Interjúk

Darkmess interjú

Darkmess240914

A Darkmess zenekarnak mindig sikerült figyelemfelkeltőt alkotnia kezdetek óta! Néhány évvel ezelőtt amikor meghallottam a zenét és láttam, hogy új zenekarról van szó, megjegyeztem a Darkmess nevet, mert úgy éreztem többet tudnak annál, mint amit ilyenkor szokás egy fejlődőben lévő, kezdeti szakaszban járó csapat. Igaz még most sem telt el olyan sok idő és nem egy teljesen befutott csapatról van szó, viszont én úgy látom kezd beigazolódni a jóslatom, mert sokan megláttak és megszerettek bennetek valamit! Ti ezt, hogy érzitek?

Köszönjük, örülünk, hogy így látod! Az utóbbi 1,5-2 évben valóban nagyobbat mentünk, mint azt elsőre sejtettük és szerencsére nagyon pozitívak a visszajelzések. Most a legfőbb cél, hogy ezt a lendületet fenntartsuk, de ugye a legfőbb szabály, hogy lépésről lépésre, tégláról téglára…vagy mit is mondanak manapság. Kihívás az akad bőven, de úgy érzem, hogy a mögöttünk lévő turné és az előttünk álló lemez jó táptalaja lesz annak, hogy tovább építkezzünk. Nem beszélve arról, hogy mennyi megvalósítandó ötlet van a tarsolyban. Szóval csak idő kérdése az egész.

A legjobb bizonyíték a számotokra kiemelten kedvelt augusztusi Fekete Zaj fesztiválon való fellépés. Az elvárásotokhoz képest sikerült többet kapnotok ezen a napon? 🙂 Miért olyan jó itt minden?

A pontos receptet nem tudom, de valami hihetetlenül egyedi atmoszféra lengi körül ezt a fesztivált. Látszólagos ellentmondás, de a legsötétebb és legbrutálabb zenék ellenére ez a legmegnyugtatóbb fesztivál, ahol valaha jártunk, ezt mindenki nevében mondhatom. Én valahol ott látom az egésznek a kulcsát, hogy egy olyan együttállást sikerült megvalósítani, ahol a szórakozás nem egyenlő az igénytelenséggel, a mérték pedig az ember, nem a profit. Ez a lehető legapróbb részletekig mindenben megnyilvánul, a helyszínválasztástól kezdve, a gondosan kialakított image-n át a szervezettségig. Apropó, szintén látszólagos ellentmondás, de kérdésed első felére is reflektálva, amiben fellépőként többet nyújtott számunkra a fesztivál az az, hogy lehet valami egyszerre profin szervezett, mégis jó hangulatú. Mindenki überkedves, rendkívül segítőkész, mindemellett végtelenül profi. A Zaj előtti tapasztalataink arra engedtek következtetni, hogy ezek kizárják egymást, de láss csodát, lehetséges jófejség mellett is pontosan és igényesen levezényelni egy fesztivált. Nagyon hálásak vagyunk, hogy immár második alkalommal vehettünk részt ebben, tényleg csak ajánlani tudjuk annak, aki még sosem járt itt, de a sötét zenék szerelmese, mint mi.

A kezdetek óta elég sok helyen felléptetek. Nyilván mindenhol volt olyan, aki akkor ismerte meg a zenéteket. Szerinted több új helyen sikerült meglepetést szereznetek? Elképzelhető, hogy a jó hírnév miatt kaptatok több meghívást? 🙂

Sőt, meg merem kockáztatni, hogy több vidéki helyszíneken a közönség 80-90%-a az első fellépésünk alkalmával ismert meg minket. Ez egyébként nagyon érdekes élmény, nyomot hagyni valószínűleg sikerült, reméljük nem traumatikus élményként maradt meg a helyiekben, mint halálhörgés, siralom…pokoli ricsaj. Szerencsére a visszajelzések azt mutatják, hogy sokan ugyanazt a felszabadultságot érzik ilyenkor, mint mi, és ez az egyik legjobb érzés ami érhet minket, ezért csináljuk ugyanis.

Egyébként a rengeteg lóvé és a befolyásos alvilági baráti köreink miatt kaptunk több meghívást ez sajnos a napnál is világosabb, kár lenne tagadni. Pénz beszél, Matyi hörög.

Véleményed szerint mennyire gyorsan növekedett a Darkmess koncertlátogatók száma a kezdetek óta? Eddig hol játszottatok legtöbbet és melyik új helyszín tetszett a legjobban?

