Concrete interjú

A Concrete zenekar története majdhogynem 20 évre nyúlik vissza és a stílusa thrash metál. Korábban kiadtatok egy albumot és kisebb anyagokat, majd megszűnt a létezésetek. A 2010-es évek környékén hogyan működött a zenekar? Mennyire sikerült akkoriban a célokat, terveket megvalósítani?

M.D: Akkoriban nagyon másképp működtünk. Nagyon akartuk, hogy menjen a zenekar, hogy önnfentartóvá, produktívvá váljon, ezért sokat koncerteztünk, illetve kisebb, pár napos turnékat nyomtunk környező országokban. Ehhez persze új zene is kellett, és már rég túlléptünk a Mörbid Carnage split és az azt megelőző First Attack EP anyagain, amikor felvettük és kiadtuk a Revelations of Perdition-t 2011-ben. Bár sokaknak tetszett az az anyag, mi szinte azonnal úgy éreztük, hogy egyáltalán nem olyanra sikerült, mint szerettük volna. Azt hiszem ez kicsit ki is nyírt minket, sokkal nagyobb pusztítást végzett a kollektív zenei identitásunkon, mint amit szerettünk volna bevallani magunknak. Nagyon hamar túl is akartuk tenni magunkat ezen, és nekiálltunk megírni egy következő anyagot, de egyszerűen elakadtunk. Volt pár szám, meg egy félig átgondolt koncepció, még a borítót is berendeltük Jacsó Balázstól, de egy ponton az egész egyszerűen csak összeomlott. Próbák elmaradtak, feszültségek kirobbantak, és szembe kellett néznünk azzal, hogy ez nem megy, nyűg az egész.

S.R.: A Revelations után valahogy nagyon lassan akartak összeállni az új számok, és azt éreztük egy helyben topogunk, és már rég meg kellett volna születnie a következő albumnak/EP-nek. Nagyon nyögvenyelősen mentek a dolgok. Anno mindegyikünknek volt valami egyéb zenei projektje, szerintem ezért is jutottunk el odáig, hogyha ez nem megy akkor engedjük el.

Idehaza véleményem szerint a top 3 thrash metál csapata vagytok. Az évek alatt kaptatok egyáltalán negatív kritikát?

S.R.: Köszönjük, talán ekkora dicséretet eddig nem kapott a zenekar. Emlékeink szerint sajtó szintjén nem kaptunk kimondottan negatív kritikát. Sem az albumra, sem a koncertjeinkre.

Mint említettem sajnos egy elég hosszú időszakra leállt a zenekar, viszont most újra itt vagytok és elindultatok, folytatjátok a zenélést. Ki volt a legnagyobb kezdeményezője ennek? Mi adott löketet? Mitől kezdett el újra lélegezni a Concrete?

M.D.: Tavaly tavasszal Horváth “Necrofaust” Jani basszerosunk egy teljesen random beszélgetésben volt a Drinkin’ Beer in Bandana Bélával, amikor feljött az ötlet, hogy az egyik buliján nyomjunk egy egyszeri reunion koncertet. Jani körbeírt a zenekar tagjainak, és egy pillanat alatt rábólintott mindenkit. Itt már szinte azonnal érződött is, hogy valósággal odavoltunk a lehetőségért, hogy újra zenéljünk, mivel többen már családapák lettünk, és nem volt időnk és lehetőségünk a Concrete-on kívül sem zenekarozni, mások pedig más zenekarokkal és projektekkel voltak elfoglalva, de egyik sem thrash. Nagyon hamar eldőlt a próbákon, hogy itt közel sem egyetlen buliról lesz szó, de semmiképp sem akartunk egyből túlzásokba esni. Az volt az általános konszenzus, hogy meglátjuk, merre visz minket ez az egész, nem szabunk határokat, de csakis olyat és akkor csinálunk, ami mindenkinek kényelmes.

S.R.: Az újjáalakulásunk egy az egyben Janinak köszönhető, én meg is lepődtem, hogy ez az ötlet honnan jött, de miután megtudtam, hogy mindenki benne lenne egy reunion koncertben, én sem tudtam nemet mondani. A koncert után pedig mindenki nagyon elkezdett lelkesedni, és úgy döntöttünk szeretnénk valamilyen formában ezt tovább folytatni.

Szerencsére össze is dobtatok egy albumot „High Evolution” címmel! Azt kell mondjam remek! Hibátlan mindegyik szám és végig meg van a lendület és zúzás! Mikor íródtak a dalok és kik alkotják a jelenlegi felállást?

M.D.: Ez nagyon rendes tőled, köszönjük! Az egész albumot gyakorlatilag 2022 november és 2023 február között írtuk meg, kivéve a Quellcrist-ot, ami még megmaradt anyag a feloszlás előtti időkből, amit végül nem is volt motivációnk akkoriban rendesen összegyúrni.
Jelenleg négyen vagyunk a zenekarban, ugyanazok akik a 2011-es feloszláskor, kivéve a Janit. Ő nagyon lelkes volt a reunion kapcsán (hisz eredetileg az ő ötlete volt), de végül úgy látta, hogy nem tud beletenni annyi időt és munkát, amennyit hirtelen megkövetelt egy egész album felvétele, koncerteztetése. Arról meg már nem is beszélve, hogy folyamatosan születnek az új számok – ez pedig már nem az, amiről eredetileg szó volt. Megbeszéltük, hogy nélküle visszük tovább a zenekart, aminek mindig is központi eleme fog maradni, még ha nem is basszusgitáron.

S.R.: Jani továbbra is nagyon jó barátunk marad, de úgy éreztük, hogy négyen nagyobb lendülettel tudjuk tovább vinni a zenekart. A felvételen ennek megfelelően Dani és én vállaltuk fel a basszus témák feljátszását.

Gyorsan jöttek az ötletek és hamar összeállt a „High Evolution”? Hogyan születik meg egy Concrete dal?

M.D.: A számok már a tavaly novemberi “reunion” koncert környékén elkezdtek születni, szokatlanul organikusan. Azon kaptuk magunkat, hogy egész számok pottyannak ki a fejünkből, zenéstől-szövegestől, pedig eleinte ugye szóba se került, hogy új anyagot kéne írni. Először úgy gondoltuk, hogy jó, akkor van pár új számunk, vegyük fel őket egy EP-ként, akár kiadhatnánk split-be egy másik zenekarral. De egyszerűen ömlöttek ki a dalok, az Oh No Oh Fuck is így kapta eredetileg a címét, mivel már meghúztuk a határt, hogy elég volt a számokból egy anyagra, de az mégis csak jött erőszakosan. Benkő Ricsi és jómagam írtuk a 8 számot gyakorlatilag 50-50 felesbe, tehát négyet ő teljes egészében, négyet pedig én. Mint kiderült, rém hatékonyan tudunk működni úgy, ha valaki egész számokat tesz le a többiek elé, és nem mint régen, amikor inkább 1-1 témát dobáltunk egymás között, hogy hátha van valakinek valami ötlete rá.
Így állnak össze a számok olyan 90%-ban, amit aztán elkezdünk összegyakorolni. Viszont az a maradék 10% nagyon fontos: ezek azok az apró kis hülyeségek, frazírok, vokálok vagy csordavokál elemek, amiket útközben, vagy akár csak a stúdióban találunk ki. Rá kellett jönnünk, hogy néha a legfurcsább ötletek a legjobbak, és semmire sem szabad “nem”-et mondani, csak azért, mert elsőre hülyeségnek hangzik. Sajnos a többiek egyelőre határt húztak a csorda-tapsolásnál, de majd megpuhítom őket.
Óriásit dobott a minőségen az is, hogy Stoffi már nem itthon él. Mármint tényleg: az, hogy ő ritkábban tudott hazautazni próbára, arra sarkalta, hogy keressen egy helyi hangstúdiót Berlinben, és feldemózzon ének témákat azokra a számokra, amiket mi otthon felvettünk Ricsivel. Ezzel a módszerrel Stoffi titanikusat fejlődött, és ez szerintem nagyon szembetűnő az új lemezen.
Nagyon fontosnak tartottuk, hogy csak olyan kerüljön az egyes dalokba, aminek értelme van, hogy ne legyen semmi töltelék, és így hamar rájöttünk, hogy bár sokkal rövidebbek a számok, mint amiket régen írtunk, de ezáltal sokkal tömörebbek, tartalmasabbak. Úgy voltunk vele, hogy inkább adjunk ki egy 20 perces LP-t, ami tömény és minden szava jelentőségteljes, mint egy hosszú anyagot, ami tele van középszerű, megúszós riffekkel. Egyébként is, kinek van ideje manapság 40-50 perces albumokat hallgatni?

S.R.: A számok otthoni demo felvételekből indulnak, Dani, vagy Ricsi riff ötleteiből. Néha van szöveg ötletük is hozzá, mint a City vagy Last standnél. Más esetben egy koncepció van, ami lehet egy random próbán elejtett mondat vagy gondolat, amit később komplett szöveggé kovácsolok. A dobokat pedig Bendével a próbákon rakjuk össze, amik aztán elég jó fordulatokat tudnak hozni a számokba, mert irtózatosan jó ötletei vannak. A csorda-tapsoláshoz csak annyit, hogy nehéz koncerten kivitelezni, amikor mindenkinek van valami a kezében. 😀

Milyen változást mondanál a régi dolgokhoz képest? Szerinted jobbak vagytok most, mint akkor 🙂 ?

M.D.: Egyszerűen minden megváltozott. Sokat beszélünk arról, hogy vajon mitől megy most annyival jobban, mint régen, és újra és újra arra jutunk, hogy talán azért, mert megszabadultunk minden nyomástól és prekoncepciótól, nem próbáljuk magunkat ráerőszakolni a zeneírásra vagy koncertezésre, és nem akarunk görcsösen bármiféle “sikert” kicsikarni abból, hogy zenekarozunk. Elengedtünk mindent, és ezzel csettintésre beindultak a kreatív energiák. Szuper jól érezzük magunkat a próbákon, magabiztosan tesszük egymás elé az új számokat, és úgy tűnik, ez sokkal boldogabbá tesz minket, mint amikor régen mindent aszerint próbáltunk csinálni, ahogy annak “lennie kell” – hogy zenét KELL írni, turnéra KELL menni, sikert KELL elérni. Sean, a Loathe dobosa fogalmazta meg szuperül egy nemrég megjelent interjúban: “Csak saját magadnak írj zenét, és sose gondolkozz azon, hogy emberek mit fognak hozzá szólni… ha azzal a céllal írsz, hogy az elérjen valamit, akkor hiteltelen lesz, és nem fog működni.”

S.R.: Hát, hogy jobbak lennénk, azt mindenki döntse el magának, de az biztos, hogy tényleg teljesen máshogy állunk az egészhez. Nagyon sokat fektetünk a demo felvételekbe, amiből az egész zenekar tudja, hogy a végén mire számíthat. Ennek hiányában lett a Revelations nekünk zsákba macska, és talán ezért nem voltunk vele teljes egészében megelégedve, de nagyon bennünk volt a fel KELL venni ezt az albumot mentalitás.

Szeretnétek kiadónál is megjelentetni a lemezt? Mennyire kielégítő számotokra a streaming platformokon való megjelenés?

M.D.: Mindenképp szeretnénk megjelentetni az albumot bakeliten. Egy közeli barátunk kiadója már a felvételek előtt szóba került, szóval remélhetőleg ősszel, vagy legkésőbb télre meglesz a nyomás, attól függően persze, hogy hogyan tudja leszállítani a gyártó.
A streaming platformok nekünk teljesen új koncepciót jelentettek, egyrészt mert mind öreg bácsik vagyunk és a felüket nem is ismertük igazán, másrészt mert még a Revelations of Perdition is CD-n jelent meg, hisz 2011-ben még teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egy album “csak” digitálisan jelenik meg, értelmetlennek tűnt volna. Mára viszont ez teljesen elkerülhetetlen, mindannyian hallgatunk különböző streaming szolgáltatókon zenét, és valljuk be, ha azt akarjuk, hogy bárki is hallja a zenénket, fent kell lenni ezeken. Persze várhattunk volna a megjelenéssel addig, amíg van fizikai formátum is, de igazából úgy voltunk vele, hogy menjen ki minél hamarabb. Büszkék vagyunk erre az anyagra, meg akartuk mutatni a világnak amint lehet, erre pedig tökéletes a streaming.

S.R.: Nem bírtuk már kivárni, hogy fizikai formában is kész legyen az album annyira pörgősen haladt minden, hogy azt a másfél hónapot is nehéz volt kibírni, ami a végleges keveréstől az augusztus végi megjelenésig eltelt. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel, és már kíváncsiak voltunk, hogy mások hogy fogadják az albumot.

November 13-án lesz egy nagyszerű koncertetek a High Command, Inhuman Nature stb. zenekarokkal. Mi lesz ezen az estén? Ez a nap lehet az idei év egyik legjobb thrash metál bulija?

S.R.: Hogy mi várható? A High Evolution elejétől a végéig, illetve az új basszusgitárosunk bemutatkozása. 😉

Ezután mi jöhet? Mennyi koncertet szeretnétek? Mennyi lehetőség kínálkozik?

M.D.: Szerencsére most mind egy hullámhosszon vagyunk a zenekar jövőjét illetően, és a konszenzus az, hogy kizárólag olyat és akkor csinálunk, amihez kedvünk van, és jól esik. Az album megjelenése után elkezdtek szaporodni a megkeresések, főleg jövő évi koncerteket illetően, több nagyon szuper lehetőség is elénk lett rakva, most pedig azon folyik a témázás, hogy mit tudnánk bevállalni – remélhetőleg minél többet!

Mit ígérsz, hány album fog még létrejönni? Mikor lehet egy esetleges folytatás?

M.D.: Úgy érzem, hogy ha tudjuk magunkat tartani ahhoz, hogy kizárólag azt és úgy csináljuk a zenekarral, amihez kedvünk van, és ne próbáljuk meg semmilyen olyan irányba tolni, amit erőltetni kéne, akkor rengeteg anyagot ki fogunk még adni. Már most készen van majdnem egy albumnyi újabb szám, amit csak be kell gyakorolnunk, és lehet is vele menni stúdiózni. Őrület!

S.R.: Már most rengeteg új szerzemény van, ami potenciálisan felkerülhet a következő anyagra, pedig még én is szeretnék hozzátenni. Dani és Ricsi nagyon pörögnek, és nagyon jó ötleteik vannak.

Jelenleg mit lehet tőletek vásárolni? Melyik és milyen kiadványokat, merch cuccokat?

M.D.: Az ég világon semmit, max a Bandcamp-en lehet digitálisan megvenni az albumot. Ezen szeretnénk persze mihamarabb változtatni, remélhetőleg legkésőbb a novemberi koncerten már több, különböző színű/mintájú pólónk lesz vásárolható, és ha minden jól megy akkor még idén lesz a bakelit is. Hiába, tényleg olyan hirtelen jött ez az egész lemez, hogy egyszerűen időnk nem volt mindent megcsinálni, mondhatni felkészületlenül ért!

S.R.: Igyekszünk a novemberi koncertre pólókkal megjelenni, de ahogy mondtuk nagyon be voltunk sózva.

Miért szerettétek meg ennyire a Thrash metált? Szerinted mennyire lehet manapság ebben a műfajban újat mutatni?

S.R.: Nekem van egy korai emlékem, még amikor kb. 7-8 éves lehettem és először hallgattuk bátyámmal a Kreator Coma of souls-t. Élénken él bennem ahogy elindul a When the sun burns red, szerintem akkor csípődött be valami, ami mai napig vonz a műfajhoz.
Nem tudom, hogy lehet-e újat mutatni még ebben a műfajban, de nem is vagyok benne biztos hogy kell. Szerintem nem feltétlenül attól lehet jó egy album, hogy valami nagyon korszak alkotót tesz le egy zenekar, hanem kell hogy legyen valami benne amire felkapod a fejed, és elkezdesz bólogatni.

M.D.: Amikor 11 voltam, átmentem egy haveromhoz bandázni, aki előcsapta az …And Justice For All-t kazit amit azt hiszem a bátyjától örökölt. Pont akkoriban kezdtem el gitározni tanulni, és az első gondolatom az volt, hogy “ez az, basszus, EZT kell játszani!”. Ha ez az ember olvassa ezt az interjút, innen is üzenem neki, hogy utálom, és egy seggfej <3

Köszönöm a válaszokat, örülök a létezéseteknek! 🙂

M.D.: Köszönjük a lehetőséget, és igyekszünk ezúttal nem csak úgy eltűnni a homályba!