(scroll down for English Version)
Hello! Kérlek mutassátok be a zenekart; hogyan és mikor alakultatok?
„A Finsterforst 2004 végén alakult. Marco Schomas (ének), AlleyJazz (szinti), Tobias Weinreich (basszus) és jómagam, Simon Schillinger (gitár) vetettük fel egy projekt ötletét, hogy a metal zenét folk elemekkel ötvözzük. Megszületett az első öt dal és rájöttünk, hogy tangóharmonikára is szükségünk van. Megkértem egy barátomat hogy csatlakozzon. Nagyon meggyőzte az ötlet és igent mondott, hogy belépjen a Finsterforst-ba. Ahogy telt az idő, még mindig kerestünk egy másik gitárost és egy valódi dobost. Felvettük az első „Wiege der Finsternis” című EP-t és 2006 márciusában jelentettük meg. Ugyanebben az évben szeptemberben rátaláltam Wombo-ra, egy fiatal, tehetséges dobosra aki azonnal belépett. 2007-ben kezdtünk fellépni és júliusban megjelentettük első „Weltenkraft” albumunkat a japán World Chaos Production kiadónál. Ahogy belejöttünk a koncertezésbe, felvettük második albumunkat is, „…Zum Tode Hin” címmel 2008 júliusában. A keverés és masterizálás után szeptemberben találtuk meg az Einheit Produktionen-t, az új kiadónkat. Nagyon elégedettek vagyunk és alig várjuk a közös munkát!”
Most jelent meg az új albumotok. Hogyan születtek a dalok?
„A 206-os év során születtek a dalok, körülbelül 2007 őszéig. Főként én szerzem a dalokat otthon, mielőtt bármit is elpróbálnánk a próbateremben vagy a stúdióban.”
Olyan bandák hatottak rátok mint az Ensiferum, Finntroll és a Moonsorrow. Van kedvencetek ezektől a zenekaroktól?
„Minden Moonsorrow kiadványt imádok. A kedvencem talán a Hävitetty. De ugyanúgy minden Finntroll kiadványt is szeretek. De nem csak ez inspirál a zeneszerzésben. Minden, amit hallgatunk vagy nap mint nap látunk, hatással van zenei kreativitásunkra.”
Turnéztatok már valamelyikükkel? Ha igen, hogy jöttetek ki egymással?
„Eddig még nem turnéztunk. Augusztusban kerül erre sor. Keresztül utazzuk Kelet-Európát a Shining társaságában és reméljük, hogy sok ember lesz majd ránk kíváncsi.”
Az előző albumotok nagyon úgy hangzik mint a Finntroll. Zavar titeket a „német Finntroll” címke?
„Egyáltalán nem. Először is, nem gondolom hogy annyira nagyon finntrollosan hangzanánk. De mindenki úgy ítélkezik ahogy akar:)”
Milyen témák hatnak a dalszövegekre?
„Azt hiszem Marco rengeteg dolog által inspirált. Sokat olvas és természet szerető. Ez elég inspirációt kell adjon, nem?”
Jelent valamit számotokra a pogányság és az ősi tradíciók? Kihat ez a szövegekre is?
„A szövegeink nem foglalkoznak konkrét mitológiával. A természetről szólnak és arról, ahogy az ember azt elpusztítja. A természet tisztelete, vigyázni rá, ez jelent sokat számomra és kívánom, hogy az emberek jobban belássák ki is valójában Földanya.”
Hány alkalommal játszottatok eddig élőben? Melyik volt a legemlékezetesebb?
„Eddig kb. 25 koncertünk volt. Sok emlékezetes akad köztük, haha! Például a harmadik koncertünk szülővárosunkban, Freiburg-ban, az Ensiferum előzenekaraként. Természetesen nagyon izgatottak voltunk, te kibaszott jó volt ott játszani! Más emlékezetes koncert volt még például a svájci Diekton-ban a Korpiklaani és a Moonsorrow társaságában valami pogány fesztiválon. Rengetegen eljöttek és a közönségnek egyértelműen tetszettünk. Megszerették ezt a fiatal, friss délkelet-német bandát, haha! Voltak vicces pillanatok is, mint amikor valahol Németországban játszottunk az éjszaka közepén, kb. hajnali 2-kor valami kocsmában, úgy 10 egynéhány részeg előtt! De így is szuper volt, haha!”
Melyik koncertet várjátok legjobban?
„Mindegyiket ugyanúgy várjuk. De április 11-én egy jelentős koncertünk lesz Freiburg-ban, sokat fogunk játszani. Egy hétre rá lesz a Ragnarök Festival. Utána néhány koncertünk lesz még az augusztusi turné előtt:) Mind szuperjó lesz!”
Mik a terveitek erre az évre?
„Hogy leszervezzünk minél több koncertet és befejezzük harmadik albumunk anyagát, melyet remélhetőleg a következő évben fel is veszünk:)”
Köszönöm az interjút!
„Mi is köszönjük! Remélem kapunk egy esélyt a magyaroktól! Találkozzunk egyszer mindnyájatokkal egy italra! Cheers!”
—————————–
ENGLISH VERSION:
Hello! Please introduce the band a little; how was it formed and when?
Finsterforst was born back in late 2004. Marco Schomas (vocals), AlleyJazz (keyboards), Tobias Weinreich (bass) and me, Simon Schillinger (guitars) came up with the idea to start some project where we try to create some metal music combined with some folk elements. The first few songs were created and we recognized, that we need an accordion as a part of our band. I asked a friend of mine to join us. He was impressed by the idea and agreed to be a new member of Finsterforst. Time passed and we were still searching for another guitar player and a real drummer. Anyway we recorded our first EP „Wiege der Finsternis” and released it in March 2006. The same year in September I found Wombo as a young talented and motivated drummer who immidiately joint us then. We started to perform finally live in 2007 and also released then in July of this year our debut album „Weltenkraft” through World Chaos Productions (Japan). After we proceeded to play live time by time we recorded our second album „…zum Tode hin” in July 2008. After it was mixed and mastered then in September we found with Einheit Produktionen our new label. We are very satisfied and really looking forward to work with them together!
You’ve just released the new album. Please tell how the songs were born?
The songs were composed during the time from end of 2006 until around autumn of 2007. Mainly I compose the music at home before we do anything in the rehearsal room or in studio.
You were so much influenced by bands like Ensiferum, Finntroll and Moonsorrow. Do you have any favorite releases from these bands?
I love and adore every release of Moonsorrow. My favourite one is maybe Hävitetty. I am also into every masterpiece of Finntroll of course. But further on not only this gave inspiration for our music. Anything what we are listening to or also everything that we see every day influences us for musically and lyrically creativity.
Have you ever been on tour with any of them? If so, how do you get along?
So far we weren’t on any tour. This will follow in August. We will tour through eastern Europe with Shining and we hope many people will be interested in our music and performance.
Your former album sounds a lot like Finntroll – does it bother you when listeners call you as „German Finntroll”?
Not at all. First of all I don’t think, that we sound THAT much like Finntroll. But everyone can judge about us like he wants to. 🙂
What lyrical themes influence you mostly?
I think Marco is influenced by many stuff for his creation of the lyrics. He is a reader and a belover of nature. This should give him enough inspiriation already, right? 🙂
Do Paganism and ancient traditions mean something special to you? Does it come out in your lyrics?
Our lyrically themes don’t cover any mythologies or something like that. It is about nature and mankind destroying it. Respecting nature and taking care about it means something very special to me and I wish that more people would open their eyes and realize who is mother on earth.
How many times have you played live so far? Which one is the most memorable?
So far we played like 25 gigs. There were a lot of memorable gigs and experiences. Haha! For example our third gig here in our hometown Freiburg as a support of Ensiferum. We were one hell of nervous of course, but it was fuckin great to play there. Further on gigs like in Switzerland with Korpiklaani and Moonsorrow at some Pagan festival in Dietikon were a highlight for us. There were so many people and the audience obviously liked us. They liked this young, nervous, fresh band from southwest Germany! Haha!
There were also funny and great experiences like when we played somewhere in Germany in the middle of the night at around 2 o’clock in some biker pub in front of maybe 10 drunk guys! Anyway it was awesome! Haha!
Which one of your upcoming shows are you looking forward to the most?
We are looking forward to any gig we will play. But at April the 11th is coming up our special release concert here in Freiburg, where we will play a huge set. One week later there will follow our performace at Ragnarök Festival. Then there will follow severel gigs the next months until we will start the tour in August. 🙂 Everything will be awesome!
What are your plans for this years?
To confirm more live gigs and to finish the material for our third album which we’ll record hopefully next year then. 🙂
Thank you for the interview!
Thank you very much, too! I hope the hungarian people will give us a chance! Hope to see you all one day and have a drink together! Take care and cheers!