A Ghost Toast zenéjének a minősége sok embert meglepett az elmúlt évek alatt. Sőt, szerintem 2017-ig nem is nagyon ismertek titeket. Gyakorlatilag majdnem 10 év kellett egy nagyobb előrejutáshoz. Hogyan lett ennyire „halk” a kezdeti időszak? Zavart valamennyire, hogy nem akarnak beindulni a dolgok?
Bence: A Ghost Toast nem komoly tervekkel indult. Csak zenélni akartunk, kipróbálni magunkat a törtritmusos, a 4/4-től eltérő ütemmutatós zeneírásban. Az első 2 évben összejammeltünk egy lemeznyi anyagot, amit meg akartunk örökíteni, de akkor még nem gondoltunk arra, hogy ez érdekelné az embereket. Csak zenét akartunk írni és felvenni. Koncertünk se volt sok. A második lemeznél ugyanez volt a helyzet, csak ott már a dalszerzés kb. 50%-a otthon folyt.
Kishitűek voltunk, ki kell mondani. Azt gondoltuk, hogy ennek a zenének úgysincs nagy közönsége, minek törjük magunkat, de lehet, hogy csak attól féltünk valójában, hogy igazunk lenne… Lehetne azt is állítani, hogy mindig csak a magunk útját akartuk járni, meg csak magunknak zenélni, ami tulajdonképpen így is van, de azért nagyon is számít annyi energiabefektetés után, hogy hallgatja-e valaki a végeredményt, vagy csak a fióknak művészkedünk.
Közben viszont jöttek a pozitív visszajelzések ismerősöktől is, idegenektől is, tehetség-kutatók zsűrijétől is, és akkor azt mondtuk, hogy „na jó, adjunk az egésznek egy komolyabb esélyt”. Költsünk rá, vegyük fel rendesen és ne lökjük csak úgy ki a netre, hanem keressünk egy kiadót, legyen az egész profibb, és jelenjen meg nemzetközi terjesztésben, PR kampánnyal, amit – külföldön legalábbis – ne nekünk kelljen csinálni. Ez lett az Out of This World lemez, és akkor már valóban 9 éves volt a zenekar.
Nem igazán zavart, hogy „nem indulnak be a dolgok” – egyedül talán Papp Lacit, az előző dobosunkat – mert nem tettünk érte sokat. Egy lemez sem marketingeli magát, és ha keveset koncertezel, nem nyomulsz (jó értelemben), nem vagy ott mindenhol, nem hiszel magadban, akkor ne várd a sült galambot!
A 2011-es első lemez, amit akár egy jobb minőségű demónak is nevezhetünk, miben tér el a mostani Ghost Toast-tól? Ez még teljesen a kísérletezős zenétek kísérletezése volt? 🙂
Bence: Röviden: igen. 🙂
Hosszabban azt tudom mondani, hogy főként abban tér el, hogy ott az került a dalokba 90%-ban, amit a próbateremben kitaláltunk, manapság meg otthon megírt, jobban megrágott, szebben kidolgozott témákból dolgozunk.
Zoma: A dologban pont az a vicces, hogy bizonyos szemszögből a zenekarba való csatlakozásommal ez a friss lemez áll talán a legközelebb az elsőhöz, lévén – és ezt szerintem jól is írtad – az első album egy elég komoly kísérletezés eredménye volt. Bencéék ott tették meg az első lépéseket egy addig – itt legalábbis a környékünket tekintve addig még teljességgel – feltérképezetlen zenei stílusban. Részemről ugyanez a dolog a Shade Without Color-on történt meg, mivel nekem a korábbi zenekaraim minden tekintetben más jellegűek voltak. A különbség a két album között nyilván abban is megjelenik, hogy a Toast In The Shell kísérletezése még úgymond tét nélküli volt, Wayou-éknak (a Waryou Stefán János beceneve még a 90-es évekből) ott nem kellett még semminek megfelelni. Ez nem azt jelenti, hogy ma sokkalta simulékonyabbak lennénk mások óhajaira, mert aki meghallgatja az anyagot, jól hallhatja, hogy semennyivel sem vagyunk könnyebb falat azóta sem, de ma már például nem tehetjük meg azt, hogy örökké ülünk egy anyagon és „érleljük”. És ez nem is baj, muszáj mozgásban tartani a dolgot, mert 10+ év után csak még több lett a zenekaron kívüli kötelező programjaink száma. Ha nincs egy ütemtervünk amit kövessünk, akkor kíméletlenül betemetnek minket a mindennapos dolgok.
Kicsit ugorjunk az időben. A harmadik album már nem szerzői kiadásban jelent meg, hanem a finn Inverse Recordsnál. Miért döntöttetek így és miért őket választottátok?
Bence: Egy kedves barátommal felkutattunk pár kiadót, aki jelentetett már meg underground, progos, instrumentális lemezt és írtunk egy listát. Ezek közül első körben azoknak, akiket leginkább szerettem volna kiadóként megnyerni, küldtem két dalt az akkor még készülő Out of This World lemezről (Gordius és Dragon’s Tail) és az Inverse rögtön nagyon lelkes és barátságos volt. Szerencsére azóta is azok. Abban pedig, hogy őket választottuk, nagy szerepe volt annak, hogy az első körből ők voltak az egyetlenek, akiket érdekelte a Ghost Toast.:) Mivel a szintén magyar (és kiváló) Angertea már náluk volt, ők pedig csak jót mondtak róluk, nem is lett második kör, leszerződtünk gyorsan.
Kimondottan külföldi kiadót akartatok?
Bence: Igen. Azt gondoltuk, hogy a 10 milliós Magyarországon kívül van még majdnem 7 milliárd ember, akik közül valószínűleg fog még egy párat érdekelni a dolog, így valahogy esélyt kellene adni annak, hogy tudomást szerezzenek rólunk. Itthon akkor nem nagyon volt olyan kiadó, amelyik komoly nemzetközi promóciót csinált volna ilyenfajta zenének, magunk meg nem akartunk ezresével email-ezni, a zenei promóciót kínáló komolyabb PR cégek meg veszett drágák. (A There is no en… lemeznél egy nem olyan drágával próbálkoztunk is, de az pl. átverés volt.)
Biztos vagyok benne, hogy jól döntöttetek, mert náluk már a harmadik kiadványotok jelenik meg. Gondolom jó az együttműködés és elégedettek vagytok a promócióval? Szerinted 2017 óta sokkal ismertebb lett a zenekar?
Bence: Elégedettek vagyunk. A mi emberünk a kiadótól Joni, vele állunk kapcsolatban. Szereti a zenénket és nagyon könnyű vele kommunikálni, mindent megold, amit kérünk, illetve segít. 99%-ig csak az és úgy történik, ahogy mi szeretnénk.
Március 3-án jelent meg a „Shade Without Color” legújabb mű. Hónapokkal ezelőtt nem gondoltátok, hogy egy háborús időszakban jelenik meg. Mit gondolsz, mennyire lesz így másféle hatás az embereknél, mennyire térhet el az elvárt sikertől?
Zoma: Aki egyáltalán vevő egy ilyen komplexebb, nem rádióbarát muzsika befogadására, azt biztosan nem fogja hidegen hagyni a tény, hogy milyen plusz kísérteties konnotációkat lehet a dalok mögötti üzenetekbe belegondolni. Az a része számunkra is félelmetes, hogy amilyen téma a lemezen még maximum csak emlékeztető/figyelmeztető jelleggel akart szerepelni, az mára sajnos kb. friss tények összességévé vált. Nem tudom, hogy az ‘elvárt sikerhez/sikerből’ mit tud mindez hozzátenni vagy elvenni, szerintem eleve nem mozgatunk meg annyi embert, hogy ez változtasson a lemezünk fogadtatásán.
Bence: Én nehezen térek magamhoz ettől az egésztől. Azt tudom mondani, hogy nem számít egyáltalán, hogy ez befolyásolja-e a mi lemezünk fogadtatását, a lényeg, hogy legyen vége tegnapra.
A Denevér Stúdióban vettétek fel az anyagot. Milyen szavakat használt Cserfalvi Zoltán a dalokra? Miben segített legtöbbet? Miben volt a legtöbb egyetértés és mivel nem tudott meggyőzni?
Bence: A felvételeket házilag el tudtuk készíteni, a keverés és a masterelés zajlott a Denevérben. Legelőször egy tehetségkutatón nyertünk náluk keverést és mastert, amiből két dal lett 2016-ban (később azokat küldtük a kiadóknak). Emlékeim szerint, amikor küldtük előzetesen a sávokat, közölte, hogy hamis a gitár, rosszul is van editálva, újra kellene venni, de amúgy a zene király. 🙂 Annak, hogy tetszik nekik, amit csinálunk, nagy szerepe van abban, hogy visszajárunk hozzájuk azóta is. Nehéz lenne ennyi sávot abajgatni napokig napi 8 órában olyanokkal, akik nem bírják. Mindenben segítenek, amit csak kérünk és azt is megmondják, ha valamit nem csinálunk jól. Rengeteget tanulunk ebből.
Zoma: Noha igyekeztünk a lehető legjobb felkészültség mellett megtámadni a stúdiót, de ha csak a saját hardvereinkre és a rutinunkra akartunk volna hagyatkozni, akkor a lemez véglegesítése valószínűleg még most sem járna félúton sem. Töfi és Béla (Boros Béla) mindketten zseniális fülű szakemberek, és bátran támaszkodhattunk a szakértelmükre és a véleményükre, ha bármit bizonytalannak éreztünk. És az igazán döbbenetes a velük való munkában az volt számomra, hogy ha a sávokkal, vagy a keveréssel kapcsolatosan volt bármi ötletünk, akkor azt velük nem egy kéthetes otthoni szerencsétlenkedés/szarakodás árán realizáljuk, hanem mondjuk három perc alatt. Béla (a stúdióóráinkat vele töltöttük) is jól ismeri már a Ghost Toast zenéjét, tudja, hogy hogyan működünk, tudja azt is, hogy általában konkrét elképzelésekkel érkezünk szinte majdhogynem az utolsó apróságig bezárólag, ha volt bármi is, amit Béla vétózott volna meg, az nem azért volt, mert produceresdit akart volna velünk játszani, hanem mert annak egyszerűen technikai oka/akadálya volt, azzal meg nem lehet vitatkozni. Úgyhogy ő soha nem tudott olyat mondani nekünk, ami számunkra ne lett volna meggyőző.
2020-ban cseréltetek dobost. Megjegyezném, nagyon energikus a dob és sokat hozzátesz a dalokhoz. Az ő ötletei mennyire vannak jelen?
Bence: Tudni kell, hogy Waryou is gyakran írogat dobtémákat, így Zoma csatlakozásakor már voltak olyan dalok, amik a dobra kiterjedően is megvoltak legalábbis egy alapos vázlat szintjén.
Zoma: Köszönöm, ha így gondolod. Nagyjából a lemez anyagának harmada volt az, amelyre a csatlakozásom idején még semmilyen dob nem volt még demóban sem megírva, de a maradék már létezőkön is ütemről-ütemre kellett átrágnom magam, és ez mindent összevetve azért rengeteg időt igényelt részemről is és Bence részéről is, az ő segítsége főleg azon dalainál volt szükséges, amik jellemzően nagyon nem 4/4esek, ott egyszerűen elengedhetetlen volt a jelenléte a dobtémák megalkotásakor. Az általad említett ‘energikusság’ meg szerintem abból jöhet, hogy leginkább semennyire nem vagyok az a tipikus, agyondíszítős, karót nyelt progmatekmetál-dobos, én Dave Grohl-on és Igor Cavalerán nőttem fel, egyértelműen grooveközpontú ritmusokban szeretek a leginkább alkotni, és nem is igazán hiszek úgy en bloc a túlagyalt dobtémák/ritmikák erejében, ha nem hallok bennük valami azonnal megfogható lüktetést.
Ez az ötödik nagylemez és továbbra is bekategorizálhatatlan. Mindenből van egy kicsi. Azt viszont nagyon hallani, hogy tehetséges zenészek vannak jelen. Hány éve zenéltek és mi kell ahhoz, hogy ilyen szintre jusson valaki?
Zoma: Pusit (Pusker János) leszámítva egyikünk sem képzett zenész, még csak olyan sok bevált technikai trükkünk sincs. Próbáljuk azt a keveset, amit tudunk a lehetőségeinkhez mérten minél kreatívabban keverni, segítve egymást ott, ahol a másik valamit nem tud.
Bence: Szerintem rengetegen azt hiszik, hogy komplex zenét csak komplex zenei tudással lehet csinálni, pedig nem feltétlenül van ez így. Mi inkább egy punk vagy grunge zenekar vagyunk, akik progot játszanak. Ha valaki kielemzi a témáinkat, rájöhet, hogy egyik sem igényel hatalmas technikai felkészültséget. Inkább ötlet meg szív van bennük.
Mivel szinte instrumentális dalokról van szó, ezért egy „átlagos” zenétől szerintem érdekesebbnek, izgalmasabbnak kell lennie, hogy ne fulladjon unalomba. Jelzem, hogy ezen a téren csillagos ötös! Áruld el nekem, ezt a rengeteg mindent, hogy lehet kisilabizálni milliméter pontosan, hogy hova milyen hang kell? Véleményem szerint rengeteg időt fektethettek abba, hogy aprólékosan, ezerszer átgondoljátok az IGAZI utat! Gondolok itt a hipnotikus dolgokra, jól kiválasztott filmzenés részekre, a ragyogó dallamokra. Hogyan lesz ez Ghost Toast?
Bence: Köszönjük! Sokat kísérletezgetünk meg matekozunk mind a dalírásnál, mind a hangszerelésnél, hogy izgalmas is legyen, meg a milliméterek a helyükre kerüljenek. Ez ügyben Pusit szoktuk „foglalkoztatni”, ő nagy segítség abban, hogy hogyan lehet működőkepéssé tenni az ötleteinket. És még így is van, hogy a rendes keverésnél derül ki, vagy Töfiék szólnak, hogy itt-ott van valami nem jó értelemben vett „érdekesség”.
Ugyanakkor pl. a gitárt tekintve ezen a lemezen elég sok az improvizálásból született riff az olyan számok esetében, amik nem gitáron íródtak eleve (pl. Leaders, Let me be no nearer, Reaper Man). Ez visszaadta a spontaneitás érzését, ami hiányzott már egy kicsit. A mai pluginek sokaságának próbálgatásával pedig sok olyan effekt, apróság is bekerül egyébként a zenénkbe, amiről nem tudtuk előre, hogy bele akarjuk tenni. 🙂 Erről Waryou órákig tudna mesélni.
Zoma: Valóban sok időt fektetünk a zenekarba, de a dallamok, a filmes idézetek, a rengeteg egymással összecsengő díszítő sáv, a csellószólamok, mind-mind amit a CD-ről hallasz, az valójában maximum csak 75%-a a Ghost Toastnak. Majd amikor a befogadó hagyja is, hogy hatással legyen rá ez a kategorizálhatatlan mix, és nem fél ösztönösen ezzel sodródni, na akkor lesz 100%-os a Ghost Toast nyújtotta „igazi út.”
Az előző album közvetlen folytatásának tekinthető a mű. Szerinted hangulatilag melyiket neveznéd komorabbnak, lehangolóbbnak és melyik a változatosabb, sokszínűbb?
Bence: Szerintem a Shape Without Form a komorabb, ott kevesebb a reménytelibbnek nevezhető téma (a W.A.N.T. szerintem a maga szépségével is a legsötétebb dalunk eddig), a Shade Without Colornál viszont több helyen is tudatosan figyeltünk, hogy a világvége hangulatból az is „kiolvasható” legyen, hogy az nem szükségszerű. Közben meg a világ igyekszik erre az állításra rácáfolni…
Most az egész világban elég nagy bizonytalanság van. Még a vírust sem hevertük ki… ettől függetlenül bízol abban, hogy ez lesz a legsikeresebb album? Mi lenne számotokra egy szintugrás?
Bence: Minden egyes megjelenéssel egyre több ember ismer meg minket, így a hallgatók számát tekintve biztos vagyok abban, hogy ez lesz a legsikeresebb lemez, hozzátéve azt is, amiről ritkán esik szó, hogy hirdetésekre is többet költünk mint régebben. Manapság úgy van optimalizálva a közösségi média, hogy ezek nélkül már a saját rajongótáborodhoz is nehezen jutsz el, még akkor is, ha az olyan kicsi, mint a miénk.
Ami pedig a kritikai fogadtatást illeti, szerencsére eddig is nagyon jól szerepeltek az albumaink a sajtóban (amiért nagyon hálásak is vagyunk), és az eddigi lemezkritikák alapján úgy néz ki, hogy nem maradunk el ettől, sőt…
Mivel ti magatok is rengeteg mindent beletesztek egy dalba, ezért logikus, hogy sokféle zenét hallgattok és van rátok hatással. Jelenleg mik a legnagyobb kedvencek? Mennyire szokott ez változni időközönként?
Zoma: Csak az elmúlt 4-5 év során egy nagy szekrényre való vinylt gyűjtöttem be, ennek a fele szimfonikus filmzene a 70s-80s-90s legnagyobbjaitól, a másik fele meg a könnyűzene szinte minden ágából (death/black/grind/groove/nu/thrash/extrém metal, golden age hiphop, jazz, r&b, reggae, 90’s pop, EBM/industrial, grunge, d&b, triphop, country). Szinte minden nap hallgatok ebből a gyűjteményből vagy 2-3 albumot, aktuális hangulathoz épp passzolót. 16 évesen még rávágtam volna erre a kérdésre, hogy Sepultura/Fear Factory, de ma már nem mernék hirtelen olyat mondani, hogy ‘kedvencem a …’, mert már nekem nem tud csak 2 vagy maximum 3 jól kiválasztott zenekar mindent lefedni, amivel lakatlan szigetre is mennék.
Bence: Én ahogy öregszem, egyre többet hallgatok egyre kevesebb lemezt. Ami igazán tetszik azt széthallgatom (illetve a mindenkori kedvenceimet is folyamatosan), mint a kazettakorszakban, így kevesebb újdonságra kattanok rá, de azért elég nyitott vagyok még mindig, hogy gyűjtsem az inspirációkat.
Szerinted egy zene, vagy film tud nagyobb élményt nyújtani?
Zoma: Egyértelműen a film. Lévén egy jó filmnek jó a zenéje is. Win-win 😀
Bence: Nekem a zene a könyvélményhez hasonlít, több teret enged a fantáziának, az elgondolkodásnak, van idő beleélni magam. Ebben mindenképpen erősebb. Ugyanakkor egy tényleg jó film, jó zenével, jó szöveggel, jó alakításokkal olyan hatást tud kiváltani, amit más nem. Szóval azt tudom mondani, hogy „attól függ”. 🙂
Régebbi vagy az újabb filmek jönnek be? Ezen belül melyik műfaj áll hozzád közel?
Zoma: Régebbi filmek mindenképp, akkor is, ha ordít róla, hogy öregedett rajta a technika vagy lassabb a tempója. Régebben még eleve nagyobb kunszt volt azokat a sztorikat – kisebb merítésből – kitalálni, amiket manapság mindenki csak remakelni meg rebootolni akar. A mai filmeknél is általánosságban az a bajom, mint a zenei párjuknál: túlgyártott, lelket és karaktert vesztett a legtöbbje.
Bence: Minden korszakban vannak remek filmek. A klasszikus kultfilmek – műfajtól függetlenül – talán erősebbek az átlag modern filmeknél. Nem voltak annyira pörgősek, hagytak időt közben is az emésztésre, jobban el volt dugva a mondanivaló, nem kellett kimondatni a szereplőkkel, vagy más módon szájba rágni, ami az utóbbi 2 évtizedre elég jellemző lett. De bőven vannak újak is, amik magukkal ragadnak, főleg sci-fi és thriller téren. Manapság azok tudnak lázba hozni, amikor mást akar valaki csinálni, és máshogy, mint amit a „receptkönyvek” írnak.
A zenekarnak mindig fontos a koncertezés. Idén mennyiszer láthatunk idehaza?
Bence: Én már egynek is örülni fogok, ha idén összejön. Most kezdtünk bele újra színpadra állítani magunkat (eddig csak a lemezzel foglalkoztunk) és mióta nem volt koncertünk, megjelent két lemezünk, amikről még soha semmit nem játszottunk. Ezt a zenét, a backing track-kel és a szinkronizált vetítéssel nagyon össze kell próbálni és az rengeteg idő, főleg egy tagcserét követően. Szóval aki Ghost Toast koncertet lát meghirdetve, az ne hagyja ki, mert sosem lehet tudni, mikor lesz a következő! 🙂
Sokszor szeretnék még hallani rólatok, mert tényleg fantasztikusak vagytok. Köszönöm a válaszokat!
Mi köszönjük a lehetőséget és az alapos kérdéseket! 🙂
Website: http://www.ghosttoast.hu
Facebook: https://www.facebook.com/ghosttoastband
Instagram: https://www.instagram.com/ghosttoast_hun
Bandcamp: https://ghosttoastband.bandcamp.com
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCDLXjxzvhQdpYlECCTF2hEA
Twitter: https://twitter.com/ghosttoastband