Hail Of Bullets Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Ed Warby válaszolt.

2006 végén, a Hail Of Bullets leendő tagjai összejöttek egy ivászatra, Amersfoort városában, Hollandiában és az olyan old school death metal bandák, mint az Autopsy, Bolt Thrower, Massacre (US), Celtic Frost és a Death közös szeretete miatt alakult meg a banda, így van?

Igen, így van. Steph hozott minket össze, nem ismertük egymást, ezért gondoltuk először megismerkedünk, hogy megtudjuk, megvan e az összhang. NAGYON lerészegedtünk és a következő reggel, mikor felkeltünk, kivonszoltuk magunkat Theo kertjébe, hogy elkészítsük az első képeket a bandáról. A MySpace-n még fenn vannak.

Ha jól tudom a zenekar megalapításának az ötlete tőled és a Thanatos főnök Stephan Gebedi-től származott, mivel régóta tervezgettetek egy közös bandát, azonban a fő zenekaraitok mellett nehéz volt a tervet megvalósítani, igaz ez? Igaz, hogy Stephan magyar származású? Volt már valaha Magyarországon?

Mikor elkezdtük a HoB-ot, még a Gorefestben voltam és ez okozott némi problémát, de a Gorefestnek mára már vége, így teljes mértékben a Hail of Bulletsszé vagyok (persze eltekintve a többi dologtól, amivel foglalkozom). Amikor elindult a HoB a Thanatost jegeltük egy időre, de nemrég újra elkezdtünk játszani. Megvan a módszerünk, hogy ne ütközzenek az időpontok a bandákkal, úgyhogy jelenleg minden simán megy.
Megkérdeztem Stephet és az édesapja Magyarországról származik, pontosabban Erdélyből, ami ugye már Románia része. Többször is meglátogatta ott a családját, és többször is járt Budapesten nyaralni.

Hogyan jött össze a felállás? Hogyan került a csapatba Paul Baayens gitáros, Theo Van Eekelen basszusgitáros és Martin Van Drunen énekes? …Ր rájuk gondoltatok kapásból vagy…?

Steph megkérdezte Theot és Pault, akiket a Thanatosból ismert, én és Steph pedig már több mint 20 éve barátok vagyunk. Martin azért került a bandába, mert neki van a legjobb hangja ehhez a fajta death metalhoz. Ahogy tudom, mi voltunk az elsők, akikre a banda alapításánál gondolt.

Martin az Asphyxból történt távozása után játszott a Bolt Throwerben, létrehozta a Submission-t, majd évekre eltűnt és csak 2002 körül tűnt fel a német Dead By Dawn élén. Ha jól tudom volt egy komoly betegsége, amitől kihullott a haja is. Hogyan került vissza Martin a zenei körforgásba? Mindvégig követte a színtér alakulását?

Azt hiszem egy ideig mellőzte a színteret és, hogy őszinte legyek, én is, miután a Gorefest feloszlott. Az Asphyx újjáalakulása majdnem a HoB megalapításával egy időben történt, és ezek hatására került vissza a színtérre. Tudom, hogy inkább az old-schoolt kedveli, így még mindig a klasszikusokat hallgatja, és egyáltalán nem érdeklik őt az új cuccok.

Egyáltalán hogyan került a DBD-be? Milyen zenét nyomtak? Azt tudom, hogy énekelt a demójukon és a bemutatkozó korongjukon, de sosem hallottam.

Bocs, de nem tudom… a zene thrashes, de sosem hallottam őket, úgyhogy nem tudok nyilatkozni a hangzást illetően.

Ha jól tudom, a Hail Of Bullets elnevezést több lehetőség fontolgatása után vetettétek fel, mivel már sok név foglalt volt, milyen ötletek merültek fel a zenekar nevének kiválasztását illetően?

Hmmm, szó szerint nevek százait találtuk ki, de mind szar volt. A legjobb, ami a Hail Of Bullets előtt eszünkbe jutott, a Warkult volt, de örülök, hogy nem tartottuk meg! Egy másik, a Wolfram, ami szintén elég ócska egy név lett volna. A Hail Of Bullets véletlenül merült fel és mind azonnal tudtuk, hogy ez lesz az.

2007 júliusában egy 4 dalos promócionális anyagot rögzítettek, a dobok és az ének a Unisound Studios-ban került rögzítésre, a dalokat a híres death metal zenész, hangmérnök Dan Swanö keverte, hogyan emlékszel vissza a felvételekre?

Ez pontatlan, a dobokat és az éneket a rotterdami Excess Studioban vettük fel, csak úgy, mint az összes albumot és EP-t. Dan csak keverte, nem túlzottan van oda a felvételi fázisért. A basszust és a gitárt Stephan padlásán vettük fel egy nagyon meleg nyári napon. Emlékszem, az ablakokat zárva kellett tartatunk a zaj miatt és szó szerint fuldokoltunk a melegtől, haha! Dan csak keverte és az Ordered Eastward középrészét énekelte fel.

A bemutatkozó Of Frost And Wart hogy fogadta a szakma és a rajongók? Elégedettek voltatok a végeredménnyel? Beváltotta a hozzáfűzött reményeket?

A sajtó és a rajongók is magasztalták az albumot, a fogadtatás csodálatos volt. Számítottam valamiféle sikerre, mert tudtam, hogy jó lett az album, de az meglepett, hogy modern death metal klasszikusnak titulálták.

Tavaly a Warsaw Rising Ep-vel jelentkeztetek, melyre feltettétek a Twisted Sister klasszikus Destroyer-ének az átiratát, ez kinek az ötlete volt? Milyen célokat szolgált az Ep?

Közös ötlet volt, már egy ideje játsszuk élőben és olyan súlyosan szól, hogy eldöntöttük, felvesszük. Az EP-nek több célja is van, az egyik, hogy levegye azt a terhet a vállunkról, hogy időre kelljen megírnunk a második albumunkat, a másik pedig, hogy középpontba állítsuk a varsói felkelést, amire az albumon nem volt lehetőségünk. Ez egyébként Martin ötlete volt. Az én ötletem volt, hogy a Nachthexen utolsó részéből egy számot készítsünk (ez lett a Liberators). Az utolsó célunk az EP-vel pedig az volt, hogy megpróbáljunk mindent az otthoni stúdiómban felvenni, hogy megnézzük, működhet-e a következő albumnál.

Idén új albumot adtatok ki On Divine Winds címmel, mikor kezdtetek el dolgozni az új dalokon? Hol zajlottak a felvételek és kivel rögzítettétek a lemezt? Ki volt a producer és a hangmérnök?

2009 novemberében között kezdtem el írni a demót és 2010 januárjában már foglaltuk is le a stúdióidőt. A dobokat és az éneket megint csak az Excessben vettük fel, a többit az otthoni stúdiómban. A dobokon és az éneken Chris v/d Valk és Hans Pietersen dolgoztak, minden mást én készítettem.

Az új korong is koncept album, mint az előző? Bemutatnád részletesen az új anyagot olvasóinknak? Hogyan jellemeznéd az új kompozíciókat az első lemezhez viszonyítva?

Az On Divine Winds egy másik teljes koncept album és a csendes-óceáni amerika-japán harccal foglalkozik. Az új számok egy kicsit epikusabbak és dallamosabbak, de 100%-ig zúzós death metal. Az előző album talán egy kicsit nyersebb, de ez természetes fejlődés.

Paul Baayens azt mondta nekem hetekkel ezelőtt, hogy a HOB és az Asphyx között a hangolás a különbség, ezt hogy látod? Esetleg további különbségek is akadnak a két banda között?

Haha, ezt mondta? Az Asphyx D-re van hangolva a HoB pedig 3 hanggal lejjebb, H-ra, így ez valóban egy különbség, de remélem, nem az egyetlen! Szerintem a számok sokkal színesebben vannak hangszerelve, mint az Asphyxben, sokkal több dallamot és iker-gitár részeket is használunk, Martin pedig máshogyan énekel velünk. Amikor elkezdtük az emberek azt mondták: “Óh, ez tiszta Thanatos, csak mélyebbre hangolva”, de lószart. Imádom az Asphyxet, de teljesen más banda, nekik is megvan a saját stílusuk és megközelítésük, és nekünk is.

Noha szövegekkel nem rendelkezem, gondolom -legalábbis a borító alapján- a második háborús japán hadműveletekkel foglalkozik az új lemez, jól látom? Ki a háború megszállottja a zenekarban?

Teljesen igazad van. A háború-ötlet Martin fejében született, sok könyvet olvas a témáról és nagyon érdekli a történelem. A zenénk e téma felé hajlik, még a dalszövegek nélkül is csatatér és tankok jutnak eszedbe. Megvannak a saját gondolataink a háborút és erőszakot illetően, és örülök, hogy úgy döntöttünk, a sátános horror/vér helyett ezt a használjuk fel.

A HOB-on kívül több csapatban is részt veszel (miként a többiek is), hogyan tudod összeegyeztetni a HOB-os elfoglaltságodat a többi projecteddel, zenekaroddal? Lesz-e a jövőben új Gorefest vagy The 11th Hour lemez?

A Gorefest tavaly oszlott fel és garantálhatom, hogy soha többet nem jövünk újra össze. Frank Harthoorn csatlakozott hozzám a The 11th Hour-ba és gyakran játszunk. Én játszok a Demiurg albumán is (Dan Swanövel és Roggaval, aki a 11th Hour albumán is énekel) és a Star One-ban (Arjen Lucassen közreműködésével az Ayreonból), és valahogy mindig találok időt mindegyikre. Megvan a napirendünk, hogy ne szervezzünk egymásra. Most egy kicsit visszavonulok a stúdiózásból, hogy feltöltődjek, de még az év vége előtt elkezdek dolgozni, az új 11th Hour albumon, melyhez már írtam is egy-két számot, és hatalmas lesz, epikus és nagyon SÚLYOS!

Ed, köszönöm szépen a válaszaidat, remélem mihamarabb magyar földön is láthatjuk a HOB-ot, kérlek utolsó gondolataidat oszd meg olvasóinkkal!

Köszönet a támogatásért, remélem, egyszer Magyarországon is játszunk majd!

—————————-

ENGLISH VERSION:

Answered to questions Ed Warby.

At the end of 2006, the future members of Hail Of Bullets hooked up for a serious drinking session in the city of Amersfoort, Holland, a mutual love for old school death metal bands like Autopsy, Bolt Thrower, Massacre (US), Celtic Frost and Death resulted in the idea to form a band, is that correct?

Yes it is. Steph got all of us together but we didn”t all know each other so it seemed like a good idea to go out first and see if there was a mutual click. We got VERY drunk and the next morning when we woke up we dragged ourselves into Theo”s garden to make our first band pictures, you can still see them on our MySpace.

If I”m not mistaken the idea of founding the band is from you and Stephan Grebedi, the boss of Thanatos but it would have been hard to manage the new band beside the main ones. Am i right? Is it true that Stephan is from Hungary? Has he ever been to Hungary?

When we started HoB I was still in Gorefest and that did create some problems, but now Gorefest have broken up so I can dedicate myself totally to Hail Of Bullets (well, apart from all the other stuff I do). When HoB started taking off Thanatos was put on ice for a while, but recently they started playing again. We have a good way to keep all of our bands going without interfering with each other, so it all goes smoothly these days.
I asked Steph and his father was originally from Hungary, Transsylvania to be precise but he says it”s part of Romania now. He went there several times to visit family, and more recently he went to Budapest on holiday.

How did the line up come together? How did Paul Baayens guitarist, Theo Van Eekelen bassist and Martin Van Drunen vocalist ended up at you? Did you instantly think about them or…?

Steph asked Theo and Paul because he knew them from Thanatos, me and Steph have been friends for over 20 years and Martin was added because he”s got the best voice for this kind of death metal. As far as I know we were all first choice when Stephan started thinking about a new band.

After Martin left Asphyx he played in Bolt Thrower, and created Submission, then disappeared for years and appeared again only in 2002 on the front of the German Dead By Dawn. As far as i know he had a serious illnes, which even caused his hair to lost. How did he get back into the scene? Has he continously followed it?

I believe he was out of the scene for a while and to be honest I was too for a few years after Gorefest broke up the first time. The Asphyx reunion happened almost at the same time as the forming of HoB so it was both of these things that got him back into the scene. I know he”s mostly into old school stuff, so whether he followed it or not doesn”t matter, he still listens to the classics mostly and doesn”t care much for newer stuff.

How did he ended up at DBD at all? What kind of music have they played? I know that he sang on their demo and debut album, but I”ve never heard it before.

Sorry, I have no idea the music is a kind of thrash but I have never heard them either so I can”t really comment on their sound.

If I’m right the name Hail of Bullets came up only after many other ideas, what other names have come up as a band name?

Hmm, we had literally hundreds of names and they all sucked. The best one before Hail Of Bullets was Warkult, but I”m so glad we didn”t go for that one! Another one was Wolfram, which would’ve been crap as well. I stumbled upon Hail Of Bullets by accident and we all knew right away that this was the one.

In the July of 2007 you recorded a 4 song promo. The drums and vocals were recorded at Unisound Studios and the songs were mixed by the famous death metal musician and sound engineer, Dan Swanö. What experiences do you have about the recording phase?

That”s incorrect, we recorded drums and vocals at Excess Studios in Rotterdam just like we did for both albums and the EP. Dan only mixes, he doesn”t like the recording phase much. The guitars and bass were all recorded in Stephan”s attic during some very hot summer days, I remember we had to keep the windows closed because of the noise and we practically suffocated from the heat, haha! Dan only did the mix and sang the middle part of Ordered Eastward.

How did the professionals and fans accepted the debuting Of Frost and Wart? Are you happy with the results?

Both the press and fans praised our debut album unanimously, the reception was quite amazing really. I expected some kind of success because I knew we made a good album, but for it to be considered as a modern death metal classic was a great surprise.

You presented Warsaw Ring ep last year, on which you put the cover of Twisted Sister”s classical Destroyer. Whos idea was this? What purpose does the EP serve?

That was a mutual idea, we”d been playing it live for a while and it sounded so heavy we figured it”d be fun to do a recording of it. The EP had a few purposes: one was to take the pressure off us doing a second album within a certain amount of time, another was Martin”s desire to shed some light on the Warsaw uprising for which we didn”t have time on the album, another was my wish to make a new song out of the last part of Nachthexen (this became Liberators) and the last was that we wanted to try recording everything at my home studio to see if it worked well enough for our next album.

You came out with your new album On Divine Winds. When did you start to work on the songs? Where and with who did you record it? Who was the producer and sound engineer?

I started writing and making demo”s in November 2009 and by January 2010 we were ready to book some studio time. The drums and vocals were once again done at Excess, the rest in my own studio. Drums and vocals were recorded and engineered by Chris v/d Valk and Hans Pietersen who also worked with us on Of Frost And War, and I produced and engineered everything else.

Is the new album a concept album as well, just like the previous one? Would you please introduce the new stuff to us? How would you characterize the new compositions compared to your previous album?

On Divine Winds is indeed another full concept album and it deals with the war in the Pacific between Japan and the US. The new songs are a bit more epic and melodic, but it”s still 100% crushing death metal. The previous album was maybe a bit rawer, but that”s a natural progression.

A few weeks ago Paul Baayens told me that the difference between HOB and Asphyx is the tuning. What”s your opinion? Do you think there are other differences as well?

Haha, he said that? Asphyx are tuned in D and HoB tune down another 3 steps to B, so that”s definitely a difference but I sincerely hope it”s not the only one! I think our songs have more intricate arrangements than Asphyx”s, we use a lot more melody and twin guitar parts, Martin also sings quite different with us. When we started people said “oh, it”s just Thanatos with a lower tuning” but that”s bullshit. And I love Asphyx, but they”re a completely different band with their own style and approach and so are we.

Though I don”t have the lyrics, I think – at least regarding the cover – that the album deals with the II WW Japanese military operations. Am I right? Who is so much into war in the band?

You”re absolutely right. The war idea started with Martin, he reads a lot of books on the subject and is very much into history. Our music lends itself very well to this subject, even without lyrics our sound makes you think of battlefields and tanks. We all have a certain interest in war and violence, and I”m glad we decided to use these themes instead of Satanic or horror/gore lyrics.

Beyond HOB you play in other bands as well (just like the others), how can you harmonize HOB with other projects, bands? Can we expect another Gorefest or The 11th Hour albums?

Gorefest broke up last year and I can guarantee you we will never get back together again. Frank Harthoorn has joined me in The 11th Hour and we”re playing live regularly. I also played on albums of Demiurg (featuring Dan Swanö as well as Rogga who sang on the 11th Hour album) and Star One (ft. Arjen Lucassen of Ayreon), but somehow I always find the time to do all this stuff. We keep a combined agenda for all the other bands so we don”t get double bookings or other planning problems. I”m taking some time off from the studio now to recharge my batteries, but I”ll start working on the next 11th Hour album before the end of the year. I”ve already written most of the songs for it and I think it”s going to be huge, epic and very HEAVY!

Ed, thanks a lot for the answers, I hope we can watch HOB in Hungary soon. Please feel free to add anything to the interview!

Thanks for the support, hope we can play Hungary some day!

WEB: http://www.hailofbullets.com/

Kapcsolódó cikkek

HAIL OF BULLETS – III The Rommel Chronicles

Menegroth

Hot News: Hail Of Bullets launches lyric video for ‘Swoop Of The Falcon’

NorthWar

Hot News: Hail Of Bullets launch second single taken off new album ‘III The Rommel Chronicles’ exclusively via Metal Hammer Germany!

NorthWar

Hot News: Hail Of Bullets launch landing page and first single from new album ‘III The Rommel Chronicles’!

NorthWar

Hot News: Hail Of Bullets launch video teaser for new album with bits of new music and reveal album title and artwork!

NorthWar

Hot News: Hail Of Bullets to release limited Picture Disc of ‘On Divine Winds’ in September!

NorthWar

HAIL OF BULLETS – On Divine Winds

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár