Condemned? Interjú

(scroll down for English Version)

Srácok, úgy vélem, hogy nálunk Magyarországon nagyon keveset tudnak a rajongók rólatok, úgyhogy kezdjük a legelején. ’83-ban alakultatok San Francisco-ban, tehát a legendás Bay Area színtérhez tartoztatok. Hogyan jött létre a csapat? Hogyan nézett ki a felállás?

Helló, Magyarország, nagyon várjuk már, hogy nálatok játszunk! Az első bandához 1983-ban csatlakoztam, ami a Condemned to Death/C2D volt, és egy régi sörfőzdében próbáltunk. Az albumunkat az R-Radicalnál adtuk ki, 7” és 12”-eken és megjelent néhány válogatás lemezen is. G.T.A.-val (Grand Theft Audio) közösen kiadtunk egy teljes válogatást az első demoból, néhány élő felvételből és az összes lemezről, melynek a címe „You Can’t Kill a Vat Rat”. A felállás, Tim Nelson/gitár, Mike Chubka/Dobok, én, Keith Chatham/basszus és az első énekesünk, Eddie Morgan, akit Scott Wilkins/Ének váltott fel. ’83-84-ig voltunk együtt. Ekkoriban törtek utat a metal hatású hardcore-nak az olyan bandák, mint a Dead Kennedy’s és Code of Honor/Sick Pleasure. Fiatal metálosként szerettem a Motörheadet, Sabbathot és a Rusht. Olyan helyen laktam, ahol sorra alakultak a punk bandák, majd 17 évesen csatlakoztam a C2D-hez. A színtér nem keveredett, amíg az olyan bandák, mint a Metallica és Exodus el nem kezdtek G.B.H. és Discharge pólókat hordani. Rick és én elkezdtük a metált vegyíteni a zenénkkel, majd mi is beálltunk a sorba.

Mit kell tudnunk a zenei gyökereitekről, hatásaitokról? Mindnyájatoknak a Condemned volt az első zenekara?

A gyökereink nagyon változatosak, Acid Rock, mint Santana, Jimi Hendrix és Pink Floyd, afro-kubai ütemek és a korai punk „Blues” zenék. Akkor kezdtük, mikor a Thrash Metal épp cseperedőben volt. 1984-ben a C2D feloszlott és 1985-ben Ausztráliába költöztem, ahol csatlakoztam a Death Sentence-hez, majd később a Vicious Circlehöz. Két Vicious Circle tag segítségével felvettem az első Condemned? – Humanoid or Biomechanoid? lemezt, ami a Nuclear Blast első teljes album lett, 1987-ben. Ekkor indult útjára igazából a Condemned. Visszaköltöztem Kaliforniába és találkoztam a dobosunkkal, Slade Andersonnal, azután, hogy a „Mercenary”-vel egyesítettük erőinket három „Attitude Adjustment” taggal, Rick Strahl/basszus, Chris Scaparro/gitár és Andy Andersen/ének és megalakult a „Condemned Attitude”.

A korai években hány kiadványt rögzítettetek? Mit kell tudnunk a korai Condemned anyagokról (demókról)? Hány demót rögzítettetek akkoriban?

Az első „Condemned Attitude” demo címe az „A question not a statement”. Elhatároztuk, hogy a nevünket ATTITUDE-ra változtatjuk és kiadjuk újra ugyanazt a demot ATTITUDE „What’s Yours?” címmel.
Aztán felvettük az első albumunkat a We Bite Recordsnál, melynek címe: ATTITUDE „Kein schlaf bis Deutschland”. Elhagytam a bandát, és létrehoztam a sajátomat, a „SOMETHING SCALEY”-t és felvettem két demot, egy 7”-st és 2 CD-t, addig kiadatlan számokkal. 1992-ben Ausztráliában turnéztunk és rögzítettünk.

Első lemezeteket (Humanoid Or Biomechanoid) a Nuclear Blast adta ki 1987-ben, mely a kiadó második kiadványa volt, emlékeztek még arra, hogyan kerültetek hozzájuk? Más kiadó is érdeklődött irántatok amúgy akkoriban?

Az első Nuclear Blast válogatáson is szerepeltünk, a „Senseless Death”-en, egy Condemned és 2 élő „Attitude” számmal. Megtaláltam Markus-t (NB alapító) az interneten és elkezdtünk a Humanoid or Biomechanoid újrakiadásáról beszélni. Én már számoltam Sladedel és Rickkel, hogy újra a Condemned zászlaja alatt zenélünk majd és kiadunk egy történelmi és egy új felvételeket tartalmazó lemezt. Ami a többi kiadót illeti, a Blastnál kezdtük, családtagok lettünk, minek menjünk máshova?

Mikor és miért oszlottatok fel? Mit csináltatok a feloszlás után? Ha jól tudom több inkarnációja is létezett a csapatnak, igaz?

A második lemez történelmi sorrendben a következő bandákat tartalmazza:
1) Condemned 2 Death/C2D 83-84 (Kalifornia)
2) Death Sentence/Vicious Circle (Ausztrália)85
3) Condemned? 85-86 (Ausztrália)
4) Condemned/Attitude 86-87 (Kalifornia)
5) Something Scaley 87-97

Ami a csapat jelenét illeti, kik vannak itt az alap, ős felállásból? Mikor indultatok be újra? Elmondható, hogy újjáalakult a csapat?

A jelenlegi felállás: Rotten Scotty Gardner/Ének, B.Scott Clayton/gitár, Rick Strahl/gitár, Slade Anderson/Dobok, és én, Keith Chatham/basszus/ének.
Slade, Rick és Keith eredeti tagok, de Rotten Scotty és B.Scott 2009-es csatlakozása óta erőteljes a felállás és már megvan az új album teljes anyaga. Már nagyon várjuk, hogy kiadjuk az új albumot, tele sok új számmal. Sokat tapasztaltunk és mindent túléltünk.
Condemned? — „We Endeavor to be severe”!!!

Slade Anderson dobos olyan san francisco-i legendás csapatokban fordult meg, mint a Mercenary, az Extermination vagy a Morticious, ő hogyan került a képbe? Tagja még a My Victimnek?

Sladedel Sven Soderlund/Mercenary gitáros/énekes által (gyerekkori barátom) találkoztunk és elkezdtük a Condemned-et Kaliforniában, még egy RAW POWER tagot is meghallgattunk mielőtt összejöttünk az “ATTITUDE ADJUSTMENT” tagokkal, hogy létrehozzuk a “Condemned Attitude”-ot. A ’90-es években, mikor a Something Scaleyben voltam, Slade olyan bandákban játszott, mint a Morticious és My Victim, meg más bandákban is. Az apja profi dobos, sok bandánál vendégszerepelt nagyon sok stílusban. A Condemned dob és basszus alapukon épül, a számokat is így írjuk és imádok Sladedel játszani.

Idén egy dupla albummal jelentkeztetek, melyből az első disc 14 vadonatúj dalt vonultat fel, míg a másodikon régi felvételek hallhatóak, mikor álltatok neki a dalszerzésnek? Hogyan haladt a munka?

Az albumon, régi és új számok is vannak. Három szám, az első banda, Condemned to Death, számok feldolgozása, van néhány szám az Attitude időszakból, és új számok is, melyeket Rick és én írtunk. Az album nyárra várható!

A felvételek a legendás Praire Sun stúdióban zajlottak, ahol többek között az Exodus valamint a Possessed is rögzítette legendás első albumait, hogyan zajlottak a felvételek?

Mesés élmény volt, a birtokon levő házban voltunk, egy csirkefarmon. Rick és én évekkel ezelőtt már vettünk ott fel „ATTITUDE” albumot, nagyszerű emlékeket idéz fel. A nagyszoba kiváló élő dob hangzást biztosított. Analóg úton vettük fel 2” kazettára majd Pro Tools-szal végeztük a keverést.

Pár szóval beszélnétek a lemezről?

Nagyon élvezzük az újbóli együttlétet és várom már a turnét.
Izgatottak vagyunk az új anyagot illetően és érdekes lesz megint újra együtt zenét írni.

Ami a második lemezt illeti, a régi dalok eredeti verziója hallható a korongon vagy újra felvettétek őket?

Az első „Condemned?” albumot 3 próba után vettük fel egy olyan helyen, ami csak rádiós reklámokat rögzített. Nem sok pénzünk volt és csak 19 voltam. Sok dolog megváltozott, de még mindig elég egyszerűen élek. Szeretnénk sok albumot kiadni és a kérdések még mindig táplálják a tüzet.

Mik a különbségek illetve hasonlóságok a régi és a mostani Condemned között? Mennyit változtatok, fejlődtetek az eltel évek során?

Sok bandát túléltünk, az élet jó tanítója volt. Sokkal erőteljesebbek és agresszívabbak, sok mindent szeretnénk átadni az egyedi stílusunkkal. Mind egyediek vagyunk és szeretnénk, ha a zenénk szabad gondolatokat árasztana.

Az új albumot a Nuclear Blast adta ki és Markus Staiger azt nyilatkozta, hogy nosztalgikus kapcsolat fűzi a zenekarhoz. Mindvégig kapcsolatban maradtatok egymással? Számotokra is egyértelmű volt, hogy a Nuclear Blast adja ki a lemezt?

Markus és én az utóbbi években nem nagyon tartottuk a kapcsolatot, de amint az interneten beszéltünk, egyértelművé vált, hogy újra együtt kell, zenéljünk. Először a régi album kiadásáról beszéltünk. Örülünk, hogy a Nuclear család tagjai lettünk és szeretnénk sok új lemezt kiadni.

Mik a terveitek a jövőre nézve? Turné, koncertek, fesztiválok?

Jelenleg egy nyugati parti turnét tervezünk, majd ősszel szeretnénk Európába menni, de még dolgozunk a részleteken. Nyáron tervezzük felvenni a következő albumot Billyvel, és szeretnénk egy videoklipet is. Szeretnénk életre kelteni az album művészetét, melyben GREG KULZ lesz segítségünkre, aki tetováló művész.

Köszönöm szépen az interjút. Zárszóként mit szeretnétek még elmondani?

“WE ENDEAVOR TO BE SEVERE”!!!!!!! Reméljük, találkozunk még……..

————————–

ENGLISH VERSION:

Guys, as far as I know the Hungarian fans know very little about you, so please start at the beginning. You formed in ’83 in San Fransisco so you belong to the legendary Bay Area scene. How did you establish? What was the lineup back then?

First hello to Hungary and we are very excited to come play in your country! So to explain the first band I joined back in 1983 was Condemned to Death/C2D which rehearsed in a building which was an old Brewery with holes knocked out the back of the beer vat. There were 4 floors of bands then like M.D.C. The Dicks and D.R.I. to name a few. We got on M.D.C.’s label R-Radical and put out a 7″and 12″ albums and appeared on a few compilations. G.T.A. (Grand Theft Audio) and I released a complete compilation of the first demo, some live stuff and both albums it’s called “You can’t kill a Vat Rat”.. The line-up was Tim Nelson/Guitar Mike Chubka/Drums me Keith Chatham/Bass and our 1st singer was Eddie Morgan then later Scott Wilkins/Vocals who joined Verbal Abuse/Hollywood Hate. We were together 83-84. This was a time when the early punk like the Dead Kennedy’s and Code of Honor/Sick Pleasure paved the way to more Hard-core eventually influenced by Metal. I was a young metal head into Motorhead ,Sabbath and Rush that found myself living in the area where punk bands formed everywhere and joined C2D at 17years old. The scenes did not mix back then it was divided until bands like Metallica and Exodus started wearing G.B.H. and Discharge shirts. Rick and I independently started mixing metal into our song writing then joined forces later.

Tell us about your musical roots, influences. Was Condemned the first band of you all?

Are roots are very diverse we come from musical families influenced by everything from Acid Rock like Santana,Jimi Hendrix, and Pink Floyd to Afro-cuban beats and I grew up on the early punk “Blues” music. We all started when the Thrash metal was growing up and incorporated that in our next bands. In 1984 C2D broke up and I moved to Australia in 1985 and joined Death Sentence and later Vicious Circle. With the help of 2 V.C. members I recorded the first CONDEMNED?-Humanoid or Biomechanoid? which became NuclearBlast’s first full album released in 1987! This is when Condemned? first really started. I moved back to California and meet our drummer “Slade Anderson” just after “Mercenary” and we joined forces with 3 “Attitude Adjustment” members “Rick Strahl/bass” Chris Scaparro/guitar and Andy Andersen/Vocals and became “CONDEMNED ATTITUDE”.

How many releases did you recorded in the early years? What should we know about the early releases, demos? How many demos did you record back then?

So as “Condemned Attitude” the first demo was titled: “A question not a statement”. We decided to change the name to just ATTITUDE and put out the same demo re-titled ATTITUDE “What’s Yours?”.
We then recorded our first album for We Bite Records called ATTITUDE “Kein schlaf bis Deutschland”. I left the band and started my own band called “SOMETHING SCALEY” and recorded 2 demo’s , a 7″ and 2 c.d’s of unreleased material. We toured and recorded in Australia in 1992. ATTITUDE recorded The Good,the bad and the Obnoxious and became “Two Bit Thief”. Slade joined many bands I’ll let him explain his history.

Your first album (Humanoid Or Biomechanoid) was released by Nuclear Blast in 1987, which was the second release of the label. Do you remember how have you got in touch with them? Was there any other label that showed interest for you?

We were also on the first N.Blast release called “Senseless Death” a compilation which featured a “Condemned?” song plus 2 Live “ATTITUDE” songs. I just found Markus/N.B.Founder-Pres. on the internet and we starting talking about a re-issue of the “Humanoid or Biomechanoid?” and I was already planning with Slade and Rick to put all our music together under the “CONDEMNED?” flag again and put together a historical disc and a disc of new recorded music. As far other labels Blast was where it started for us and it’s like a world family so why look else where!

When and how have you disbanded? What did you the after disbanding? If I’m right the band has several incarnations as well, hasn’t it?

So the 2nd disc features in historical order the bands as I (Keith)was in starting with the first band I joined:
1) Condemned 2 Death/C2D 83-84 (California)
2) Death Sentence/Vicious Circle 85 (Australia)
3) Condemned? 85-86 (Australia)
4) Condemned/Attitude 86-87 (California)
5) Something Scaley 87-97

Regarding the present, who are you from the original line up? When did you start again? Can we say that the band is together again?

So let me introduce the line-up: Rotten Scotty Gardner/Vocals-B.Scott Clayton/Guitar Rick Strahl/Guitar Slade Anderson/Drums and me Keith Chatham/Bass/Vocals
Slade,Rick and Keith are original members but this a Tribe and with the addition of Rotten Scotty and B.Scott we have been going strong since 2009 and already have another album of new material to record. We are really excited to bring home all our older material under one banner and finally release a fucking ton of new stomping music. We all have lived and survived alot and learned thru the experiences.
CONDEMNED?——-“WE ENDEAVOR TO BE SEVERE”!!!!

Slade Anderson drummer has been playing with legendary bands like Mercenary, Extermination or Morticious. How did he end up at you? Is he still a member of My Victim?

Slade and I met thru Sven Soderlund/Mercenary guitarist/Vocals (my childhood friend) and we started CONDEMNED? in California even auditioned a member of RAW POWER for guitar until we joined forces with members of “ATTITUDE ADJUSTMENT” to form “CondemnedAttitude”. While I was in Something Scaley in the 90’s living upstairs from me in S.F., Slade was in bands Morticious and MyVictim plus some other bands. His father is a Professional drummer also and he is session drummer at times with a diverse amount of style. Condemned really is all our band SLADE writes on drums as well and we come up with songs to his beat sometimes. We are a bass and drums based writing band alot and I love playing with Slade.

This year you’ll be releasing a double album which contains one disc with 14 brand new songs, and the second one with old songs. When did you start the songwriting process? How was the work going?

Yes , Let me explain the new disc is actually some already written oldies plus some new ones. 3 songs are covers from the first band I joined “Condemned to Death” a few songs are from the Attitude era which we wanted to record with Slade and some new songs Rick and I wrote. We are just getting rolling writing songs together and have a new album of all new material to record this summer already!!

The recordings took place at the legendary Praire Sun studio, where Exodus and Possessed too recorded their classic albums. How did it go?

It was a fabulous experience the whole just moved in with our Producer/Engineer and my dog in a house on the property an old chicken farm. Rick and I recorded our first “ATTITUDE” record there years before and had good memories plus Billy really already knew the studio. The big room was amazing for the live drum sound. It was recorded all analog to 2″ tape old school and transfered to Pro-Tools for the big mix job.

Tell us a few things about the album.

We really enjoyed the experience re-teaming up with everyone and am looking forward to touring this year.
It has been songs we played for a our foundation come back album revisiting our past,but we feel excited by all the new material that is coming up as we write together more for the next one!!

Regarding the second disk, are there the old recorded songs on it, or have you re-recorded it?

It features the re-issue of our first album “HUMANOID OR BIOMECHANOID? which came out on NuclearBlast as their second release in 1987! Plus I included in order all the bands I was in, including the first band I joined “Condemned to Death” which has songs written by C2D founding members Tim Nelson and Eddie Morgan. The 2nd disc are all old songs from early albums and demo’s etc including songs from early “CONDEMNED ATTITIDE” when Slade,Rick and I first started playing together.

What are the differences and similarities between the old and the new Condemned?

The first “CONDEMNED?” album was recorded after only 3 rehearsals and in a place that only recorded radio commercials. Our first budget was very small and I was 19 years old living in Australian Squats. So alot has changed in some ways and not in others I still live pretty simple on the land. But now our years of life experience recording with different bands and perfecting our song writing has all come to this point which feels like just the beginning for us!! We really want record a lot of albums for our growing fans and the questions still burn that fuel our fires.

How much have you changed or developed throughout the years?

We have survived a lot of bands and friends dying and life has been a good teacher for all of us. We are more intense more aggresive with a calm then when younger and have so much to say in our own unique style! What we are our individuals and we want our music to really express our free thoughts.

The new album will be released by Nuclear Blast and Markus Staiger said the he has nostalgic bond with the band. Have you stayed in touch all the time? Was it obvious for you that NB is willing to release the album?

Markus and kinda lost touch for a few years but when we found each other on the internet it was obvious for us to work together again! We first talked about the re-issue of the old album the the new band recording followed. He really started as we did from the Do It Yourself approach and employ your friends if possible. We are very excited to be in the Nuclear family and look forward to many new releases.

What are the future plans? Tours, concerts, festivals?

We are currently planning a west coast tour of the states and plan on coming over to Europe in fall but are still working out details. We plan to record the follow up album this summer with Billy again if possible and really are just getting started with some video animation ideas. We want to bring the art on our album more to life with GREG KULZ our Artist/Tattoo we have a great visual addition to our songs.

Thank you very much! Please feel free to add anything to the interview!

“WE ENDEAVOR TO BE SEVERE”!!!!!!! We hope to see you on the the road……..

WEB: http://www.myspace.com/condemned

Szólj hozzá!