Cripple Bastards Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Giulio The Bastard válaszolt.

Gyors és gyűlölettel teli zenét kapuk tőletek régóta. Továbbra is lázadók vagytok és nem nyugszotok? 🙂

Mikor megalapítottam a bandát, megfogadtam magamnak, hogy a zenénk örökre szupergyors, gyűlöletes és agresszív marad… így mindig van bennem egy hang, ami suttogja hogy tartsam erősen ezt az irányt!

A Hardcore / Grindcore zenei stílus kiemelkedő zenekarai közé tartoztok. A 25 év alatt hogyan sikerült fenntartani a zenekart és megfelelő dühvel ellátni a dalokat?

Valószínűleg több dolognak is köszönhető ez… elsősorban a szenvedély, amit érzünk az iránt amit csinálunk, a makacsság, valamint kihívás, hogy továbbra is így csináljunk ennyi idő után anélkül, hogy feladnánk, próbáljuk tartani azt a lendületet, mérget és dühöt ami a kezdetekkor benne volt. Az is közrejátszik, hogy jó barátok vagyunk és egy szilárd kötelék alakult ki közöttünk dalírás terén, plusz turnék közben is jól érezzük magunkat. Így valószínűleg ezek a fő okai annak, hogy még 26 év után is itt vagyunk, mint láthatod ilyen dühösen!

Megszámlálhatatlanul sok koncertetek volt és nagyobb fesztiválokon is részt vettetek.
Hogyan készültök fel egy bulira? Mennyire kell jó erőnlétben lenni és józannak? 🙂

Nem vagyunk igazán bulizós alkatok, az egyetlen iszákos a dobos!

Eddig mennyi kislemezetek és albumotok jelent meg? Melyik a legkedveltebb?

Eddig 26 kislemezünk, hat albumunk és rengeteg antológia és split jelent meg. A legnépszerűbb (főleg itt Olaszországban) a második album, „Misantropo a senso unico”, külföldön pedig szerintem a „Variante alla morte” (2008)… most pedig itt az ideje a „Nero in metastasi”-nak!

Februárban jelenik meg a „Nero In Metastasi” című lemez, amit a Fredman stúdióban vettetek fel. A 37 perces végeredmény milyen élményekkel telt? Milyen javaslatot és ötletet adott Fredrik Nordström a felvételek alatt?

A Fredman stúdió mindig jó választás, már harmadjára vagyunk ott. Fredrik és az asszisztensei mélyrehatóan értik a stílusunkat és szükségleteinket, és hogy egy C.B. albumnak milyen hangzásúnak is kell lennie erő és lendület terén. Ezúttal pár nappal tovább maradtunk ott a „Variante alla morte”-hez képest, de felosztottuk három szakaszra az időt; az első öt napon felvettük az összes hangszert, utána megcsináltuk az összes vokált itt Olaszországban, aztán visszamentünk egy hétre Göteborgba segédkezni a végső mixeléssel. Így, hogy hosszabb időre szerveztük meg a munkát, lehetőségünk volt újra és újra meghallgatni a felvételeket a fejlődésük során, így a mixelés kezdésekor sokkal határozottabbak voltunk. A „Variante alla morte”-vel mindent egy nekifutásra csináltunk meg ugyanabban a szakaszban, emiatt nem tudtuk megvalósítani olyan részletességet és kifinomultságot, amit csak többedszeri meghallgatás után érhetsz el.

Milyen bombát fognak kapni a Cripple Bastards-ra éhezők? Mennyire lett ez jó album?

Tartsátok a szemeteket rajtunk, és rengeteg meglepetés ér majd a jövőben, sok minden van tervbe véve.

A borító nekem nagyon tetszik, ötletes és jól passzol a zenéhez. Kinek az ötlete volt és ki valósította meg?

A borító egy 1976-ban készített fénykép egy Milánó közelében található városról, amit teljesen elárasztott egy gyárból kiömlő dioxin gáz, ami rengeteg ember megbetegedését és halálát okozta. Egy könyvesboltban dolgozó barátunk találta egy régi újságban és javasolta nekünk – arra hivatkozva hogy szerinte nagyon is illik a dalszövegek stílusához és negativitásához. Szerintünk is tökéletesen illett, így felvettük a kapcsolatot az eredeti fotóssal aki ezt a kiváló felvételt készítette és megszereztük a jogokat albumborítóként felhasználáshoz. Mindigis úgy gondoltuk, hogy az ilyen jellegű 70-es évekbeli fényképek és ábrázolások tökéletesen visszaadják azokat az érzéseket és hangulatot, amiket a dalaink által akarunk kifejezni, így nagyon büszkék vagyunk erre a borítóra… ahogy te is mondtad, illik a zenéhez.

Kiket tiszteltek és tartotok nagy zenekarnak?

Saját nevemben beszélve (az összes CB tagnak teljesen eltérő ízlése van zene terén) azt mondanám, hogy minden tiszteletem a korai hardcore, grind és thrash bandáké, akik gyerekkorom óta inspiráltak, és azoké akikhez szerencsém volt hogy az én kiadómmal dolgoztak (enyém az olasz FOAD Records). A Wehrmacht, Cryptic Slaughter, Crumbsuckers, Sore Throat, Ratos De Porao, Yacopsae, Rupture, Raw Power, D.R.I., Nausea LA, Bulldozer… ez mind olyan dolog, ami a FOAD-on keresztül jelent meg az évek során, számomra pedig mondhatni egy megvalósult álom, mivel éltem haltam ezekért a bandákért az első naptól fogva, hogy beleszerettem az extrém zenébe!

Mondanál néhány dolgot, amiért érdemes grindcore zenekart csinálni?

Hát, az okok nagyon függnek az egyéntől. Az én személyes esetemben mindig a harag és frusztráció levezetéseként használtam, egy módszer amivel kiszakadhatok annak a helynek az unalmából és konformizmusából ahol felnőttem. Mindig az ilyen stílusú zenét találtam a legjobbnak annak az erőszaknak, negativitásnak és dühnek a levezetésére ami bennem fortyog; az az erő amivel a tüdőmet is ki tudom ordítani mások arcába sokkal megnyugtatóbb a legerősebb ütésnél amit valaki ki tud osztani!

Remélem sokáig fog még zakatolni a gépezet és kapjuk a Cripple Bastards dalokat, hogy megőrüljük teljesen! 🙂 Köszi az interjúlehetőséget!

Mi köszönjük az e-zine támogatását!

—————————————-

ENGLISH VERSION:

Answered by Giulio The Bastard.

For a long time now, you provide us with fast and vile music. Are you still rebels and never calm down? 🙂

When I started the band I promised myself to keep our music ultrafast, hateful and aggressive forever.. so there’s always a voice inside telling me to keep this path going strong!

You are one of the prominent figures of the hardcore/grindcore genre. How did you manage to support the band for 25 years and supply it with adequate amounts of rage?

It’s probably thanks to several different factors.. Above all the passion for what we do, stubbornness and also the challenge of keeping on doing this for so long without giving up and trying to have the same energy, hostility and anger as it was when we started. Moreover we are good friends and have grown a solid alchemy in song-writing and having a good time together when we tour around. So all these things together are probably the main reasons why we are still here after 26 years with amount of rage you see!

You have had innumerous concerts and took part in a few big festivals. How do you prepare for a party? How much do you need to be in shape and be sober? 🙂

We are not much party-people, the only big drunkard is the drummer!

How many singles and full releases did you release so far? Which is the most liked?

So far we have released 26 singles, 6 albums, several anthologies and split releases.
The most popular (especially here in Italy) is the 2nd album “Misantropo a senso unico” and abroad probably “Variante alla morte” (2008)… now it’s time for “Nero in metastasi”!

Your disc titled “Nero in Metastasi” will be released in February, which you have recorded in Fredman studios. What kind of experiences did you have while recording those 37 minutes? What kind of ideas and suggestions did Fredrik Nordström give to you?

Studio Fredman is always a good choice for us and this was our 3rd time there. Fredrik and his assistants thoroughly understand our style and our needs and how a C.B. album needs to sound in terms of power and intensity. This time it took us few days more than what we spent there when we did “Variante alla morte” but we divided it in 3 phases, we first did 5 days to record all the instruments, then I did all the vocals here in Italy and then we went back to Gotheborg for a week to assist the final mix. Organizing this work through a longer range of time has given us the opportunity to listen over and over the recording through its development and be much more determined when the mix started. With “Variante alla morte” the work was done all in one go in the same session and did not allow us to realize a variety of details and refinements that emerge only over time after many repeated listenings.

What kind of bomb will you drop on those who hunger for more Cripple Bastards? How did your latest album turn out to be? What would you highlight?

Just keep an eye open on what we do and you’ll get many more surprirses from us in the future, there is a lot of stuff planned.

I really like the album cover; it’s imaginative and really fits the music. Whose idea was it and who made it real?

The album cover is a photo taken in 1976 in a small city near Milan that was completely contaminated by a dispersion of dioxin gas from a factory causing illness and death of several people. A friend working at a bookstore found it on an old magazine and suggested it to us – stating that according to him it was very much in line with the style and negativity of our lyrics. We thought it matched perfectly so we contacted the original photographer that made this incredible shot and acquired the rights to use this as album cover. We have always thought that this kind of 70ies photos and imagery perfectly portray the feelings and mood that we want to express through our songs, so we’re very proud of this artwork.. as you said, it really fits the music.

Which bands do you hold in great esteem?

Answering for myself (as each member in CB has very different tastes in music) I’d say that my respect and esteem goes for all the early Hardcore, Grind, Thrash bands that have inspired me since I was a kid, and above all those with whom I had the pleasure to work for my label (I run FOAD Records in Italy) like WEHRMACHT, CRYPTIC SLAUGHTER, CRUMBSUCKERS, SORE THROAT, RATOS DE PORAO, YACOPSAE, RUPTURE, RAW POWER, D.R.I., NAUSEA LA, BULLDOZER.. this is all stuff that came out on FOAD through the years and a sort of dream to come true for me as I have been a maniac of these bands since my very first days into extreme music!

Would you tell us a few points, why is it worth it to make a grindcore band?

Well, reasons are very individual. In my personal case I have been always doing this as an outburst of hate and frustration and a way to escape from the boredom and conformity of the area where I grew up. I always found in this kind of music the best way to vent out all the violence, negativity and rage that I have inside, the power of screaming out lungs straight in the face to other people to me is more relieving than the strongest punch one can give!

I hope the machine will keep grinding on, and we’ll keep getting Cripple Bastards songs so we can go totally nuts! 🙂 Thank you for the opportunity!

Thanks for supporting us on your zine!

www.cripple-bastards.com
www.facebook.com/cripplebastards
http://www.relapse.com/label/artist/cripple-bastards.html
http://cripplebastards.bandcamp.com/
www.scareystore.com/cripplebastards

Kapcsolódó cikkek

CRIPPLE BASTARDS – Nero In Metastasi

Golysz

Hot News: Cripple Bastards – Premiere New Track at Decibel

NorthWar

Hot News: Cripple Bastards premiere new track

NorthWar

Hot News: Cripple Bastards – Release New Single

NorthWar

Hot News: Cripple Bastards – First Single From Impending Album Released

NorthWar

Hot News: Cripple Bastards reveal album details

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár