Interjúk

Farewell To Arms Interjú

(scroll down for English Version)

Üdvözöllek! Első körben hadd gratuláljak a bemutatkozó lemezetekhez, rendkívül ígéretes lett!

Köszi szépen! Sokat jelent ez nekünk! : )

Kérlek, mesélj magatokról, mikor kezdtétek a zenélést, játszottatok e- korábban más együttesekben?

A bandát 2007-ben alapítottuk, akkor még más volt a felállás. A mostani felállás 2010 óta van érvényben. Előtte rengetegszer átvariáltuk az egészet, de aztán csak megszületett a végleges. Igen, mindegyikünk zenélt előtte másik bandában, ez természetes. Fontos volt, rengeteg tapasztalatot szereztünk így, plusz szeretjük is csinálni azt, amit.

Sokáig tartott összecsiszolódnotok, amire egy stabil felállást létrejött?

Nem hinném. A zenészek a legegyszerűbb emberek közé tartoznak, akikkel valaha találkoztam, hehe. : D A zene és főleg a zenélés gyorsan összehoz.

Mesélj a Perceptions-szel kapcsolatos munkálatokról: Honnan ered a címe? Mikor kezdtétek el megírni a dalokat és mennyi ideig tartott összerakni ezeket?

A „Perception” dalait 2011 nyarán kezdtük írni. Cirka 6-9 hónapig tartott úgy, hogy teljesen elégedettek is lettünk vele.

A „Perception” egy egyén életének értékéről szól. Képzeld el, ott állsz a mennyek kapui előtt, és tudni szeretnéd, hogy mit fogsz kapni az eddigi életed alapján. Képzeld el azt, hogy mérlegre teszik az életed. Mi van a másik karon ellensúlyként? Ez a legfőbb kérdése a „Perception”-nek, és erre mindenkinek választ kell adnia. Ennek a témának pedig rengeteg „percepciója” van.

A dalszövegeknél mely témákra helyeztétek a hangsúlyt?

A dalszövegeink célja mindig önmagunk kifejezése. Mindenről írunk, ami az életben zajlik. A jó és rossz élmények, gondolatok, érzések…. minden, ami vele jár.

A Rejected c. szerzeményben hallhatjuk Mathias Schlegl vendégszereplését a The Sorrow-ból. Hol és mikor találkoztatok vele először? Honnan jött a közös szám gondolata?

Valamikor 2010 végén volt két elő koncertünk a „The Sorrow”-nak. Ez idő alatt egész összebarátkoztunk, és tartottuk is a kapcsolatot. Amikor elkezdtük írni az albumot, feljött ez az ötlet hogy felkérjük őket vendégszereplésre. Mindenki egyből Mätze-re gondolt, ezért megkerestük, hátha érdekli. Imádta az ötletet, és nagyjából ez a történet vége. : )

A következő lemezzel folytatni akarjátok a Perceptions által elkezdett koncepciót?

Huh, most jelent meg a legújabb albumunk, és még kósza gondolatként sem futott át egyikünkön sem a következő album zeneileg. Majd talán úgy másfél év múlva, vagy tán még később…  : D

Mik a jövőbeli terveitek?

Hát, 2013-ban szeretnénk összehozni annyi turnét, amennyi csak lehetséges. Plusz jó lenne játszani pár fesztiválon is! Tehát röviden: turné, dalírás, turné, dalírás. : )

Merrefelé fogtok turnézni, koncertet adni? Van kilátásotok fesztiválos fellépésekre?

Még nem árulhatunk el semmit. : ) De remélem hogy hamarosan bejelenthetünk pár igen jó dolgot.

Ha épp nem zenéltek, mivel töltitek el az időt?

Igen ritkán fordul elő ilyen! 🙂 A pihenés az egyik ami igen fontos, ha éppen nem zenélünk.

Köszönöm a válaszokat és további sikereket kívánok nektek!

Köszönöm az interjút! : )

—————————————-

ENGLISH VERSION:

Hi! First of all, I’d like to congratulate you on your introductory album, it shows much potential.

Thank you so much! Means a lot to us! 🙂

Please tell us more about yourselves, when did you begin playing together and have you played in other bands previously?

The band was found in 2007 but at that time we had a different line up. F2A’s current line up exists since 2010. We went through tons of line up changes but finally and we arrived.  All the musicians had different bands before, of course. This is important for gaining experience and we all love and live what we do.

Did it take a long time to get to know each other

I don’t think so. Musicians are the most uncomplicated people I know, haha. 😀 Music and especially playing it connects.

Tell us more about your work on Perception. How did you come up with the name? When did you begin writing the songs and how long did it take making them?

We started writing Perceptions in summer 2011.  It took us about 6-9 months until we were totally happy with it.

”Perceptions” is about the value of one individual life. Imagine you’re standing in front of the gates of heaven and want to know what you would get offered in exchange for your life. Imagine your life is put in a scale. What’s on the other side to balance it? That’s the main question Perceptions is about and everybody has other answers to it. So, there are tons of “Perceptions” to this topic.

What do you want to emphasize in the lyrics?

Our lyrics arealways a way of expressing ourselves. We write about everything in life. Positive, negative experiences, thoughts, feelings… Just everything that goes with it.

In “Rejected” there’s a guest appearance by The Sorrow’s Mathias Schlegl. When and where did you meet him? Where did this whole joint-song idea come from?

In late 2010 we played two support shows for The Sorrow. We became good friends through these shows and always kept the contact. When we were writing the album we came up with this idea. Everybody had Mätze in their minds and so we asked him if he was interested in doing this. He totally loved the idea and that’s about it. 🙂

Do you have plans on continuing the themes of “Perceptions” in your next album?

Puh, our last record just dropped and we did not start thinking about the lyrical way for  the next one yet. Let’s talk about it 1,5 years later or so… 😀

What are your plans for the future?

Well, for 2013 we want to tour as much as possible. Furthermore we hope to play some cool festivals as well! In short: touring, touring, sonwriting, songwriting. 🙂

Any tours or concerts? Where? Any chance for a few festival gigs?

We aren’t allowed to tell anything yet. 🙂 But we hope to be able to announce some cool things soon.

What do you spend your time with when you’re not making music?

This time is really rare!^^ Relaxing should be a thing that’s very important when we’re not making music.

Thank you for your answers, and the best of you for the future!

Thank you for the interview! 🙂

WEBhttp://www.farewelltoarmsofficial.com

Kapcsolódó cikkek

Farewell To Arms – Scarless Videoclip

KMZ

FAREWELL TO ARMS – Perceptions

Black

Farewell To Arms – Rejected videoclip

KMZ

Hot News: Farewell To Arms reveal album title and artwork, trailer available

KMZ

Hot News – Massacre Records news: New signing – Farewell To Arms

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek