Interjúk

Closure interjú

Closure240728

A zenekar alapítás mikor merült fel bennetek? Hol találtatok egymásra és kik alkotják a jelenlegi tagságot?

2020/21-ben Patrik és Szabi fejében gyúlt meg a láng, a Closure megalapításáról, majd a következő évben az akkor még 3 tagú banda feloszlott. 2022-ben, 1 év kihagyás után megtaláltuk Simont, a dobosunkat, majd jó néhány tagcsere után 2023-ban Renátó kezdetben basszerosként, majd idén május óta új bőgősünk, Bence érkeztével eredeti szerepkörében gitárosként tevékenykedik.

A jelenlegi felállás tehát ebben az évben, közvetlenül a Lowland előtt véglegesedett, Bence basszer, Patrik „ének”, Renátó ritmusgitár, Simon dob és Szabolcs „szóló”gitár.

Az irányzat mennyire volt egyértelmű? Ki miért akart beszállni és közös erővel zenélni?

A zenei irányzat sosem volt egyértelmű, mindenki a saját ízlését viszi be a zene írásába, legyen az death, black vagy akár thrash. A közös zenélés önmagában egy kikapcsolódás mindenki számára, és mindannyiunknak célja, hogy ezt akár életvitel szerűen életünk végéig csinálhassuk.

Elsőként mit tűztettek ki célul és mennyire sikerült megvalósítani? Kinek a szava a döntő és hol beszélitek meg leginkább a fontos dolgokat?

Azt lehet mondani, hogy mindannyian a zene, a zenélés megszállottjai vagyunk. Célunk, ahogy már mondtuk, hogy hivatásszerűen foglalkozhassunk vele. Alapvetően demokrácia uralkodik a zenekaron belül, de természetesen, ha a helyzet megkívánja keményebb diktatórikus döntések is születnek olykor-olykor.

Rendelkeztek egy demóval, amelynek a címe: „In the dark of the Night”! Elsősorban a YouTube oldalon érhető el. Ezen kívül valahol még meghallgatható? Mennyire készültek az éjszaka sötétjében a dalok? Mit kell tudnunk a demóról?

Az In the dark of the Night demót 2023 tavaszán vettük fel a hajdúböszörményi próbatermünkben azzal a céllal, hogy a már akkor elkészült néhány szám közül mások számára is elérhetővé váljon legalább egy. Továbbá ezt a demót küldtük be a tavalyi Lowland Next Metal Generations tehetségkutatóra, és ezáltal jutottunk be és léphettünk fel 2023-ban is a legjobb 12 zenekar között.

Az első demó után immár az első – összesen 5 számot tartalmazó – albumunkon dolgozunk, melynek az Embracing the Abyss című nótája már az összes zenei platformon elérhető. Terveink szerint a teljes album nyár végére készül el.

Szerencsére sikerült már több koncertet is adnotok. Az élmény tovább fokozta bennetek a zenélési vágyat? Sokat akartok koncertezni a jövőben?

Természetesen imádjuk az élő fellépéseket, élvezzük a közönséggel való kapcsolatteremtést, a dalszerzésen kívül a másik fő motiváló erő az élő fellépéseken való szereplés. Próbálunk minél több koncertet leszervezni, szeretnénk minél több helyen megmutatni magunkat.

Adódott egy meglehetősen jó lehetőség számotokra. A Lowland fesztivál Next Metal Generations tehetségkutatóján megmérettethettétek a tudásotokat! Sikerült a jó szereplés, mert a harmadik helyet szereztétek meg. Amikor belevágtatok elképzelhetőnek éreztétek a dobogó megcsípését, vagy teljesen meglepett a dolog az eredmény hallatán?

Mivel 2023-ban – elsősorban – saját magunk miatt nem sikerült helyezést elérni, ezért idén még inkább bizonyítani szerettük volna. Ez évben új – már a stúdióban felvett – számmal, az Embracing the Abyss-szel neveztünk a versenyre. Dobogós helyezésben végig reménykedtünk, de túlságosan nem bíztuk el magunkat, mert elég erős volt a felhozatal. Végül viszont sikerült megcsípni egy harmadik helyezést, aminek elképesztően örültünk.

Milyen volt ezen a színpadon szerepelni? Mennyire volt nagy kihívás számotokra?

Mivel már pár fellépésen túl vagyunk, ezért nem volt túl nagy kihívás emberek előtt zenélni, bár a zsűri jelenléte, és a tudat, hogy minden mozdulat mondhatni pontozva van, kelt egy kis feszültséget az emberben. Mindennek tetejében szerencsétlen Bencének ez volt élete első fellépése, de elmondása szerint nem volt olyan nehéz. A helyzetet inkább könnyítette a profi hangosítás, és a segítség amit backstageben és színpadon kaptunk technika ügyileg.

A zsűri munkáját hogyan értékeled? Megnézted a többi fellépő zenekart, te más végeredményt hirdettél volna? 🙂

A zsűri munkájával és a helyezésünkkel is teljesen elégedettek vagyunk és köszönjük a belénk vetett bizalmukat! A tehetségkutatón szereplő zenekarok szerintünk mind jók voltak, de az eredményen nem változtatnánk.

Kezdő csapatként szerintem teljesen rendben van az eddigi életút. Milyen folytatásban bíztok? Milyen tervek vannak?

A debütaló album megjelenését követően már most a következő album anyagán dolgozunk. Számtalan ötletet próbálunk számokba önteni, illetve szeretnénk, ha idén elkészülne első klipünk is.
Ezen kívül természetesen jó volna minél több koncertet adni a következő években is. Próbálunk minden netes platformon kicsit aktívabbak lenni, illetve készülőben van egy weboldal is.

Köszönöm a válaszokat. A jó kezdéshez, jó folytatást kívánok és élethosszig tartó zenélést! Kérlek üzenjetek a metál rajongóknak!

Mi köszönjük a lehetőséget, a kedves olvasóknak pedig rengeteg sört és sok jó zenét kívánunk!

Closure Logo240728

https://www.facebook.com/Band.Closure

https://www.instagram.com/closure_band_official

https://www.youtube.com/@ClosureBand

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek