Horse Latitudes Interjú

(scroll down for English Version)

Harri, finn metal testvérem, üdvözöllek a KME nevében. Amennyire jól tudom, ez az első interjútok magyar metal portál/webzine számára, igaz? 

Hali! Igen, ez az első!

Mivel foglalatoskodtál kérdéseim megválaszolása előtt? Milyen zenék pörögnek, amíg írod válaszaidat?

Csak a szokásos, vacsora, közben az egyik bakelit forog. Pont az előbb ment az örökös kedvenc hardcore punkom: Kirous – Sivistyksen rauniot. Most pedig az Amebix’s Winter!

Milyen az idő jelenleg Helsinkiben?

Mostanában inkább csak havazott. Túlzottan nincs hideg (csak pár fokkal fagypont alatt), de rengeteg a hó. Biztos hidegebb lesz az elkövetkezendő napokban.

Ok, térjünk át a csapatra. A Horse Latitudes 2009-ben alakult, a zenekar tagságát pedig Heidi, Vellu és jó magad alkotjátok. Hogyan jött létre a banda? Jól sejtem, hogy ez az első zenei megnyilvánulásotok, lévén korábban még nem játszottatok más formációkban, igaz?

Éppenséggel nem. Már több mint egy évtizede játszom más zenekarokban is, de ez az első banda, ahol dobos vagyok. Jelenleg a Perikato nevű hardcore punk bandában is dobolok (aminek kint van egy demója és egy EP-je). Cirka 6 hónapja kezdtem dobolni, mikor hallottam arról a bizonyos Vellu és Heidi által alapított bandáról, ami nem sokkal később a Horse Latitudes lett. Heidi is és Vellu is bőgőztek, és bele akartak fogni egy zenekarba, ami nagyon igénytelen Hellhammer beütésű zenét játszott volna, és felkértek dobosnak. Aztán ahogy a későbbiekben egyre inkább kezdtünk formát ölteni, enyém lett a ének is.

Neveteket egy The Doors nóta, mely a banda Strange Days lemezén hallható, alapján vettétek fel. Ennyire komoly hatással volt rátok a The Doors? Mely bandákat jelölnéd még meg hatásaitoknak esetleg kedvenceiteknek?

Igen, a „The Doors” egy nagyon fontos zenekar számomra, és a Strange Days egyike az örök kedvenceimnek. De az igazat megvallva, a többi Horse Latitudes tag nem érez akkora mértékű lelkesedést a banda iránt mint én, és talán sokan így gondolják, de nem pusztán egy „The Doors” iránti megszállottság miatt vettük fel a Horse Latitudes nevet.

Természetesen rengeteg olyan banda van, akik egy életre szóló benyomást hagytak bennünk zene terén, a régi progresszívtől a pszichedelikus rockon át a hardcore punkig, plusz még az a rengeteg egyedi metál zenét még nem is említve. Viszont lehetetlen ezek közül csak néhányat felsorolni mint kedvenc…

A zenekar különlegességét az adja, hogy nincs gitárosotok, Heidi és Vellu bőgőznek, míg te vagy a dobos/énekes. Kinek az ötlete volt ez a koncepció? Miért nincs gitárosotok?

Mint ahogy korábban említettem, természetes volt a választás, hiszen Heidi is és Vellu is bőgőznek, tetszett nekik a bőgő által nyújtott primitív lehetőségek tárháza. Mondhatni ez volt a kiinduló pontja a bandának. Nem mondanám, hogy a gitárt száműztük, inkább csak azt a zenét akarjuk játszani amit így trióként kigondoltunk.

2010-ben debütáltatok egy négyszámos demóval, melyet még az évben követett első lemezetek, a Gathering. Kérlek beszéljél ezekről a kiadványokról részletesen olvasóinknak!

Úgy nagyjából fél év után kezdtük érezni, hogy merre is tart igazán a banda, az a négy demó szám pedig az első négy dal amivel előrukkoltunk. Volt néhány zenei és dalszövegbeli elem, amit felhasználtunk, mégsem került fel az első albumra, viszont még nem találtuk meg a módját, hogy hogyan kellene bemutatni ezeket jelenleg. Az első fesztiválunk 2009 végén volt, a szet az első három demó dalból állt, és ezeket – a „Healing Stones” röviddel együtt, ami a demót hivatott lezárni – a koncert után nem sokkal fel is vettük a próbatermünkben.

Két kisebb kiadásunk is volt a demóból, összesen 150 másolat, ezeket a rákövetkező tavasz során el is adtuk. Eközben viszont már dolgoztunk az új dalokon amik a „Gathering” című albumunk számlistáját voltak hivatottak alkotni. Andrew az Aurora Borealis Records-tól, miután meghallgatta az demókat, felvette velünk a kapcsolatot, mi pedig már felvétel közeli állapotban voltunk a Gathering-el, ezért úgy döntöttünk, hogy az Aurora Borealison keresztül jelentetjük meg ezt az albumunkat. A felvételek 2010 nyarán voltak, pár nap alatt lezajlottak, aztán a 2010-es téli napfordulón, néhány abszurd késés után, végre megjelent CD-n. Tervbe volt véve, hogy a CD után nem sokkal kiadunk egy bakelit verziót is szintén az Aurora Borealis-on keresztül, de sajnos erre nem került sor a részükről. Így izgatottan várjuk a 2LP-s kiadványt erről az albumunkról a kiváló finn kiadó, a Svart Records által 2012 január 11-én! Már elővételben elérhető, így az érdeklődőknek melegen tudom ajánlani, hogy nézzenek szét a webshopukban.

Idén igen komoly aktivitást mutattok, hiszen kiadtátok második albumotokat az Awakening-et, illetve két split Ep-t (egyet a Hooded Menace-szel, egyet a Loinen-nel), de mielőtt ezekről kérdeznélek, arra lennék kíváncsi, mi minden történt veletek az eltelt két esztendőben? Annyit tudok, hogy kiadót váltottatok…

Igen, pár hónappal a Gathering kiadása után rengeteg zenével készültünk a következő stúdiós felvételekre, mikor egyszer csak Lasse a Hooded Menace-ből megérdeklődte, hogy nincs-e kedvünk csinálni egy split EP-et velük. Mivel mindahányan komázzuk a Hooded Menace-t, így habozás nélkül beleegyeztünk. 2011 nyarán felvettük a splithez a Flame of Will-t, meg egyúttal az új album dalait is, pedig még azt sem tudtuk, ki fogja kiadni (plusz felvettük a Hailstorm címü dalt is a Loinen splithez). A splitet a Doomentia adta ki, és mikor megtudták hogy kész vagyunk a második albumunk felvételeivel, érdeklődtek annak a kiadása iránt is. Nagyon elégedettek voltunk azzal, ahogy elsültek a dolgok a két kiadvánnyal kapcsolatban, és ahogy a Doomentia elintézett mindent. Az elmúlt két évben rengeteg lehetőségünk volt remek koncerteken részt venni, például a Saint Vitus-szal Helsinkiben 2011 augusztusában, a The Moon Mistress-el Moszkvában, vagy Jex Thoth-ékkal szintén Helsinkiben 2012 májusában. Mondhatjuk hogy ezek jó évei voltak a bandának!

Noha első albumotokat nem ismerem, így nem tudom az újat azzal összehasonlítani, de azt kijelenthetem, hogy az új lemez nagyon tetszik. Kérlek mondjál el minden fontos információt az új anyagról illetve a csapat koncepciójáról, szövegeiről stb.! 

Habár az Awakening-en lévő dalok egy része már a Gathering előtt is meg volt, ami miatt a hangulat is zökkenőmentesen járja át az albumokat, mégis egy kicsit másabb, sötétebb jellege van az új albumnak. A dalszöveg egyszerre személyesebb de mégis egyetemesebb lett. Az univerzum és az egyén összefonódását próbálja kifejezni. Az őszinteségnek, a lecsupaszított igazságnak a metafizikai, univerzális valóságon keresztül történő kifejezése… Ez az egyik szintje. Aztán ott van az, mikor felébredsz a lét közepén, meglátod a rengeteg változatát, eggyé válsz a való világgal és átlátod a mesterségesen odaállított akadályait a zenei gondolkodásnak, átnyúlsz a mindenségen, a tudat mögé, húsként létezel a hús világában ami tele van egyéni és egyetemes akarattal… Ezzel a témával foglalkozik a Flame of Will, amit a Hooded Menace-es splitünk. Mint már mondtam, azt a dalt akkor írtuk, amikor a második albumunkra is csináltuk a zenéket, így kapcsolódnak egymáshoz, azonban a Flame of Will megáll a saját lábán is. Aztán ott vannak saját, személyes félelmeink, amelyek visszhangozva verődnek vissza ebben a hanyatló világban, ahogy az emberiség a végzetébe masírozik. Számunkra a képi megvalósítás is mindig fontos eleme volt az albumoknak, így adunk minél több lehetséges értelmezési lehetőséget a hallgató számára. Valamint ezért is van az, hogy mindig saját magunknak akarjuk elkészíteni a borítót. De ahogyan a zene, a dalszöveg és a képek összessége nagyon szimbolikus, és aki odafigyel a művünkre, az belehelyezi a saját tapasztalatait is a zenébe, így nem akarok nagyon egyértelmű magyarázatot adni a senkinek, inkább bátorítanám őket, hogy találják meg benne a saját értelmüket.

Milyen gyakran koncerteztek? Hogyan kell elképzelni egy koncerteteket?

Koncertezni akkor szoktunk, amikor van valami érdekesség, mi pedig meg tudunk jelenni rajta. A következő fesztiválok amik fixek: lesz egy Helsinkiben ez  év végén, Tampere-ben 2013 januárjában valamint 3 fellépés az Egyesült Királyságbeli Conan-al a finnországi túrája során, ami 2013 márciusában fog lezajlani. Legtöbbször így egyedül – az eredeti trió az eredeti tagokkal felállásban – szoktunk fellépni, de néha akad 1-2 vendég énekes akik felkerülnek a színpadra, vagy mikor megtaláljuk a megfelelő személyt az éppen aktuális ötletünkhöz. Mondanom sem kell, két torzított bőgő hangja igencsak hangos és súlyos tud lenni élő koncert során, és ez az egyik fő vonzerő az élő koncerteknél a stúdióalbumokhoz képest. Annak ellenére is, hogy a felvételeken is igen durván toljuk és megvan az élő érzés, a koncerten való játszás sokkal inkább kihozza a primitív hatást az egész zenéből. Ez az igazi, velős kifejezése hármunk együttes személyiségének.

Van facebook és myspace oldalatok, fent vagytok a bandcamp-en is, szerinted a zenekarok hivatalos honlapjának ideje lejárt? Értem ezalatt, hogy manapság már egy-egy bandának nincs szüksége honlapra, mert ott vannak helyettük a közösségi portálok?

Ha lenne tehetségem összedobni egy saját oldalt, akkor már akár meg is csináltam volna, de ezek a lehetőségek is remekül kiszolgálnak minket. Az egésznek mindössze annyi szerepe van, hogy legyen egy hely, ahol az emberek tudnak minket követni és meghallgathassák a zenénket amikor kedvük támad rá. Mondjuk a MySpace oldalunkat már egy ideje nem frissítjük az egyre kevésbé felhasználó barát a felülete miatt, ami szerintem érinti mind az előadót mind a hallgatót. Aztán most Facebookon is elkezdtek mindenféle debil marketing cuccost bevezetni amik egyre irritálóbbak, tehát…. na majd meglátjuk.

Finnország mindig is erős volt doom metal téren, elsősorban funeral doom-ban, pl. Thergothon, Unholy, Skepticism, míg manapság a Hooded Menace emelkedik ki a mezőnyből, szereted ezeket a bandákat? Mely finn doom bandákat ajánlanád még figyelmünkbe? 

A fentebb felsoroltak közül az Unholy és a Hooded Menace is a kedvenceim közé tartozik. Aztán ha valaki a finn doom metál magját emlegeti, nem hagyhatja ki a Reverend Bizarre említését, hiszen ők voltak azok, akik legjobban kivitelezték az igazi doom elképzelést, és mindezt hihetetlen hozzáértéssel tették! Mondanom sem kell, a jelenlegi finn doom szkéna sehol nem tartana a Reverend Bizarre és a diszkográfiájuk nélkül. Ha még aktív bandákról beszélünk, akkor szeretem a Caskets Open-t és a Lionen-t is, bár a Lionen nem is igazán doom zenekar, inkább az egész stílusnak maga a megtestesülése, egy igazi jelenség! Aztán még ott van rengeteg remek lassú és nehéz finn zenekar, mint például a Fleshpress, a Lurk , a Ride for Revenge, és még sorolhatnám…

Harri, köszönöm válaszaidat és minden jót kívánok!

Köszönjük hogy érdeklődtök irántunk, és kösz az interjút is! A legjobbakat kívánom nektek, és kellemes téli napfordulót!

————————————-

ENGLISH VERSION:

Harri, my Finnish metal brother, greetings in the name of KME! As far as I know, this is your first interview with a Hungarian metal portal/webzine. Is this true?

Hi there! Yes, this is the first one!

What had you been doing before you began answering my questions? What sort of music plays while you write your answers?

Just the normal stuff, having a dinner and spinning some 7 inch records. A moment ago it was one of my all time hardcore punk favorites: Kirous –Sivistyksen rauniot. Now it’s Amebix’s Winter!

What’s the weather like in Helsinki?

Lately it’s been just snow after snow. Not so cold (few Celsius degrees below zero) but lots of snow. Should get colder in the following days!

Okay, let’s get back to the band. Horse Latitudes was established in 2009 with the crew consisting of Heidi, Vellu and yourself. How did this band come to be? As I recall, this is your first major musical manifestation, for you had not played in other bands before. Correct?

Actually, no. I’ve been playing in several different bands, for over a decade now. But this is the one of the first bands I’ve ever played drums in. At the moment I play drums also in a hardcore punk band called Perikato (with one demo tape and one EP out). I had only played drums for six months or so when I heard about the band Vellu and Heidi had started, the band that was to be named Horse Latitudes a little later. Heidi and Vellu both played bass guitars and wanted to start a band playing very low end Hellhammer influenced music and asked me to join the band as a drummer. I also took vocal responsibilities quite soon as the band and its music started to take shape.

Your name comes from a song on the album “Strange Days”, which was made by The Doors. Did The Doors make that big of an impact on you? Which bands would you say had the biggest influence on you, who are your favourites?

Yes, The Doors has been very important band to me and “Strange Days” is one of my all time favorites. But to be honest, other Horse Latitudes members do not share the enthusiasm of the same degree regarding that band, and taking Horse Latitudes as the name of this band isn’t just some The Doors worship some might consider it to be.

Of course there are lots of other bands too that have been deeply inspiring through all my life in music, from old progressive and psychedelic rock to hardcore punk and of course different kinds of original metal music as well. Yet it’s impossible task to name just a few favorites…

The band’s specialty is that you have no guitarist. Heidi and Vellu plays the double bass while you are the drummer and singer. Who came up with this idea? Why exclude the guitar?

Like I said earlier, it was natural choice as both Heidi and Vellu were bass players and into primitive possibilities offered by the sound of dual bass. So it was the actual starting point of the band but not that much of excluding the guitar than doing the music we wanted to do as a trio.

You had made your debut in 2010 with a 4 song demo, which was, in the same year, followed by your first album, “Gathering”. Please, tell us and the readers more about these releases in detail!

After some half year of existence we were starting to see where this band was going to and the four songs on the demo were the first ones we came up with. There were also some musical and lyrical elements that we did work with and that did appear on the first album but we haven’t found a proper way for them to be represented yet. We played our first gig in the end of the year 2009, our set consisting of the three first songs from the demo, and we recorded them at our rehearsal place very soon after the show, including also a short piece called “Healing Stones” as the closing track of the demo.

We did two little pressings of the demo, in total 150 copies that were sold out from us in few months during the spring at the same time we were preparing new songs that would make our first album called “Gathering”. Andrew from Aurora Borealis recordings contacted us as he had heard the demo and as we had already the music for “Gathering” almost ready to be recorded, we ended up releasing Gathering through AB quite naturally. We recorded the album in few days in the summer 2010 and it was finally released on CD after several absurd delays on the Winter Solstice 2010. It was meant to be released as a vinyl version soon after the CD release, likewise on Aurora Borealis, but unfortunately it never came out from them. So we’re really excited to finally see the 2LP release of that particular album on great Finnish label Svart Records in January 11th 2013! It’s already available for pre-order so I’d recommend anyone interested to take a look into Svart Records’ web shop.

You sure weren’t just sitting on your butt this year; you’ve released your second album “Awakening” and also two split Ep-s (one with Hooded Menace and the other one with Loinen). Before I ask you about these, I’d like to know, what happened to you in the last two years. All we know is that you’ve switched publishers.

Yeah, after few months of the release of “Gathering” we were preparing ourselves to the next studio sessions with lots of new music when Lasse from Hooded Menace asked about our interest on making the split EP with them. As we all like Hooded Menace very much we were up to it quite instantly. We recorded the song called “Flame of Will” for the split in the summer 2011 and also the tracks for the new album without knowing whose going to put it out (and we also recorded the song called “Hailstorm” for the Loinen split at the same sessions). The split was coming out through Doomentia Records and when preparing for the release of the split, Doomentia heard that we already had our second album recorded and ready, and they were interested to release it. We’re very pleased about how those releases turned out and how things with Doomentia have been taking care of! During last two years we’ve had opportunities to play also some very cool shows, for example with Saint Vitus in Helsinki August 2011, with The Moon Mistress in Moscow, Russia and with Jex Thoth in Helsinki in May 2012. So these have been good years for the band indeed!

Though I’ve missed your first album and so don’t have any real basis for comparison, still I must say that I really like your newest release! Please tell us everything you can about it! Info about the new materials, the concepts behind it all, the lyrics etc!

Even though some of the music on “Awakening” had its first form even before “Gathering” and thus the themes continue quite naturally between the two albums, there is some different, kind of a darker tone about the newer album as a whole. The lyrical themes have become more personal and more universal at the same time. It kind of represents the idea how the universal and personal conjoin together on the whole: expression of the honest and bare self as the variant of the metaphysical and universal reality… So that is the one level. Another one is about the awakening in the middle of the being, in all its variation, becoming as a part of the real world and seeing through the artificial barriers of instrumentalist manly thinking, reaching the being beyond reason, existing as a flesh in the world of flesh filled with individual and universal will… That’s also dealing with the theme on the song “Flame of Will”, released on the split with Hooded Menace. Like said, that song was written and recorded at the same time as the album, so they’re connected, yet the “Flame of Will” stands on its own too. And again there are the personal fears of self echoing in the middle of this declining world of men marching towards its end. For us the visual artwork has also been important element of the albums, giving some more levels of interpretation for the listener. That’s also the reason why we’ve wanted to do the art completely ourselves. But as this totality of music, lyrics and visual art works much on the symbolic level and every person who concentrates on the art puts their own experience on the piece, I don’t want to give too straight-forward explanations to the listeners but to encourage to find their own way through the meanings.

How often do you make concerts? How should we imagine them?

We do gigs whenever something interesting appears and we’re available to do it. Next confirmed gigs are in Helsinki in the end of this year and in Tampere in January 2013 and also three gigs with UK’s Conan on their Finland touring in March 2013. Usually we do our shows as a trio with only the real members of the band, but there might appear some guests on the stage as well if we come up with some ideas and we find suitable persons to do it. Needless to say that the sound of two distorted bass guitars can sound very loud and heavy when played live and that’s one main aspect of doing the live performance when compared to music on the records. And even though the music on our records is quite roughly played and has a live feeling itself too, playing this kind of music live on stage let us reach the primitive feeling even better! It is an organic expression of the three personalities put in a whole.

You have your own Facebook and Myspace page, you are on Bandcamp; would you say that the time for official band websites is past? What I mean is that nowadays bands don’t really need their own site with so much social media opportunity present.

If I had some skills on building a website I well might have done it, but so far these opportunities have served us quite well as the purpose is just to give people some way to follow the band and take a listen on the music when they want. We actually stopped keeping our Myspace page updated as it became less and less user friendly, both for the band and the listeners in my opinion. And now some stupid new features on marketing stuff on Facebook are staring to irritate too, so… We’ll see.

Finland always had a strong presence in doom metal, especially in funeral doom with Thergothon, Unholy and Skepticism with Hooded Menace being really prominent nowadays. Do you like these bands? Which Finnish doom bands would you recommend for the readers?

Of those you mentioned both early Unholy and Hooded Menace are among my favorites. And when talking about the center pieces of Finnish doom metal one cannot avoid mentioning Reverend Bizarre as they took the concept of true doom the furthest and did it with absolute talent! It comes without saying that there wouldn’t even be the kind of the “doom scene” in Finland without Reverend Bizarre and their incredible discography. When talking about active bands I really like Caskets Open and Loinen too, even though Loinen isn’t that much of a doom band but an entity and a genre of itself, a phenomenon! And lots of other good slow and heavy bands in Finland too like Fleshpress, Lurk, Ride For Revenge…

Harry, thank you for your answers, I wish the best for you!

Thank you for your interest on Horse Latitudes and this interview. All the best for you too, have a nice Winter Solstice!

WEBhttp://www.facebook.com/HorseLatitudes666

Kapcsolódó cikkek

HORSE LATITUDES – Awakening

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár