A kérdésekre Madeleine & Rikard válaszolt.
Szia, helló!
Madeleine: Helló, szia – Rikard gyorsan elszaladt pisilni. Volt egy halom interjúnk, tudod, 30 percenként… Úgy volt vele, hogy…
Kérlek, ne siessetek!
M: Mondtam neki, hogy persze – de egy perc és itt lesz! Nagyon örülök, hogy találkoztunk!
Én is örülök a találkozásnak!… Bocs, de nem hallom a hangod!
M: Nem hallasz?
Most OK – valami hálózati hiba volt, vagy nem is tudom…
M: Értem. Hogy ejtsem a nevedet?
A nevem Zsolt. Ez igazából egy régi magyar név, elég nehéz kiejteni: a Z és az S a szó elején olyan, mint a Jean vagy a Jacques…
M: „Zsolt” – nehéz ügy: kihívás, de nagyon jópofa!
Tudom, elnézést érte!
M: Szuper, minden rendben! Biztos vagyok benne, hogy egy perc és itt lesz! Az én nevem Madeleine.
OK, köszi, kérlek ne siessetek!
M: Nagyszerű! Sokat beszélgettünk már – ma te leszel az utolsó, és nagyon várom!
Én is! És köszi, hogy jöttetek – mindig jó zenészekkel beszélgetni, megérteni, hogyan éltek, és mit gondoltok a zenéről. Megtiszteltetés!
M: Nagyra értékelem! Tudod, mi valamennyien értékeljük az ilyesmit! Mindig öröm erről beszélni – érdekes dolog ez most, hogy az album elkészült, mivel…
Rikard: Elnézést, szia!
M: Mondtam neki, hogy pisilni mentél. Ő itt Zsolt, én meg próbálom begyakorolni, hogyan kell kiejteni a nevét!
R: Zsolt?
Igen, a nevem Zsolt, és a magyar metal webzine-től, a kronosmortus.com-tól vagyok – nagyon örülök, hogy itt vagytok, és köszönöm a lehetőséget, hogy interjút készíthetek veletek!
M: Köszi, itt kell, hogy legyünk!
Mindig öröm – hadd kezdjem egy egyszerű kérdéssel: hogy telt a napotok?
M: Igazából nagyon jól! Kicsit fáradtan, de valójában jól – sok volt a munka.
R: Jó nap volt, produktív!
M: Nagyon produktív! A tied milyen volt?
Az enyém OK volt, köszönöm! Dolgoztam, most meg itthon vagyok – és ez már a nap nyugodt része itt.
M: Nagyszerű!
R: Király!
Ha nem tévedek, 2014-től létezik az Eleine. Beszélnétek egy kicsit a zenekar megalakulásáról, a kezdetekről, a zenekar kialakulásáról? Milyen nehézségekbe ütköztetek a fennállásotok alatt?
M: Van erre pár órád?
Persze, korlátlan mennyiségű időm van!
M: A nagyját egy, a jövőben megírandó életrajzra tartogatom!
R: Ember, mindig küzdelmes dolog azt tenni, amit helyesnek érzel! Mindig lesznek akadékoskodók, és mindig fogsz olyanokkal találkozni az utad során, akik azt mondják, ők is azt akarják, amit te, és a célotok közös. De aztán elkezdesz velük dolgozni, és kiderül, hogy mégsem. Hogy is kezdődött ez az egész? Alapvetően úgy, hogy Madeleine és én kapcsolatba kerültünk egymással, és ugyanazt akartuk. Így aztán megalapítottuk azt, amit manapság Eleine-ként ismerünk. Az évek során volt ugyan pár változás a felállásban, de ez így van rendjén – ahogyan már mondtam, az ilyesmi nem mindenkinek való. Mindig is azt az utat követtük, amelyen járva olyasvalamit próbáltunk alkotni, amit helyesnek éreztünk. Ez az oka annak, hogy egyfajta természetes evolúció és progresszió fedezhető fel a hangzásunkban. Szóval… ha meghallgatod az első albumot, egészen a… nos, a július 14-én megjelenő új albumig bezárólag, akkor egyfajta folyamatosságot fogsz az egészben hallani. És ez rendkívül érdekes dolog!
M: És ennek semmi köze a felállásban bekövetkezett változásokhoz, mert… amikor én és Rikard dalokat írunk… úgy értem, furcsa lenne, ha nem fejlődtünk volna az évek során, nem? Szerintem nagyon fontos, hogy az ember élje az életet és tanuljon: még ha időnként nagyon kemény dolgokat is tapasztalunk, mindig lehet tanulni abból! Nagyon örülök, hogy a kezdetektől fogva úgy gondoltuk, hogy beszélünk erről. Azt mondtuk: soha, de soha nem fogjuk az egónkat az előtérbe helyezni! Mindig arról beszélünk, hogy mi a legjobb az Eleine-nek, és hogy mi a legjobb nekünk, mint zenekarnak. Ezt jelenti az Eleine név: az Eleine-ben soha nem volt helye semmiféle egónak. És én nagyon büszke vagyok arra, hogy mindig is ragaszkodtunk ehhez, tudod? Mert mindig is nagyon-nagyon tiszta fókusszal szemléltük a dolgokat. Így könnyebb dolgozni, érted?
Értem! Figyelembe véve a zene minőségét, számomra teljesen világos, hogy ti mindeddig – legalábbis az én véleményem szerint – alulértékelt zenekar voltatok. Szerencsére most nagyot fordulhat a karrieretek, mert az Atomic Fire kiadó felkarolt és sokkal nagyobb lehetőségekhez juttok. Azt szeretném kérdezni, hogy mennyire lettek azóta másabbak az Eleine napjai?
M: A kezdetektől fogva?
Az Atomic Fire-rel kötött szerződés óta.
M: Ó, nos, ez… úgy értem, olyan ez számomra, mintha szintet léptünk volna a tényleges munka során: azt kell mondanom, hogy még szorosabb lett a kapcsolatunk. Lett például egy termékmenedzserünk, és tudod, ő… azt szoktam mondani, hogy ő egy hozzám hasonló csaj: szeretem őt – annyira remek munkát végez! Sokat dolgozik az Epicával is.
R: Én meg a férjét kedvelem.
M: Igen, teljes mértékben – remek fickó! Bizonyos értelemben úgy érzem, otthonra leltünk, mert mindenki annyira… nos, ez ugyanaz a dolog, mint amit az előbb is említettem: az Eleine-ben nem az egónkat helyezzük előtérbe, és az Atomic Fire-nál is annyira érezhető, hogy senki sem azért van ott, hogy az egóját fényezze. Szenvedélyesen szeretik a zenét – úgy értem, pontosan ezért hozták létre a Nuclear Blast-ot. Még a 90-es években csinálták, érted? Megszállott zenerajongók voltak, akik szeretik a metált meg miegymás: ők építették azt is fel, most meg pont ugyanolyan szenvedéllyel csinálják ezt, mint a kezdetekkor! És én ezt nagyon csodálom! Annyira befogadóak voltak, és olyan könnyű velük dolgozni! Nincsenek problémák: mindig csak az van, hogy „nézzük, hogyan oldhatnánk meg a dolgokat”, nem pedig az, hogy „hé, meg ne próbáld mondani, mit ne csináljak, vagy mit csináljak!”. Mindig az az érzésem, hogy szinkronban vagyunk – és ezt én nagyra értékelem. Mindannyian értékeljük az ilyesmit. Biztonságban érezzük magunkat az Atomic Fire-nál.
R: Igen. A július 14-én megjelenő „We Shall Remain” lesz az első teljes hosszúságú albumunk ott, szóval erre a kérdésre csak utólag tudunk majd válaszolni. Tényleg. De eddig minden nagyszerűen ment, és szeretnénk továbbra is együtt dolgozni az Atomic Fire-rel.
Értem, köszi! Tavaly kiadtatok egy különleges EP-t: a kedvenc dalaitok akusztikus változatait hallhatjuk rajta. Hogyan reagáltak a rajongók erre az előző három albumhoz képest? Mi késztetett arra, hogy felvegyétek ezt az albumot? Nagyjából mennyi időbe telt, mire eldöntöttétek, hogy felveszitek?
R: Az „Acoustic in Hell” című akusztikus EP fogadtatása rendkívül jó volt. Az emberek nagyon szerették!
M: Őszintén szólva nem erre számítottam… Hogy egészen őszinte legyek, tulajdonképpen jobban sikerült, mint ahogyan azt elképzeltem…
R: Amikor először gondoltunk arra, hogy megcsináljuk, azt hittem, béna lesz, meg azt, hogy megszívjuk vele. De a végén remekül szólt. Élőben előadni pedig szuper jó volt! Az ok pedig, hogy egyáltalán megcsináltuk, nem más, mint a Sonata Arctica volt.
M: Igen, a Sonata Arctica, a finn power metal banda miatt történt mindez. Meghívtak bennünket, hogy legyünk a vendégeik az „Acoustic Adventures” című akusztikus turnén. Mindez ’21-ben, pont a pandémia kellős közepén lett volna. Mi meg úgy voltunk vele, hogy oké, épp most adtuk ki a „Dancing in Hell”-t – de azért csináljuk csak! Ez ám a kihívás, nem? Úgyhogy mondhatni igent mondtunk, elfogadtuk, és csak aztán kezdtünk el azon gondolkodni, hogy hogyan is csináljunk mi akusztikus dalokat… Hűha! Mert hát… nekünk nagyívű hangszerelt dolgaink, meg zakatoló riffjeink vannak… de aztán csak leültünk és elkezdtünk beszélgetni róla. Megfogadtuk magunknak, hogy hűek maradunk az Eleine lényegéhez. Te meg szereztél magadnak egy 7 húros akusztikus gitárt…
R: Igen, ez volt az első dolog, amit tettünk: vettünk egy 7 húros akusztikus gitárt.
M: Imádom! És megtartottuk azt a nagyon nyers hangzást, érted? Nagyon groove-os lett! Igazán örülök, hogy így alakult a dolog, és nem bántam meg semmit! Nagyon boldog vagyok, hogy végigcsináltuk az egész turnét és kiadtuk ezt az albumot. Tudom, hogy ez mindig is egy speciális album lesz a diszkográfiánkon belül, érted? Mindig is ott lesz, és boldog vagyok, hogy így van, méghozzá egy ennyire korai szakaszban.
R: Azt gondolom, nagyszerű, hogy ez a sajátos, furcsa kis kiadvány ott van a dolgaink kellős közepén, valahogy úgy, hogy „szent szar, ez akusztikus!” Ott, az összes blastbeat kellős közepén…
M: Tudod, sokaknak mondtam már, hogy ha a nagymamád kicsit se szereti a metált, akkor ezt add neki oda! És az emberek megtették, értékelték a dolgot, és tényleg elkezdték hallgatni a fullosan metal dalokat is!
Értem! Júliusban jelenik meg az új album „We Shall Remain” címmel. Júniusban vagy júliusban?
Júliusban!
Amennyire tudom, 10 óriási, zseniálisan sötét dalt fog tartalmazni, hatalmas dallamokkal, zúzós riffekkel és őrületes vokálal. Könnyedén megbabonázza a hallgatót! Mit mondanátok a dalokról, kinek ajánljátok őket?
M: Hogy kinek ajánlanánk a dalokat? Hát, azt kell mondjam… igen, ez egy nagyon jó kérdés! Sosem mondanék olyat, hogy azoknak ajánlanám, akik ezt vagy azt a zenekart kedvelik. Annyi minden van ezekben a dalokban, hogy azt mondanám: ha általában szereted a metált, akkor rajta! Oké? Ha nem szereted a metált, akkor viszont azt kell mondjam, hogy sok olyan rajongónk van, akik valójában nincsenek oda a metálért, de valahogy úgy tűnik, mégiscsak szeretik a zenénket. Hogy miért? Nem tudom. De természetesen bóknak vesszük! Viszont, ha általában szereted a metált, akkor azt mondom, adj neki egy esélyt neki és hallgasd meg! Ennyit szeretnék mondani. Mert különben azt kockáztatod, hogy dobozokba szorítod magad. Én ezt nem akarom. Mert igen, mondhatod azt, hogy ez szimfonikus metál, de én meg azt mondom erre, hogy nem hiszem, hogy olyan a hangzásunk, mint sok más szimfonikus metal zenekarnak. Szerintem nagyon is különbözünk, mert – azt hiszem – különböző hatások értek bennünket. Szóval nem akarom azt, hogy az emberek féljenek attól, hogy belehallgassanak! Adj neki egy esélyt! Tudod… van benne egy kis death metal, némi black metal, egy kis thrash metal, meg némi old school metal is, szóval… Adj neki egy esélyt!
R: Ó, igen, olyan ez, mint egy szendvics.
M: Az biztos! Egy nagy szendvics!
R: De tényleg! Ha ettél már olyan szendvicset, ami nem ízlett, akkor se mondod azt, hogy nem szeretem a szendvicset! Próbálj ki egy másik kibaszott szendvicset, haver!
M: Mint a fagylalt, tudod…
R: Fagyis szendvics!
M: Nem, nem fagyi. Olyan, mint bármelyik szendvics. Nem mondhatod, hogy nem szereted a szendvicset csak azért, mert ettél már olyat, ami nem volt jó. Igen, ez pont ugyanaz!
Értem. Ha már a különböző ízlésekről beszélünk, be kell vallanom, hogy én általában a durvább black/death metalban utazom, de mint láthatod, mégis elvarázsolt az albumotokon hallható aprítás, a lefelé hangolt basszus és a női ének tisztasága az őrült magasságokban. Találkoztatok sok ilyen hasonló rajongóval, akik a lágyabb vagy akár durvább zenét kedvelik, és mégis szívesen hallgatják a zenéteket?
R: Ó, feltétlenül! Ahogy te magad is mondtad, meg ahogy Madeleine is mondta, találkoztunk olyan rajongókkal, akik nem igazán hallgatnak metált. Máskülönben meg vannak olyan rajongóink is, akik szinte csak a legsötétebb, legsúlyosabb szarokat hallgatják. És ők is szeretnek minket. Mi pedig azt mondjuk erre: érdekes! Nagyon érdekes! Mert mi mindig azt csináljuk, amit helyesnek érzünk, ez pedig nyilvánvalóan nagyon sokakhoz szól. Szóval, nagyon jó dolog ez – de mi mindig olyasvalamit fogunk alkotni, amit helyesnek tartunk.
M: Igen. Egyetértek, mert én is, nos… szinte kizárólag black és death metalt hallgatok, tudod… ha épp nincs rajtam ez a Rammstein-hangulat, mint most. Ez az, amit hallgatok, ezek a hatásaim, tudod? De én azt szeretem csinálni, ami magától jön. És gondolom, Rikardnak is megvannak a maga thrash metal és old school metal hatásai…
R: Meg a videojátékok!
M: A videojátékok is nagy szerepet töltenek be, meg mindketten érdeklődünk az anime meg a filmek világa iránt. Szóval olyan ez, mint valami nagy, számos hatásból álló összevisszaság! De azt mindig bóknak veszem, ha valaki azt mondja: én általában nem hallgatok metált, de titeket szeretlek – vagy mint te magad is: „általában a black és death metalt szeretem”… érted? Olyan sokszor hallottam már ezt! Tudod, nagyon menő srácok jönnek hozzánk azzal, hogy „általában csak death metalt hallgatok, de titeket kurvára szeretlek!” Ez kedves dolog, tudod? Hatalmas bóknak veszem, mert azt jelenti, hogy letettünk valamit, tudod… hogy előhoztunk valamit a közönségünkből! Szeretem, amikor az emberek tényleg kilépnek a dobozukból és kinyitják a szemüket. Mert én is ilyen vagyok: szeretek ragaszkodni a black és death metal zenekaraimhoz, és általában nem hallgatok új dolgokat. De a Twitch stream-jeimen szeretek olyan új videókat nézegetni, amiket az emberek ajánlanak. Sokszor észreveszem, hogy: jaj, basszus, ez jó! És enélkül soha nem tapasztaltam volna meg mindezt! Ez nagyon érdekes dolog! Nagyra értékelem, hogy megosztottad ezt!
Nem tudtam, hogy streamelsz a Twitch-en – jó tudni! Köszi!
M: igen, mindketten streamelünk a Twitch-en.
Az albumborítóról szólva… Egy album borítója mindig egy kis pluszt ad a kiadványnak. Nem akarok túlozni, de amit látunk, az tökéletes! Tényleg fantasztikus szerintem! Több verzió is megfordult a fejetekben vagy egyből összeállt a kép a gondolataitokban?
M: Elég gyorsan összejött. Amikor elkezdek rajta dolgozni… nos, általában az van, hogy amikor a borítón dolgozunk, akkor én kezdem el, és készítek valamiféle alapot, tudod… – lehet az akár egy Photoshop skicc, vagy a saját szörnyű rajzaim, mindegy. Általában akkor jönnek ezek a dolgok elő, amikor elkezdek a dalokon, a folyamatokon, meg mindenen gondolkodni. Egyszerűen csak beugrik egy kép, érted? És lerajzolom. A mostani, meg még néhány másik esetben, amikor Néstor Ávalos-szal dolgoztunk együtt (aki nagyszerű művész) – rendszerint csak odaadtam neki egy skiccet, tudod, egy olyan borzalmas rajzot, aztán megbeszéltük. Ezúttal elég gyorsan raktuk az egészet össze, ugyanúgy, ahogyan a „Dancing In Hell” esetében is történt. Mintha minden a helyére került volna. Nagyon sok részből áll a művészi munka – ennek egy része az album – mert hiszen számunkra minden kéz a kézben jár. Tudod, minden: a klipek, a dalok, a színpadi megjelenésünk és viselkedésünk, a művészi megjelenítés. A borító ennek egy kiterjesztése. Azt szeretném, ha ránéznél a borítóra, és azt éreznéd, hogy „ez lesz az, amire számíthatok”? Van rajta egy csatatér, áldozatok, a felemelkedő ember, tudod, aki előbukkan…
R: Meg az Eleine szimbólum!
M: Az Eleine szimbólum, pontosan. Szóval köszönöm! Ez nagyon sokat jelent! A vizuális aspektus nagyon fontos számunkra: kéz a kézben jár a zenével.
Értem! A zenére még egy kicsit visszakanyarodva, az ismertebb zenekarok közül minden bizonnyal megemlíthetjük az Epica, vagy talán a Nightwish nevét – de azért a ti zenétek, ahogy már beszéltük is, bizonyos fokig más. Csak azért említettem őket, mert hatalmas sikereket értek el és szerintem nektek is el kell jutnotok odáig, mivel remek zenétek van! Elképzelhetőnek tartod, vagy legalább vágytok arra, hogy eljussatok oda, ahol a Nightwish vagy az Epica van most?
M: Igen, persze!
R: Persze, mindenképpen!
M: Tudod, néha jó megállni, és megnézni, hogy mit értünk el, érted? Ez még csak a negyedik albumunk – ebből a szempontból még eléggé az elején vagyunk, de igen, van ilyen célunk. Már a kezdetektől fogva volt. És ez megint csak olyasvalami, aminek a kezdetektől fogva az életünket szenteltük. Kilenc évünk telt el az Eleine-nel: kilenc éve élünk és lélegzünk Eleine-t. Ez az életünk, érted? Mindent beleadunk, amink csak van. Olyan sok mindent szeretnénk elérni! Sok célunk van, tudod? Tényleg!
És ha már a korábbi kiadványoknál tartunk, milyen mértékben elérhetőek még a korábbi kiadványaitok? Tervezitek, hogy újra kiadjátok őket?
M: Nos, igen. Az összes album elérhető. Igen. Az első és a második a saját lemezkiadónknál jelent meg, mert azt akartuk, hogy a mieink maradjanak, és újra kiadhassuk őket. És igen, aztán az összes többi a Black Lodge-nál van, egészen az akusztikus EP-ig bezárólag, most pedig a „We Shall Remain” az Atomic Fire-nél lesz. Szóval igen, eddig minden elérhető.
R: Nagyszerű lenne a jövőben újra kiadni valamit, valahogy úgy, hogy megpakoljuk őket szteroidokkal és teljes gőzzel a nagyzenekari kiadványra koncentrálunk, amivel épp foglalatoskodom. Az jó kis móka lenne!
M: Az biztos! Szóval most minden elérhető – és mindig is azon leszünk, hogy minden elérhető legyen, tudod?
Áprilisban Budapesten is felléptetek a Kamelot és a Myrath zenekarokkal. Szégyen, de nem tudtam ott lenni, és még mindig sajnálom.
Hiányoztál nekünk!
Ó, köszönöm! Milyen élmény volt? Hogyan alakult az este? Vannak emlékeitek róla?
M: Ó, igen!
R: Persze!
M: A turné tökéletes befejezése volt!
R: Mellesleg tüsszentenem kell…
M: Ez allergia. Őrült mennyiségű allergia van errefelé most.
Tudom, miről beszélsz…
R: Éreztem, hogy jönni fog…
M: Értelek.
R: Budapest szuper jó volt! Nagyszerű színpad, nagyszerű közönség, nagyszerű hangulat – mindenki nagyon boldog volt.
M: A közönség vad volt.
R: Azok voltak. Ott voltak a szeren. Vannak videók a YouTube-on olyanoktól, akik a tömegből filmeztek – nagyon szuper volt!
M: Nagyszerű koncert volt. És tulajdonképpen tökéletes befejezése lett a turnénak!
R: Határozottan!
M: Tényleg az volt! Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem is lehetett volna jobb.
Szóval elégedettek voltatok a magyar közönséggel – ezt jó hallani!
Ó, igen! Mindig azok vagyunk! Mindig nagyon jól érezzük magunkat Magyarországon, tényleg! Mindig biztosra akarunk menni, hogy eljutunk oda! Ez persze nem mindig lehetséges minden turné esetében – annyi mindentől függ a dolog… de azért mindig megpróbáljuk becélozni, mert mindig annyira jól érezzük magunkat, szóval…
Jó ezt hallani!
M: Igen, szeretjük nagyon!
Szóval rengetek koncerten vagytok túl az elmúlt rövid időszakban, mert volt egy turnétok Észak-Amerikában a Moonspellel, Európában pedig a Kamelottal. Mennyi energiát kaptatok a rajongóktól? A turné helyszínek elején mennyivel másabb a zenekar szereplése, hangulata, mint a turné vége felé szereplő helyszíneken?
R: Ó, mi mindig 110%-ot adunk.
M: Talán nagyon sablonosan hangzik, de tényleg! Tudod, minden egyes koncerten ez van: nem számít, hogy milyen sokan vagy milyen kevesen vannak, hogy milyen kicsi vagy nagy a színpad… Nem számít! Mindig fenn kell, hogy tartsuk ezt az energiát.
R: Így van! Még mindig bennem van a dolog, mert most ez egy hosszú turné volt: 23 koncertet adtunk 25 nap alatt.
M: Észak-Amerikában!
R: Észak-Amerikában, igen. Konkrétan Észak-Amerikában.
M: Nagyjából 90 koncertet adtunk az elmúlt hét hónapban. Ez azért elég sok.
R: Sok volt. Észak-Amerikánál maradva, nagyon feszes volt: 23 koncert 25 nap alatt – és az a két nap, ami szabadnap volt, utazással telt. És a „War Das Alles”-hez a klipet is ez idő alatt fejeztük be. Szóval, volt munka bőven. Gondolom, az lenne a kérdés, hogy kimerültünk-e a végére? Nem. Nem voltunk kimerültek, mert odamentünk, mindent beleadtunk, megcsináltuk, és nagyszerű volt a közönség felől áradó energia. Aztán hazaértünk, és összeestünk.
M: Én általában az elején vagyok a leginkább kimerült, mielőtt még a testem, érted… alkalmazkodik ahhoz az energiához, amit minden este át kell adni. És napközben sem ülök ölbe tett kézzel. Egész nap rohangálok és dolgokat intézek: olyan vagyok, mint az a nyughatatlan kis szaladgáló mókus. Azt hiszem, érted… rendbe akarom tenni a dolgokat, és hát ez pont az, ami. De mindig olyan sokat kapunk – mindig annyi energiát kapunk a rajongóinktól! Akár a közösségi médián keresztül, akár olyankor, amikor a Twitch-en streamelünk, vagy épp a Patreon-on (ha tudod, mi az a Patreon – olyasmi, mint egy rajongói klub). Szoros kapcsolatban vagyunk, de mindig rengeteg energiát nyerünk ebből! És szerintem ez gyönyörű csere: hiszen halljuk a rajongóinktól, hogy rengeteg energiát nyernek a zenénkből, abból, amit csinálunk és amit megosztunk velük, és szerintem ez a szép ebben a dologban, ez a kétirányú utca, ez a csere-dolog. Ezt már sok interjúban elmondtam, és soha nem akarok senkit sem megbántani ezzel, de szerintem, ha egy zenekar nem törődik a rajongóival, akkor először is úgy gondolom, egy csomó mindent veszít ezzel, hiszen – hogy őszinte legyek – szerintem ez azért baj, mert az ember nem lenne ott, ahol van azok nélkül, akik a zenéjét hallgatják. De én tényleg azt hiszem, hogy olyankor kihagy az ember valamit. Nem kell minden nap kapcsolatban lenned az emberekkel – nem ez a lényeg –, de ha személyként tekintesz rájuk (hiszen azok, egyéniségek), az szuper izgalmas! Fogják a kezükben a lemezeiket, és azt szeretnék, ha aláírnánk nekik – lemaradsz valamiről! Tényleg úgy gondolom, hogy ez a helyzet!
R: Ne felejtsd el a küzdelmeket sem, amelyeken keresztül oda jutottunk, ahol most vagyunk.
M: Pontosan!
R: Úgy értem, mindig lehet azt mondani, hogy másnak esetleg sokkal könnyebb dolga volt, mint nekünk. Mert nekünk annyi ellenzőnk volt és van: olyanok, akik lehúztak és lenyomtak – de aztán az ember eljut arra pontra, ahol mások már elkezdik hallgatni a zenédet. Aztán meg egyre jobban elkezdik szeretni, te is egyre jobb leszel, és még több emberhez jutsz el. Elkezded inspirálni az embereket a kitartásoddal, meg azokkal a dolgokkal, amiken az életed során keresztülmentél. És akkor elérkezel arra a pontra, ahol már van egy nagy rajongótáborod, akik szeretik, amit csinálsz, támogatnak téged, és érzik azt a támogatást is, amit te adsz nekik azáltal, amit létrehozol. És ez egy csodálatos dolog: soha nem szabad elfelejtened, hogy nélkülük sehol sem lennél barátom!
Értem! Csak egy megjegyzés: az ott egy macska?
M: Igen! Kicsit unatkozik, úgyhogy arra gondoltam, hogy talán tudod… meg kellene simogatnom. De nagyon mélyen alszik.
R: Itt van egy másik macska is!
Mi a neve?
M: Ez itt Thofsa, a másik meg ott Diesel. Nagyon csajok.
Sok időt töltenek veletek?
M: Ó, igen, amikor otthon vagyunk, igen, persze! Diesel mindig itt szeret lenni.
R: Mindig ott vannak, ahol mi vagyunk.
M: Csak bújni akarnak, tudod? Egy kicsit enni, szarni meg bújni. Ennyi az egész.
R: Enni és aludni.
Ez a normál macska-üzemmód. Mi várható a folytatásban? Mennyire lesz sűrű és örömteli az elkövetkezendő időszak az Eleine számára?
Nos, sok olyasmi áll előttünk, ami még nem hivatalos. Épp most írtunk alá papírokat, hogy úgy mondjam az elközelgő kalandokhoz – de a legközelebbi, küszöbön álló dolog most az album megjelenése. Elmegyünk Németországba, és az EMP Store-okban dedikálni fogunk, ami mindenki számára ingyenes lesz. Augusztusban lesz még pár fesztivál, utána meg pár olyan dolog, amit majd be fogunk jelenteni – nagyon várjuk már! Ha pedig a nagyobb képet nézzük, akkor itt vagyunk, keményen dolgozunk, és ezt folytatjuk! Nagyon komoly elérendő céljaink vannak. És szeretnénk jól érezni magunkat az úton. Szeretnénk inspirálni – ha lehet – az úton. Az egyik olyan dolog, amit nagyon szeretünk, az az, amikor látjuk, hogy a rajongóink hogyan fejlődnek egyénenként ennek során. Ők (mármint a rajongóink) elkezdték magukat „Eleine Légió”-nak nevezni – és ez hatalmas bók! Olyan jó volt látni, ahogy ezt elkezdték csinálni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy látjuk a közösséget növekedni! A rajongói bázisunk egyre csak növekszik. És én látom az egyes embereket is ezen belül, meg azt, hogy hogyan fejlődnek. Hogy jobban megértessem magam: tudom, hogy sokan közülük introvertáltak. Szeretnek otthon lenni, talán barátaik sincsenek – ebben sokszor magamra ismerek. De azt is látom, hogy például a Patreon Discordon keresztül egymáshoz kapcsolódnak. Érted… elkezdenek egymással beszélgetni és chatelni, és egyszer csak találkoznak az egyik koncertünk előtt, együtt megnézik a koncertet, és együtt lógnak egy kicsit, tudod. Nem kell, hogy életre szólóan a legjobb barátok legyenek, de van valaki, akivel hasonló az érdeklődésük. És én látom, hogy sokan közülük miként fejlődnek egyéniségekként. Számomra ez rendkívül szép élmény, és tudom, hogy az Eleine-ben mindenki így van ezzel, amikor látja. Nagyon szép dolog ez!
R: Határozottan.
M: Egyike ez azon pillanatoknak, amikor az ember egy kicsit megáll, és megnézi, mi történik. És olyankor az ember tudja, hogy OK, ez a szép az életben, nem? Mert az élet végén csak az emlékek maradnak. És szerintem nagyon fontos, hogy emlékezzünk, mert olyan könnyű felejteni – érted…?
Igen, értem. Az emberek szeretnek kibújni a csigaházaikból, ha ösztönzöd erre őket. Köszönöm szépen a válaszaitokat! Igazán öröm és megtiszteltetés volt! Van üzeneted a magyar rajongóknak?
M: Ó, azt most még nem tudom megmondani, pontosan mikor térünk vissza, de mint mindig, most is arra biztatunk mindenkit, hogy tartsa szemmel az aktuális honlapot, mert a közösségi média olyan, amilyen. Annyi minden történik, nem igaz? Olyan könnyű lemaradni a dolgokról. Általában azt szoktam mondani: a Bands In Town-on kövessétek azokat a zenekarokat, akiket szerettek, tartsátok szemmel a honlapot, mert mi mindig mindent felteszünk rá. A turné menüpontba, tudod. Szóval kérlek, tartsátok rajta a szemeteket, mert nagyon vágyunk vissza Magyarországra – ezt komolyan mondom! Ahogy mondtam: mindig nagyon jól éreztük ott magunkat. Vágyunk vissza. Kérlek, továbbra is streameljétek a zenénket, ahogy szoktátok, és vegyétek is meg, ha akarjátok és ha lehetőségetek van rá! Az új album meg fog jelenni, és nagyon büszkék vagyunk rá. És nagyon reméljük, hogy mindenkinek tetszeni fog!
Köszönöm, és nagyon hálás vagyok az időtökért – öröm volt találkozni veletek, és csupa sikert és örömet kívánok nektek a jövőben!
M: Köszi szépen! Jó volt beszélgetni veled, és nagyon remélem, hogy látunk a következő Eleine bulin!
Mindenképp ott leszek!
M: Nagy öröm lenne élőben találkozni! Köszi, hogy itt lehettünk!
Köszönöm, viszlát!
M: Vigyázz magadra, viszlát!
R: Viszlát!
www.eleine.com
www.patreon.com/eleine
www.facebook.com/eleineofficial
www.instagram.com/eleineofficial
www.twitter.com/eleineofficial
www.youtube.com/eleineofficial
Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2023/07/03/eleine-interview/
Készült: 2023. június 14.