Interjúk

Fear Factory interjú

A kérdésekre Dino Cazares válaszolt!

Dino örülök, hogy beszélhetünk. Hogy vagy, milyen a hangulatod jelenleg?

Nagyon jól vagyok. Izgatottam várom, hogy kijöjjön az album. alig várom, hogy az emberek meghallgathassák.

1990-ben kezdtétek a Fear Factory dalok készítését. A „Demanufacture” második albumon olyat hallhattunk, amit talán előtte még soha senki nem hozott össze. Azóta is sokan dicsérik azt a művet. Hány példányt sikerült eladni belőle, mennyire lepedt meg a sikere?

Nem tudom mennyit adtunk el belőle, de egy szép menyiséget biztos. Nem ez a legjobban fogyó albumunk. Ami meglepő, mert nagyon ismert, és most ünnepli a 26. évfordulóját. Ezért kiadtuk bakeliten is, remasterelve az Egyesült Államokban. Itt még soha nem adtunk ki külön bakelitet. Valami különlegeset akartunk erre az alkalomra, ezért 3 lemezt tettünk a csomagba. 2 maga az album, a harmadik pedig egy élő felvétel egy 1996-os fesztiválos szereplésünkről.

A későbbiekben számos album jelent meg. Hogyan alakult a Fear Factory élete 1995 után? Mi változott?

1995-ben lettünk egyre ismertebbek. A ,,Demanufacture”-val be tudtuk utazni az egész világot, mert elég úttörőre sikerült, és rengeteg ajtót nyitott ki nekünk. Mindenhol voltunk amire csak gondolni tudsz. 2 évig folyamatosan úton voltunk. Ozzy-val és Iron Maidennel meg persze a Megadeath-el is játszottunk már akkor. Egyszerűen büszke vagyok arra, hogy olyannal tudtunk előállni, ami egy új hanggal és stílussal rendelkezett, ami később behatással volt másokra. Ez a lemez a mai napig megállja a helyét.

Amit csináltok nagyon jó, de vannak kritikusok akik szerint, nem sok minden változott, mert ugyanazt hallani szinte minden albumon. Milyen fejlődési szint ugrásokat neveznél meg az évek és albumok kapcsán?

Nos, a kritikusok azt mondanak amit akarnak, felőlem rendben van, de mi úgy fejlődtünk, hogy nem féltünk kísérletezni. Mert a zene erről szól, és kihívó is lehet, és a felfedezés is benne van. És veszélyesnek is radikálisnak kéne lennie, szerintem mi radikálisak voltunk, amikor először kiadtunk valamit a kezünk közül, mert az emberek akkoriban nem voltak hozzászokva az extrém albumokhoz. Nem szabad félni a kísérletezgetéstől, mert ezek a félelmek meggátolhatnak, hogy valami újat fedezz fel. Mi így néztük mindig is a zenénket, hogy nem félünk új dolgokat beletenni. Nagyon kemény munka tud lenni, például a mostani albumunk. Nem számít, hogy mennyire jó vagy rossz a zenéd, az számít, hogy mennyi munkát fektettél bele.

Néhány éve hallani lehetett, hogy Burton C. Bell-el nem igazán jöttél ki és pereskedés lett a vége. Bízom benne, hogy nem lesztek örök haragban. Szeretnél erről beszélni?

Bocsi, hogy kijavítalak, de én és Burton soha nem pereskedtünk. Nem tudom honnan szerezted ezt az információt, de nem volt semmilyen ilyesféle nézeteltérésünk. Mi ketten voltunk Raymond és Christian ellen egy perben.

Ami érdekes ezzel kapcsolatban, hogy az új album az „Aggression Continuum” már 2017-ben elkészült, amiben az ő hangját hallhatjuk. Mennyire volt nehéz a szituáció és mennyire borította fel az egész tervezetet? Láttad az elején a kiutat?

Mennyire nehéz volt felvenni a vokálokat? Semennyire se. Akkoriban még jól kijöttünk és kreatívkodtunk. Nem tudom később mi történt. Átesett a bírósági eljárásain Ramen és Christiannel szemben, nem velem, és nem volt valami sikeres vele. És ekkor minden megváltozott és szétesett. Ehhez nekem semmi közöm és nem az én hibám volt. A vokálok munkafolyamata semennyire sem volt nehéz.

A dobot, gitárt, basszust és néhány billentyűs sávot is újra felvettétek. Mennyire volt másabb az eredeti verzió? Miért döntöttél az újrafelvételek mellett?

Bocsánat, de a gitárok és a basszus nem lettek újra felvéve. Csak reampoltuk őket. Nagyon különbözik a kettő. A dobokat viszont újravettük, élő dobokkal, mert az eredeti albumon dob program volt. Azt gondoltam, hogy egy igazi dobbal jobban hangozna és több dinamikai elemet adna bele. Andy Sneap keverte meg az albumot, ami nagyban hozzátett a hangzásvilághoz. Demian Reino producálta. Segítettünk nekünk, és sok-sok billentyűs is helyet kapott az albumon. Igor Korochkojev például, aki a ,,Yes” bandában zenélt. Már nem, de sokáig tag volt.

A lelki állapotodra az album hosszas huzavonáján kívül gondolom még a pandémia is jócskán rátett. Mivel próbáltad átvészelni ezt a nehéz időszakot? Mi az ami vigasztalt és feldobta a napjaidat?

Elsősorban nem a pandémia volt a legrosszabb ebben az időszakban, hanem a bírósági tevékenységek. Egyik előnye például a járványnak, hogy nagyon sok dolgon tudtam dolgozni, és előkészíthettem ezt az albumot is. A 26. évfordulóját is kiadtuk a ,,Demanufacture”-nak, amit már korábban is mondtam. Szóval elg elfoglalt voltam.

A folytatást hogyan képzeled el? Burton utódját, már elkezdtétek keresni?

Igen. Már elkezdtük keresni az utódot, pár hónapja, és amint vége a korona általi lezárásoknak, amikor újra lehet majd utazni, tudunk énekeseket fogadni majd Los Angelesbe. Csinálunk majd egy személyes meghallgatást.

Több mint 30 év telt el a megalakulás óta. Tagcseréket illetően mennyire gondolod pechesnek a zenekart, ennyi idő alatt ez soknak mondható?

Nem igazán sok. Nem tudom hogyan válaszoljam meg ezt a kérdést. Nem igazán volt balszerencsém a tagcserékkel, csak 2, vagyis igazából 3 ex bandatársammal. Az eddigi tagcserék jól beválni látszanak.

Milyennek láttad a ’90-es évek elején, 15 év után és mostanság a zenekar helyzetét?

Ahogy a 90-es években elég úttörőnek számítottunk. Olyan albumokkal, hogy ,,Demanufacture”, ,,Soul of a New Machine” és a ,,Fear is the Mindkiller”. Még az ,,Obsolete” is. Az egy vicces időszak volt, eljuttatott minket egy új szintre. Sokszor tudtunk turnézni menni. És a 2000-es években nem voltam a bandában éveken át, és a saját utamat jártam a projectjeimmel. Kiadtam 5 albumot a Divine Heresy-vel, Asesino-val és a Brujeria-val. Aztán 2009-2010 környékén újra beléptem a bandába, és most tök király. Nagyon várom mit hoz a jövő.

Szereted a sci-fi filmek? Foglalkoztat a jövő vagy a Földön kívüli élet?

Szerintem mindenki tudja erre a kérdésre a választ. Igen, persze. Terminátor, Alien, Szárnyas Fejvadász, Dűne… És még sok-sok más.

Milyen világban élnél szívesen, hogyan képzeled el? Mik a legfontosabb tényezők számodra?

Természetesen egy olyan világban, ami nem ennyire megosztott. Mert ez a politikai környezet, ami nálunk van, ez a politikai fertőzöttség kiterjed az egész világra, és sok mindent megváltoztatott nekünk. Nekünk, mint emberi lények. Megosztotta az országokat, az én országomat is például. Ilyen értelembe azt kívánom, hogy mindenki kijöjjön egymással. Nem csak világméretben, hanem a személyes teremen belül is. Bárcsak nem történt volna meg pár dolog, de nem tudok ezzel mit csinálni. Ezeken tovább kell lépnem.

Dino, köszönöm a lehetőséget és bízok benne, hogy sikeres albumok fognak még születni! Hogyha bármi maradt benned, amit szeretnél megosztani vagy hozzáadni, nyugodtan tedd meg.

Szeretném még egyszer elmondani, hogy nagyon izgatott vagyok az album miatt. Nagyon büszke vagyok rá. Meg szeretném köszönni mindenkinek, aki támogatta a bandát a 30 éven át, és hogy a ,,GoFoundMe” kampányon is segítettetek, hogy létrehozhassuk ezt az albumot. Még meg szeretném köszönni mindenkinek, aki bevonódott a produceri és a kreatív folyamatokba, és a Nuclear Blast-nek, hogy mindig mögöttem voltak és támogattak ahol tudtak, hogy ki tudjuk adni ezt a lemezt. Nagyon izgatottan várom, hogy meghallgassátok. És menjetek a fearfactory.com weboldalra mindenért. Bakelitekért, CD-kért, kazettákért, merchandise-ért, turné dátumokért, minden előbb említettért. Csak menjetek oda, és megtaláljátok amit kerestek.

Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2021/06/23/fear-factory-interview/

Készült. 2021. június 17.

Kapcsolódó cikkek

Újra Budapesten koncertezik a Fear Factory

KMZ

Stratovarius, Fear Factory és Deathstars: heavy metal titánok és industrial visszatérők a Concerto Music őszi koncertnaptárában

KMZ

KME videók: Imperium, Der Weg Einer Freiheit, Green Death, Fear Factory, Universal Mind Project, Abnormality, NilExistence, Whispered, Scorpion Child

KMZ

FEAR FACTORY – Genexus

Azagtoth

Fear Factory – Regenerate (Official Track & Lyric Video)

KMZ

Fear Factory – Dielectric (Official video)

KMZ

A Fear Factory ‘Dielectric’ című új száma elérhető online és iTuneson

KMZ

Fear Factory – A ‘Soul Hacker’ című első single már elérhető

KMZ

A Fear Factory bemutatja a “Soul Hacker” című vadonatúj szám dalszöveges videóját!

KMZ

A Fear Factory bemutatja a »Genexus« album első trailerét

KMZ

Fear Factory – »Genexus« borító és számlista!

KMZ

A Fear Factory augusztusban kiadja »Genexus« című új albumát!

KMZ

Fear Factory – Nuclear Blast szerződés

KMZ

Hot News: Fear Factory – Announce August Headlining Dates

KMZ

Hot News: Fear Factory – Announce Tour Cancellation

KMZ

Hot News: Fear Factory – New song “New Messiah” available for streaming!

KMZ

Hot News: Fear Factory – Unleash Special Video Preview; Recharger Confirmed As Lead Single

KMZ

Hot News: Fear Factory – Announce American Tour Dates

KMZ

Hot News: Fear Factory – Announce New Bassist

KMZ

FEAR FACTORY – Mechanize

Azagtoth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek