
A kérdésekre Szabó Szabolcs, a Drow zenekar alapító/frontembere válaszolt.
Szasza, ha jól tudom, jövőre 12 éves lesz a banda. Nem mennék bele abba, hogy nagyon sok tagcserén esett át azóta a formáció, inkább arról érdeklődnék, hogyan látod a zenekar mai felállását, helyzetét?
Először is köszönöm a lehetőséget az interjúra. Nos igen, mivel 2010-ben alakult a Drow, jövőre már 12 évesek leszünk. Bár azt a súlyos, hörgős sludge-szerű muzsikát is imádtam, mára úgy érzem, hogy valamilyen szinten “hazataláltunk”. A jelenlegi zenénket némi túlzással méltán nevezhetjük a Mortem folytatásának. Nem vegytiszta death metal ez, sosem szerettük a skatulyákat, inkább groove alapú, egyszerűbb zenei megoldásokkal operáló death metal. Szeretjük, jól érezzük magunkat és remek a hangulat most a bandában is.
Kik alkotják most a zenekart?
Zsigó Laci – dob, Tarapcsák Norbi – basszer, Jenei Zsolti – gitáros és jómagam énekes poszton.
Múlt év júniusában a HammerWorld mellékleteként megjelent az Unholy címet viselő kislemezetek. Lendített ez a Drow népszerűségén?
Valamennyit talán, bár sokkal többet vártunk ettől a dologtól. A nagy Covid leállás is pont akkor jött, szóval nem voltunk a legszerencsésebbek a megjelenéssel. Mindegy is. Az Ep kijött, mi elégedettek vagyunk vele, de most már előre tekintünk, mint ahogy a legfrissebb dalunk is mutatja. Dolgozunk ezerrel…
Jó is, hogy említed! Szerintem remek lett az Omen klipje és a dal is elnyerte a tetszésemet! Miről szól ez és milyen volt a fogadtatása?
Elég erősen begyűrűzött a vallás az oktatásba, ami nem csupán szerintem nagyon rossz dolog, hanem rengeteg embertől hallom vissza. Sokan osztják meg velem is és a közösségi oldalakon is a negatív tapasztalataikat. Ez a gyermekek zömére egy erősen ráerőltetett dolog, ami nem csupán káros és mély, keserű nyomot hagy bennük, hanem a jelentős része így nemhogy nem lesz vallásos, de el sem fogja fogadni az egyházat, sőt egyenesen gyűlölni is fogja. A legfőbb probléma az, hogy sem a papok, sem a tanárok többsége nem tudja a határokat. A papok sokszor tanárnak, minden felett állónak, a tanárok pedig egyfajta egyházi szerepbe képzelik magukat és ez a fejetlenség is eléggé marcangolja az amúgy is képlékeny talajon mozgó oktatást! A dal az ezt elszenvedő gyerekek mellett, és ezáltal az egyház kapzsisága és hataloméhsége ellen lép fel! A dalt egész jól fogadták az emberek egyébként, még ha rétegzenéről is van szó! Jók a visszajelzések!
A szövegeid zöme a vallás ellen irányulnak, mint ahogy az Omen is ezt a témát boncolgatja… Ennyire gyűlölöd az egyházat?
Figyelj! Én azt vallom, hogy mindenki tegyen a maga belátása szerint! Mindig is elfogadtam azt, ha valaki templomba járt, azt is nyilván, ha mélyen vallásos. Ezt úgy érzem, tiszteletben kell tartani. Ez így jó! Nem vagyunk egyformák. A problémám azzal van, aki mindenáron meg akarja győzni a nem vallásos embereket arról, hogy vallásosak legyenek. Én soha nem akartam rávenni senkit arra, hogy az én elveimet kövesse, így ezt joggal várom el viszont is. De ez nem így történik. Vannak ugye a házaló valláshirdetők akik aljas módon a saját magánszférádban zaklatnak a hitükkel és olyan pappal is találkoztam már aki azért mert kicsit ismerjük egymást és mondjuk rossz viszonyban sem vagyunk, egy sima beszélgetésnél akarja rám erőltetni, hogy nekem miért is lenne ez jó. Na ezt én nem díjazom, sőt egyenesen gusztustalannak tartom! Tiszteljük már meg egymást azzal, hogy elfogadjuk a másikat! Amíg pedig ilyeneket tapasztalok, addig igen is hangot adok majd a nemtetszésemnek!
Szasza, ezek igen nyomós érvek! DROW tervek mostanában?
Az Omen dal promózása most mindenképpen az elsődleges szempont. Készülnek, sőt vannak is új Drow dalok, szóval próbálunk amennyire az időnk engedi, és írjuk is az újabb nótákat. Bízunk benne, hogy 2022 már egy sokkal jobb év lesz, főleg Covid szempontból, és tudunk végre mi is aktívabban koncertezni, mivel én személy szerint imádom a jó bulikat!
Hogyan viselitek a vírussal járó korlátozásokat?
Igazából csendesen! Elvagyunk. Nagyon bosszantó ez a helyzet, de azt hiszem elég higgadtan vesszük ezt az akadályt is. Próbálunk, új dalokat rakunk össze, és ugye itt az új klip is, amit felvettünk… Sajnos egy kelet-magyarországi bandának amúgy sem sok esélye van a koncertezésre, de az az évi pár buli nagyon hiányzik.
Hogy látod a metal underground, vagy egyáltalán a hazai metal élet alakulását?
Sajnos mindenhol érezhető és szemmel látható az emberek érdektelensége! Eléggé elkeserítő szerintem a helyzet országos szinten is, de a keleti részen mindenképpen siralmas a kép! Klubok szűnnek meg, így nemhogy szűkülnek a lehetőségek, hanem el is tűnnek. Vagy fanatikus vagy és csinálod mindenképpen, vagy ha nem vagy kitartó, hamar elveheti a kedved ez a helyzet. Egyszerűen nincs közönsége lassan ennek a műfajnak. De nyilván nem csak ennek, mert egyébként is megcsappant a közönség a legtöbb műfajban. Nagy probléma továbbá itthon, hogy nincs összetartás a zenekarok között még underground körökben sem! Undorítók az emberek és ez a fajta viselkedés is. Neveket most nem említenék, de az sem kizárt, hogy hamarosan fogok… Budapest is mindig egy amolyan féltett terület volt a vidéki bandák elől. Ha te hívtad az ottani bandákat akkor az fain volt, de ha te akartál a fővárosban koncertezni, egyszerűen nem kaptál vissza lehetőséget! Persze vannak ott is korrekt bandák, sőt személyes jó barátaim is, de ez sajnos nagyon ritka ebben a szakmában. Persze lehet reménykedni, hogy javul a helyzet! El lehetne “takarítani” pár arcot a színtérről, de a mai fiatalok, a mai közönség hozzáállása már nem hiszem, hogy változni fog. Mi annyit tehetünk, hogy kitartóan zenélünk, dalokat írunk és szervezzük majd a bulikat! Hátha eljutunk pár helyre!
A zenekar nevéhez fűződik a nyírbátori DeathCrew Fesztivál is! A legutóbbi 2019-ben volt. Mit lehet erről tudni?
Igen, az utolsó fesztivál 2019-ben volt. Anno nagyon jól indult, de 2018-ban eléggé megcsappant a látogatottság így a szervezőtársak jelentős részének elment a kedve az egésztől, amit részben meg is tudok érteni. Egy ilyen kis fesztivál is egész éves szervezést igényel és rengeteg munkával jár. Rossz azt látni, hogy te egész évben gürizel valamiért, aztán az egyre kevesebb embert vonz. Sajnos egyre kisebb erre a kereslet. Én még folytattam volna, ha nem is annyira nagyban, de a kezdeti évek szolid kis baráti hangulatában a régi helyszínen mindenképpen. Sőt, voltak/vannak is terveim egy lehetséges folytatásról, de mint megannyi mást, a Covid ezt is keresztülhúzta eddig. Talán jövőre össze tudunk hozni egy pár zenekaros kis megmozdulást. De erről még kár is beszélni. Terv az van, aztán meglátjuk hogyan alakul a jövő év…
Szasza, köszi az interjút!
Én köszönöm a lehetőséget! Metal!!!