A legelső koncertjeink alkalmával sikerült jó társaságban fellépni, így Budapesten elég hamar sikerült egy nem túl nagy, de szerintem jelentős és elkötelezett bázist kialakítani. Ez egy irtó jó mag, innen is nagyon köszönjük nektek! Vidéken pedig nulláról indultunk, talán Debrecenben és Fehérváron ismertek minket néhányan, ehhez képest most már több városban is akad néhány elhivatott követőnk. Egyértelműen Budapesten játszottunk a legtöbbet, ez nem is kérdés és jelen szintünkön nincs is ezzel semmi baj, imádjuk ezt a várost. Legjobban tetszőt nem tudok kiemelni, mert mindegyik a maga nemében élmény (jó nagy közhely ez, de attól még igaz), de az biztos, hogy miskolci Helynekem és a debreceni Roncsbár közönsége alaposan meglepett minket, hihetetlen energiák voltak ott.

Darkmess Cover240831

Elég sok single jelent meg, de a Khaos című EP kapott legnagyobb figyelmet a múltban, amit ha jól tudok, csak digitálisan elérhető! Szerintem Magyarországon még nem túl szokványos az efféle bemutatkozás, de nektek így is sikerült eljutnotok egy szintre. Szándékosan nem akartatok fizikai példányt?

Igen, ez tudatos volt. Egyértelműen nem azt láttuk az érvényesülés sarokkövének, ha bármit is kiadunk fizikai formában, amíg nincs egy értelmezhető követőtáborunk. A CD, Vinyl, stb. ma már inkább egy prémium merchandise termék, ami akkor releváns bárki számára, ha már van bármilyen elköteleződése a zenekar felé. Ez nálunk idáig csak nyomokban volt adott, meg ugye egy árva fityingünk nem volt, amit elverhetnénk ilyesmire, de azért most így utólag megmagyaráztam az egészet, hogy minden tervezettnek és profinak tűnjön.

Idén ismét 2 új single jelent meg, ami már a szeptemberben megjelenő album előhírnöke! Az irányvonal ugyanaz, de jobb hangzással és még jobb témákkal támadtok minket. Mi lesz az album címe? Mióta készültek és mennyivel több sört ittatok, hogy megszülessenek a dalok? 🙂

A hangzás és a irtózatos baszatások legnagyobb része Zoli érdeme, aki hihetetlen mennyiségű energiát rakott bele a KHRONOS-ba. Merthogy ez lesz a címe a nagylemeznek. Témák tömkelegét hozta, amiket saját riffekkel és ötletekkel kiegészítve raktunk össze a próbateremben, majd mindenki felvette a saját részeit, Zoli pedig nem egyszerű körülmények között, de egyedül csinálta meg a mixet és mastert. Egyébként mindenki erőn felül teljesített, voltak húzósabb pillanatok, de mindenki helytállt, de ez nem is volt kérdés, hiszen a legkirályabb arcokkal zenélek együtt. Azt hagyjuk, hogy mióta készül, lényeg, hogy kész van.

Én pedig egyedül elfogyasztottam a többiek söradagját is, de ezt majd megbeszéljük a pszichológusommal, aki nem létezik.

Érezhető a zenekarnál a folyamatos fejlődés, szintugrás. A groove/deathcore zúzásokat és igazán nagyot dörgő robbanásokat hallunk, kissé futurisztikus, borús összképpel. Te mit mondanál a hamarosan megjelenő albumról? Ez is csak digitálisan jelenik meg?

Visszautalva az előző kérdésedre, most már úgy éreztük, hogy tartunk ott, hogy értelme legyen fizikailag is kihozni az albumot (értsd. szereztünk pénzt) Már gyártásban van, úgyhogy lesz mit kézbe fogni vagy berakni a nem létező CD lejátszóba. Amúgy brutálisan szép (Alapi Zsolt – lowlife prof munkája), úgyhogy én már ezért megvenném, de nekem ugye ingyen van.

Egyébként asszem ezt nevezik konceptalbumnak, de amúgy fogalmam sincs. Matyival dolgoztuk ki az összképet, ami megjelenésben és tartalmilag is támaszkodik az ókori görög mitológiára, de egyébként a saját világképünket, értékrendszerünket tükrözi és a saját élményeinket dolgozza fel. Mert ugye direktben nem tudjuk ezeket megfogalmazni, úgyhogy inkább alakítottunk egy zenekart, hogy még azon belül is szimbólumokat használva préseljük ki magunkból ami nyomja a lelkünket. Ez legalább összejött.

A Lazarvs zenekarral nagyon jó barátságban vagytok. Szerintem a sok fellépés alatt biztosan ragadt rátok egy-két „hülyeség”, ami tőlük származik! Jókor jött a segítségük? Mit köszönhettek nekik?

Ezeréves barátság ez már, Szent István is megirigyelné.

Ami a hülyeségeket illeti, ránk ragadt egy olyan pl., hogy menetrendet írunk minden buli előtt. Ekkora baromságot se csináltunk eddig soha, nem is vittük semmire.

Viccet féltetéve, rengeteget tanultunk tőlük és hihetetlen formák úgymond ‘élesben’ is. Az egyik előző válaszomra visszautalva a legmeghatározóbb velük kapcsolatban is az az élmény, hogy lehet valamit profin csinálni azzal együtt, hogy jófej vagy.

Október 25-én az Akvárium klubban lesz a lemezbemutató koncert, ahol a Nest of Plagues is fellép! Úgy gondolom számotokra az év egyik legjobban várt napja! Milyen hosszú előadás lesz ez és mennyit fogtok rajta nyújtani a Darkmess rajongókkal a fellépés után? Mit lehet vásárolni ezen az estén, vagy mit lehet kapni tőletek a jó magaviseletért? 🙂

Igen, iszonyatosan várjuk már! Lassan a műsor is összeáll teljesen. Lesz például ködgép, meg intro, de egyéb nem mindennapi dolgokkal is készülünk, mint például fények A szett hossza, olyan 1 perc és másfél óra között lesz, de pontosat egyelőre nem tudok mondani. Én mondjuk 50 perc 27 mp-re tippelek.

Egyébként ténylegesen lesz egy közös kis hepaj a buli után, ahol a támogatói jegyet váltók kapnak egy kis ajándékot tőlünk és a Nesttől együtt. Nagyon örülünk, hogy velük sikerült összehozni ezt a duplalemez-bemutatós eseményt, szerintem a legkövetkezetesebben építkező hazai zenekar és nem mellesleg atom jó arcok. Szóval kövessétek őket és hallgassátok a Hellsolationt! Patika cucc!

A zenekar „mérföldköveit” fel tudnád sorolni a megalakulásotok óta? Mik voltak azok, ami mindig fokozta a lendületet?

  1. ARK
  2. Csipkebokor vessző
  3. Zenekarrá alakulás
  4. COVID!!4!
  5. KHAOS (a szó szoros értelmében is)
  6. LAZARVS turné
  7. KHRONOS nagylemez
  8. Coming Soon…

A lendületet fokozta, hogy elromlott a fék amikor a lejtőhöz értünk.

A jövőben milyen kapcsolatokat próbáltok bővíteni? Aki olvassa ezt az interjút mit üzennél neki, mire van szükségetek? 🙂

Teljesen komolyra fordítva a szót csak rátok van szükségünk kedves emberek, akiknek ugyanannyira sokat jelent ez a zene, mint nekünk. Meg ilyen újságírókra, mint ti, akik értelmes és jó kérdéseket tudtok feltenni és terjesztitek az igét!

Leginkább sok szerencsét és kitartást szeretnék kívánni nektek! Köszönöm a válaszokat!

Mi köszönjük, élmény volt válaszolni! A legjobbakat nektek!

Ja, és mindenkinek üzenjük, hogy olvassátok a Kronos Mortust (bár a nevükből hiányzik egy H, de senki sem lehet tökéletes) , mert nagyon minőségi cucc és nem mellesleg van rajta Nest of Plagues interjú is nem olyan régről!


https://wmmd.lnk.to/Darkmess_KHAOS

Web: https://darkmessbp.com
Khronos klip: https://www.youtube.com/watch?v=kAlxFSvYP1k
Bandcamp: https://darkmess.bandcamp.com/
Facebook: https://www.facebook.com/darkmessband/
Instagram: https://www.instagram.com/darkmess_bp
Youtube: https://www.youtube.com/@darkmess_bp
TikTok: https://www.tiktok.com/@darkmess_bp/

Kapcsolódó cikkek

Darkmess – ‘Khronos’ címmel megjelent az első nagylemez

KMZ

Az önkéntes elszigeteltség sötét oldala: Darkmess bemutatja új dalát

KMZ

Új Darkmess klip – Standoff

KMZ

D Λ R K M E S S – Khaos EP

Herczeg Frigyes

D Λ R K M E S S – Megjelent a második EP ‘KHAOS’ címmel

KMZ

D Λ R K M E S S – Friss dal ‘Dark Matters’

KMZ

D Λ R K M E S S – Első klip „Perpetual Apocalypse”

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek