(scroll down for English Version)
Hello. Jó dolog ismét hallani felőletek, három év csönd után. Miért döntöttetek úgy, hogy újra kiadjátok első albumotokat, a Nebulariumot?
CLAUDIO: Nos, eddig sosem kapott nemzetközi terjesztést, közben meg nagyon sok megrendelést kaptunk rá, úgyhogy úgy döntöttünk, csinálunk hozzá új borítót, hozzáadunk egy kis új anyagot, hogy vonzóbbá tegyük, és úgy adjuk oda a rajongóknak. Az új csomagolás nagyon királyul néz ki, a felvétel pedig teljesen remasterelve lett, úgyhogy ezt tekinthetjük a Nebularium legjobb verziójának.
A Nebularium újra kiadott verziója valami EP-szerüséggel jön, rajta olyan nótákkal, amik az 1999 és 2006 közé eső, meglehetősen tág intervallumban íródtak. Jelzik az újabb számok bármilyen módon az új album irányvonalát?
CLAUDIO: Egyáltalán nem. Azoknak a számoknak a zenéje a korábbi felvételek munkálatai alatt lettek rögzítve, és nagyon kevés közös vonást mutatnak azzal, ami majd az új lemezen hallható lesz.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a régebbi (’99-2000 körül íródott) számok némelyike hasonlóan hangzik a mostani cuccaitokhoz. Ez elég érdekes, hiszen a Nebulariumon meg teljesen más zenét hallhatunk. Átváltottatok ebbe a progos metálba, azután meg vissza?
CLAUDIO: Úgy valahogy… ha a szövegeket nézem, nincs más, mint képek az tudatállapotaimról, amikor írok, és ugyanez mondható el a zenéről is. Folytonosan változó emberek vagyunk, így eléggé természetes számunkra, hogy változunk az évek múlásával, néha pedig visszatérünk ahhoz, amit korábban már csináltunk, csak azért, hogy utána megint változzunk, és igy tovább… Ez egy természetes folyamat, segit abban, hogy a hangzásunk életteli és friss maradjon. Egyébként ahogy én látom, ami a zenét illeti, minden felvétel azt tükrözi, ahogy Ettore éppen érez az új anyag megírásakor. Változhat, hogy mi jár a fejében, de mindig ugyanaz az ember marad, így elég nyilvánvaló párhuzamokat lehet felfedezni egyes számaink között.
Hét évvel később, most, hogy manapság annyira különböző zenében utaztok, hogy tekintesz vissza a Nebulariumra? Sok rajongótok szerint a mai napig az a legjobb albumotok.
CLAUDIO: Valóban nagyon jó album, de igazából nem az én műfajom. Még mindig azt gondolom, hogy ezidáig a Mind Tricks a legjobb anyagunk, de persze amint megjelenik a The Isolation Game, az előző lemez szintén elavulttá válik…
Ez egy természetes folyamat, minden album jobb, mint az azt megelőző. A Nebulariumot pályafutásunk első lépésének kell tekinteni, amit a banda minden új rajongójának érdemes lehet felfedezni, de amely nem hasonlítható ahhoz, amit most képviselünk. Nemcsak a zene, hanem a szövegek is teljesen mások voltak, és semmi közük nem volt ahhoz, ahogy közelítem meg őket.
Mikor várható az új album megjelenése, és miben fog különbözni az eddigi munkáitoktól?
CLAUDIO: Ez év végére várható a megjelenés, a Coroner Records gondozásában. Hogy mire számíthattok? Még nagyobb hitelesség, több súlyosság, nagyobb öntudatosság… A The Isolation Game jól tükrözi, amit a banda énekeseként mindig is nyújtani szerettem volna; súlyos, agresszív és gyors… nem akarok sokat beszélni róla a megjelenése előtt, de átkozottul büszke vagyok rá, és alig várom, hogy eljusson a rajongókhoz is.
Ettore Rigotti felelős az összes hangszerért. Noha a stúdióban nyilvánvalóan mestere az összes hangszernek, nem jutott eszetekbe, hogy további tagokkal kiegészülve élőben is tudnátok játszani, session tagok nélkül?
CLAUDIO: Á, nem hiszem, hogy az működne… érzékeny egyensúly van kettőnk között, miért borítanánk föl új tagokkal? Már megpróbáltuk korábban, és az eredmény elég kiábrándító volt, úgyhogy nem látom okát, hogy ugyanazt a hibát még egyszer elkövessük.
Be kell vallanom, imádom a „Ghost Song” cimre keresztelt balladát az Endless Memoirs EP-ről.
CLAUDIO: Ezzel nem vagy egyedül, az a nóta különösen nagy tetszésre lelt eddig szinte mindenkinél, aki meghallgatta. Talán ez azt jelenti, hogy be kéne fognom azt a ronda pofámat, abbahagynom az örökös üvöltést és a rikácsolást, és hagyni, hogy Ettore csinálja az összes vokáltémát…
Köszi az interjút – üzenet a fanoknak?
CLAUDIO: Mi köszönjük az időtöket… lásd fent!
—————————–
ENGLISH VERSION:
Hello. It was nice to hear something from you again, after three years of silence. Why have you decided to re-release your first album Nebularium again?
CLAUDIO: Well, it has never been released worldwide so far and we were receiving really a lot of requests about it, so we simply decided to wrap it in a new artwork, add some new stuff to make the release more appealing and finally deliver it to the fans. The new package looks extremely cool and the record has been completely remastered so we can consider this the best Nebularium version ever.
The re-release of Nebularium goes with something like an EP, with songs written in a pretty long interval spanning from 1999 and and 2006. Do the newer tracks also indicate the direction of the new album?
CLAUDIO: Absolutely not. The music of those tracks has been composed during the recording sessions of our previous records and have very little in common with what you will hear on our next full-lenght release.
It hasn’t escaped my attention that some of the older tracks (written in ’99 and 2000) are quite similar-sounding to your new stuff. That’s quite interesting, since we can hear an entirely different sort of music on Nebularium. Have you switched to that prog-ish metal and then switched back?
CLAUDIO: Sort of… As I consider lyrics nothing more than pictures of the state of mind I’m into when I write them the same can be said about music. We’re ever-changing persons so it’s pretty natural for us to change throughout the years and sometimes come back to something we did before, just to change again the step further and so on… It’s a natural process, it keeps your sound alive and fresh. By the way I see it, musically speaking, every record represents what Ettore feels when he composes new material, he can change the state of mind but he’s always the same person, so it’s pretty obvious to find analogies between some of our tracks.
Seven years later, nowadays playing so very different music, how do you look back to Nebularium? Many of your fans believe it to be your best album to date.
CLAUDIO: It’s a very good album for sure, but not my cup of tea really. I still think that Mind Tricks is our best release so far, but of course as soon as The Isolation Game comes out the previous record will become obsolete as well… It’s a natural process, every new album is better than the previous one. Nebularium should be considered the first step of our career, worth discovering for every new fan of this band, but it cannot be compared to what we are today at all. Not only the music, but also the approach towards the lyrics was completely
different and has nothing to do with mine.
When can we expect the next album, and how different will it be from your previous two works?
CLAUDIO: It should be released before the end of the year by Coroner Records. What should you expect? More identity, more heaviness, more awareness… The Isolation Game represents what I’ve always wanted to achieve as a vocalist with this band; it’s heavy, aggressive, fast… I don’t want to talk too much about it before it’s released, but I’m really damn proud of it and can’t wait to have it delivered to the fans.
Ettore Rigotti is doing all the instrumental work. Although it is obvious that he is a master of every instrument in the studio, have you never considered taking some more members in in order to be able to play live, without session members?
CLAUDIO: Nah, I don’t think it could work… There’s a good chemistry within the two of us, why should we throw it away adding new members? We tried in the past and the results were quite disappointing, so there’s no reson in doin’ the same mistake twice.
I admit to love the ballad titled „Ghost Song” on the „Endless Memoirs” EP
CLAUDIO: You’re not the only one, that particular song is receiving a gret feedback from almost anyone hears it… This probably means that I should shut my ugly mouth and stop yellin’ and screaming all of the time and leave Ettore do all the vocals.
Thanks for the interview – message for the fans?
CLAUDIO: Tnx for your time… As above so below.