Interjúk

Classica Interjú

Mindenki nagy kedvenve volt a Classica zenekar. Nem rég egy gyönyörű box szettben mindhárom album újra megjelent. Így most, talán akinek nem volt szerencséje most még megismerheti nagyszerű zenéjüket. Szalai Tamás nagy örömömre válaszolt a kérdéseimre.

Biztos nagyon sokan vannak, akik jól ismerik a zenekart, de azért bemutatnád az olvasóknak, hogy milyen nagy bandáról is van szó és mi mindent értetek el?

Egy olyan magyar zenekar, akik tagjai nem akart más zenét csinálni csak amit szeret. Lejjebb adni nem akartuk. Így kevesebb is volt a közönségünk, mintha egyszerűbb vagy durvább s közérthetőbb zenét játszottunk volna. A magunk örömére játszottunk s igyekeztük is megmutatni a nagyérdeműnek. Bár rosszul esett amikor a fél Pecsa kiment az instrumentális alatt a büfébe, miközben azon görcsöltünk a színpadon, hogy minél kevesebb hibával játsszuk el a klasszikus skálák tömkelegét. Túl nehéz volt ez nekik. Nem az ő hibájuk, mi voltunk akik hittünk az igényes zene térhódításában. Ez a 70-es években sem sikerült a ‘V’73-nak és később sem igazán nekünk. Ellenben ha kitettük a lábunkat az országból, egyből lehetőséget kaptunk koncertekre, lemezfelvételekre. Az osztrákoknál díjat is nyertünk, válogatáslemezhez is jutottunk. Egy luxemburgi kiadó pedig anyagi támogatással lemezfelvételre és kiadásra is szerződött velünk. Sorozatos pechek miatt azonban semmi sem úgy sikerült, ahogyan azt szerettük volna. Itthon is szerepeltünk válogatásokon lp-n és kazettán, sőt saját II. albumunk is megjelent kazettán. Viszont önmagunkat menedzselni nem tudtuk s pénzt sem bírtunk beletenni a zenekarba. A „szakma” már inkább odafigyelt ránk de ők sem mertek anyagi befektetést eszközölni a zenekarba. Mivel úgy éreztük, hogy a zenei kvalitásunk nagyobb, mintsem megalkudnánk, az igazi sikertől mentesen jártuk utunkat. Ellenben az a tábor amely rajongott zenénkért, éltetett minket. Rengeteg tapasztalatot szereztünk stúdiókban és koncerteken egyaránt és sikerült megismerni a „magyar virtust”, amolyan mentalítást amely mindig óva intett nagyszabású elképzeléseink miatt, hogy „vegyünk vissza” 🙂 mert nem kell ez ide. De a kérdés második részére visszakanyarodván: a szakmai megbecsülés sokat jelentett számunkra. Tehát ha lenne egy bulink, akkor valószínű, hogy a közönség egyik fele zenészekből állna. A másik fele pedig a zenét értő és halló velünk szimpatizáló publikum lenne.

Hogyan is sikerült megvalósítani ezt a gyönyörű kiszerelésben napvilágot látott 3 lemezes box szettet?

Volt egy kedves ismerősünk, ki sok fáradozásával segítette a zenekart az első felállások idején. Lőrinczy Attila. Ր dobta fel a témát s ez ötlet útján indultunk el eme kiadvány felé. A Hammeresek régi ismerőseink, kik szívesen áldoztak arra, hogy megjelenjenek régi anyagaink. Közös fáradozásaink eredménye – no meg Ruszthy Róbert barátunk jóindulata és fáradozása – , hogy mindhárom korábban felvett stúdióanyag napvilágot láthatott. A remasterelést én végeztem, remélem sokak örömére. Így január elején meg is jelenhetett a Cd-box.

Tudnál mondani mindegyik lemezről egy pár szót?

Az első anyag a 80-as évek zenei hatásaival kezdődött. A zenekar tagjai szerették a Deep Purple-t, Rainbow-t, Malmsteen-t, Metallica-t és a heavy metal egyéb képviselőit. Többünknél Malmsteen volt az új kedvenc s éreztünk magunkban lelki rokonságot, hogy hasonló muzsikát csináljunk. A tehetségek pedig adottak voltak. Megalakulásunkat követően egy év elteltével 1988-ban stúdióba vonultunk hanglemezgyári felkérésre felvenni az első albumot. Ez egyéb okokból nem került kiadásra.
A második lemez tagcserék után jött létre. Fél éves volt a felfrissült zenekar és szintén kiadói kérésre elkészítettük második lemezanyagunkat 1992 őszére. Stílusban változtunk az előző anyaghoz képest az újabb tagoknak köszönhetően. Rájuk is lett formálva a műfaj. Dallamosabb lett s kevésbé kemény, Europe és késői Rainbow közti zenei világ lett meghatározó a Malmsteen-es hatások mellett. Év végén ki is lett adva kazettán, szerény költségvetés mellett.
A harmadik album (Iron World) 1996-os elkészülését egy 1994-es demo külföldre juttatásával sikerült elérnünk. Egy luxemburgi kiadó dotálta a stúdiómunkánkat. Itt megint tagcserékkel módosult a zenekar. Már az előző formációval elkezdtünk dolgozni egy progresszívabb anyagon. Új inspirációként jelent meg a Dream Theater az előzőek mellett. S ezért egy keményebb megintcsak virtuózabb, bonyolultabb stílust valósítottunk meg. Sajnos a felvételek elkészültére a kiadó csődöt mondott. Így az anyag a kezünkben maradt.

Minden albumot megtoldottatok egy-két bónusz számmal. Így már tényleg nagy kincsnek tekinthető a díszdobozos kiadás. Mit lehet tudni ezekről a bónusz felvételekről? Így most már minden felkerült, nem maradt semmilyen kiadatlan szám a tarsolyotokban?

A bónusznóták a zenekar munkásságának ideje alatt készültek. Megjelent válogatáskiadványokon szerepeltek, valamint házi felvételek is találhatók köztük. Nem demo-nak szántuk őket de sokak örömére szolgálhat afféle ereklyeként. Természetes akad még pár demo amit különféle okokból nem juttattunk kiadásra.

Miért is alakult úgy, hogy minden albumot más énekelte fel? Mi volt az oka a sok tagcserének?

Az első lemez elkészülése után kb. egy évvel kilépett Nagy (Szutorisz) Károly énekes és alapító tagunk. Helyére Molics Zsolti került, akivel szintén sok jó bulit csináltunk. Vele sajnos csak egy angolnyelvű hangzóanyagot készítettünk amely osztrák válogatáslemezen jelent meg. A bónuszok között találhatóak a nóták. Mivel Zsolti és Fejes Zoli is elhagyta a zenekart, új tagok után néztünk, kikkel a stílusjegyeken változtattunk. De egy idő múlva ők is más zenekar után néztek. Az Iron World című lemezen is más az énekes. Angyal Károlyt az osztrákoknál ismertük meg. S jó adottságait igyekeztük kamatoztatni az albumon, mivel a tagcserék és a progresszív stílus miatt megintcsak új hangot kellett találnunk. Az ezredforduló táján az utolsó formáció is szétesett mert nem történt semmi figyelemre méltó a bandával.
Igazából rajtam kívül mindenki rövidebb vagy hosszabb időre valamint véglegesen elhagyta már a zenekart. Weitner Feri és Éber Tamás aki jelenleg most is tagnak tekinthető. A tagok távozásai is sok szempontból érthető volt. Az átütő sikerre voltak éhesek természetes módon a zenésztársaim mivel e zenekar nem hozta meg számukra azt. Úgy vélték máshol ezt sikerül beváltani. De időközben már annyira leszűkült a rockzenei piac, hogy a zenészkollégák jó része csak vegetálhat a „rivaldafényben”.

A korai időkhöz visszatérve, mit is értetek el a zenétekkel? Mennyire voltatok népszerűek itthon és külföldön is?

Ezt jórészt elmondtam az első kérdés válaszában. Az elején beindult a szekér és némely komoly zenei vezetők még vitába is szálltak, hogy ki fedezett fel minket. Hamar szereztünk magunknak egy zeneértő kis bázist valamint a nem irígy szakmai elismerésben résztvevő emberkék szimpátiáját és szeretetét. Valamint sok tapasztalatot, tudásunk gazdagítását akár zenei akár üzleti értelemben. Szereztünk még tudást emberismeretből valamint társadalomkritikai rálátást. Tudjuk, hogy a pechsorozatokon kívül miért is nem történt meg a „nagy durranás” 🙂
Hozzáteszem nem is baj, mert önmagunkat tagadtuk volna meg ha a sikeresség érdekében szolgáljuk ki másképp a nagyérdeműt.

Milyenek is voltak az akkori koncertek? Melyik koncertre emlékszel vissza legszívesebben? Mik voltak azok a pillanatok, amik nagyon megmaradtak az emlékeidben a mai napig is?

Hmmm. A régi bulik! Reményteliek és izgalmasak voltak. Igen lehengerlőek voltak a koncertjeink. A közönségünk nem őrjöngött, hanem a nóták után bizonyos feloldódási idő elteltével tudták csak kifejezni tetszésüket. Sokan csak álltak és nem csináltak semmit. Először azt hittük nem vagyunk számukra megfelelőek. De rájöttünk, hogy sikerült elgondolkodtatni az embereket a zenéink és szövegeink hallatán, mivel sokszor alig akartak leengedni a színpadról. Persze ez csak egy bizonyos ún. intellektuálisabb típusnak jött be igazán. Nem azt akartuk, hogy némely koncertlátogató fazon több, mint ittas állapotban kitombolja magát ránk és másnap ne emlékezzen semmire. De örömünkre közönségbázisunk inkább a koncertet végig élvezni tudó hasonló ízléssel és tán lélekkel megáldott emberek alkotta tömegecske lett. Rengeteg pillanat maradt meg emlékemben: felsorolni hosszú is lenne. De inkább pár pozitívat említenék. Többek között ’88-ban egy bajai bulin tetszett egy momentum. A szervezők egy szabadtéri fesztivált rendeztek és a színpad padlója aszfaltozott!!! volt. A dobfelszerelést biztosították minden zenekarnak. Dobosunk Feri igencsak erőből rúgta mindig is a bőrt. A lábgép folyamatos erőből történő taposása folytán az aszfalton lévő lábdob elkezdett előre csúszkálni s már-már elérhetetlenné vált a működtetéshez. Hisz kis tüskék vannak a lábaiban a célra, hogy ez ne történjen meg. DE NEM ASZFALTRA gondoltak a gyártók! Szóval a buli elején Feri még csak-csak visszahúzogatta a lábdobot és a cintányérállványokat, de a végén már igencsak felbosszantotta a dolog és teljes erőből állva ütötte verte a dobot és a cintányérokat amik csak úgy döltek szanszét.:))
’90 táján egy debreceni bulin játszottunk télen egy jégpályán. Egy kiemelkedő gondolkodási tehetséggel megáldott szervező ember úgy gondolta, hogy a zenekarok mínusz tizenakárhány fokban játszanak majd a színpadon és a közönség csak akkor mehet be az oldalt lévő lelátóról a pályára, ha korcsolyacipőt húz. Ha-ha-ha !!! A Dance zenekarral voltunk egy kis turnéban. A Vértes még előttünk próbálta behozni középre a népet de még kevesen voltak a színpad előtt. Aztán jöttünk mi. A Molics Zsolti kissé kiakadt az elgondoláson és a maga természetességével hamar rendbontásra bíztatta a közönséget és betelt a nézőtér egy része a teljes közönséggel. A szervezők először tiltakoztak de aztán belátták, hogy nem tehetnek semmit a közönséggel szemben. Ja…. és lefagytak az újjaink zenélés közben. A Hertel Tibi a basszusgitár húrjával megvágta a kezét amely már szinte lemerevedett a hidegben. Mivel füst is volt a látványtechnikában, annak olajos párája a hidegben ráfagyott a billentyűkre és lecsúsztak az ujjaim folyton róluk. Ez inkább utólag nevetséges, akkor majd meg fagytunk. Hazafelé éjszaka óriási köd. Az országúton 20-szal gurultunk egy ideig és közben az ajtót kinyitva figyeltük, hogy nem térünk e el a sávjelző csíktól. De játszottunk vízbenálló stégen basszusgitáros nélkül, valamint énekes híján a Drakula fesztiválon, játszottunk 2x playback-et, és voltunk osztrák hegyi falucskában egy rock-kocsma 4 négyzetméteres „színpadán”, és volt olyan rövidtávú menedzserünk aki kapualjban bújt el előlünk egy üzleti megbeszélés előtt :)) Viszont számos komoly elégedettséggel eltöltő bulink is volt a Pecsától a Ganz-ig a Rockhaus-tól az esztergomi művházig s egy bécsi digitális stúdióiban is jól éreztük magunkat ’91-ben. S kaptunk sok elismerést azoktól, kik éltettek minket. Köszönjük !

A harmadik lemez miért is lett angol nyelvű? Milyen különbségeket lehetne felsorolni a korábbi anyagokhoz képest ?

Mivel a nem áhított elismerésben részesültünk itthon és igénytelenségre nem fajult a sikervágyunk, angol nyelvű demo-val próbálkoztunk és külföldre juttattunk anyagot ’94-ben. Ez bejött… de csak egy kicsit 🙂 korábban említettem. Pech miatt nem jelent meg. A zenei különbségeket pedig az újabb irányzathoz a feltörőben lévő progresszív vonal adta, amely igényességével újabb feladatot adott nekünk.

Melyik lemezt neveznéd a legsikeresebbnek és legjobbnak? Elképzelhető, hogy valamikor megint sikerülhet egy új anyagot összehoznotok? És ha igen, régi vagy új tagok segítségét használnátok ki jobban?

Az első lett a legsikeresebb, jóllehet a harmadikat még senki nem ismerte meg eddig. A második album pedig egy vegyesebb tábort hozott számunkra. Viszont mindegyik jó a maga műfajában. De kiemelkedést a hazai mezőnyből az első és a harmadik által várhattunk, várhatunk. Persze amikor a harmadik anyag demo-ja elkészült, itthon hasonló anyag még nem volt a palettán. Az első lemez elsöprő és igen dinamikus a maga virtuózításával melyben Fejes Zolinak nem kis szerepe volt. A második inkább egy lelkisebb lemez. Fokozott érzékenységével és finomságával, kultúráltságával. A harmadikat pedig a zenei határok közelségét feszegető agresszív, bonyolultabb és elborultabb, a világ sötétségének hangulatával, a nóták összessége jellemzi. Azt, hogy bármikor szülessen egy új anyag, a körülményeknek kell diktálniuk, mások akarásán múlik, viszont feltételei vannak. Szívesen mutatnánk meg egy újabb anyagot egy időközben újabb rock-arcokkal gazdagodott igényes közegnek. A tagokról az idő dönt, asszem vegyes lenne a felállás.

A mostani helyzetben, mit tudsz mondani a hazai metál bandákról? Mennyire figyeled a mostani bandák nyomulását? Vannak kedvenc bandáid?

Abszolút semmit. Mivel nem figyelem, ki mit és hogyan játszik. Néha elcsípek egy felvételt az internetről vagy a tv-ből. De nem tudnám sokáig hallgatni. Még mindig alulképzettnek gondolom a felhozatalt. A képzettek hamar felhagynak a reményekkel itthon. A kisszámú metal közönség mely tán tudatosan is lett lecsökkentve a média által, nem tud eltartani akár 20-40 metal zenekart. A magyar kedvencek bezáródtak a ’70-es 80 as évekbe. A Korál és az Edda volt amelynek zenéje inspirált a hazaiak közül. És még nagy kedvencem a mindenkori Classica, mely tükörképül szolgát számomra.

Mit csinálsz szabadidődben?

Zenével foglalkozom szabadidőmben (egy új projecten, pszszszt…), valamint külföldi zenéket gyűjtök bakeliten, cd-n, dvd-n és régi Matchbox-okat ill. Star Wars figurákat teszek folyvást a gyűjteményembe.

Mit szeretnél még mondani?

Momentán semmi több nem jut az eszembe. Ha mondanék az igencsak terjedelmes lenne és könyvet is írhatnánk belőle. 🙂

Készítette: NorthWar

Web: http://www.myspace.com/classicaband

Kapcsolódó cikkek

Teljes a line-up: minifesztivál épült a Powerwolf buli köré. Jön a Dynazty, az Eclipse, a Visions Of Atlantis, a Classica, a Hydra és a Power

KMZ

CLASSICA – Antológia 3CD Box

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek