Félre vonulva az első emeleten, Prince elsőáldozó fehér ingje és Michael Jackson bőrjakójának fotója közti asztalnál, a világ visszaállt a lakossági háttér rockzenére. Lágyan elhurcoltuk egymást ide Annával és Ádámmal egy kis csevejre, amit a hirtelen megjelenő (egyébként hancúr kompatibilis bár kissé kimért) pincérlány sem tudott megtörni.
Hogy érezted magad a koncerten?
Karai Anna: Ez egy hülye kérdés! Az első blokknál még kicsit bennem volt a kapkodás és fél óra kissé kevés ahhoz, hogy elfelejtsem a külső problémákat, a körülményeket, hogy a zenére tudjak koncentrálni. Megtettem mindent és nem hiszem, hogy a közönségnek lejött, hogy a gondolataim kissé máshol jártak. A második blokkban már egészen felszabadultan éreztem magam, az egy megszokott, jó stressz levezető része volt az estének.
Mennyire tört meg ez a fél óra átállás?
Karai Anna: Inkább a híre tört meg. Tegnap. Kettőket (órát – a szerk) szoktunk játszani, régebben hármakat is. Azokhoz vagyok szokva, hangtartalékolás, energiatakarékoskodás, az első pár számnál belerázódom, odahívom az embereket, tehát kettő dallal odacsal, kettő, amíg megszokják és marad kettő, amit élvezhetnek. És akkor vége is van, s az nem az igazi. De ez a hely nem is a koncertezésre van kitalálva, csak egy kis ízesítése volt ennek a halloweeni estének, aki szereti a koncertet, és aki nem, annak is jó volt, hogy kellő időben legyen vége.
Mit szólnál, ha a kiscsaládoddal lejönnél vacsizni és egy lány elkezdene énekelni és hörögni?
Karai Anna: Azt, hogy ki a franc nekem a konkurenciám? Megfigyelném. Rock helyre nem jönnék vacsorázni, inkább olyanra, ami csak vacsorahely. Nem szoktunk a családommal így vacsizgatni. Nem vagyunk ilyen nagyon… hogy mondják ezt?
Konformisták?
Karai Anna: Hát, igen. Így otthon, hülyéskedésből, mindenki ott eszik, ahol gondolja. Lazán megy a dolog.
Hogyan készültél a koncertre?
Karai Anna: Minden koncertre elsősorban a zenét rakjuk össze, de az mindig hamarabb megvan, mint a koncert lebonyolításának a körülményei. Ki, mit, mikor hoz, Ádám soproni és így néha vannak csúszások. A zene mindig megvan, a bökkenő az, hogy hogyan jutunk oda, ki visz el minket… Bogi (a basszer – a szerk.) is lány, nehéz volna neki is csiniben végigszántani a városon a felszerelésével. Nem vagyunk elkényeztetve, de valahogy a végén mindig megoldjuk.
Miért Ádámmal játszol?
Karai Anna: Mert ő jött oda hozzám és ő elég kitartó, energikus, ötletgazdag és aktív ahhoz, hogy méltó zenésztársam legyen.
Ez nagyon szép volt, Ádám, miért Annával játszol?
Tarcsai Ádám: Mert egyezik a stílusunk, a riffelgetős, Paramore-os, metálos, popos egyveleg ez neki is fekszik ugyan úgy, mint nekem és ő is meglátja benne az egyediséget, mint én. A Voice által ismerem őt, megnéztem a videóját és megfogott a lány aki Paramore-t énekel Magyarországon és még bele is üvölt… pont amennyit kell.. kész! Próba szerencse alapon ráírtam, elkezdett-e már valamit, van-e valaki mögötte… visszaírt, hogy nincs még és beszéljünk róla. Aztán meglátjuk. elkezdtük csinálni s az óta csináljuk. Most érzem azt, hogy megtaláltam azt a stílust, amit szeretek csinálni olyannal, aki szintén szereti és abból a nézőpontból ahonnan én. Még keresgélnünk kell hasonló társakat, akik ugyan így látják a zenei dolgokat.
Mi alapján választod ki a zenész társakat?
Tarcsai Ádám: Érdekes dolog, mert alapból egy zenekart összeszedni nehéz. Lényeg, hogy hosszútávon működjön a dolog. Legyen egy zenei irány, emberileg meg kell maradni, például ha találsz egy olyan imidzset aki szerinted beleillene a sztoriba, akkor lehet, hogy nem tudod megcsinálni hosszútávon a történetet és nem ismered, és emberileg nem jöttök ki. Sok mindent tapasztaltam már, ez a zenekarosdi olyan, mint egy párkapcsolat: hosszútávon jól meg kell maradni egymással!
Milyen az élet a Napfénypresszó után?
Karai Anna: Ahogy Ádám is mondta, megtaláltam a zenei stílusom és ezt a zenekar úgy vette, hogy majd kinövöm, tudtam, hogy ez nem olyan, „hogy ezt kinövöm”, mert ez nem egy gyermekded baromság, hanem ha valakinek egyszerűen ez a stílus a szívügye, akkor nem tudják letéríteni róla. A Napfénypresszóval kezdtem az igazi zenei pályafutásomat, ott saját dalokat játszottunk, az egy olyan poposabb, funkysabb zene volt, azt is nagyon szerettem, de közben kialakult bennem a nu metál imádat és ezt nem tudtam annyira leküzdeni, hogy tovább velük maradjak, ők pedig nyilván nem szerettek volna megváltozni ennyire stílusban, ezért elváltak útjaink. Sajnos. De nincs köztünk harag, így váltunk el: én most ezt a stílust szeretném, nem akarom rátok erőszakolni, amíg találtok énekesnőt maradok, most találtak és most így mennek tovább.
Visszatérnél valaha hozzájuk?
Karai Anna: Erre most azért nehéz válaszolnom, mert nem csak a szívem csücske ez a stílus, hanem az egészet beteríti és el sem tudnám képzelni, hogy valami mást énekeljek, hogy valami jazzesebbet vagy ugrabugráljak a tévében, hogy meghazudtoljam a szívem. Képtelen volnék rá.
Mitől alakult ki a nu metál szeretete?
Karai Anna: Már a gimiben szerettem a rapet meg a Limp Bizkitet, meg zúztam, tudod milyen az, a bandázás. Aztán főiskolán meg később kicsit elmaradt, de azért éreztem mindig, hogy kéne ezt. Még nem ismertem és nem forrt ki bennem, hogy ott vagyok a színpadon és akkor mindenkit lezúzok és egy kicsit félénk is voltam. Félénken nem lehet ilyen zenét nyomni. Akkor még nem ismertem annyi mindenkit a zenészvilágból, hogy találjak ehhez társakat, akik velem zenélnek és ők is imádják, mert ezt csak akkor lehet jól eljátszani, ha mindenki jól játssza és mindenki odabasz és mindenki zúz. Csak akkor jön le az egészből az, hogy ez egy jó zene. És még az öreg néni is rázná a fejét, ha kinyitná a fülét! (akire ráüvöltött – a szerk.)
Miben változtatott, adott hozzád vagy elvett a Voice?
Karai Anna: Hohohó, szerződésem van, erről nem beszélhetek!
Meddig köt még?
Karai Anna: Öt évig. Azt hiszem. Azt változtatta, hogy kaptam egy Ádámot, aki nem talált volna meg, ha a Bubble Babesszel zenélgetek, már nem félek az interjúktól, a kameráktól és nem hagyom magam átverni. Néha a klubok hülyének néznek, mert lány vagyok, szőke, fiatal is és szeretnek mellé beszélni.
Tarcsai Ádám: A magyar klubélet rejtelmei..
Karai Anna: Visszautasítom ezt a magatartásmódot és odacsapok, ha kell.
Tarcsai Ádám: Valamilyen szinten népszerűséget is adott a dolognak, most ezt megpróbáljuk felhúzni.
Mi az eredeti hajszíned? Miért jó szőkének lenni?
Karai Anna: Elég sötétbarna, majdnem fekete. Szőkének lenni azért jó, mert akkor bármilyen szín meglátszik rajta. Megszoktam így az arcomat, viccesebb is, vidámabbnak is nézek ki, sötét hajjal olyan kornyadt apácás fejem van. Most már megmaradok szőkének így vagyok a köztudatban, szeretem. Lehet vele szépnek lenni, dögösnek lenni.
Ha tovább dübörög a sztárgyár, mi lesz veletek?
Karai Anna: Azért nem érdekes a dolog, mert már most tele van a piac sztárokkal, mindig így volt, mindig másokkal és attól függ a megmaradás, hogy ki hányszor áll talpra, ha bukott valamit. Mi talpra állunk és csináljuk és hiszünk benne. Nyilván nincs rá recept az olyan magasságokba jutásra, mint a Tankcsapda tette, de mindent megteszünk érte és mivel ezt szeretjük csinálni eszünkben, sincs abba hagyni. És ez lesz a titka. Ilyen stílust nem fognak a tehetségkutatókban énekelni és megengedni többet a tv-zés történetében. Mert mindenki sztereotip és úgy gondolják, hogy ezt nem szereti a tömeg. „Rétegzene, elkapcsolnak” a voice-osok is félve vállalták be. Attól félnek, mint a rádiók is, mert van egy keret: egy langyabb stílus, amiről úgy gondolják, mindenki befogadja és ennek meg akarnak felelni. Ahogy itt voltak a kisgyerekek és az öreg bácsik és az egyik jobban el volt ámulva, mint a másik pedig ez egy ilyen zúzda és rétegzene. A 0 és a halál közt mindenkinek tetszik, aki eljön egy koncertemre.
Megérte nekik? (A Voice-nak – a szerk.)
Karai Anna: Nem tudom, csak annyit, a Chop Sueys videót nézték meg a legtöbben és mindenki ezzel foglalkozott. Nekem megérte.
Nem félsz a bulvártól?
Karai Anna: Nincs pénzem, amit kizsigereljenek, nem voltam pornósztár és nem csináltam semmit, amit támadhatnának. Bárkinek megmondok bármit, van saját véleményem, ami szerintem szabad ebben az országban is, nem politizálok és nem is érdekel, és semmi rosszat nem tudnak ellenem tenni. Ha tehettek volna valamit, már megtették volna.
Magyar vagy angol dalszöveg, ami közelebb áll hozzád?
Karai Anna: Nagy dilemma, az angolban könnyebb a hangképzés, a magyar egy elöl beszélő nyelv így nehezebb is benne az énektechnika – ebben még fejlődnöm kell, de mindenképpen magyar szöveg kell, ha itthon akarok koncertezni, mert az emberek nem csak a zenére figyelnek, hanem a szöveg is fontos nekik. Ha angolul van, akkor kicsit távolabb áll tőlük. Mindegyik saját számhoz fog készülni angol verzió is, felkészültünk. Van egy nagyon jó szövegírónk is Szajbély Benedek és vele közösen írom a szövegeket. Ő ismeri a lelkivilágom és nagyon jól össze tudunk dolgozni.
Mik a jövőbeli céljaid? Amiket akarsz?
Karai Anna: Egyszer már kérdezték, pár éve meg voltak konkrétan, leírtam őket pár éve és most megnéztem. Mind teljesült. Most szeretném, hogy ne kelljen dolgoznom mókuskerékben, elérni azt, hogy annyi pénzt össze tudjak szedni a zenélésből, hogy mellette ne kelljen szenvednem egy olyan polgári állásban, ami azért szenvedés, mert minden pillanatában arra gondolok mikor lesz vége és mikor zenélhetek. Remélem, a közönségem is feldúsul majd.
Milyen lesz az új albumod?
Karai Anna: Ilyen lesz, mint amit most láttál. Tavasszal jön, vegyesek a számok – nem a rétegek kiszolgálása miatt- én is elég eklektikus vagyok, mindegyik szám zúzós és lesz scream is rendesen.
Idoljaid, akik meghatároztak, akik erőt adnak?
Karai Anna: Ezek különbözőek, ha mérges vagyok vagy letört, akkor egy Limp Bizkit pörget fel, a Paramore az ami fellegekbe emel –énektechnikai kihívás és ha meg tudom csinálni akkor az felemel, a Hiperkarmának vannak olyan szövegei amik lehúzósak kissé, de felszabadít és elfelejtem az élet sok nehézségét.
A zenéddel mit akarsz átadni, miért érdemes téged hallgatni, eljönni, meghallgatni?
Karai Anna: Pont, azért amiért én is hallgatom a Limp Bizkitet vagy a Paramore-t, mert az ember eljön, és nem kell másra gondolnia és elfelejtheti az összes problémáját és ott vagyok és screamelek egyet és ő is érzi, hogy valami kiszabadul belőle és megszabadul a zene a sok rossztól – olyan mintha sátáni zenét játszanánk, de kiűzzük a sok rosszat és valahogy felszabadulnak, hogy bulizhatnak ilyen zúzós, ordibálós számokra.
Miért ezeket a számokat játszottátok?
Karai Anna: Mert ezeket szeretjük és ezek pont olyanok, amiket a legjobban eltaláltak a zenekarok. Ezek a legismertebb számaik és ez is fontos, mert ha ismered, a számot sokkal jobban érzed magad, tudod együtt énekelni, annál mintha egy ismeretlent játszanánk, és ami mondjuk, tetszik is, de úgy nem az igazi. Az ismert számoknál összeforr a lelketek azzal, aki előadja neked.
Tarcsai Ádám: Meg kell találni a közönségét ennek a műfajnak, csatornákat keresni és meg találni azokat, akik ezt szeretik, nyilván hétköznapi csatornákról van szó és ezek a legalapabbak: rádió és tévé ezeken jut el bárkihez bármi a leggyorsabban. Mivel ezt a zenét Magyarországon annyira nem veszik szívesen a rotációba így a mindennapi játszás nehézkes. Ennek ellenére vannak segítőink és megpróbáljuk azokat a portálokat ahol konkrétan ilyesmire vevőek és érdeklődőek a srácok, mint például a Kronos Mortus is. Próbálunk, olyan marketing dolgokat kitalálni, hogy egyedi legyen a dolog. Sokan sok mindent csináltak, mi megpróbáljuk azt, amit még nem.
Milyen jövőjét látod a klubkoncerteknek?
Tarcsai Ádám: Egyáltalán nem mutat javuló tendenciát, egyre jobban csúszik le, az a baj, hogy ezen javítani országos szinten nagyon nehéz lenne. Inkább egyedi dolgokat csinálni, valaki máson keresztül. Lemegy a zenekar zenélni, senki nem megy el, a klubtulajok hozzáállása sem olyan… Moby Dickkel voltunk zenélni, leküldtük a plakátokat és megtaláltuk őket becsomagolva. Szerintem lennének olyan kreatív emberek, akik klubtulajoknak valóak volnának csak nincs meg az anyagi keretük hozzá. Az is baj, ha megelégednek a minimummal. Legyen meg a fogyasztás és kész. Egyre az van, hogy a kezdő zenekarokat elhívják ingyen, és ezzel el van intézve. Nem törekednek a sikerre. Itt a klubozás meghalt.
Hol láthatunk legközelebb?
Karai Anna: Az utcán, amikor megyek melóba, egy fénymásoló szalonban vagyok, furcsa, de élvezem is néha.
Hol találunk meg, ha látni szeretnénk?
Karai Anna: A Kruspér utcában, de ha koncertre gondolsz, akkor november 23-án lesz egy közönségtalálkozó, ami zártkörű lesz és VIP, ahová csak meghívóval lehet belépni, amit kiküldtünk már mindenkinek. Ha valaki nagyon rajongó és nagyon szeretne eljönni az küldhet nekem a karai.anna@gmail.com-ra egy e-mailt és válaszolunk neki hogyan veheti át a meghívóját. Itt a bejáratnál már nem engednek be senkit meghívó nélkül. Akusztikus koncert és beszélgetés, exkluzívan és érdekesen!
Tarcsai Ádám: A teljes új lemez anyagát lehet majd hallani akusztik verzióban megjelenésig sehol máshol nem lesz ilyen.
Karai Anna: … és mocskos sztorik, a diktafonokat mellőzzük!
Menni fogunk november 23-án aztán megnézzük Annát, hogyan egyensúlyoz és bűvöl el (és talán ejt szerelembe) a cukiság és szíveket összerántó üvöltés kötéltáncában!