A Diktátor zenekarral ülök szemben. Hogyan mutatnátok be magát a zenekart?
Vezér: Ez egy huszonegy éves zenekar. Tulajdonképpen a nagyon régi metalhullámmal indultunk, amikor divatba jött a heavy metal. Akkor váltottunk egy Animal Metal című dologra, amit több-kevesebb sikerrel végig is vittünk, persze kis kanyarokkal jobbra-balra. Volt, mikor lágyabbak voltunk, volt, amikor nagyon durvák. Ez a formáció véglegesnek tekinthető, már három éve vagyunk így. Már a harmadik hangzóanyagot készítjük már így együtt, ami jelenleg keverési stádiumban van: volt a Vigyázz, jön a Vadász!, utána a Három királyok. Nem egy kimondottan felkapott slágerzenekar vagyunk, igazából nem is nagyon törekedtünk rá eddig, egyszerűen szeretjük csinálni. Úgy érezzük, hogy valahol helyünk van a világban Már maga ez a Diktátor név is arra kötelez, hogy a régi diktatúrának a jellemzőit hordozzák magukon a szövegek. Többé-kevésbé alapvető emberi jogokért küzdünk ugyanúgy, mint bármelyik művész, amennyiben ezt a műfajt művészetnek lehet nevezni.
Ugye 1986-ban alapult ez a zenekar, ugyanúgy, mint mondjuk az Ossian, viszont míg az Ossian évente jött ki albumokkal, addig ti jóval kevesebb albummal rendelkeztek. Mi ennek az oka?
Vezér: Ennek én Derzsi Vezér vagyok az oka egy személyben, mert vagy volt zenekar, vagy nem, és voltak olyan elhajlásaim a pályán, ami tulajdonképpen nem lett igazán hanghordozóba öntve. Tehát játszottam másféle zenéket is emellett. Nyilván, amikor nem voltak társak, akkor valamennyire lassabban haladt a dolog, utána meg nem nagyon volt ösztönző erő. Akkor csináltam egy instrumentális dolgot, ami nem került kiadásra, meg többek között egy ilyen hard rock-szerű anyagot, Jézus, az örök király címmel. Egy Isten előtt való tisztelgésnek mondanám ezt az anyagot, ami ki lett adva, bizonyos könyvesboltokban lehetett kapni, de megmondom őszintén, még a pénzért se mentem el.
Jelenleg ugye négy éve van együtt ez a felállás. Te mint alapító és fővezér tag, miért éppen erre a két úriemberre esett a választás? Mi alapján választottad ki pontosan őket?
Vezér:Tulajdonképpen ezt a választást az Isten hozta így nekünk; nekem örömet okoz, nekik lehet, hogy csapás :). Tulajdonképpen semmi olyan dolgot nem vettem figyelembe, amit általában szoktak, hogy színpadra valók-e és hasonlókat. Egyetlen egy dolog motivált, hogy lelkileg tiszta emberek, jó társak legyenek, mert végül is ez olyan, mint egy házasság, tehát véleményem szerint egy elég komoly lelki kötődés van közöttünk. Összecsiszolódtunk az évek alatt.
Titeket mi motivált abban, hogy belépjetek ebbe a zenekarba?
Ferkó: Én körülbelül tizenhárom vagy -négy vagy -öt, nem tudom, hány évvel ezelőtt már játszottam a zenekarban, akkor négy éven keresztül mint szólógitáros. Aztán akkoriban volt egy olyan időszakom, hogy kicsit megcsömörlöttem ettől az életmódtól: állandó koncertre mászkálás, éjszakázás, próbahegyek; minden más háttérbe szorult. Akkor olyan szinten kibuktam, hogy mikor kiszálltam a zenekarból, fél évig még az autórádiót is kivettem, mert egyszerűen nem voltam képes elviselni zenét magam körül, ami aztán szépen lassan helyrejött. Utána belevetettem magam a munkába, igazából azzal pótoltam ezeket a hiányosságokat, de azért csak éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Akkor tudtam meg, hogy mi az, amikor Vezérék megkerestek, hogy játszanom kellene. Ami konkrétan motivált, az volt, hogy számomra egy teljesen, ismeretlen hangszeren kellett játszani. Még életemben nem volt basszusgitár a kezemben, és ezt egyrészt kihívásnak, másrészt érdekesnek találtam. Azt mondtam, hogy ennek nem lehetett nemet mondani, miért ne, meg kell próbálni, és aztán megszerettem. Azóta tehát itt vagyok a srácokkal megint, már nem tudom, lassan harmadik vagy negyedik éve… Úgyhogy nyomjuk ezerrel.
Samu: Amikor Vezér megkeresett, és ideadta az akkor már kész CD-t, a Best of lemezt, akkor az az érzés jött elő bennem, ami még annak idején, a nyolcvanas évek végén volt az eredeti Diktátornál, tehát az a nyers, igazi metalzene, mert ugye közben voltak, olyan lemezek, amiket nem igazán hallgattam. Mivel már annak idején, már kölyökkoromban is úgy éreztem, hogy ott jó lenne játszani, most meg megvolt rá a lehetőség, mondom, miért ne, hülye lennék, hogyha kihagynám. Mondjuk, az benne az érdekes, hogy igazából mint dobos azelőtt itt-ott játszogattam éppen egy-két zenekarban, de azelőtt már több mint tíz éven keresztül mint gitáros, vagy mint gitáros-énekes játszottam, mikor mi, sőt még néha basszusgitáros is voltam. Nekem is – hasonlóképpen, mint Ferkónak – egy kihívás volt, hogy most mint dobos kell főállásban megfelelnem a dolognak.
A Diktátor egyike manapság azoknak a zenekaroknak Magyarországon, akik még mindig megmaradtak az úgynevezett kő-heavy metal mellett. Akik annak idején még így kezdték, azok szépen lassan haladtak a korral, elkezdtek egyre populárisabbak lenni. Mi annak az oka, hogy a Diktátor még mindig megmaradt annak az úgymond ős, alap heavy metalnak, amiként indult még annak idején?
Ferkó: Gyakorlatilag ennek egyszerű az oka, ugyanis ha mi is olyan szinten akarnánk követni a divatot, mint esetleg más zenekarok, és azt vennénk figyelembe, hogy általában szélesebb tömegek milyen zenére mennek, akkor teljesen mindegy lenne, ha elmennénk hakni zenekarnak, és lagzizenét játszanánk esküvőkön, mert ott általában mindig sokan vannak :). Én úgy vagyok ezzel, hogy ebben a zenekarban, az a puritán, egyszerű hangzás fogott meg, ami az alap három hangszerre épül. Egy kihívásnak tartom azt, hogy zenekar szinten három hangszeren úgy megszólaltatni számokat, hogy az úgy szóljon, hogy az ember ne érezze, hogy valami hiányzik belőle. Voltak olyanok, akik általában koncert után odajönnek, és gratulálnak, véleményt mondanak, és tényleg voltak, akik azt mondták, hogy fantasztikus, hogy három hangszerrel olyan zenét, úgy meg tudtunk szólalni, mintha egy öttagú zenekar szólt volna a színpadon. Ennek igazából az a titka, hogy a számokat jól kell tudni meghangszerelni, és akkor tényleg jól szól. Általában ilyen szempontból – lekopogom -mindig pozitív visszajelzések jönnek. Általában mindig azt mondják, hogy a mi koncertjeinken jó a hangzás, tehát élményt nyújt az embereknek. Az előadás nem tudom, kívülről milyen, de… csak bízom benne, hogy az is jó, de a hangszerelésre, meg arra, ahogy megszólalunk, azért odafigyelünk. Sokan úgy gondolják- hogy az, hogy megszólal-e vajon egy zenekar, az hangszer kérdése, de nem így van.
Mondtad, hogy annak idején mint szólógitáros szerepeltél a Diktátorban. Vezér mellett akkor két gitár volt együtt. Miért döntöttetek mégis úgy, hogy elég lesz az egy gitár? Miért nem próbáltatok meg esetleg egy másik gitárost keresni, mint ritmusgitáros, vagy szólógitáros?
Ferkó: Annak idején négyen voltunk, szólóknál kétszólamú szólókat nyomtunk, vagy felváltva szólóztunk, mindketten felvállaltuk ezt a szerepet annak idején, de igazából, az volt a célunk, hogy ezt a puritán, egyszerű hangzást úgy oldjuk meg, hogy az lehetőleg profin szóljon. Én személy szerint nem is akarnék több hangszert bevonni, mert nekem kifejezetten ez az egyszerűség tetszik benne. Nekem kifejezetten ez az egyik dolog, ami szimpatikus volt ebben a zenekarban: kiállunk hárman, megpróbáljuk a műsoridő alatt beledöngölni a közönséget a földbe, és lejövünk a színpadról. Reméljük, több-kevesebb sikerrel, de inkább többel, hogy ezt meg is tudjuk valósítani.
Hogyan tudjátok a zenekart, a turnékat, a próbákat, a koncerteket összeegyeztetni a családi élettel?
Ferkó: Hát ez jó kérdés :). Nyilván az egyik a másik rovására megy, de én úgy gondolom, hogy ez sem teljesen másabb, mint mondjuk, ha valaki a munkájába veti bele magát. Ez is egyfajta munka, és egyfajta hobbi. Aki dolgozik, esetleg mellette még hobbija is van, annak is össze kell egyeztetnie a családi élettel. Nyilván valamennyire a családnak is toleránsnak és elfogadónak kell lennie ezzel szemben, de igazából szerintem azokban a családokban van ebből probléma, ahol negatívan állnak hozzá a zenéhez. Akik pozitívan, ott szerintem nincs súrlódás belőle.
Hogyan születik egy Diktátor szám?
Vezér: Szerintem ahány szám, annyi történet, annyiféleképpen születik, annyiféle szerelem. Valamelyik egyből, spontán jön szöveggel együtt, van, ahol a zene van előbb; általában az a jellemzőbb. Samu nagyon jó riffeket, témákat szokott hozni, aztán én pedig gondolkozom rajtuk. Erre nincs recept. Nyilván az ember azért fejlődik, meg csiszolódik, tehát most már könnyebben megírok egy dalt, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt.
Az elmúlt húsz évben nyilván változik a környezet, változik az ország politikai helyzete, változik az ember mentalitása. Ez miképp tükröződik a Diktátor-számokban?
Vezér: Nekünk az a szerencsénk, hogy kezdettől fogva örök érvényű dolgokat szerettünk volna megfogalmazni, ami többé-kevésbé sikerült is. Ennek kapcsán olyan régi dalok is, mint az Ősök földje vagy a Nem mehetek el, még a mai napig műsoron van. Az utóbbi években talán kicsit naprakészebb lett a zenekar, tehát megfogalmazunk olyan dolgokat, amik az adott pillanatban aktuálisak. Azt nem tudom, hogy mennyire fogják megállni a helyüket a jövőben, de azt vettük észre, hogy ebben a felgyorsult világban mindenféleképpen haladni kell a korral. Nem mondom, hogy ki kell szolgálni mindenféle hullámot, de azért nyitottnak kell lenni, mert azért vannak ebben a világban szép meg jó dolgok, de vannak súlyosabbak is. Ezeket mind igyekszünk maximálisan és reálisan visszaadni.
Van egy pár olyan számotok, amely elég jellegzetes iróniával kezeli a körülöttünk zajló helyzeteket. Gondolok itt akár a Gyilkos macira, ami az eddigi tudomásom szerint a legismertebb Diktátor-szám, klip is készült róla. Mi határozza meg azt, hogy egy adott problémát így, „bele az arcba módon” fogalmaztok meg, míg egyes problémákat hátulról, ironikusan közelítetek meg?
Vezér: Ezt véleményem szerint mindig az aktuális mondanivaló, az üzenet, a dal lényege, határozza meg. Véleményem szerint ha az ember mindig csak arra törekszik, hogy vulgáris legyen, akkor egyszerűen primitív lesz, és az ilyen szerintem egy durva lelki beállítottságú emberre vall. Ettől mi sokkal összetettebb emberek vagyunk. A szövegeimben mindig úgy igyekszem megfogalmazni a dolgokat, hogy nyilván van egy éle a dolognak, és kell, hogy legyen egy kemény irányvonal is a számon belül. Vannak árnyalatok, mint ahogy a festő is festeget: van a főalak, meg vannak a háttérképek. Mindig gondolkodom közben is, hogy tulajdonképpen eljut-e a fülekhez egy-egy kis üzenet, egy-egy mondat, ami talán úgy hangzik, hogy csak a rím kedvéért írtam oda, de szerintem annak az egy kis árnyalatnak is komoly súlya van. Persze nem kell ezt most halálkomolyan venni, de valahogy kialakul az emberben egyfajta stílus és egyfajta szövegvilág. Az árnyalatokon keresztül elég sok mindent meg lehet közelíteni. Egyrészt a dolgok tisztaságát, másrészt meg sokszor magának az emberi fajnak a viselkedését.
Említetted, hogy az utóbbi négy évben elég stabilnak tűnik a Diktátor zenekarnak egyrészt a személyi háttere, másrészt a termékenysége. Terveztek-e a közeljövőben esetleg albumot, és mi fogja jellemezni ezt?
Vezér: Olyannyira tervezzük, hogy már fel is vettünk egy tizenkét vagy tizenhárom számból álló albumot. Most a keverési munkák folynak, ezen még egy kicsit kísérletezgetünk. A számok az albumon már valahogy keményebben lettek megfogalmazva, tempósabbak lettek. Valahol nekem is fel kellett zárkóznom gitározás téren bizonyos dolgokhoz, amit már régen pótolnom kellett volna. Most szerintem az egész új anyag a szívünkhöz nőtt.
Hogyan néz ki a zenekar hétköznapi élete? Gondolok itt arra, hány próbátok van egy héten, hogyan, mi alapján szoktatok próbálni, hogy történik a számírás maga, csak úgy spontán hoz valaki egy ötletet, mondjuk Samu, és akkor egy próbán mondjuk nekiálltok, hogy hajrá, akkor írjuk meg, vagy érlelődik?
Vezér:Én minden reggel hatkor kelek, az az első, hogy amikor egy kicsit rendbeteszem magam, gyakorolgatok, építem a cuccomat, mert hangosítással is foglalkozom; valahol ekörül forog az egész életem. Visszatérve a próbákra, az már mostanában elég bonyolult lett, mert még a télen ellopták a próbahely tetejét. Akkor lefóliáztuk a padlást, azt is ellopták. A kegyelemdöfést az adta meg a próbahelyünknek, amikor egy markológéppel feltépték a 220-as kábelt, és mivel ez alumínium volt, azt is ellopták. Tehát gyakorlatilag januárig volt a próba aktívabb, legutoljára akkor egy fémkonténerben próbált a zenekar, hát, az igazi heavy metal volt… A tulajdonos másfél óra múlva jelentkezett a konténerért, hogy haza akarja vinni. Azóta a koncertek előtt próbálunk. Most, hogy beindultak a koncertek, volt két próba, és ez elég volt ahhoz, hogy összeálljon a produkció. Nem akarjuk túlzásba se vinni; nem akarjuk túlságosan igénybe venni a másikat, de úgy vettem észre, hogy működik a dolog, és valahol a produkciónak még az előnyére is vált, mert nem csuklóból, rutinszerűen, hanem szívvel, lélekkel játszottuk.
Ferkó: Én gyakorlatilag elég sokat éjszakázom, nekem reggel kínszenvedés felkelni, de föl kell. Gyakorlatilag egész nap rohangálok a munka után, aztán utána dolgozom, ami után rohangáltam, így igazából nem azt mondom, de még egy kicsit jól is jött, hogy mostanában egy kicsit visszaestek a próbák időbeosztás szempontjából, de hát élni kell. Nyilván a metalzenéből manapság egyre nehezebb megélni. A nyolcvanas években azért voltak olyan zenekarok, akik tengerparti házat, meg nyaralót vettek tagonként, de most már örülünk jóformán, hogy ha kijön az útiköltség, ez sajnos egy ilyen tendencia. Nem tudjuk igazából, hogy ez csak most van így időszakosan, vagy meg fog fordulni ez valamelyik irányba, de egyébként tény, hogy manapság már mindenből nehéz, egyre nehezebb megélni, tehát jóval többet kell dolgozni mindenféle területen ahhoz, hogy az ember ugyanazt a kis hasznot kitermelje, magának. Ez a zenében sincs másként. Gyakorlatilag így telnek a hétköznapjaim, aztán ugye be vannak szúrva koncertek hétvégenként, meg mikor hogy sikerül.
Samu: Én reggel felkelnék, de nem tudok, mivel még reggel érek haza melóból. Majdnem minden éjszaka dolgozom mint biztonsági őr, aztán délután felkelek, felnézek a netre, megnézem az e-maileket, a honlapot, hogy ki irkált be, válaszolgatok, hallgatok zenéket, próbálom megszerezni mindig a legújabb cuccokat. Aztán hogyha még van időm, akkor vagy dobolok, vagy gitározok, vagy írok valami okosságot, aztán megyek dolgozni. Ennyi. Hétvégén koncert, buli, berúgunk, tök király!
Hogyan fordult meg egyáltalán a fejedben, hogy jó lenne egy ilyen stílusú, egy ilyen koncepcióval rendelkező zenekart megalkotni még úgy a nyolcvanas évek eleje-közepe környékén?
Vezér: Előtte egy rockos formációban Weekend néven játszottunk a basszusgitáros Szabó Józsival és egy aktuális dobossal. Akkor éreztük, hogy maga ez a hagyományos rock már nem nyújt elég lehetőséget arra, hogy a gondolatainkat, érzéseinket ki tudjuk fejezni. Akkor nagyon kapóra jött ez a metalos váltás. Igazából egy kicsit még bizonytalan is voltam a hangszeremen, akkor le is cseréltem a gitárt csak a mikrofonra, és akkor éreztem úgy először, hogy ez az, aminek történni kell: ez az a zene, ez az a stílus, ahol ki tudom magam fejezni. Ez elég meredek váltás volt. Egy-két dalt azért átmentettünk még a hard rockos időkből, de igazából akkor kezdődött el az, hogy odafigyeltünk a szövegekre is, a dolog gondolatiságára, jobban megfigyeltük a világ a szép és árnyékosabb oldalait, és ez szinte pezsgés volt. Egy-két hét alatt ez az egész dolog végbe is ment.
Végezetül még annyit szeretnék kérdezni, hogy mit üzentek a rajongóknak, a nézőknek, utánatok érdeklődő embereknek?
Ferkó: A régi rockereknek azt üzenem, hogy kitartás, az újaknak pedig azt, hogy hajrá :), és minden koncerten minél többjüket látjuk szívesen, minél sűrűbben.
Köszönöm szépen az interjút.