Heidevolk Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Joris den Boghtdrincker válaszolt.

2002-ben alakultatok és hamarosan a harmadik albumotok jelenik meg. Az undeground életben, már a “Walhalla Wacht”-tal ismertebbé váltatok. 2009-es évetek hogy telt, és milyen zenei tapasztalatokkal lettetek gazdagabbak?

A 2009-es év minden tekintetben nagyon tanulságos év volt. A harmadik európai turnénk volt a legprofibb, amit valaha csináltunk és a többi másik színpadi show-val együtt sokkal több élményt nyújtott. Volt néhány változás a felállásban, de az elmúlt évben, úgy érzem, a banda stabilizálódott és sikerült az írásra és az album felvételére összpontosítanunk. Úgy tűnik, mindenki megtalálta a helyét a zenekarban!

Bemutatnád a zenekart néhány szóval azoknak, akik még nem ismernek titeket?

Úgy érted, van, aki még nem hallott rólunk!? Hahaha! Többet kell koncerteznünk! Rendben, csak nektek elmondjuk: hatan vagyunk Gelderlandból, Hollandia keleti részéből származunk és 2002-ben alakultunk. Metál és folk zenét akartunk játszani, témáink a mitológia, természet, helyi történelem és néphagyomány. Eddig két CD-t és egy EP-t vettünk fel, a harmadik CD-t, az “Uit oude grond”-t pedig most fogjuk kiadni. Minden szám holland nyelven van, de a bookletben található bővített szövegből mindenki megtudhatja, miről is szólnak a szövegek. Imádunk élőben játszani és 2006-ban még a ti csodás országotokban is felléptünk. Forró nyár volt és a buszunk lerobbant, de a magyarok nagyon segítőkészek voltak!

Kinek mi a kedvenc időtöltése? Mit vártok idén legjobban?

Sétálni a természetben, zenét hallgatni, meginni egy két sört a kocsmában és rögbit nézni, ilyesmiket. Szeretek olvasni fürdés közben, amíg le nem merevednek a kezeim! Az idei év izgalmasnak ígérkezik, az átlaghoz képest elég hideg telünk volt és már mind nagyon várjuk a nyári fesztiválokat! Remélem, az emberek szeretni fogják az új számokat!

Térjünk rá az új lemezre! Március 26-án jelenik meg a “Uit Oude Grond” album. Szép, hősies és könnyen megszerethető. Ezek jutnak eszembe a lemezről!

Egyet értek, a számok nagy részét könnyű befogadni, de próbáltunk azért komolyabban kidolgozott vokált és gitártémákat is használni, amik remélhetőleg, néhány meghallgatás után, szerethetők lesznek! Szerintem egész kiegyensúlyozott album lett. Vannak magasztos és epikus dalok, brutális cuccok és néhány vidám dallam is, ami nagyban köszönhető annak, hogy ezúttal nagyobb teret engedtünk a bandán belüli személyes hatásoknak. Ennek eredményeképp, a számok tükrözik a banda különféle egyéniségeit, míg megtartják a Heidevolk hangzást!

Milyen új ötleteket hallhatunk a dalokban? Mivel színesítettétek, vagy esetleg egyszerűsítettétek a Heidenvolk zenéjét?

A dalok összességében komplexebbek lettek, kevesebb megszokott megoldással és több kísérletezős riffeléssel. Az “Een Geldersch lied” egy kivétel ebből a szempontból, egyszerű és mantra-szerű formával és atmoszférával. Az “Uit oude grond” tempója kicsit lassabb, mint a “Walhalla wacht”-nak, de sokkal mélyebb és súlyosabb. A gitárhangzás is fejlődött egy kicsit, sokkal inkább az előtérbe került, mintha élőben játszanánk. Sokkal több munkát fektettünk az énekbe is, több sávot használtunk és kísérletezősebb is lett. A végeredményt úgy írnám, le, hogy színes lett. Egy sokszínű CD, mely sok stílus-, és hangulati elemet ötvöz.

A dalszövegek témái változtak valamelyest? Rengeteg pogány metál létezik manapság. Vannak még kimerítetlen témák ebben a műfajban?

Nem érdemes azokat felhasználni, amiket már oly sok banda megcsinált, de amíg autentikus módon csinálják, addig nincs ezzel bajom. Néhány elem az örökségünk szerves része, így szégyen volna, ha csak azért nem énekelnénk meg őket, mert már más banda megtette ezt. De kötelességünknek tartjuk, hogy valami újat, különlegeset és személyeset is nyújtsunk. A dalszövegek témái nagyrészt ugyanazok, mint az előző albumokon, sok helyi és történelmi témával.

A vokalistátok hangfekvése nekem egy kicsit hasonlít Vintersorgéra, ami kifejezetten tetszik. Kellemes és kiváló pogány metál énekesnek mondhatjuk. Sokat képezte a hangját?

Kinyitja a száját és elkezd énekelni, hehehe. Az első albumon, a “De strijdlust is geboren”-n megkértük Mark-ot, hogy közreműködjön a háttérvokáloknál. Amikor a mikrofonhoz állt, próbált mást is kihozni magából, és fantasztikusan szólt. Nem hiszem, hogy tudta, mennyire jó hangja is van, de mi azt hittük, rettenetes! Én nem vagyok biztos ebben a Vintersorg összehasonlításban, szerintem máshogy szólnak.

Mi a véleményetek a Heidenfest és a Paganfestről? Mennyire tartjátok jónak, hogy egyre jobban népszerűvé válik ez a stílus?

Biztosan segít, de szerintem ez a műfaj elég népszerű, talán túlságosan is! Örülök, hogy a fesztiválok esélyt adnak a pogány/folk rajongóknak, hogy láthassák kedvenceiket a színpadon, a bandáknak pedig, hogy más bandákkal együtt játszanak. Րsszel csatlakozunk a Heidenfest turnéhoz, és már nagyon várjuk!

Gyakran tanulmányozod a mitológia könyveket? Vannak esetleg műkincseid?

Ami azt illeti, új polcokat kellett vásárolnom, mert nem tudtam már hova rakni a sok könyvemet! Igen, sokat olvasok a mitológiákról, történelemről és néphagyományról, kifejezetten a tudományos anyagokat és eredeti anyagokat. Nincs semmilyen műtárgyam, tudom, hogy az interneten lehet kapni, de én azt hiszem, ezeknek a dolgoknak a múzeumokban a helyük.

Mit gondolsz, jobb lenne abban a világban élni? Mennyire szereted a mostani világszemléletet?

Én realista vagyok. Most ebben a világban élünk és úgy kell vele megbirkóznunk, ahogy van, vagy pedig meg kell próbálnunk jobbá tenni. Nem igazán gondolkozok olyanon, hogy mi lenne, ha egy másik időben vagy univerzumban élnék, de mindenképpen inspirációt vagy mintaképet adhat. Amikor bekapcsolom a TV-t vagy újságot olvasok, levonom a következtetést, hogy a jelenlegi gondolkodásmód nem az enyém. Utálok próféta lenni, de ha hozhatnék néhány pozitív példát a zenénkből napjainkba a természetből, mitológiából, történelemből vagy a néphagyományokból, akkor boldog lennék.

Köszönöm a válaszokat.

Köszönöm az érdeklődést és az interjút! Remélem, újra eljutunk Magyarországra! És, hogy a buszunk ezúttal egyben marad 😀

————————–

ENGLISH VERSION:

You formed the band back in 2002, and you are going to release your third album soon. You managed to get known in the underground scene with your release: “Walhalla Wacht”, how was 2009 for you and how much experience did you manage to gather?

2009 was a very instructive year in every aspect! Our third European tour was the most professional we did so far, and along with a lot of other shows it gave us a lot more experience on stage. We had quite a few line-up changes in the past, but during last year I feel our band has stabilized and managed well to focus on writing and recording the new album. It seems everybody found his place in the band!

Could you tell some things about the band to the ones that might not know you that well?

You mean there are actually still people that haven’t heard of us!? Hahaha! We need to tour more! Ok, especially for all two of you: we’re six guys from Gelderland, a Dutch province in the east, who started a band back in 2002. We wanted to make metal and folk music about mythology, nature, local history, and folklore. We recorded two CDs and an EP, and our third CD “Uit oude grond” is about to be released. All of our songs are in Dutch, but with the help of the liner notes in the booklet everybody’s able to understand what the songs are about. We love to play live, and we even made it to your beautiful country back in 2006! It was a hot summer and our bus broke down, but the Hungarians were very helpful and hospitable!

What do you like doing the most for pleasure? What are you looking forward to the most this year?

Go out for a walk in nature, listen to some music, have a pint or two in the local pub and watch rugby, that sort of stuff. I enjoy reading a book while taking a bath too, until my arms go numb! This year will be exciting, we had a pretty cold winter for our standards and we’re all very much looking forward to the summer festivals! I hope people will like the new songs!

Let’s talk about the new album. “Uit Oude Grond” is going to get released 26 March. Sounds nice and heroic, pretty easy to fall in love with it, that is what comes to my mind first about it.

I agree, most of the songs are very accessible, but we tried to add a little more depth in terms of vocal and guitar layers so the music will hopefully still be interesting after you’ve listened to it a couple of times! I think it turned out to be a pretty balanced record. We have solemn and epic songs, brutal stuff and also some cheerful tunes, which is largely due to the fact that we gave more room for individual influences within the band. As a result, the songs in a way reflect the different characters of the band members while still maintaining the Heidevolk sound!

What are the new thoughts and tricks that you managed to put in the new songs? What did you do to make your music more colourful, or did you make it simpler?

Overall the songs have become slightly more complex, with less standard forms and more experimental riffing here and there. “Een Geldersch lied” is an obvious exception to this, with a simple and almost mantra-like form and atmosphere. The pace on “Uit oude grond” is not as fast as on “Walhalla wacht”, but it has a lot more depth and heaviness to it. The guitar sound has improved quite a bit, with a more up-front and in-your-face feeling like we have live. We also put some extra effort in the vocals, adding more lines and especially experimenting with some ultra-low in it here and there. Colourful is a good word to describe the final result, yes! It’s become a diverse CD with many different style elements and atmospheres incorporated in it.

Did you change anything about the lyrical theme? There are loads of pagan metal bands nowadays. Are there any themes that haven’t been overused yet?

There’s no point just reciting the Edda like so many bands have done before, but as long as it’s done in an original way I have no problem with bands that deal with matters that have been dealt with before. Some of these themes are an integral part of our heritage, so it would be a shame not to sing about them just because others have done so before us. Having said that, we do feel the obligation to bring something new, unique or personal. The lyrical themes are more or less the same as on the previous albums, so they also include a lot of local folklore and history.

Your vocalist sounds familiar to the one of Vintersong, which is pretty good. Sounds very pleasing and he’s a very good choice for a pagan metal band. What has he done in order to achieve it?

Opening up his mouth and starting to sing basically, hehehe. We were recording our first album “De strijdlust is geboren”, and we had asked Mark to do some backing vocals. When he stood behind the mic he wanted to try some other stuff too, and it sounded amazing. I’m not sure he had realised that he had such a good voice before that moment, but we all thought it was terrific! I’m not too sure about the Vintersorg comparison, though. I think their voices not that similiar.

What do you think about Heiden and Paganfest? Do you think it is a good way to make the genre more popoular?

It certainly helps but I think the genre is popular enough as it is, perhaps a bit too much even! Anyway, it’s cool those festivals give the pagan/folk audience the chance to see their favourite bands, and the bands the chance to perform with others that play roughly the same style. We’ll be joining the Heidenfest tour this fall, and we’re very much looking forward to hitting the road again!

Are you reading a lot of books on mythology? Do you happen to have any artifacts?

As a matter of fact I had to buy new shelves the other day because I couldn’t house all the books I have right now! Yes, I read a lot of books on mythology, history and folklore, preferably scientific material and primary sources. I don’t have any artefacts, I know there’s some trading on the internet but I’m firmly of the opinion that these things belong in museums.

What do you think, would it be better to live in a world like that? What are your thoughts on the current way of thinking?

I’m a realist. This is the world we live in so we have to deal with it the way it is, or try to change it for the better, I don’t spend any time dreaming about how it would be to live in another time or universe or whatever, but it certainly can be a source of inspiration or give you an ideal. When I turn on the TV or read a newspaper I’m afraid I have to conclude that “the” current way of thinking – if so a thing exits – by most people is definitely not mine. Hate to be a prophet, but if I can bring some positive inspiration from nature, myths, history or folklore into this day in age through our music, I’m happy.

Thanks for the interview!

Thanks for your interest in our band and your interview! Hope we make it to Hungary again, soon! And our bus stays in one piece this time 😀

WEB: http://www.heidevolk.com/

Kapcsolódó cikkek

TYR – európai turné és budapesti buli áprilisban a HEIDEVOLK és a DALRIADA társaságában

NorthWar

Heidevolk – Új klip az “Urth” c. számhoz!

NorthWar

Heidevolk – Dalszöveges videó a „Vinland“ c. számhoz!

NorthWar

HEIDEVOLK – Velua

ST. Toma

Heidevolk – Winter Woede (Official Video)

NorthWar

Heidevolk – Legújabb albumának részletei

NorthWar

Heidevolk – Új album 2015 tavaszán

NorthWar

Hot News: Heidevolk – New Singer

NorthWar

Hot News: Heidevolk – Joris left the band

NorthWar

HEIDEVOLK – Batavi

Menegroth

Hot News – Napalm Records: Heidevolk, Ex Deo, HateSphere

NorthWar

HEIDEVOLK – Uit Oude Grond

gradU

HEIDEVOLK – Walhalla Wacht

Menegroth

Szólj hozzá!