In Faith Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Pete Godfrey válaszolt.

Először is gratulálok a There’s a Storm Coming albumhoz! Régóta terveztétek már az In Faith zenekar megalakítását vagy viszonylag új, pár évvel ezelőtti az ötlet?

Üdv és köszönjük! Az In Faith-et Tony Marshallal ketten hívtuk életre, amikor összeültünk dalokat írni. Az eredeti „terv” nem volt más, mint hogy írjunk és rögzítsünk néhány számot, majd eladjuk ezeket más előadóknak. De aztán menet közben rájöttünk, hogy meg kéne tartanunk a nótákat és lemezt kéne kiadnunk. A fordulópontot a tavalyi, 2013-as Firefest himnusza, a Church of Rock an’ Roll jelentette. Onnan kezdve tudtuk, hogy lemezt kell készítenünk. Ez lett a There’s a Storm Coming.

Pete Newdeck és Tony Marshall jól ismert zenészek a brit rock színtéren. Rólad mit kell tudnunk? Milyen bandákban énekeltél azelőtt? Vagy korábban csak dalszerzőként voltál aktív?

Olyan csapatokban énekeltem, amelyekkel éveken át klubokban és pubokban játszottunk. Szinte kivétel nélkül feldolgozás-bandákban. 1998 táján felhagytam ezzel. Többször is próbálkoztunk, hogy lemezszerződéshez jussunk és nem egyszer közel is jártunk ehhez. Aztán feladtam és csak közel három éve kapott el újra a lelkesedés, amikor a semmiből felkértek, hogy írjak pár nótát olyan arcoknak, akiket ismerek. Néhány hónap elteltével ráébredtem, hogy játszani akarom a zenét, amelyet szeretek. Ismét kapcsolatba kerültem Tony Marshallal és a dolgok onnantól kezdve rendesen felpörögtek.

Ki találta ki az „In Faith” nevet?

Amikor arra kértek fel bennünket, hogy írjuk meg a X. Firefest dalát, megmutattuk Kierannak (Dargan, a szervezők egyike) a Church of Rock an’ Rollt. Ő meg visszajelzett, hogy „Na, és mi a banda nevem srácok?” Felvetettünk egy csomó különböző nevet, de olyan nem akadt, amely mindhármunknak tetszett volna.
Talán Pete Newdeck volt az, aki bedobta a „Faith”-et. Kipróbáltuk ennek jó pár változatát: No Faith stb. Végül eljutottunk az „In Faith”-hez. Egyikünknek sem volt baja vele, úgyhogy ennél maradtunk. Fura volt az egész, mert bár nem arra törekedtünk, hogy valami sokatmondó nevet találjunk ki, mégis jól jellemez bennünket mint zenekart, hiszen azt csináljuk, amiben hiszünk. Nem azért, mert divatos, vagy mert annyit hoz a konyhára, hanem mert szeretjük ezt a fajta muzsikát. Hiszünk benne!

Pete Newdeck a közelmúltban a Newman zenekarral nyomott le néhány bulit az Egyesült Királyságban. Van-e más banda vagy projekt is, amelyben aktívan zenéltek?

Pete Newdeck rengeteg más zenekar anyagait keveri és produceli. Van egy saját bandája is, a Tainted Nation, amely éppen a második albumán dolgozik. Amellett pedig egy jó nevű csapat hamarosan megjelenő lemezén is háttérvokálozott!
Én is dolgozom pár projekten, az egyiken Tony Marshallal együtt. Tonyval szívesen írunk más előadóknak. Tony is ír másoknak, úgyhogy pillanatnyilag mindhárman elég elfoglaltak vagyunk.

Tony a Vaughn zenekarral is dolgozott. Innen az ismeretség a Tyketto gitáros Brooke St. James-szel, aki a Where I Wanna Be nótában szólózik?

Tony a Vaughn időkből ismeri Brooke-ot. Szóba került, hogy hívhatnánk vendégeket is a lemezre, mire Tony megkereste Brooke-ot, ő meg igent mondott. A dalnak van egy hosszabb verziója is, amelyet remélhetőleg szintén ki tudunk majd hozni valamikor. Brooke szólója hosszabb benne.
Az Addicted nótába pedig Chris Greent hívtuk meg és egy csodálatos szólót játszik benne. Eljött Manchesterbe Tony barátja, Pat Heath is. Fantasztikus zenész! A Radio és a Learn to Fly nótákban szólózik, utóbbi a There’s a Storm Coming japán verzióján hallható.
Nem lehetünk elég hálásak a srácoknak a segítségükért!

És hogyan kerültetek kapcsolatba Harry Hesszel, aki az album maszterizálását végezte?

Harry Hess volt a mi emberünk, Kieran Dargan javasolta őt. Tony Marshall eleve Harryvel akart dolgozni, jómagam és Pete Newdeck pedig szeretjük a Harem Scaremet és általában Harry Hess dolgait. Megkerestük, igent mondott és csodálatos munkát végzett, messze felülmúlva az elvárásainkat.

Egyik személyes kedvencem, a Bitter End különösen súlyosra sikeredett, igencsak meg is leptetek vele. Mi ihlette ezt a nótát?

A Bitter Endhez Tony írta a teljes kíséretet, én meg a dallamokat és a szövegeket hoztam. A dal eredeti címe Say My Name volt, de a refrénnel nem voltunk elégedettek. Kipróbáltunk rá vagy öt változatot. Végül, csak hogy más megközelítésből fussunk neki, megkérdeztem Pete Newdecket, van-e valami ötlete. A Bitter Enddel állt elő, ez lett a végeredmény.

Mi a Church of Rock an’ Roll nóta története? Eleve a Firefest himnuszának készült és ilyen céllal íródott? Kár, hogy a jelek szerint már nem tudjátok ott eljátszani, miután az ideit (The Final Fling) szánták az utolsónak a szervezők.

Tony (volt) a Firefest produkciós menedzsere. Éppen, az ő házi stúdiójában dolgoztunk dalötleteken, amikor Keiran Dargan hívta skype-on. Beszélgetés közben megemlítettük neki, hogy nótákat írunk, mire ő jelezte, hogy szeretne egy himnuszt a X. Firefestnek. Nekilendültünk és elküldtük neki a Church of Church of Rock an’ Roll demóját, amely megtetszett neki. A Church volt az első szám, amelyben mindhármunknak benne volt a keze a zenekarból. Tony nem igazán szerette volna lemezre tenni, én viszont igen, mert ez az első igazi In Faith dal.
Szerettük volna, ha megadatik, hogy fellépjünk a Firefesten In Faithként. Tony és Pete Newdeck persze játszott ott, én meg a stáb tagjaként dolgoztam a bulin az utóbbi két évben és az egész társasággal együtt csodálatosan éreztem magam. Egyszer talán majd újra megrendezik a fesztivált, akkor pedig egyértelmű, hogy ott leszünk a fellépők között.

Jóllehet a Firefest története idén lezárult, a Frontiers Recordsnak van saját fesztiválja és van még egy nagyszerű dallamos rock fesztivál, a svédországi Vasby Rock. Az Egyesült Királyságban a Fireworks magazin komoly húzóerő a stílus mögött és Walesben is rendeztek egy fesztivált HRH AOR2 néven… Jó idők járnak a dallamos rock (AOR, hard rock stb.) zenére mostanában?

Úgy látom, 2014 jó év volt a stílus számára. Megjelent néhány igen erős album, ami a javára válik a műfajnak. Ha szerencsénk lesz, 2015-ben is folytatódni fog a tendencia, és ha vannak minőségi bandák, akkor remélhetőleg több ember is fogja hallgatni őket. Úgy gondolom, ezt az irányzatot mostanában némileg elkerüli a figyelem. Mi meg tesszük a tőlünk telhető legjobbat, hogy változtassunk ezen!

Vannak-e olyan dalaitok, amelyek lemaradtak a There’s a Storm Coming lemezről vagy olyan befejezetlen ötletek, amelyek talán a következő In Faith albumra érnek majd számokká?

Az album japán verzióján ott a Learn to fly nóta, benne Pat Heath szólójával, aki a Radioban is játszik. A japán változatra feldolgoztuk a Don’t hold your Breath-et is Nicole Scherzingertől.
Egy Broken című nótát elég jó minőségben feldemóztunk és több mint valószínű, hogy valamilyen módon fel is használjuk majd, de folyamatosan születnek új ötleteink és minél többet írunk, annál inkább In Faith-esen szólunk. Zeneileg nyilván ez is a célunk.

Vannak-e turnéterveitek? Mely zenekarok lennének ideális turné-partnerek számotokra?

Ha-ha! Érdekes kérdés. Az a tervünk, hogy jövőre, mondjuk március-április táján koncertezzünk. Az Angels or Kings zenekarral tárgyalunk egy közös mini-turnéról, akik szintén októberben hozták ki az első albumukat. Nagyszerű volna.
Ami más bandákat illet, a Harem Scarem is óriási volna, őket mindannyian kedveljük. De egyetlen igazán nagynevű csapat ajánlatát sem utasítanánk vissza, ha turnézni hívnának!

—————————————-

ENGLISH VERSION:

Answered by Pete Godfrey.

First of all, congratulations on the “There’s A Storm Coming” album. Is In Faith a band you’ve planned on forming for long or a relatively new idea that has emerged a few years ago?

Hi and thank you!
In Faith came about through Tony Marshall and myself getting together to write songs, the original ’plan’ was simply to write and record some tracks and then sell them to other artists, somewhere along the line, we realised we had to keep the songs and release an album, the turning point was the Firefest anthem last year, 2013, Church of Rock an Roll, from that point we knew we had to make an album that became There’s a Storm Coming.

Pete Newdeck and Tony Marshall are both well-known musicians of the British rock scene but what about you? In which bands did you sing before? Or were you rather active as songwriter in the past?

I’ve sung in bands that played clubs and pubs for years, almost always cover bands. I stopped around 1998, we had tried at various times to get record deals and came close on different occasions. Eventually I gave it up and it wasn’t until about three years ago when I was asked by chance to write a few songs for some people I knew, that I got the bug again. Within a few months I realised I wanted to do the music I loved, I got back in touch with Tony Marshall and things moved on from there pretty quickly

Who came up with the name “In Faith”?

When we were asked to do the song for Firefest X, we presented Church of Rock an Roll to Kieran and he came back with ’so what are you guys called?” We came up with lots of different names but none which all three of us liked,
It may have been Pete Newdeck who came up with ’Faith’ , we then tried variations like No Faith and so on, finally we hit on In Faith and no one hated it so it stuck. Its odd because even though there was never any real intention to find a meaningful name, it kind of represents us as a band in that we are doing something that we really believe in, not because its in fashion or massively lucrative, but because we love this style of music, we do it in faith!

Pete Newdeck has played several U.K. shows with Newman recently. Are there any other bands or projects in which you’re actively involved?

Pete Newdeck does a lot of mixing and producing for other bands, he has his own band Tainted Nation who are currently working on their second album. He has also sung backing vocals recently on a soon to be released album by quite a major band!
I’m working on a few different projects, one with Tony Marshall. Tony and myself are interested in writing together for other artists, Tony has also been writing for different people, so its all pretty busy musically for the three of us at the moment.

Tony’s worked with the band Vaughn. Is this how you’ve got to know Tyketto guitarist Brooke St. James and got him playing a solo in Where I Wanna Be?

Tony knows Brooke from the Vaughn days, we talked about guest appearances on the album, Tony contacted Brooke and he agreed to do it. There is an extended version of that song, that hopefully will make it out at some point, with Brooke playing a longer solo.
We also asked Chris Green to guest on a track called Addicted, he plays an absolute blinding solo on that one and Tonys mate Pat Heath who is an unbelievable player came up to Manchester to record solos for Radio and Learn to Fly which is on the Japanese version of There’s a Storm Coming.
We can’t thank these guys enough for helping us out!

And how did you get in touch with Harry Hess who did the mastering of the album?

Harry Hess was the ‘goto’ man, Kieran Dargan suggested him, Tony Marshall wanted to use Harry, Myself and Pete Newdeck both love Harem Scarem and Harry Hess’ work in general, we contacted him, he agreed to do it and did a brilliant job over and above what we could have expected.

One of my personal favorites, “Bitter End” came out pretty heavy which was quite a surprise to me. What did inspire you to write that song?

Tony came up with all the backing for Bitter End, I wrote the melody and lyrics. The song was originally called Say my name but we were never really happy with the chorus. We tried about five different choruses and then finally I asked Pete Newdeck if he had any ideas, just to try a different angle, he came back with Bitter End and that was the result

What’s the story of the song “Church Of Rock N’Roll”? Was in meant to be the anthem for Firefest and written specifically for that purpose? Too bad it seems you won’t be able to play Firefest anymore since this year’s edition was the Final Fling.

Tony is (or was) the Production Manager for Firefest, we were working on song ideas at his home studio when Keiran Dargan skyped him, during the conversation we talked about writing songs and he said he wanted an anthem for Firefest X, we had a go and sent him a demo of Church of Rock an Roll which he loved. Church was the first song that all three of the band were involved with, Tony didn’t really want to put it on the album, but I wanted it on, just because of it being the original In Faith track really.
We would have loved to have been able to play a Firefest as In Faith, of course Tony and Pete Newdeck have both played there, I worked as part of the crew for the last two years and had an absolutely amazing time with everyone, maybe one day it will return and we will definitely put our names forward to be on the bill.

Even though Firefest has called it a day this year, Frontiers Records have been doing their own festival and there’s another melodic rock fest as well (Vasby Rock in Sweden). In the U.K. Fireworks Magazine is a great driving force behind the genre and there was a festival named HRH AOR2 Festival in Wales… The way you see it, is melodic rock (AOR, hard rock etc.) thriving these days?

2014 seems to have been a good year for the genre, there have been some really strong albums released which can only help. With luck 2015 will continue that trend and if the bands are quality, then hopefully more people will give them a listen. I do think that this style of music is overlooked a little nowadays, we are doing our best to try and change it!

Are there any songs that didn’t make it to “There’s A Storm Coming” or any unfinished ideas that will probably grow to songs for the next In Faith record?

There is a bonus track on the Japanese version of the album called ’Learn to fly’, it has a solo by Pat Heath who played on ’Radio’. Also on the Japanese album, we did a cover of Don’t hold your Breath by Nicole Scherzinger.
We did demo to quite a high standard a track called ’Broken’ that will most likely get used in some capacity, but we are constantly coming up with new ideas and the more we write the more we tend to sound like ’In Faith’ which is obviously where we want to be musically.

Do you have any tour plans? Which bands would be the ideal touring partners for you?

Ha Ha, interesting you ask that, we are looking at going out and playing, probably around March, April next year. We are talking to Angels or Kings who also released their debut album this last October, about going out on a mini tour together which would be great.
As far as other bands, Harem Scarem who everybody seems to liken us to, would be great but any of the really big bands wouldn’t be turned down if they offered us a tour!

WEBhttp://www.infaithofficial.com/

Kapcsolódó cikkek

IN FAITH – There’s A Storm Coming

Dehumanizer

In Faith „There’s a Storm Coming” részletek, „Does It Feel Like Love” single

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár