A kérdésekre Törőcsik Tibor válaszolt.
Sziasztok. Már elég régen elkezdtétek a Seregetek fejlesztését. Négy értékes gyümölcsötök után, most megjelent az ötödik Ősi Dal, Ősi Szó címmel. Három év telt el a két gyümölcs között. Mi történt veletek az eltelt évek során?
Üdv! A Gyújts Sötétséget lemezünk után mindenki, a közönség és mi is elégedettek voltunk, de nem üldögéltünk sokáig a babérokon. Szinte azonnal nekiláttunk az új lemez elkészítésének, és a munkálatokat megtűzdeltük kisebb-nagyobb koncertekkel. Voltunk a pécsi Rockmaratonon, és még a Sziget Fesztivál Hammer nagyszínpadán is játszottunk, minden simán ment, az új számok is folyamatosan készültek. Aztán 2006. szeptemberében Bodnár Rudi, az akkori dobosunk kilépett a zenekarból, mert munkája külföldre szólította őt. A zenekar történetében volt már ilyen eset, de ezúttal a végleges hazaérkezés dátuma bizonytalan volt. (Megjegyzem, még mindig kint dolgozik.) Ekkor vettük be a bandába Takács Zolit, aki jó választásnak bizonyult: nem csak zeneileg felelt meg az elvárásoknak, hanem emberileg is jól kijövünk vele, és sokat tesz a zenekarért. Persze első ízben meg kellett tanulnia a régi nótákat, ami azért időt vett igénybe, csak utána térhettünk rá a félbehagyott ötödik lemez anyagára.
Beszéljünk az új lemezről. Ismét az Audioplanet Stúdióban vettétek fel a lemezt. Maximálisan elégedettek voltatok az előző album után Jaya Hari das munkájával és stúdiójával, hogy ismét őt választottátok?
Így van. Jay kiváló szakember; ötleteket adott, sok baráti javaslatot tett a negyedik, és az ötödik albumnál is, minden elképzelésünket segített megvalósítani. Az utóbbi felvétel alkalmával munkatársa, Dexter is jelen volt, akinek szintén sokat köszönhet a Fekete Sereg. Azt hiszem, hangzás terén maximálisan érezhető a javulás, ha az ember az első lemeztől az utolsóig belehallgat a számokba, és ez természetesen mindenkinek, az előadónak és a közönségnek is nagyon fontos.
Milyen változásokat hallhatunk a lemezen? Mennyire függ össze az öt album koncepciója?
Az öt lemez koncepciója tulajdonképpen szorosan összefügg, ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy csak egyetlen beszűkült dimenzióból, rétegből, korszakból válogatnánk a témákat. A fő zeneszerző és szövegíró továbbra is Séta Attila, aki mindig igyekszik több szempontból megközelíteni a történelmi szálakat, amikből legtöbbször az ötleteit meríti. Attis szövegeinek nagy előnye, hogy nem „szájbarágósak”; elég teret biztosítanak ahhoz, hogy az ember szabadjára engedje képzeletét, és az elhangzottakat lefordítsa saját nézőpontjára, saját életére. Szerintem az új album kiváló példája a jól megszokott Sereges vonal megtartásának, de a változatosságnak is egyben. A zenéről annyit, hogy maradtak az alap reszelős riffek, a változatos szólók, de ezúttal olyan technikákat is használunk, amelyek még nem fordultak elő egyik lemezünkön sem. Ilyen például a Sötét napok c. számunkban a gitár-basszusgitár tapping uniszóló. A zenei témák, és a szövegek is kifejezetten Molnár Zsolti rekedtes-karcos hangjára íródtak, ami elsősorban fémjelzi a zenénket. A Sereg (ha mondhatom így) terminológiája állandó, vagyis sem trágár kifejezéseknek, sem túlságosan modern szavaknak sincs keresnivalója a szövegvilágban.
Ezt az albumot már az új dobossal vettétek fel. Honnan ismertétek meg Takács Zoltánt? Mivel győzött meg bennetek, mi miatt döntöttetek úgy, hogy ő megfelelő arra, hogy belépjen a Seregbe?
Azzal győzött meg minket, hogy hangszerboltja van és olcsón tud húrkészletet szerezni! Ha-ha-ha. Igazából Zoli és Attila kb. 30 éve ismeri egymást, ha jól tudom, osztálytársak voltak évekig. De a többiek, köztük én is ismertem már a zenekarba való belépése előtt. Nem egyszer szerepelt színpadon más bandákkal, és mindig ügyesen dobolt. Amikor felmerült a dobosváltás kérdése, más nagyon nem is jöhetett szóba, hiszen ismertük, tudtuk, hogy rendes gyerek, tele volt ambíciókkal, épp zenekar nélkül volt, és nem utolsó sorban ő is kaposvári.
Hogyan készülnek a dalok? Mikor válik, válhat egy szám Fekete Sereg himnusszá?
Mint már említettem Attila írja a szövegeket, és ő hozza mindig a zenei alapötletet. Szerintünk a szövegekkel semmi gond nincs, úgy jók, ahogy vannak, ráadásul mi négyen nem is vagyunk túl kompetensek a szövegírással kapcsolatban. A zene már inkább az, amihez mindenki érdemileg hozzájárul. Vörös Gabesznak mindig van egy-két jó öltete, hogy mivel lehet megfűszerezni egy alaptémát, Zoli persze a dobot illesztgeti a zenére, én pedig pár plusz hanggal próbálom gazdagítani a számokat. Hogy melyikből lesz sláger, az nehéz kérdés. Úgy gondolom, hogy ez elsősorban nem tőlünk, hanem a közönségtől függ. Talán előnyt élveznek azok a számok, melyekben dallamosabb, éneklősebb refrén van, vagy egyszerű, de nagyszerű gitártémák. Egy lemez felvétele után mindig úgy érezzük, hogy potenciálisan bármelyik számunkból lehet Sereg himnusz.
Mindegyik lemezetek borítója tetszetős, már ez is kíváncsivá teheti az embert a zenétekre. Mennyire fontos számotokra a „külső burkolat” és a megjelenés?
Erre több választ is tudok adni. Egyfelől azt, hogy a külsőségeknél sokkal többet számít a belső. Egy jól összerakott lemezborító, ami vásárlásra ösztönzi az embert önmagában még nem sokat ér, ha a zene összecsapott. Másfelől pedig igenis piszok fontos, és nem csak a lemez külső megjelenése, hanem a mi külső megjelenésünk is. A koncerteken a bőrcuccok, láncingek, fáklyák mellett – ha a színpad nagysága is megengedi – középkori díszletekkel, sőt, páncélba öltözött harcosokkal lépünk fel, akik kardozással, korhű küzdelemmel és egyéb jelenetekkel dobják fel a hangulatot. Ők a kaposvári Fekete Sereg Lovagrend tagjai.
Elég régi bandának számítotok, viszont nem szoktatok túl sok koncertet adni. Ennek valami oka van? Idén több koncertet terveztek?
Valóban, a zenekar már 14 éve, megszakítások nélkül működik. A koncertek száma bizonyos időközönként megnőtt, máskor lecsökkent, persze ennek mindig megvolt a maga oka. Dobosváltás, basszerosváltás, új lemez készítése, stb. A visszautasított koncertajánlatok nagy részével pedig az a gond, hogy anyagilag egyszerűen még nullára sem jönnénk ki. Sokszor olyan helyre is hívnak minket, ami több száz kilométer autóútra van Kaposvártól (gyakran nem is tudunk egy kocsival menni), és bizony az üzemanyagköltség sem kevés pénz. Olyan is előfordult már, hogy hóakadály miatt nem tudtunk eljutni a koncertre, persze ez egy extrém eset volt. Mindezen nehézségek ellenére arra törekszünk idén is, mint mindig, hogy a lehető legtöbb helyen koncertezzünk.
A zenélésen kívül más olyannal is foglalkoztok, ami kapcsolatos a Középkorral?
Igen. A fő hagyományőrző közülünk az Attila. Ő alapította a Fekete Sereg Lovagrendet, amelyről már az előbbiekben esett szó, és amely tagjainak a zenekar köszönettel tartozik. A Lovagrend rendszeresen ápolja a hagyományokat, gyakorolja a kardforgatást, és még sorolhatnám.
Mit szólsz a jelenlegi magyar helyzethez és a régi Trianoni országrabláshoz?
Rázós kérdés. A történelemi tényekhez nem lehet mit hozzáfűzni. Sokan vannak, akik erős szubjektív élményként élik meg, másokat pedig hidegen hagy. A jelenlegi magyar politikai helyzet pedig ennél is kényesebb, aktuálisabb, vitatottabb kérdés. Az biztos, hogy a Fekete Sereg, mint zenekar, semmi esetre sem kíván belefolyni a politikai dolgokba. Ezúton is leszögezzük, hogy a zenénk mindenféle irányú hovatartozástól mentes, a mai magyar politikai kérdéseket tekintve nem foglalunk állást!
Üdvözlöm a sereget és további sok sikert és szerencsét kívánok a csapatnak!
Köszönjük szépen az interjút, sok sikert kívánunk a Kronos Mortus Metal Webzine-nek is!