Interjúk

Graveworm Interjú

(scroll down for English Version)

Sziasztok. Elég régre nyúlik vissza a zenekar története. Most nem kérném a szokásos bemutatkozást, de kíváncsi lennék, hogy az album felvétele előtt milyen események történtek veletek?

Hello, a Collateral Defect kiadása után sok helyen játszottunk és csináltunk egy turnét is a Disbelief-es srácokkal… nagyszerű volt. A turné után elkezdtük írni a számokat az új albumhoz. Miután megírtuk a számokat, stúdióba vonultunk, felvettük őket, most pedig itt vagyunk, kész az új album és rengeteg interjút adunk miatta.

Június végén jelenik meg a Diabolical Figures című új művetek, ami szám szerint már a hetedik lesz. A stílusotok lemezről lemezre mindig formálódott kicsit. A mostani mivel, miben lett másabb, mint a Collateral Defect?

Számomra az új album a Collateral Defect és az Engraved in black keveréke. Agresszívabb az előbbinél, de ugyanakkor dallamos és nagyon hangulatos. Dalszövegben csak egy valamit változtattunk. Minden szám egy bizonyos ördögi figura.

Hol vettétek fel és mennyi időre volt szükségetek a tíz dal tökéletes feljátszására?

Az albumot a Stage One stúdióban vettük fel, Andy Classen-nel. Ez a harmadik felvételünk ott. Nagyon jól tudunk vele együtt dolgozni, mivel profi. Amikor a stúdióban vagyunk, a producernek a Graveworm részévé kell válnia. Ennyi év után pontosan tudja, mit várhat tőlünk és a végletekig mindent kihoz belőlünk. Ez nagyon jó. Három hétig voltunk a stúdióban, egy hét pedig a mastereléssel és keveréssel telt el.

Jagger vendégszerepléséről beszélnél, hogy hogyan is került ő a képbe, miben vett részt a felvételek során?

A Jagger való együttműködés ötlete Eric fejéből pattant ki.. hehe. A turné közben, Eric és Jagger nagyszerű barátok lettek és az óta is tartják a kapcsolatot. Így Eric megkérdezte, nem akar-e velünk egy számot csinálni. Szerintem ez egy nagyszerű szám lett, nagyon jó hangja van és valóban jó énekes. A Folron Hope c. dalban hallhatjátok őt.

Visszakanyarodva a múltba, észrevehető hogy minden lemezen, egy kissé dallamosabb és letisztultabb zenét játszottatok. Mitől változik a zenétek, mi van, volt rátok hatással, azaz minek köszönhető ez?

Úgy gondolom, zenészként folyamatosan tanulni akarsz és szeretnél előrébb jutni. Ez egy olyan folyamat, amin minden bandának át kell esnie. Szóval egyre jobbak, és jobbak akarunk lenni és egyre jobb albumokat felvenni. Szerintem mindnyájunknak más a példaképünk. Különösen a zenén belül. Mind más stílusokat hallgatunk és ezek a stílusok határozzák meg a zenei irányzatunkat.

Korábban is hallottunk már tőletek remek feldolgozás számokat, ha jól tudom a mostani lemezen is helyet kap egy ’80-as évekből ismert dal. Hogyan jutott eszetekbe ezt a Police nótát feldolgozni?

Imádok feldolgozásokat csinálni. Nekem az a legfontosabb, hogy a számnak Graveworm hangzása legyen. Szerintem semmi értelme úgy eljátszani a számot, ahogy eredetileg van. Mi nem így csináljuk. A feldolgozások eljátszása Eric ötlete volt. Szereti a Police-t, így rákényszerített minket, hogy megcsináljuk. A következő albumra vannak már ötleteink, majd meglátjátok.

Beszélj az ördögi figurákról? Miről szólnak nagyrészt a dalok? Miből merítettétek az ötletet?

Egy bizonyos módon koncepciós albumról beszélhetünk. Minden szám az albumon egy bizonyos ördögi figurát jelképez. Például az Architect of Hate a nácizmust, a Circus of the Damned a római Kolosszeumot, ahol az embereknek a túlélésért kellett harcolniuk. Olyan hely az, ahova, ha egyszer bekerülsz, nincs esélyed rá, hogy kiszabadulj. A New Disorder vallást jelképezi. Nem egy bizonyos vallást, hanem az általánosságban vett vallást.

A Graveworm borítóin mindig remekül megkreált és ötletes grafikát láthatunk. Ez most sem lesz másképp. Ki készítette, és hogyan alakult ki a végleges arculat? Milyen elképzelések merültek még fel?

A borítót Dani készítette, az Archetype Design-nál. Nagyszerű barát, könnyű volt így dolgozni, mert folyamatosan nyomon követhettük, hogy hogyan halad a borító. Felkértünk más tervezőt is, de Daninak volt a legjobb ötlete és nagyon pozitív, hogy magunk mellett tudhatjuk.

Hosszabb lemezbemutató turné várható? Jelenleg vannak már fix dátumok és helyszínek?

Tervezünk decemberi turnét, de még semmi sincs lefixálva. A turnén kívül is szeretnénk annyit játszani, amennyit csak lehet és elutazni néhány új országba, mint például Mexikó vagy Ukrajna.

Mennyire szoktatok barátkozni a rajongókkal? Szerinted melyik országban van a legtöbb Graveworm fanatikus?

A rajongók nagyon fontosak számunkra. Nélkülük nem ott lennék, ahol most vagyunk. A koncertek alatt, nagyon fontos a rajongókkal a kapcsolatteremtés. Nem akarok csak a színpad mögött maradni. Természetesen vannak napok, amikor szeretnél egyedül lenni, de mind imádunk emberekkel találkozni és szórakozni.

Köszönöm az interjút!

Köszönet a lehetőségért és remélem, találkozunk a turnék során.

Stefano

——————————

ENGLISH VERSION:

Hi! You have quite a long history behind you as a band. I’m not asking you to give me your usual introduction, but I’d like to hear a few words about the events that have happened to you between the release of your previous effort and the recording the current album.

Hi, after the release of Collateral Defect we played a lot of gigs and a tour with the guys of disbelief… was a really great time. After the tour we started writing songs for our new album. After the finished the writing process we entered the studio for the recordings and now we are here with the new album out and doing a lot of interviews for it…

Diabolical Figures, your seventh opus is going to be in stores by the end of June. Your style has been constantly evolving on every record you’ve released. How is the new record different from Collateral Defect?

For me personally the new album is a mix between Collateral Defect and Engraved in black. Is more agressive than the previous one but at the same time is still melodic and really atmsopheric. Lyricaly we changed in one way. Every song stands for a certain diabolic figure.

Where did you record the album? How much time did the recording process take?

We recorded the album at the stage one studio with Andy classen. Is our third recording there. We feel very well in working with Andy because he is very
professional. When we are in the studio the producer must be a part of Graveworm during the recordings. And after all this years he knows exactly what he can espect from us and he pushes us to the limit. That’s very good. We where in the studio for 3 weaks and 1 weak we spent for mixing and mastering.

Could you tell me about Jagger’s guest appearance? How did his name come up? Where can we hear him on the record?

The idea of a collaboration with Jagger comes out of Erics head.. hehe. during the tour with them Eric and Jagger get really great friends and since there they was still in contact. So Eric ask him if he was interested in doing a song with us. I think is a really great song because he has a great voice and he is a really great vocalist. You can here his voice on the song Folron Hope.

Going back a while, it’s not difficult to notice that every single album you had recorded was more melodic and more polished than the previous one. What is the driving force behind this constant progress? What things are affecting you? Where do you get your influences from?

I think as a musician you want always to learn and to go forward. It’s an evolution that every band has to go. So we want to be better and better and do record better albums. I think we all have different influences. Especially in the music scene. We all listen do different music styles and all this styles
influences our music direction.

You have been playing some great covers before, and as far as I know, this time there is going to be a hit from the 80’s on this record. How did the idea of covering this Police song emerge? Why did you select this particular song?

I love to do this covers. for me personally it’s very important that the song must be sound as a Graveworm song. For me it makes no sense only to cover the song and play it as the original one. That’s not our way of doing this songs. The idea to do this cover on that album comes from Eric. He liek the band Police and so he forced us to do this one… For the next albums we have some ideas… You will see.

Tell me a few words about Diabolical Figures, please! What are the songs about? Is there some kind of concept or common theme? What were your inspirations for this particular record?

We can speak of a concept album in a certain way. every Song on this album stands for a diabolic figure. For example Architects of hate is about Naziscum, Circus of the damned is about the colosseum in Rome where the people have to fight to survive. Is like a placed you a into and you don’t get the change to go out. New disorder is about religion. Not a certain relifion but relidions in generally.

Your cover artworks are always fine-looking and they fit your music well. This time we also get a high quality artwork. Who’s the artist? How was this picture selected? Were there other candidates, or you knew from the beginning that this is exactly what you want? How did the design get its final form?

The artwork was made by Dani from Archetype Design. He is a good friend of us, so it was easier to work because we saw the progression of it and we where involved in the evolution of the artowrk. We asked some other designer, but Dani got the best idea and to have him near us was really positive.

Can we expect a lengthy tour promoting the new album? Do you already have some dates and locations fixed?

We are planign a tour in december but nothing is confirmed at the moment. Beside the tour we want to play as much as possible and travel in some new countries like mexico or ukraine.

How much interaction do you have with your fans? Do you get to meet them and to talk with them? Which country do you think Graveworm’s support and fan base the strongest is in?

The fans are very important for us. Without them we where not there where we are now. During our concerts we are always out between the fans. I don’t want to stay in the backstage and hanging out there. Of course you have some days where you want to stay for your own but we all loves to meet people and have fun …

Thank you for the interview!

Thank for the oppurtunity and hope to see you on the road.

Stefano

WEB: http://www.graveworm.de/

Kapcsolódó cikkek

Graveworm – Downfall of Heaven (official lyric video)

KMZ

A Graveworm új albumán bezúzza a Bon Jovi klasszikust!

KMZ

A Graveworm bemutatja az „Ascending Hate” borítóját és számlistáját!

KMZ

A Graveworm leszerződött az AFM Records kiadóhoz / új album júniusban!

KMZ

Graveworm, Emergency Gate, Tenside, Kryptos (Wacken Road Show) – Koncertbeszámoló

Melciah

Hot News: Graveworm – Tour Trailer Online!

KMZ

Hot News: Graveworm – Announce „Fragments of Death Tour 2012”!

KMZ

Hot News – Graveworm: Announces Line-Up Change!

KMZ

GRAVEWORM – Fragments Of Death

Azagtoth

Hot News – Graveworm: New Album „Fragments Of Death” Out Now!

KMZ

Hot News – Graveworm: New Song "See No Future" For Free!

KMZ

Hot News – Graveworm: First Album Trailer Online!

KMZ

Hot News – Graveworm: Tracklist And Artwork Of New Album “Fragments Of Death” Announced

KMZ

Hot News – Graveworm: New Album "Fragments Of Death"!

KMZ

Hot News – Graveworm: Enter The Studio!

KMZ

GRAVEWORM – Diabolical Figures

Jillian

Lord Belial, Graveworm, Apostasy, Eastern Front – Koncertbeszámoló

Davkov

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek