(scroll down for English Version)
Köszöntelek titeket a Kronos Mortusnál! A legutóbbi albumotok ugyanúgy jó és kemény lett, mint általában. Milyen kritikákat kaptatok eddig? Elégedettek vagytok az albummal?
A kritikák többsége nagyon pozitív. Persze mindig lesznek néhányan, akik utálni fognak, akármit is teszel, így emiatt olvastam itt-ott néhány rossz kritikát is. De amíg a reakciók többsége pozitív, mi csak örülni tudunk. Szerintünk ez a 3 legjobb album között van, amit valaha készítettünk.
Az előző lemezetek, a ‘The Prestige’ azt mutatta, hogy egy olyan irányban indultok el, amiben kevesebb a kísérletezős és szintetizátoros/elektronikus rész, de több oldschool elemet tartalmaz. Most úgy vélem, ez az album megint egy új irányt sejtet. Volt valami koncepció, ami alapján ezt megírtátok, vagy egyszerűen csak úgy adódott, hogy a végeredmény ismét különbözik az előző lemeztől? Lehet-e ez az új stílusa az Illdisposed-nak?
Az a helyzet, hogy nekünk soha sincs célunk a zenével. Soha nem mondjuk, hogy „ezt szeretnénk, vagy azt szeretnénk”. A dalok egyszerűen csak kipattannak a fejemből, ezeket átviszem gitárra, majd felveszem őket. A kísérletezések, amiket néhány albumon keresztül csináltunk, csupán spontán ötletek szüleményei voltak. Az új albumnál néhány héttel a keverés előtt jutott eszünkbe, hogy mi lenne, ha néhány szintetizátoros résszel egészítenénk ki néhány dalunkat. Rengeteg dallam található az albumon, ezért úgy gondoltuk, hogy néhányat remekül kisegítene a billentyű.
Örömmel hallottam, hogy ismét megjelentek a kísérletezős elemek, zajok, de nem igazán értettem mindent. Például nem értem, hogy az a motorhang-szerű zaj a ‘Sale At The Misery Factory’-ben mit jelent vagy utánoz. Mi volt a szándékotok ezekkel a szokatlan elemekkel?
Abban a dalban nincs szintetizátor, úgyhogy szerintem a gitárra rakott phaser effektre gondolhatsz [*megj.: nem, nem arra, a phaser a verze alatt van, a motorhang később – Morhguel*]. Az új albumon rengeteget kísérleteztünk a dinamikával, hogy hosszútávon is érdekes maradjon az album. Ez az effekt is a része ennek a kísérletezésnek.
A vokál kiváló, mind a mély hörgés, mind a magas nagyszerű, de legjobban a hardcore-os üvöltések tetszettek. És érzem más stílusok hatásait is. Hogyan írnád körül a stílusotokat, ha nagyon muszáj lenne?
Általában csak death metalnak hívjuk magunkat, noha tudom, hogy eléggé a határán táncolunk annak, amit death metalnak lehet hívni. De mindig felidegesítenek ezek az alstílusok, amelyek mindig, mindenhol előbukkannak. Túl öreg vagyok én ehhez.
Szerencsére a dalszövegeitek „komolysága” mitsem változott. Ez az egyik olyan dolog, amit mindig is kedveltem a munkáitokban. De vannak jó néhányan, akiknek pont amiatt nem fog tetszeni, mert az albumon van néhány vicces dalszöveg vagy cím. Ugye jól gondolom, hogy nem célotok a „világ megmentése” a dalaitokkal?
Mind a zenénk, mind a dalszövegeink személyesek számunkra. Ezeket érezzük. Ezeket tesszük. És sok bandával ellentétben mi nem érezzük problémásnak, hogy egy kis humort csempésszünk ezekbe a dolgokba. Szerintem az egész death metal közeg túlságosan komolynak akar látszani. Az emberek nem a valódi személyiségüket mutatják, csak hogy a rajongóik elhiggyék, hogy ők true-k, gonoszak, miegyebek. Ettől mindig rosszul leszek.
Új stílus, új kiadó… Úgy tűnik, ez már törvényszerű nálatok, de miért van ez? Például mi volt a baj az előző kiadótokkal?
Nem érzem úgy, hogy új stílusunk lenne. A zenénk gyökerei mitsem változtak az idők során. Mi csak apróbb változtatásokat végzünk ezeken.
Az AFM-mel az volt a problémánk, hogy nem volt együttműködés. Semmi nem működött velük. És ezzel hosszú távon nem tudunk számolni. Rengeteg időt és energiát költöttünk a bandára, és úgy éreztük, hogy amint véghez akartunk vinni valamit, ők máris lehúztak minket.
Mit gondoltok a Massacre-ről? Az új album mellett újra kiadták a két talán legsikeresebb lemezt tőletek, ami pozitív hozzáállást sugall.
Nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal! Úgy hiszem, bennük jó partnerre találtunk, hosszú időre. És nagyon örülök, hogy megkapták a licence-et a Roadrunnertől, hogy újra kiadhassák az „1-800 Vindication”-t és a „Burn Me Wicked”-et, miután mindkét album elfogyott.
Úgy gondolom, a Massacre jól választott, amikor a Roadrunner korszakos 2 albumot jelölte ki újra megjelentetésre. Nekem a munkáitok közül ezek voltak a kedvenceim, ha a „There’s Something Rotten…”-t nem vesszük ide. Melyik a te kedvenc Illdisposed albumod?
Az én kedvencem az „1-800 Vindication”. Imádom a számokat, a hangzást és az egész atmoszférát azon a lemezen. Ha már itt tartunk, a „There’s Something Rotten…” hamarosan újra ki lesz adva, jelenleg a borító munkálatain dolgozunk.
A honlapotokon a „Kokaiinum” album leírásánál az alábbi olvasható: ‘This album sucks’. Miért nem szeretitek? Jó, elismerem, nem ez a legjobb anyagotok, de azért ennyire nem rossz…
Mostanra elkezdtem megkedvelni azt az albumot. A problémánk az volt vele, hogy úgy éreztük, kontármunkát csináltunk, és az albumot nem is fejeztük be valójában. Amikor elkezdtünk stúdiózni, még csak a számok fele volt meg, és a maradékot a felvétel előtti éjszakán írtuk meg. De ezek már a feledés homályába merültek, és úgy vélem, egy elég jó album az is.
Mi a tervetek a jövőre nézve? Mentek majd turnézni?
Éppen az MTV Headbengers Ball turnéján vagyunk Dániában a Hatesphere-rel és a Dawn Of Demise-zel. Ezután lesz még egy turnénk decemberben a Six Feet Underrel. És ha minden jól megy, jövőre ellátogatunk Oroszországba és az USA-ba is!
Mit várhatunk a jövőbeni anyagaitoktól? Megint fogtok változtatni a stílusotokon?
Mi mindig spontánul dolgozunk, úgyhogy ezt nehéz megmondani. Nagyon tetszik az új album irányvonala, úgyhogy szerintem a következő alkalommal valami hasonlóra lehet számítani. De sohasem tudhatjátok!
Köszönöm a válaszokat, és remélem minél előbb látunk titeket koncertezni!
Köszönöm az interjút! Üdv!
————————–
ENGLISH VERSION:
Welcome to Kronos Mortus! Your recent release is nice and heavy as usual. What kind of reviews did you get? Are you satisfied with it?
The majority of the reviews are very positive. Of course there will always be a bunch of people who hates you no matter what you do so I saw some bad reviews here and there. But as long as the majority is positive we”re happy about it! In our own opinion it”s among the 3 best albums we ever made.
Your previous record ‘The Prestige’ showed us that you move into a new direction with less experimental elements and synth/electronic parts but more oldschool influences. Now, I think this album sets a new path again. Was it written by a concept or it just turned out to be different than the previous? Could it be the new style of Illdisposed?
The thing is that we never have a goal with the music. We never say „we wanna do this, we wanna do that”. The songs just pop up in my head and I translate that to my guitar and record it. The experiments we did on a few albums were just spontaneous at that time. For the new album it happened a few weeks before we mixed the album that we got the idea to add some synth to a few of the songs. There”s a lot of melody stuff going on and we thought some synth would support the melodies well.
I was glad to hear the experimental elements, noises again but I don’t get everything. For instance I don’t understand what does that buzzing sound in ‘Sale At The Misery Factory’ means or imitates. What was your purpose now with these unusual elements?
There”s no synth on that song so I suppose that it”s the phaser effect on the guitar you”re talking about. On the new album we did a lot of experimenting with dynamics to make it more interesting in the long run. This effect is a part of that.
The vocals are awesome, I both the growling and the harsh vocals are great but I liked the hardcore shouts the most. And I can feel the presence of other genres too. How would you describe your style if you have to?
We usually just say deathmetal though I know we”re balancing on the edge of what you can call deathmetal. But I”m getting annoyed by all these sub genres appearing all the time. I”m too old for that.
Fortunately, the „seriousness” of your lyrics haven’t changed. That’s one thing what I’ve always liked in your work. But there are many who won’t like it because there are some funny lines or titles. It is not necessary for you to „save the world” with your songs, is it?
Both our music and lyrics are personal to us. It”s what we feel like. It”s what we do. And opposite to many other bands we see no problem in adding a sense of humour to that as well. The whole deathmetal scene is in my opinion way too serious. People are faking their personalities to make the fans believe they are true and evil or whatever. It”s making me sick.
A new style, a new label… It seems that this is the rule but why is that exactly? For instance, what was the problem with your previous label?
I don”t see that we have a new style. The roots in the music has been the same for a long time. We just make small changes on top of that.
The problem with AFM was that there was no co-operation. Nothing worked with them. And we can”t deal with that in the long run. We spend a lot of time on this band and it felt like they were just dragging us down when we tried to accomplish something.
What do you think of Massacre? Beside the new album they re-released two of your most successful full-lengths which shows a positive attitude from them.
We are very pleased with their work so far. I believe we have a good partner for a long time. And I”m happy that they got the license from Roadrunner to re-release „1-800 Vindication” and „Burn Me Wicked” after the albums got sold out.
I think that they’ve chosen well when they picked the 2 albums of the Roadrunner era. They were my favourite of your work if we don’t count the „There’s Something Rotten…” full-length. What is your favourite Illdisposed album?
My favourite is „1-800 vindication”. I love the songs, the sound and the whole atmosphere on that one. By the way „There”s something rotten” will be re-released soon, we”re working on the artwork for it right now.
On your homepage the description of Kokaiinum album says that ‘This album sucks.’ Why don’t you like it? Okay, it’s not your best but it isn’t that bad.
I finally started to like that album now. The problem before was that we felt it was left hand work and that the album never got finished. We only had like half of the songs when we entered the studio and wrote the last ones the night before we started recording it. But all that is forgotten now and I think it”s a pretty good album now.
What are your future plans? Will you go on tour?
We”re in the middle of the MTV Headbangers Ball Tour here in Denmark now along with Hatesphere and Dawn Of Demise. After that we have a tour with Six Feet Under in December. And if all things turn out right we”ll visit both Russia and America next year!
What can we expect from the future releases? Will you change your style again?
We work spontaneously all the time so it”s difficult to say. I really like the path the new album is taking so I think the next one won”t be that far from that. But you never know!
Thank you for your answers and hope to see you soon on stage!
Thank you for the interview. Cheers