Interjúk

Dim Vision Interjú

Ha valaki meghallgatja a Dim Vision zenéjét biztos, hogy nem fogja csalódás érni. Brutális és precíz halál metáljukkal, mindenkit a földbe döngölnek. Még jobban megismerhetitek a zenekart, ha elolvassátok az interjút:)

A Dim Vision zenekar neve hamarosan ismerősen csenghet sokak számára, mert egy elég jó kis lemezt készítettetek. Mit kell tudnunk a bandáról? Mennyi ideig készültek a dalok? Milyen lett szerintetek az „Epidermis”?

Hello 2000-re tesszük az alakulásunk évét, bár már előtte is együtt ökörködtünk. A zenéléssel 2000-ben kezdtünk komolyan foglalkozni. Az Epidemis előtt két demót hoztunk össze a from dust-ot és az Aethert. Elég lassúak vagyunk nótaírásban ennek a nyolc számnak az elkészüléséhez kellett alsóhangon három év. Büszkék vagyunk, hogy megjelenhetett rendes lemez formájában, olyan számokat írtunk, amiket nem szégyenlünk megmutatni a közönségnek.

Jelen pillanatban milyen lehetőségek adódnak egy ilyen death metal zenekarnak? Valamilyen támogatást lehet egyáltalán szerezni, vagy teljesen a saját pénzeteken kell mindent elkészíteni?

Lehetőségek mindig adódnak, persze figyelni kell! Ha az ember nyitva tartja a szemét és a fülét, picit rámenős, akkor sikerül összehozni néhány koncertet, sikerül megismerni embereket, akik hajlandóak segíteni. Nem lehet ülni és várni, hogy a sült galamb a szájunkba repüljön, ez egy olyan műfaj, hogy nagyon ritka az, amikor felkeresnek, játszani hívnak valami koncertre vagy fesztiválra és mellé még pénzt is adnak. Ebből a pénzből általában az utazási költségeket lehet kihozni, nem nagyon lehet félre tenni semmit, tehát ha demófelvételről, lemezfelvételről, pólónyomásról, cd szitázásról..ilyesmiről van szó, nem nagyon van támogató. Az album szerzői kiadásban jelent meg a Hammeres Nail Records terjesztésében. Ez sem volt ingyen, de promócióban, reklámban terjesztésben óriási segítség! Óriási segítség lenne még a metalzenehallgatók részéről, ha koncerteken megvennék a lemezünket. Csak azért mondom ezt, mert több felől is hallani, hogy külföldön, nagyobb kultúrája van annak, hogy a koncertrejárók valami kis szuvenírral térnek haza. Bár én nem sokszor voltam még külfölfön koncerteken, de először én is meglepődtem, mekkora sor van a zenekarok cuccait árusító standnál. Persze nekem is be kellett álnom a sorba költeni a pénzt. 🙂 Itthon magyarországon meg az is nagy szám, ha egy zenekar elad egy koncerten 2-3 lemezt. Mondhatjuk, hogy ez azért van, mert az embereknek itthon kevesebb a pénze, vagy ami van abból inkább piálnak, jól érzik magunkat, bár az is lehet, hogy a hazai bandák értékét még mindig lebecsülik. Nem vagyunk még elég jók! 🙂

Három felújított demós nótát is tartalmaz a lemez, miért döntöttetek úgy, hogy újra felkerüljön?

Elég erős nóták voltak és a demó felvétel óta fejlődtek is alakultak is ezek a számok, meg teljesen be illetek a többi szám közé. Meg igazából ezek nélkül a számok nélkül nem jött volna össze még egy teljes albumra való alkotás.

Milyen nagyobb zenekarok voltak hatással a zenétekre és kik azok a bandák, akiket szívesen hallgatok a mai napig is?

Elég vegyes az ízlésünk, a death metal zene az egyik közös pont, de a punk és hardcore zenétől kezdve szinte mindent meghallgatunk, ami metal és rock rokonságban van! Elég széles látókörben mozgunk. Nehéz lenne ezért konkrét hatásokat mondani. Egyik nap Darkthrone-t hallgatok másik nap Tool-t aztán lehet, hogy még egyből utána Nile-t, sok stoner zenét hallgatok mostanában olyanokat mint a Kyuss vagy akár Crowbar. Ezek a zenék mind nagy hatással vanak rám.

A hangzás tényleg kiváló és igazán brutális, mit tudtok erről elmondani? Hogyan sikerült ilyen jól összehozni a dolgokat?

A cél az volt hogy egy igényes minőségi hangzást tudjunk összehozni, nem volt sok elvárásunk. Belehalgattunk Vee-vel néhány újabban megjelent death metal lemezbe, és mondtuk hogy ezeknél ne nagyon legyen gyengébb 🙂 Ilyenre sikerült.

Szerintetek melyik szám a legjobb az „Epidermis” albumon? Erről egy kicsit bővebben is beszélnél?

Talán mindanyiónk legnagyobb kedvence a Havoc. Teljesen hirtelen jött nóta. Ez az egyetlen olyan szerzemény, ami egyik napról a másikra született. Otthon gitároztam, és volt hirtelen egy jó riffem ezt gyorsan fel is vettem, aztán szépen sorban percről percre jöttek egymás után az ötletek, felhívtam Sebőt, a dobosunkat, hogy „azonnal zúzzunk le a próbaterembe, mert állati ötletem van”. Másnap már kész is volt a szám gerince, hamarosan megszületet hozzá a szöveg is, de a szólók csak a lemezfelvételnél kerültek rá. A többi szám elég hosszadalmas rágódások során születtek meg, de azokban meg az a jó, hogy átgondoltak és összetettebbek. Ilyen például a Virtue meg a The Epidermis.

Mikor ismerkedtetek meg a death metal zenével és mikor döntöttetek úgy, hogy a nagy rajongási vágyatokat kiélvezitek egy saját zenekarban?

Szépen folyamatosan sikerült belefolyni ebbe a stílusba. Az első death metalhoz közeli élményem a Sepultura Cahos AD volt még általános iskolás koromban. Mivel nagyon tetszett ez az album szépen sorban beszereztem a régebbi Sepultura albumokat egészen az első lemezig. Aztán elkezdtem hasonló zenék után keresgélni és mivel a Cannibal Corpse albumok, boritók alapján elég keménynek tűntek ezt is megismertem, aztán szépen sorban egyre több ilyen zenét kezdtem hallgatni. Persze közben ismerkedtem másfajta metal zenékkel is. Nagy kedvencem volt a Katatonia Brave Murder Day, meg a Dance Of December Souls, szépen bővült a skála. Eleinte ilyen Doomosabb meg dallamosabb metal zenét nyomtunk, aztán from dust után, úgy gondoltuk keményíteni meg gyorsítani kéne, és egyre Death Metalosabbak lettünk.

2007-ben várhatóan milyen koncerteken láthatunk benneteket és hol?

Február 23-án játszunk Budapesten a Kék Yukban, lesz március 3-án Debrecenben egy Ingyenes buli! Áprilisban tervbe van véve egy szegedi koncert. Jelentkezünk minél több nyári fesztiválra! Folyamatosan próbáljuk összehozni a koncertekek több-kevesebb sikerrel, azt üzenném mindenkinek, hogy látogassatok el a www.dimvision.tk -ra és ott fent lesznek a legfrisseb bulik.

A közönség mekkora és milyen lelkesítést ad? Volt már valamilyen maradandó élményben részetek, amit egy rajongónak köszönhettek?

Volt persze! Szinte minden koncertünk van úgy, hogy odajön valaki gratulálni, ez nagyon jó érzés. Az ember már a koncert közben érzi, hogy ez jó vagy rossz buli, a közönség reakcióiból mindent le lehet szűrni. Ez egy odavissza hatás, ha látom hogy tetszik a közönségnek és kezdenek beindulni, akkor az felpörget és mégjobban beleadok mindent. Ez egy ilyen ösztönös dolog egy picit. Imádunk koncertezni!

Mit várhatunk tőletek a folytatásban? Továbbra is megmarad a szikár durva death metal vonal? Esetleg még durvább vagy dallamosabb lesz a következő lemez?

Nincsenek tervek 🙂 ! Kár lenne bármit is mondani arról, hogy milyen lesz a zenénk a jövőben, most is olyan zenét fogunk írni amilyet sikerül, nem akarjuk magunkat korlátok közé szorítani. Bár még nem nagyon vannak új témák, de úgy érzem, elég elvetemültek vagyunk ahoz, hogy továbbra se evezzünk lágy, csendes vizekre!

Mondjatok 3 olyan dolgot, amit szerettek csinálni szabadidőtökben?

Ha van egy kis szabadidőnk és mindenki ráér lemegyünk a próbaterembe, utána a kocsmába ha nem ér rá Sebő (dob) akkor egyből a kocsmába megyünk. 🙂 Ha van valami jó koncert, azt szívesen látogatjuk! A harmadik dolgon már gondolkodnom kell ez kellemetlen 🙂

Mit közölnétek még a death metal fanoknak?

Hát most nem akarom meg itt megfejteni a világuniverzumot, úgyhogy csak annyit üzennék, hogy hallgassatok sok jó zenét és menjetek el sok jó koncertre!

(foreest)

Készítette: NorthWar

Web: http://www.dimvision.tk/

Kapcsolódó cikkek

X. Kelet Underground Fesztivál – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Christian Epidemic, Dying Wish, Dim Vision, Nervekiller, Death Warrant – Koncertbeszámoló

MelancholyR

DIM VISION – Epidermis

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek