Flames of Genesis Interjú

Print Friendly, PDF & Email

2017. dec 5, 18:28 :

(scroll down for English Version)

Hello! Hogy vagy?

Nagyon jól, köszönöm, remélem te is.

Első albumod Interstellar Transmigration Part I: A Bridge To Further Realms címmel debütált. Elmondanád hogyan zajlott az alkotás folyamata?

Maga a koncepció 2016-ban körvonalazódott – igazából a Dreamfire projektem számára írt zenéből nőtt ki. Ahogy elkezdett alakot ölteni nyilvánvalóvá vált, hogy nem illik bele abba az adott koncepcióba, ekkor viszont pislákolni kezdett bennem a Flames Of Genesis ötlete és kinézete. Ez idővel egyre nőtt, majd kifejlődött belőle a debütáló album.

Ez az első albumod. Mennyire vagy elégedett vele?

Nagyon is! Nagyszerű élmény volt elmerülni a Flames Of Genesis zenei világában. Persze rengeteg időt és energiát igényelt, de a végeredményre nagyon büszke vagyok.

Hány részt tervezel folytatásként?

A trilógia első része született meg most, tehát még két rész jön. Ennek a résznek az eseményhorizont elérésekor vége szakad, tehát a következő fejezetben bőven lesz még mit felfedezni.

Mire számíthatnak a rajongók?

A második részben az utazás egy új dimenzióba vezet, szóval nagyon más lesz a hangulata – ugyanakkor még mindig stabilan a Flames of Genesis zenei koncepciójába fog illeszkedni.

A zenéd számomra egyszerűen tökéletes, mintha más világból jönne. Mi a fő ihletforrásod?

Köszönöm a bókot! Belső késztetést érzek az ismeretlen, a misztérium és a felfedezetlen felé. Ezek a dolgok valahogy kialakulnak bennem idővel, én pedig olyan zenei narratívát alkotok, ami segít nekem felfedezni ezeket a belső képeket és élményeket, és eközben valami egyedi születik.

Hogyan kezdtél el zenélni? Miért éppen ezt a típusú zenét játszod?

Kb. 25 évvel ezelőtt kezdtem gitározni, billentyűzni pedig úgy 20 éve. A Flames Of Genesis a legújabb projektem, és mindig is nagy rajongója voltam az ambient zene sötét, misztikus oldalának. Bár ebben az esetben inkább a zene választott engem, mint én őt.

A művészetek mely ágait kedveled? Mik a kedvenc könyveid, filmjeid…?

Gyakran járok művészeti galériákba. Nagy Hieronymous Bosch rajongó vagyok, szeretem Gustav Doré karcolatait is, és van valami egyedien lenyűgöző Da Vinci pár művének intenzitásában. Még mindig tisztán emlékszek az első pillanatra, mikor a londoni Nemzeti Galériában a Búzaföld ciprusokkal festmény előtt álltam. Egyszerűen nem lehet eléggé értékelni ezeket a műveket egy képernyő előtt, elveszítik azt az intenzitását ami annyira szembetűnő a való életben. Könyvek terén leginkább H.P. Lovecraft vagy Robert E. Howard műveit preferálom, a kedvenc filmjeim között pedig ott van a Szárnyas fejvadász (tetszett az új 2049 film is), a 2001: Űrodüsszeia, A Keresztapa, Az Ómen, Suspiria, Alien stb…

Érdekel az asztrofizika?

Nagyon érdekel a világűr, de nem vagyok asztrofizikus.

Tervezel koncerteket?

Nem, a Flames Of Genesis tisztán stúdióprojekt. Lesz vizuális kíséret a YouTube csatornán, de ez lesz a legközelebbi dolog, amit előadásnak lehet hívni.

Ha lehetőséged lenne a zenédet filmmé, színjátékká stb. komponálni, élnél vele?

Abszolút – ez a fajta zene tökéletesen adja magát bárminek, amiben ott a misztikum és az ismeretlen. Szerintem tökéletes partnere lenne bármilyen vizuális megjelenítésnek, ami hangulatos és feszültséggel teli.

Mesélnél nekünk valamit bandán kívüli életedről?

A bandámon kívül is a zeneiparban dolgozom – és nagyon szeretem csinálni. Imádom a fűszeres ételeket, a jó söröket és a malátawhiskeyt. Eltökélt felfedezője vagyok az ismeretlennek, kívül-belül. A művészetek, zene és különleges élmények szerelmese.

Ok, ez volt az utolsó kérdés. Köszönöm az interjút, és ha mondanál még valamit a rajongóknak, kérlek itt tedd meg.

Köszönöm a kérdéseket és a támogatásotokat. Ha szeretnétek felfedezni a Flames Of Genesis világát, az alábbi linkeket ajánlom kezdésnek:
http://www.flamesofgenesis.co.uk
https://www.facebook.com/FlamesOfGenesis


Hi! How are you?

I’m very well thank you, I hope you are too?

You have released your debut full album Interstellar Transmigration Part I: A Bridge To Further Realms. What was the process of creation?

The concept began in 2016 – it actually grew out of some other music I was writing for my Dreamfire project. As it took shape it became clear it was manifesting in a way that didn’t fit into that particular concept, but the image and concept for Flames Of Genesis began to grow in my mind. Over time it expanded naturally into what is now the debut album.

It is your debut. How satisfied are you with it?

Very! It was a really great experience immersing myself in the music and the concept surrounding Flames Of Genesis. It was of course a lot of time and work, but the end result is something I’m very proud of.

How many parts do you want to create as sequel?

This is the first part of a trilogy, so there will be 2 more episodes to come. This part leaves just as an event horizon is reached, so there is much more to explore in the next chapter.

What can fans expect?

The second part will be exploring a new dimension as part of the journey, so will have a different overall feel – but still firmly rooted within the musical concept of Flames of Genesis.

For me, your music is simply perfect, as if it was from another sphere. What is the main source of inspiration for you?

Thank you for the great complement! I’m naturally drawn to the unknown, they mysterious, the undiscovered. These things somehow form inside me and over a period of time I create a musical narrative that allows me to explore the internal images and experiences and create something unique.

What were your musician beginnings? Why did you choose to play this kind of music?

I started playing guitar some 25 years ago and then began playing the keyboard around 20 years ago. Flames Of Genesis is my most recent project, and I have always been a fan of the dark, mysterious side of ambient music. Though it is a case of the music chose me rather than I chose the music.

What kind of art do you prefer, and what are your favourite books, movies….

I often go to art galleries. I’m a big fan of Hieronymous Bosch and the etchings of Gustav Doré and there is something uniquely impressive about the intensity of some of the works of Da Vinci. I still remember clearly the first time I stood in front of A Wheatfield With Cypresses in The National Gallery in London. You just can’t appreciate this work on a computer screen, it loses every single piece of the intensity that is so evident in real life. Books wise I’ll usually have my nose in something from H.P. Lovecraft or Robert E. Howard and some of my favourite movies would include Blade Runner (I was also impressed with the new 2049 film), 2001: A Space Odyssey, The Godfather, The Omen, Suspiria, Alien etc…

Are you into astrophysics?

I have a keen interest in outer space, but I’m not an astro physicist.

Are you planning any concerts?

No, Flames Of Genesis is purely a studio project. There will be some visuals on the YouTube channel, but that is as close to a performance as it will get.

If there would be a possibility for you to make your music into a movie, theatrical play etc. would you do it?

Absolutely – this sort of music lends itself perfectly to anything that involves mystery and the unknown. I think it would be a perfect partner to any visual medium steeped it atmosphere and suspense.

Could you tell us something about your life beside the band?

Outside the band I work in the music business – something I really love. I enjoy spicy food, fine beers and single malt whiskey. A keen explorer of the unknown, both within and without. A lover of art, music and interesting experiences.

Ok, that was the last question. Thank you for the interview, and feel free to share anything with the fans.

Thanks for your questions and support. If people would like to explore the world of Flames Of Genesis the following links will be a good place to start:
http://www.flamesofgenesis.co.uk
https://www.facebook.com/FlamesOfGenesis

Ezt a cikket eddig 84 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!