Interjúk

Cross Borns Interjú

Sziasztok. Egy csodálatos jubileumi albumotok jelent meg „Halhatatlan vágyódás” címmel. Tudom, nagyon régóta készültetek a tizedik év megünneplésére. Hogyan is zajlott ez és mi alapján válogattátok össze a dalokat?

Feca: Nagyon komoly munka folyt, főleg ami a stúdiót illeti. Nagy volt a kihívás, hiszen saját stúdiót építettünk és ez volt az igazi debütálás. Atesz nagyon komoly hangmérnöki munkát végzett. A dalokat a honlapunkon szavazták meg a Cross Borns Szövetsége tagjai, és nyugodtan mondhatom, hogy igényesen a mi ízlésünknek is megfelelően döntöttek. Így aztán összejött jó sok dal, valamint a kétrészes Halhatatlan Vágyódás. A kiadónk pedig azonnal az ötlet mellé állt, és mindamellett, hogy jól megvárakoztattuk őket, nagyon, nagyon csodálatos munkát végeztek. Tényleg köszönet illet mindenkit, aki ebben a munkában részt vett.

A lemezen új dal is található. Mit tudsz elmondani erről a kétrészes számról?

Feca: Ez a dal dolgozza fel Tolkien szépséges meséjét, Beren és Luthien történetét. Tudod a tolkieni örökség, tele van szebbnél szebb történetekkel, amelyek mind arra várnak, hogy a Cross Borns feldolgozza, megénekelje őket. Ugyanakkor a Halhatatlan vágyódásban mi magunk is benne vagyunk. Ez valami elképesztő érzés, valami olyan, amire nagyon nagy szükségünk van, és túl mutat mindenen. Örökké tart. A vágyakozás képes felemelni bennünket, erőt adni a legkülönösebb helyzetekben, szituációkban. Nekem, nekünk, pedig bőven voltak ilyenek az életünkben. Rendkívül hálásak lehetünk a sorsnak, hogy megírhatjuk, elénekelhetjük ezeket.

Az Agregator és a Skinner’s Cage zenekar feldolgozott egy-egy számot és bónuszként szerepel a lemez végén. Milyennek találjátok a feldolgozást? Miért is rájuk gondoltatok, hogy ők szerepeljenek a lemezen?

Feca: Még 2007 elején hirdettük meg a zenekari pályázatot Cross Borns dalok feldolgozására. Jó pár csapat munkája beérkezett és ezek közül erre a két zenekarra esett a választás. Ők kiváló munkát végeznek a saját zenéjüket illetően is, és a CB dalaihoz is nagy igényességgel nyúltak. Igazán óriási munkát végeztek, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a zenénk hatott más csapatokra is.

10 év elteltével én azt tudom mondani, hogy látszik a folyamatos fejlődés a zenekaron. Ti hogyan látjátok a helyzetet? Mennyire vagytok elégedettek az eddigi sikereitekkel?

Feca: Igazán megtisztelő, hogy ezt mondod. Amikor a zenekar elindult, akkor komoly célokat tűztünk ki magunk elé. Igényes, monumentális zene, fantasy alapú, elgondolkodtató szövegek, amelyek nagy, nagy érzelmeket váltanak ki a hallgatóból, és hát ugye a koncertek és a zenekari megjelenések terén is igyekszünk minőséget adni. Szerencsére mindig van mit fejleszteni, módosítani, változtatni. Szükség van az állandó kreativitásra, ami nem hagyja, hogy leüljünk. Azt biztosan tudom, hogy jó úton járunk és ennek az útnak, még nagyon messze van a vége. A csapaton mindig érezni a nyüzsgést, a pörgést. Atesszal most is rendszeresen dolgozunk a stúdióban az új ötleteken, fejlesztjük a tudásunkat.

Egy komolyabb tavaszi turnét terveztek. Mit lehet tudni, hány állomásos is lesz a turné? Sikerül vajon az egész ország jelentős pontjait bejárni?

Feca: Márciusban akarjuk indítani ezt a turnét. Jelenleg is folynak az egyeztetések. Minden hónapra 3-4 bulit tervezünk, mivel lehetőleg olyan helyeken akarunk fellépni, ahol tudunk minőséget is biztosítani. Azt mondhatom, hogy sok olyan szervező és klubvezető van, akik ugyanezt akarják. Azután következnek a fesztiválok és azok közül is jó pár helyen fel fogunk bukkanni. Ezek tervek, de mindent megteszünk azért, hogy emlékezetes legyen ez a jubileum. A próbák mindenesetre már február második felében elindulnak.

A Cross Borns szövetsége ennyi idő után milyen nagyra duzzadt? Körülbelül melyik albumotoknál volt érezhető, hogy jobban megnőtt a Cross Borns rajongótábora?

Feca: A Szövetség a Kalandozás Középföldén albumnál indult be és, ha jól számolom, akkor úgy 150 – 160 tagot számlálhat most. Folyamatosan változik. Néha eltűnnek régiek, csatlakoznak újak, és hát van egy ilyen állandó forgás. Jó érzés, hogy ilyen fontos számukra a zenekar.

Melyik koncert volt a legemlékezetesebb így 10 év elteltével? Egy kicsit beszélj erről bővebben!

Feca: Nos erre nem egyszerű válaszolni, hiszen nagyon sok emlékezetes bulit adtunk, és igazán kiváló csaptokkal játszhattunk együtt. Amit mégis kiemelek ezek közül az egy saját buli, mégpedig a szimfonikus zenekarral együtt adott az Ünnep névre keresztelt koncert. Itt a teljes Gyűrűk Ura – Kalandozás Középföldén albumot eljátszottuk. Hatalmas színpad, monumentális fények, döbbenetes hangzás. Huh! Még most is libabőrös leszek, ha belegondolok. Nagyon komoly szervezést igényelt, heteken át, folyt a nagyzenekari és énekesi próba.

Igaz még most jelent meg ez a szenzációs lemez, de azért érdekelne, hogy az új stúdió album kb. mikorra várható? Mit is tudhatunk előjáróban?

Feca: Megmondom őszintén, hogy nagyon jó ötletek vannak hozzá, sőt már öt dal zenei anyaga össze is állt. Nagyon sok ötlet született, amíg a válogatás albumon dolgoztunk, így megvan a lendület. A borítója is kész van, és ezt is Pozsgay Gyula barátunk festette. A címe a Fiú és a Sárkány. Érdekessége, hogy nem egy komlet történetet mesél el, tehát nem a szokásos koncepción dolgozunk, hanem több dal is foglalkozik a Sárkánymítosszal, így közöttük egy lazább kapcsolat van. Ugyanakkor az albumon belül biztos, hogy lesz egy három számból álló koncepció, ami egymásra épülő dalokat jelent, egy történet felfűzését. Ez nem lesz más, mint a címadó sztori; a Fiú és a Sárkány. Ez György és a Sárkány legendáját meséli el, egy egészen érdekes szemszögből, egy megindító történetben. A tavaszi koncertek után vesszük be magunkat a stúdióba, és arra törekszünk, hogy az ősszel már megjelenjen ez az album. Egyenlőre igyekszünk tartani az évenkénti megjelenést! Haha…

Valószínű tudom a választ, de azért megkérdezem: ) Melyik korszakban élnétek legszívesebben? Րskor, Ókor, Középkor, Újkor vagy maradnátok inkább a mostani legújabb korban?

Feca: Nos igen. Kard és becsület! A szent vér ereje! Lovagiasság, kalandok, mesék, romantika, sárkányok. Így ugye adott a kor. Igaz, ezek az értékek a mai kor embereiben is megvannak, csak sokan nagyon mélyre elrejtik magukban. Pedig komoly szükség lenne arra, hogy őszinte értékes érzésekkel éljük az életünket.

Sok sikert kívánok! Mit üzentek a Cross Borns fanoknak?

Feca: Köszönjük a lehetőséget! Ez még csak a nyolcadik album és hamarosan folytatódnak a monumentális mesék. Nagyon, nagyon sok mondanivalónk van még! Jók legyetek, találkozunk a koncerteken! Rock’N’Roll!

Készítette: NorthWar
Web: http://www.crossborns.hu/

Kapcsolódó cikkek

CROSS BORNS – A Fiú És A Sárkány

A honlap alapértelmezése

CROSS BORNS – Halhatatlan Vágyódás 2CD

KMZ

Cross Borns Interjú

KMZ

CROSS BORNS – A Torony / The Tower

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek