Interjúk

Demonlord Interjú

A kérdésekre Jurásek Balázs válaszolt.

1997-ben kezdődött minden, akkor alakult meg a zenekar. Hogyan gondolsz vissza a kezdetekre, milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek?

Másunk sem volt, csak nehézségeink! Azért annyira nem volt szörnyű a helyzet, nem érdekelt minket, hogy vacak helyen próbálunk, hogy nincsenek csilivilli milliós cuccaink – nekem pl. egy leharcolt Jolana gitárom volt -, a lényeg a zene volt. Most ez baromira szentimentálisan hangozhat, de valóban nem foglalkoztunk a külső körülményekkel, inkább röhögtünk rajta, ha valami tényleg tré helyen kellett próbálni. Meg képesek voltunk szombat reggel 7-kor felkelni, hogy 9-kor már üvöltsön a metál… Embertelen.

Mennyire lepte meg a bandát az 1999-ben megjelent „Adventures In Hell Part I.” című album sikere? Szerinted miért, mivel emelkedett ki az a lemez az akkori mezőnyből?

Röviden: nagyon és nem tudom. Azt a lemezt úgy készítettük, hogy igazából nekiestünk mint tót az anyjának, azt nyomtuk a felvételeket éjjel-nappal. Felváltva aludtunk, meg ilyen marhaságokat műveltünk. Nem is gondoltuk, hogy ez lemez lesz, inkább egy fain demót akartunk, de aztán a Hammer által „kiadódott”, és az embereknek tetszett. Nem mondanám, hogy kiemelkedett az bárhonnan is – technikai értelemben biztos nem – , egyszerűen csak jó dalok voltak rajta, és ez elég is volt.

A rengeteg koncert után következett az újabb lemez. Mennyire volt nehéz a sikeres debüt után a rajongók számára megfelelő dalokat írni? Miben akartatok változtatni?

Minden zenekar elmondja, hogy nem a rajongóknak akarnak megfelelni, csak saját belső művészi igényeiknek meg a csillagokból érkező kozmikus késztetésnek. Vagy valami ilyesmi. Bevallom, ezen egyáltalán nem gondolkodtam, szerintem a többiek sem. Egyszerűen csináltunk egy rakat dalt, és ami a legjobban tetszett, azt rápakoltuk a lemezre. Mivel a zenei irányultságunk olyan sokat nem változott a kezdeti időkhöz képest, nem volt nehéz szülés. Nagyon ritkán hallgatok vissza régi anyagokat – ahogy a legtöbb zenésznek, nekem sem hobbim, hogy saját magamat hallgassam, azt frankón vállon veregessem magam, hogy ejjh, de jó voltál itt , kisbarátom -, de a zenészek alapból nem nagyon szokták ezt csinálni. Ahhoz már tényleg önimádónak kell lenni. Persze tanulni mindig lehet a régi cuccokból is. Hogy mit lehetett volna másképp csinálni, hogy lehet ezt még jobban megoldani.

Ekkor már külföldre is kacsingattatok, mégis elég sok idő telt el a következő lemezig, 2011-ig. Milyen problémák adódtak?

A zeneipar legendás döglődését most nem ecsetelem, azzal mindenki tisztában van. A legnagyobb bandákat is érzékenyen érintette, hogy a net miatt évről évre kevesebb anyagot tudtak eladni, nyilván ez nálunk más dimenziókban jelentkezett, de láttuk, érzékeltük a folyamatot. Ment a gyökölés, hogy milyen formában juttassuk el a zenénket az emberekhez, mert megcsinálhattuk volna, hogy felpakoljuk a netre úgy ahogy van, azt ámen. Mindenki töltse, vigye, ahogy akarja. De azért kézzelfogható, materializálódott végeredményt is szerettünk volna, én is szeretem feltenni a lemezt a polcra. Mert valahogy az a lemez, ami meg is jelenik, nem csak letöltések formájában kering valahol a virtuális térben. Voltak külföldi érdeklődők is, sajnos ott is rengeteg a humbugember, a kamucég, a felesleges és alaptalan ígérgetés. Mézesmadzag van, azt amikor valóban lépni kellene, akkor ezek az emberek szépen eltűnnek a színről. Őszintén szólva itt a mázlifaktornak van hatalmas szerepe. Meg hát a csúszásban mi is hibásak voltunk, még egyszer nem hagyunk ki ennyi időt!

Mikor álltatok neki az „Only The Dead Are Safe” kiadványnak? Milyen minőségi ugrást vehetünk észre a korábbi dalokhoz képest?

Dalok tekintetében kicsit változtunk azért. Régen szerettük telepakolni a nótákat mindenféle extra részekkel, amiket utólag sokszor nem érzek már indokoltnak. Letisztultabb, egyszerűbb szerkezetekben gondolkodtunk, nem vagyunk azok a progresszív/matekos rockerek. Meg sem tudom jegyezni a 17/32-ben íródott témákat, úgyhogy nem szívatjuk magunkat ilyenekkel. Meg hát azt sem tudja akkor a jóember, hogy hogyan headbangeljen…  A minőségi ugrást elsősorban hangzásilag lehet érzékelni, ez az az anyag, amit már mindenféle rossz érzés, hiányérzet nélkül meg tudok hallgatni. Javítani mindig lehet, lehetne mindenen, de ez már olyan volt, amire azt hiszem büszkék lehetünk! Hogy mikor álltunk neki, arra nincs konkrét válasz, ez is egy hosszú folyamat volt, de maga a munka nem tartott egy örökkévalóságig. Aránylag gyorsan tudunk dolgozni, ha valóban nekifeszülünk a melónak. A finomítgatás része viszi el inkább a több időt.

Mennyire lett ismert és sikeres eddig ez a lemez?

Mivel ez volt az első anyag, ami Hammer-mellékletként jelent meg, az ismertségét csak abból tudjuk leszűrni, hogy mennyire éneklik velünk a nótákat a bulikon. Éneklik…  Meg hát csináltunk hozzá pár klipet is, amik szintén segítenek valamelyest terjeszteni az igét. A legfrissebbet, a Don’t Care-t is érdemes csekkolni a ‘tube-on.

Azt hiszem manapság nem szerepeltek annyit a médiában, mint amennyit érdemelnétek! Mi ennek az oka?

Ha a bulvármédiára gondolsz, akkor ott semmi keresnivalónk nincs. Talán, ha tollas csákóban és kivágott ülepű lakkbőr gatyában lépnénk fel egy politikai nagygyűlésen, héberül és arabul szidnánk a „rendszert”, meg mit tudom én , milyen módon „polgárpukkasztanánk”, akkor írnának rólunk többet. Az ún. szaksajtóban azt hiszem azért jelen vagyunk, akkor, amikor konkrétan van is történés, amiről lehet, érdemes írni. Egy metálbandánál meg az nyilván új lemez/koncert/videó esetén érdekes. Tagcserék, botrányok, látványos összeveszések sem voltak a zenekarban, még csak ezt sem lehet „felfújni” úgy, hogy valamiféle hangos csindadrattát csapjunk körülötte. Ez utóbbit amúgy nem is bánom… Viszont egy főzőműsorba, vagy egy olyanba, ahol mézbe és tollba hempergetnek, majd hernyókat kell enni merőkanállal, na oda szívesen elmennék.

Mivel telnek mostanában a napjaitok? Hogy érzed, 15 év után céljaitok hány százalékát sikerült elérnetek?

Ha a cél az lett volna, hogy a Wembley-ben nyomjuk teltház előtt, akkor nem mondanék túl magas százalékot.  De a célok és az álmok között elég nagy a diszkrepancia.

A stílusotok viszonylag keveset változott az évek alatt, inkább csak fejlődésről lehet beszélni, ami a mai zenei világban elég nagy szó. Mennyire tartod fontosnak a stílushűséget és a rajongók elvárásait?

Én sem szeretem, ha egy általam kedvelt zenekar új lemeze teljes mértékben stílusidegen. Ha nem vagy képes tartani magadat – nagyjából – az eredeti stílushoz, akkor cseréld le a zenakarnevet! Ha Demonlord-ot akarsz hallani, tudod, hogy kb. mire számíthatsz, mit kapsz. Nem fogunk, nem is tudnánk és nem is akarunk death vagy black nótákat játszani. Ez már csak ilyen zene, ezt tudjuk adni, mert ezt szeretjük csinálni!

Jövő év elején lesz a jubileumi koncert a Club 202-ben. Sok-sok vendéggel és óriási bulival. A világvége és szilveszter után mit gondolsz, mennyire tudjátok majd felrázni a közönséget?

Az időpont – január 4. péntek – akár remek is lehet, szilveszter után addigra mindenki összekaphatja magát, és el lehet indítani a 2013-as évet! Sokszor amúgy is bénán sikerül a szilveszterezés, mindenki rákészül, hogy most akkor ez akkora buli lesz, hogy kirúgjuk a ház falát, de pont a kvázi kötelező vigadás miatt elmarad a várakozásoktól. Nekem is volt már rengeteg olyan szilveszterem, ami hagyott némi kívánnivalót maga után. Utána meg alig vártam, hogy újra a lecsóba csapjunk, Én bízom benne, hogy méltón tudjuk megkezdeni az újabb etapot, és hogy sokan eljönnek a bulira! Énekel majd velünk Noa – ők zenekarostul, a Noa Rock-kal is tiszteletüket teszik, hiszen ők kezdik az estét!! – Nachladal István, Knausz Petya is püföl majd pár nótát, de további arcok felbukkanása is várható. Mindenkinek erősen ajánlott a részvétel!!

Az eddig megírt összes dal közül, melyiket követelik legjobban a rajongók a koncerteken? Mi az abszolút favorit?

Mostanában talán a Bastard’s Song az egyik legnagyobb favorit, olyan igazi metálhimnusz. De minden buli előtt/után jönnek oda arcok, hogy ezt vagy amazt szeretnék hallani, vagy éppen miért nem játszottuk… Mindenkinek megvannak a személyes kedvencei, sajnos az összeset nem tudjuk mindig elnyomatni, mert belehalnánk!!

Mit emelnél ki a Demonlord sikerei közül? Mit szeretnétek még megvalósítani?

Már az önmagában siker, hogy ennyi időn keresztül hűek tudtunk maradni az eredeti elképzeléseinkhez, nem kötöttünk olyan kompromisszumokat, amik után keserű lenne a szánk íze. Az legyen inkább csak a sörtől! Adtunk egy csomó emlékezetes koncertet, játszottunk itthon és külföldön kis klubokban meg nagy feszteken. Mindenféle körülmények között. Hogy mit szeretnék megvalósítani? Persze az lenne a legjobb – minden zenész azt szeretné – , ha ebből tudna élni, és foglalkozásszerűen űzhetné a muzsikálást. Sajnos ez csak keveseknek adatik meg, főleg itthon. És ők sem igen lesznek ebből gazdagok, de még jómódúak is csak elvétve. Továbbra is minőségi anyagokat, és minőségi koncerteket fogunk csinálni, ez az egy biztos! Meg persze minél többet játszani, mert a szobarockerkedést nem nekünk találták ki!

Sok új dalotok van már a következő lemezhez? Mennyire lesz finom és varázslatos?

Remek fogalmazás. Ez lesz a címe is! Delicious And Magical!! Lehet, h ellopom… Szakajtónyi dal van már, bőven 20 fölött járunk, de össze sem számoltam még. Befejeződik most már a nótaíró periódus, castingoljuk a dalokat, hogy mi az, ami felkerül az albumra, aztán go, mehet a meló! Jó lesz, érzem…

Várjuk az új lemezt és a Demonlord bulikat! Sok sikert kívánok!

Köszönjük, és várunk mindenkit rengeteg metállal január 4-én a Club 202-ben!!!

WEBhttp://www.demonlord.hu/

Kapcsolódó cikkek

Demonlord a RockHázban

KMZ

Demonlord – Metal Pótszilveszter a Rocktogonban

KMZ

Hot News: Twister & Demonlord – dupla ünnep a Club 202-ben

KMZ

Black Out, Wisdom, Demonlord, Dalriada, Insane, Subscribe, Moon of Soul – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek