Interjúk

Devil Interjú

(scroll down for English Version)

Sziasztok! Üdvözlet Magyarországról, a Kronosmortus olvasótáborától! Nemrég volt szerencsém elmélyedni a legújabb lemezetekbe, a To The Gallows-ba. Totálisan el vagyok varázsolva tőle! Zseniálisak a dalok! A megidézett hangulat! Gratulálok az alkotói munkátok gyümölcséhez!
Kaptatok már visszajezéseket máshonnan? Mi az általános vélekedés? Volt esetleg negatív kritika?

Helló, köszi szépen! Az új albumról kapott visszajelzés több mint pozitív! Úgy tűnik, hogy sikerült valami olyasmit összeraknunk, ami tényleg megérintette az embereket, valami olyasmit, amit tényleg szeretnek. Igazából nem értem, nem értjük az okot, talán arról van szó, hogy az embereknek bejön az olyan zene, ami nincs túlkomplikálva, ütős, riffeken alapul a többi sokkal komplexebb cucc között.

Sajnos nekem eddig még ismeretlenül csengett a nevetek, szerintem vannak páran Magyarországon, akik még nem hallottak felőletek. Pár fontos momentummal bemutatnátok a csapatot? Mikor, milyen indíttatásból alakultatok? Kik játszanak benne, milyen más csapatokban hallhattunk rólatok?

Nos, a Devil-t 2009-ben kezdtük, ha jól emlékszem. Az alapkoncepció az volt, hogy én (Stain, gitár) és Ronny (dob) szedjünk össze pár havert, és csináljunk valamit, bulizzunk, érezzük jól magunkat, igyunk meg egy pár sört, jammelgessünk valamit úgy nagyjából a Pentagram / Black Sabbath vonalán. Így gyorsan rátaláltunk a bőgősünkre (Thomas), aki mellesleg a Vesen-ben gitározik és énekel Ronny-val. Ezen túl még szóltunk gyorsan Kai-nak is (ő gitározik, játszott nagyjából egy csillió zenekarban, többek között együtt is játszottunk egy Rikest Crust nevű punk/crust zenekarban). Innentől már csak egy énekesre volt szükségünk, de nem ismertünk senkit, így megkérdeztük két nagyon közeli cimboránkat, és Joakim-ot érdekelte a dolog. Neki az égadta világon semmi tapasztalata nem volt sem a zenekarozással, sem az énekléssel, de igazából mindenki csak azért csinálta, hogy jól érezze magát, így hát nekifogtunk. És ez a felállás állandósult az elmúlt nyolc vagy a franc tudja hány évben, és nem is gondolnám, hogy változni fog. A Devil nem igazán viszi el sok időnket, és igazából szépen alapjáraton csinálgatjuk, nem akarunk beleszakadni. Más zenekarjaink is vannak, mindegyik aprócska; a Faustcoven élő fellépésein játszom, és játszottam a Fuck You All-on a Darkthrone-nal és a Dissection-nel – ennyi.

Az előző lemezeitek milyen fogadtatást kaptak? Érzitek olyan erősnek őket, mint az új albumot? Volt zeneileg változás a régi és új kiadványok között?

Hát eddig kiadtunk egy EP-t és három albumot, és ezek időben egyre fiatalabb stílust képviselnek, ezalatt az 1970-es és 80-as éveket kell érteni. Az EP nagyon a hetvenes évek stílusát idézi, az első az tuti 1973, a második olyan 1978-as hangulatú, és a mostani már egyre közelebb van 1981-hez, hehe. Van egy kis NWOBHM-os beütése az utóbbinak, amit nem igazán találsz meg a korábbi albumokon. De igazából mindig a jó dallam a lényeg, a jó kis fasza ritmus és a riffek. Azt hiszem, ezek miatt még senki sem pártolt el tőlünk.

Számomra eléggé nehéz bekategorizálni a zenéteket. Sokféle hatást érzek benne, (például a triviális Black Sabbath) de szerintem sokszor olyant is, amire talán más nem is gondolt, talán benne sincsen, csak a zene hatására a tudatalattimból vetül fel.
(Például ír kocsmadal jelleg a Peasants & Pitchforks-ban vagy a Jumping off the Edge of Time happy punkos beütése, ha létezik egyáltalán ilyen. 🙂 ) Honnan jön belőletek ez a zene? Milyen zenekarokat tartotok a gyökereiteknek? Hogy alakult ki ez a stílus? Zenén kívül vannak más inspirációs forrásotok is? Könyvek, filmek?

A legfontosabb hatás a Pentagram. És igen, tudom, hogy egyáltalán nem szólunk úgy, mint ők. Egy Pentagram-koncert után határoztuk el, hogy most nekünk zenekart kell alapítanunk, nekünk mindig ők lesznek a top, és igen, a Black Sabbath előtt. De igazából sokfajta zene keveredik bennünk, meg akkor is, ha a zenénket egyszerűnek gondolják. Ha neveket kellene mondanom, olyanokat, akiket példaképnek tekintünk vagy hatottak ránk, akkor a fentebbi kettőn túl az Iron Maiden, a Testament, a Witchfinder General, Elvis, Waylon Jennings, a Darkthrone, PJ Harvey, Tom Waits, a Dissection, a Destruction, az Alphaville, a Siebenburgen, satöbbi, satöbbi.

Mikor először találkozik a hallgató egy csapattal, feltéve, ha nem koncertről van szó, na meg olyan ortodox rajongóról, aki nem csak egy adatfájlt tölt be a lejátszójába, akkor az első benyomásokat a lemezborító és a zenekar logó adják. Nekem a logótok a Venomot juttatta eszembe. Barátságos Venom logó. 🙂 Sőt ha hozzáadjuk a sztereotípiát, norvég zenekar, azt gondolhatnánk valami black metal csapattal lesz dolgunk, aztán valami egészen másféle ősi zene szólal meg.
Volt valami tudatos a zenakarnév választásban és a logó kialakításában? Esetleg van valami utalás a 60-as 70-es évek okkult rockjára?

Ez egyfajta visszautalás a korai nyolcvanas évek zenekaraira, mint például a Venom vagy a Satan, némi hetvenes évekbeli “utánérzéssel”. Ha jól emlékszem, azt mondtam Kai-nak (aki amúgy a logo-t rajzolta), hogy képzeljen el valamit a Venom és a Yes között félúton.

A másik külsőség maga a lemezborító. Nekem nagyon tetszik ez a képregényszerű stílus. Na meg a fehér szín uralkodó volta, ami metalos körökben nem bevett dolog. Ki volt az ötletgazda és ki az alkotó? Azt tudjátok, milyen technikával dolgozott? Van valami koncepció a festmény mögött?

Ó köszönöm. Mi is igazán elégedettek vagyunk vele, és a fehér szín olyan frissítően hat, hiszen amit általában látsz, az gyakran fekete, majd fekete, és esetleg fekete. Kim Holm kezét dicséri a borító, évek óta nézegettük, miket is alkot. Igazából ő egy csomó különböző stílusban dolgozik, és egy csomó munkáját baromi jónak találtuk, úgyhogy végülis kapcsolatba léptünk vele. Meghallgatta zenét, és azt mondta, hogy számára olyan, mint a régi horror-képregények, mint például a Tales From the Crypt meg ehhez hasonlók, és mi pontosan valami ilyesmit szerettünk volna. Tehát nagyjából ennyi instrukcióval láttuk el, meg még ezen túl annyival, hogy minden borítónkra szeretnénk egy koponyát, és ennyi, megcsinálta. Szerintem a világ legfaszább lemezborítója a miénk, de legalábbis a nyolcvanas évek óta, az tuti. Akár azt is mondhatnám, hogy olyan, amilyennek én magam rajzoltam volna, hehe.

Van valamilyen munkamódszeretek az alkotásához? Milyen módszerrel dolgoztok a stúdióban? Van ott lehetőségetek kísérletezni, vagy már kész dalokkal mentek? Hogy születtek a To The Gallows dalai?

Az általános forgatókönyv a következő: Kai vagy Thomas, vagy éppen Ronny, megérkezik a próbára egy nyolcvan százalékban kész dallal, ahol összerakjuk úgy, hogy mindenki beleteszi a maga részét. Stúdiót illetően egy sima stúdióban vesszük fel a basszust és a dobot, mert azt szeretnénk, hogy ezek jól érvényesüljenek és egyediek legyenek. Mint a Led Zeppelin-nél vagy a Cream-nél, vagy – természetesen – a Black Sabbath-nál, ahol a ritmusszekció egy önálló egység, amit gyakorlatilag le is lehetne választani a többiről. A többi cuccot meg vagy a próbahelyen vesszük fel, vagy Kai-nál otthon.

Ha nem túl korai a kérdés, ti magatok mennyire vagytok elégedettek a végeredménnyel? Esetleg lenne valami amin változtatnátok vagy csiszolnátok kicsit?
Mik a kedvenceitek az albumról és miért?

Eddig ötven lemezkritikánál tartunk úgy nagyjából, ez már azért egy elég pozitív visszajelzés. Az eladásokról fogalmam sincs, annyit tudok, hogy a vörös bakelit már elfogyott, és a fekete is elfogyóban, és azért ez is azt jelenti, hogy van némi érdeklődés. És igazából semmin sem változtatnék. Kimaradt két dal az előző albumról, mert úgy gondoltuk, hogy azokkal már nagyon hosszú lenne, ezekkel kell valamit kezdjünk. A kedvenceket illetően viszont bajban vagyok – nincs kedvenc dalom, inkább csak kedvenc dalrészletem. A David & Goliath versszakai alatti riff, egy pár sor a Trenches-ből, Joakim éneke a Cemetery Still-ből, a Peasants & Pitchforks közepe (lehet, hogy csak egy benyomás, hehe), az egész címadó dal hangulata, a Jumping Off the Edge of Time, satöbbi, satöbbi.

Terveztek turnét a lemezzel? Ha igen, merrefelé és kiknek a társaságában? Csak egy kérés, ne feledkezzetek el rólunk! 🙂

Egyelőre egyetlen fellépésre sem vagyunk lekötve. Igazából nem is nagyon dolgozunk rajta, meg nem vagyunk valami hihetetlenül vonzóak élőben, hehe. Még az első album megjelenése környékén volt egy pár fellépésünk, aztán azóta néma csönd. Sajnos nem vagyunk egyszerű eset a személyes kötöttségek miatt, de igazából reméljük, hogy valami fesztiválon fogunk tudni játszani az idén. Nagyon jó lenne Magyarországon is fellépni, például az Omega-val vagy a P. Mobil-lal!

A zenekar mellett gondolom melózni is kell. Mivel foglalkoztok? Mennyire tolerálja a munkahelyetek a zenészi létet?
Mindezek mellett jut idő valamilyen kikapcsolódásra? Van valamilyen hobbitok?

A napi munka mellett simán van időnk a Devil-re. Nem lépünk fel nagyon, és ha a munkahelyünkön nem tetszik, akkor szimplán nemet mondunk egy fellépésre. De igazából eddig szerencsések voltunk: a főnökök hozzáállása támogató, mind a munkahelyen, mind pedig otthon! A hobbit illetően alapvetően családapa a legtöbbünk, ez azért leköti némi időnket. Van, aki horgászik közülünk, van, aki az erdőket járja, és a kelleténél talán egy picit jobban gyűjtögetünk mindenféle felvételeket.Thomas a fennmaradó idejét egy csomó egyéb zenekar köti le, és ezen túl még zenét ír minden elképzelhető stílusban. Talán ő a leginkább zenésznek mondható közülünk mi csak zeneileg képzetlen bunkók vagyunk.

Szoktatok szórakozásból koncertre járni otthon? Ismertek helyi csapatokat? Tudtok pár érdemtelenül kevésbé ismert bandát ajánlani?
Esetleg ismertek magyar zenekart?

Próbáljuk követni a műfajt, amennyire tudjuk, meg próbálunk fellépésekre járni, én szervezek is fesztiválokat. A legizgalmasabb errefelé talán a Black Magic fesztivál (hard rock rajongóknak) és a Whoredom Rife (black metal fanatikusoknak). Sajnos az újabb magyar zenekarok nem igazán ismerem.

Köszönöm az interjút és ezt a remek lemezt! Remélem koncerten találkozunk!

Köszönjük szépen a megkeresést, a legjobbakat kívánjuk az olvasóknak!


ENGLISH VERSION:

Hi guys, great hail from Hungary, from the fans and readers of Kronosmortus! I had the chance to listen a lot your last release, To The Gallows, and I was entirely amazed! The songs and the lyrics re absolutely fantastic! Congratulation to the fruitful artistic outcome! Have you had any feedback from anywhere else? What people think about your music?

Hi there, and thanks a lot! Well, the feedback on the album has been more than flattering. It seems we hit something with people that they really like. I don’t know the reason why, but I think maybe people appreciate something straight forward, uncomplicated, yet catchy and riff driven amongst all the more complex stuff out there. We aim to please!

For me the name of your band did not ring the bell, and I think, you’re likely unknown for the vast majority of the Hungarian guys. Would it be possible to briefly introduce the band in some phrases please? When you’re formed, and who are playing in the band at the moment, and please tell us about other bands you are playing in!

Well, Devil started in 2009, I think, with me (Stian, guitar) and Ronny (drums) talking about getting some friends together to have some fun, have a few beers and jam something in the vein of Pentagram/Sabbath. So we quickly recruited Thomas for bass, he also does guitar and vocals in VESEN together with Ronny, and we invited Kai (guitar, played in a zillion small project bands and with me in the punk/crust band Rikets Crust). Then we needed a singer, but didn’t know of anyone, since we just wanted friends, so we asked two of our closest friends, and Joakim was interested. He had no prior experience with a band or singing, but we’re most in this for fun, so we went for it. And that’s the same lineup we’ve had for now 8 years or something. And I don’t think it will change. Devil doesn’t really takes up much of our time, so we’ll rather keep it cozy (powell) than busy. As for other bands, there has been quite a few, but all small bands. I’ve done live guitar for Faustcoven, and played in Fuck You All with members of Darkthrone, Dissection etc, but nothing fancy.

What about the feedback of your previous release? Do you feel to have the same strength within as in the case of the new one? Is there any change in style / genre?

We’ve done one EP plus three albums now, and I think they maybe moved forward in time, so to say, parallell to the 1970’s and 80’s. The EP was very 1970. The first album 1973, the second album maybe 78, and now we’re close to 1981, haha. There’s a bit of NWOBHM inspired stuff on this one that we might haven’t included on the prior releases. But it’s always about good melodies, cool rhythms and the riff. So I think we’re not losing any friends along the way here.

It is not an easy job to find the right genre of the music of yours. I can feel many different influences including Black Sabbath, but often I have the feeling to listen or feel something which is not entirely present in the music and probably just created by my imagination while listening. I can tell you few examples like the classic Irish style pub music in Peasants &Pitchforks, or the ‘happy punk-ish’ style of Jumping off the Edge of Time if any. What are the roots of your music? Which bands are the most inspiring you, and do you have any other sources of influence or inspiration like books and movies?

The main influence and inspiring act would be Pentagram. But I now we doesn’t sound like them at ALL, haha. But we decided to found the band after a Pentagram gig, so they will always be at the top, right before Sabbath. But we’re a melting pot of influences, even though the music is very simple and immediate. If I should mention a few of the biggest artists for the band members, it would include in addition to those two mentioned, Iron Maiden, Testament, Witchfinder General, Elvis, Waylon Jennings, Darkthrone, PJ Harvey, Tom Waits, Dissection, Destruction, Alphaville, Siebenburgen, etc etc.

The first impression for a fan, or for a future fan, expect the gigs and addicted hardcore guys who know the band very well, is the logo and the artwork of the album. The first one did remind me on Venom, similar to a friendly Venom logo :-), and considering your Norwegian origin, one would easily expect to have some Black Metal band handy, but your music is not really that genre, even considering the have some ‘archaic’ feeling. So is there any reason behind choosing name and logo, is it any reflection on the occult rock stile of the 60’s or 70’s?

It is very much a nod to the early 80’s with bands such as Venom, Satan, etc, but with even a more 70’s feel to it. I think I said to Kai (who drew the logo); Imagine a mix between Venom and Yes.

Honestly, I really like your cartoon style artwork, and I found really interesting the dominance of the white colour, not visible too often in the genre. Who created the one, who was the ‘brain’ behind? Can you tell me please some details what technique has been used? Is there any specific concept behind this painting?

Thanks! We’re very happy with it too, and the white was refreshing, since as you say, it’s often black, black and more black. Kim Holm is the man behind it, and we’ve been following him for years. He does a lot of styles, but we found some very cool stuff he did, and approached him. He listened to the music and said he got the feeling of the old horror comics like Tales From the Crypt and stuff, and that’s 100% what we are after. So he just got to it, and the only input we had was that we wanted to include the skullface from all our covers, and he really delivered. I think it’s the coolest album cover in the world, at least since the 80’s. I can say that as I didn’t draw it, haha!

What’s you way to make music, and what’s your approach regarding studio work? Do you have any chance to jam there or you arrive with the ready songs for recording? On which way the songs of To The Gallows were recorded?

The usual way is this: Kai or Thomas, or even Ronny, has an 80% finished song that we take to the rehearsals and finish them with input from everyone. As for studio we do use regular studios for bass and drums, as we want those to stand out but at the same time be one, if you catch my drift. Like Zep or Cream or of course Sabbath, where the rhythm section is an entity that almost could be isolated and still be a finished product. The rest of the stuff we record in the rehearsal space or at Kai’s home.

Probably the question is too early, but how satisfied you guys are with the outcome? Is there anything you would change, or polish a little bit? Which songs are your favourites on the new album and why?

We already managed to get around 50 reviews, I think, so we have a pretty good opinion on the outcome. I don’t know about sales, but the red vinyl is sold out from the label, and soon the black vinyl too, so it seems there are still some interest in us. I wouldn’t change anything. We even got 2 more songs finished that we had to leave out because we thought the album was too long initially, so we might do something with those too. As for favourites I don’t know. I really don’t have favourite songs, more favourite bits. The verse riff from David & Goliath, a couple of text lines from Trenches, Joakim’s singing on Cemetery Still I think it is, the mid part (is that the expression? Haha) on Peasants & Pitchforks, the overall feel on the title song and Jumping Off the Edge of Time, etc.

Is there any tour planned at the moment to show the new album? If yes, which other band will participate? Please don’t forget to visit our country if possible!

We have not one single show booked. In fact, we’re not very active on that part, and we’re not very attractive as a live band either, haha. We did quite some gigging around the first album, but it’s been quiet for long now. We’re difficult in the way that we have personal obligations that we put forth, but we still hope to hit some festivals soon. It would be great playing Hungary, maybe with Omega or P.Mobil!

I think you have some civil job along of the band. What you are doing as work? Is there any good support from your employer, can they help you with the band somehow? Do you have any other hobbies, or any specific holiday activities?

It’s quite possible to combine day jobs with playing in Devil. We don’t do much live jobs, so if it doesn’t fit our employers we just say no thanks to concerts. But we’ve been lucky so far, with supportive bosses both at work and home! As for hobbies we’re family men most of us, so a lot of time goes to that. And some of us enjoy fishing, being in the forest. Also we are a bit too interested in record collecting… Thomas is also busy with a lot of smaller bands and making music in all kinds of genres. I think he’s the most musician of us, we others are just rednecks, haha.

Are you participants of gigs as audition? Do you know some local bands who you could recommend us? Probably any Hungarian?

We try to keep up with the scene and the underground, and catch a few gigs. I also organize a festival or three myself, and try to keep up with things. The most exciting stuff in Norway now is probably Black Magic (hardrock) and Whoredom Rife (black metal). As for newer Hungarian bands I unfortunately have not good enough control!

Many thanks for the interview, and again, congratulations to the new album. Hopefully see you soon on stage!

Thanks a lot! Very nice of you, and our respects to you and your readers!

WEBhttps://www.facebook.com/Devilband

Kapcsolódó cikkek

Devil – Az ördög rockot táncol

KMZ

DEVIL – To The Gallows

Saint-Savin

Hot News: Devil – New song „Southern Sun” available for streaming

KMZ

Hot News: Devil – New album „Gather The Sinners”: Release date, cover artwork and tracklist revealed!

KMZ

Hot News: Devil – Split album with The Sabbathian announced!

KMZ

Hot News: Soulseller Records is proud to announce extending the contract with Devil and the new signing of Vesen

KMZ

Hot News: Devil new album „Gather the Sinners” in work now

KMZ

DEVIL – Time To Repent

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek