egységes album. A legjelentősebb különbség talán az ének használata, ugyanis az első album felvétele során már nem volt időnk a stúdióban, mivel az ének az utolsó rész, amit rögzítünk. Ezúttal máshogy alakítottunk egy csomó mindent, és ez több időt hagyott nekünk a kórus és az ének számára. Emellett mindenki énekel ezen az albumon. Figyelembe véve, hogy mennyi vendégzene van a Dead Rising-en, ezúttal sokkal kevesebbet hívtunk meg: egészen pontosan egyet sem.

Hogyan írtátok a zenét?

Néhány dalt már bemutattunk a Dead Rising után, így rengeteg időnk volt játszani ezeket a dalokat. A legutóbbi anyagot nagyon aktívan próbáltuk a stúdió előtt, így végül világos képet kaptunk, hogy mi is a tennivalónk a dalokkal. A szokásos körülmények is megváltoztak a stúdióban, ez is nagyon kreatívan hatott ránk. A Church of Void-ban mindannyian közösen írjuk a zenét is és a szövegeket is, a zenekar öt dalszerző együttese, amire nagyon büszke vagyok. Én ezúttal inkább a szövegek írására koncentráltam, mint a zenére.

Nagyon megragadott az album borítója – csak az arc egy része. Mit is ábrázol, és ki az alkotó?

Akárcsak a korábbi lemezeinknél, Warlock és én vagyunk a tettesek. Ha ismered korábbi kiadásaidat, akkor hamar rájössz, hogy ez egyenes folytatása a korábbi stílusnak. Ez az új albumfedél egyfajta reflexió a 2012-es Winter is Coming-ra, mivel mindkettőt egy filmből vettük. Nem pontosan ugyanaz a gondolat, de sok közül kedvencünk. Van egy ehhez hasonló visszautalás a Dead Rising videóinkban is, csak ezúttal ez sokkal direktebb.

Készítettetek egy klipet a World Eater számhoz, ami tényleg nagyszerű (és a Dead Rising meg egyszerűen zseniális). De miért is készültek ezek a videók ezekhez a dalokhoz?

A lemezkiadó abban az időben (azaz a Svart idején) szerette volna, hogy promóciós filmeket készítsünk a dalainkhoz, és teljesen logikusnak tűnt egy új videó készítése az új albumhoz.

Vannak tervek további klipekkel kapcsolatban?

Igen, beszéltük is egymás között, hogy készítsünk egy második videót is az albumhoz.

Számomra az új album legjobb dala a Lovecraft, beleszerettem első meghallgatásra! De lenne egy kérdésem a dal második felét illetően, mert úgy hangzik, mint egy nagy improvizáció, ahol az egész zenekar jammelt egyet. Igazam van vagy, teljesen más módon íródott a dal második fele?

Nos, igazad van. Már a kezdetektől fogva teljesen világos volt, hogy akusztikus outro-t fogunk rögzíteni, és ez természetesen a stúdióban kapta meg a végleges formáját. Néhányan úgy vélték, hogy ez egyfajta főhajtás a Black Sabbat tiszteletére, tiszteletadás annak, hogy megszabaduljanak az elektromos cuccoktól.

És mi a helyzet a koncertekkel? Hol láthatnak titeket a rajongók?

Jelenleg az egyetlen esély, hogy élőben meghallgassunk minket, az-az Unta Kauan-fesztivál szeptemberben Finnországban. Angliában, Észtországban és Svédországban játszottunk Finnország mellett, és nagyon élveztük, amikor külföldön játszottunk. Nem látok okot arra, hogy miért nem mehetnének a dolgok hasonlóan a jövőben is.

A zenétekben olyan legendás zenekarok hatásait vélem kihallani, mint például a Pentagram és a Saint Vitus. Melyek azok a zenekarok, amelyek a leginkább inspiráltak titeket?

Nagy megtiszteltetés számunkra, ha ezeket a zenekarokat hallod ki a dalainkból. Ez a két zenekar hatott rám a leginkább a Reverend Bizarre és a Black Sabbath mellett, de természetesen sok más hasonló zenekar és műfaj is hat ránk. Sokszínű a zenei hátterünk is: black metal, rock, hardcore punk és sima metál egyszerre, és azt hiszem, ez hallható is a dalainkon.

Elmondanál nekünk valamit a zenekaron túli személyes életedről?

Örömmel mesélek személyesen, ha eljössz valamelyik fellépésünkre!

Rendben, ez volt az utolsó kérdés. Köszönjük az interjút, és ha szeretnél valamit megosztani rajongóinkkal, akkor itt a lehetőség!

Köszönjük a kérdéseket! Kitüntetettnek érzem magam, ha valakit érdekel az, amit csinálunk. Hallgassatok doom-ot, és támogassátok a zenekarokat: vásároljátok az albumokat, és menjetek el a koncertekre!


Hi! How are you?

Hello! I’m fine. At the moment I’m on a bus travelling South, to a cottage by the lake. Hoping to find some peace of mind.

Church of Void will release their second album this September. What can fans await from it?

To those who’ve heard our previous efforts will hear something familiar in a more coherent form, I’m sure. All of our trademark elements are there- varied forms of doom with mean riffing, melodic solo guitar work and our tight rhythm section battering from the bottom of their hearts.

Are there some significant differences between the last album and your first album Dead Rising?

All of us agree that it’s more solid album as a whole. The most significant difference must be the use of harmony vocals, we really hadn’t have the time in the studio as usually vocals are the last part we record. This time we did things differently and that left us more time for the choir and harmony vocal arrangements. Also, every one of us is singing on this album. Considering the amount of guest musicians on Dead Rising there’s less this time. none, to be precise.

What was the way of creation?

We have been performing some of the songs already after Dead Rising came out so we’ve had plenty of time to play these songs. the more recent material was intensely rehearsed before entering the studio so we had a clear vision what to do with our song. As usual some arrangements changed in the studio, it’s a very creative space. All of us contribute musically and lyrically in Church of Void, it’s a band of five songwriters which I’m extremely proud of. This time I concentrated more on writing lyrics than contributing music.

I was also interested in cover of album – just part of a face. What this one is for and who is author?

Just like on our previous pieces on our discography, Warlock and I are responsible for the artwork. If you’re familiar w/ our previous releases, you’ll realise that this is part of the same continuing style of ours. This new album cover could be seen as a nod to our first EP, Winter is Coming (2012) since both are taken from a movie. Not the same one though, but our favorite ones, among many. There’s a similar reference in our video Dead Rising as in our new album cover, only this time it’s more direct.

You have made a video for song World Eater, and it is really great(and Dead Rising is simply genial). Why videos were made to these songs?

Our record label at that time (Svart) Wished that we’d make promo films for our songs and it seemed logical to make a new video for the new album as well.

Are there plans with any kind of videos?

Yes, there’s been some discussion among the band members to produce a second video for this album.

For me, the best song on the new album is Lovecraft, I loved it for the first listening! But I would like to ask on second half of the song as it sounds me like a great improvisation from studio, having the whole band like jamming. Am I right or it was create in totally another way?

Well, you’re kind of right. It was clear from the beginning that we’d record an acoustic outro for it. Of course it was shaped in the studio to its final form. Some may hear it as a homage to Black Sabbath and their tendency to breah out from the electric stuff.

And what about concerts? Where could fans see you?

At the moment the only chance is to hear us play live is Unta Kauan-Festival in Finland in September. We’ve played in England, Estonia and Sweden alongside Finland and we have enjoyed a lot playing abroad. I see no reason why we couldn’t do something similar in the future.

In your music I can hear some influence from legends such as Pentagram and also Saint Vitus. What are the main bands that inspired you to play music and influence you the most?

If you hear those bands in our music, I’m deeply honored! Those two bands are the main core in my doom influences aside from Reverend Bizarre and Black Sabbath. of course there are plenty of other bands and Genres that influence us. We have musical backgrounds in black metal, rock, hardcore punk and metal in general. I guess that can be heard on our songs as well.

Could you tell us something about your personal life beside the band?

I’ll gladly tell you that in person, when you come to see our show!

OK, that’s the last question. Thank you for the interview, and if you want to share something with our fans please take this opportunity 🙂

Thank you for your questions! I feel priviledged when some is interested in what we do. Doom on and support bands; buy albums, go to gigs!

-Magus/Church of Void

WEG: https://www.facebook.com/churchofvoid/

Ezt a cikket eddig 371 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!