Iron Maidnem Interjú

A kérdésekre Cserfalvi “Töfi” Zoltán gitáros válaszolt.

Sziasztok. Hirtelen magam sem hittem el, hogy már 15 éve létezik egy nagyszerű Iron Maiden tribute zenekar idehaza. Mit mondanál a megalakulásotokról? Mikor kezdődött a hatalmas rajongásotok az Iron Maiden iránt?

Miska és én szó szerint a Maiden zenéjén nőttünk fel. Hallgattunk persze sok más csapatot is fiatalon, de a Maidennek nagy szerepe volt abban, hogy gitározni kezdtünk. Már 1986-ban játszottunk együtt Maiden dalokat. 16 évesek voltunk ekkor. Később olyan csapatokban játszottunk saját dalokat, mint az Exit, vagy Lady Macbeth. Ezt persze nem együtt tettük, sokáig külön utakon jártunk. Aztán 1996-ban gondoltam egyet és megkerestem Miskát, hogy csináljunk egy olyan zenekart, ahol csak Maiden dalokat nyomunk. Innen indult a történetünk.

Melyik volt az első Iron Maiden dal, amit feldolgoztatok? Mikor került nyilvánosságra és milyenek voltak a visszhangok?

Ezeket mi nem nevezzük feldolgozásoknak, hiszen nekünk épp az a nem is titkolt célünk, hogy az eredetivel csaknem megegyezően játszuk el a dalokat. Ahol ők is improvizálnak, ott persze mi is engedünk magunknak egy kis szabad teret, de egyébként teljesen eredeti formában toljuk a nótákat.
Legelőször egyébként a Run To The Hills és Children Of The Damned dalokat játszottuk közönség előtt Miskával még 1986-ban. Na az tényleg feldolgozás volt. 🙂
Legalábbis csak elég vázlatosan tudtuk ezeket eljátszani olyan fiatalon.
Ami felvételen is nyilvánosságra került, az egy néhány számos demo volt 1999 környékén. Two Minutes To Midnight, Powerslave, Flash Of The Blade és hasonló dalokkal. Nagyon tetszett mindenkinek, akinek mutattuk és egyre több koncertmeghívást kaptunk ezután.

Eddig összesen hány dalt játszottatok el? Melyik Iron Maiden korszakából merítetek legtöbbet?

75 dalnál tartunk jelenleg. A legtöbbet a klasszikus korszakból játszunk. Ez alatt mi az 1982-1988 közötti időszakot értjük. Az ekkor megjelent öt lemezt teljes egészében el is játszottuk a 10 éves szülinapi bulin, ami csaknem öt óra hosszú volt. Ugyanakkor nagyon szívesen játszunk újkori Maiden dalokat is. Olyannyira, hogy a tavalyi turnénk például a Brave New World album jegyében telt. Ha jobban belegondolok, akkor mostanra ez az album is csaknem olyan klasszikussá érett, mint a régiek. Legalábbis számomra mindenképpen.

Magyarországon kívül hol léptetek fel és kivel?

Gyakran játszunk Németországban és Horvátországban, de jártunk már Szerbiában, Romániában, Ukrajnában, Ausztriában, Szlovákiában és Belgiumban is. Jövőre pedig megyünk Norvégiába is, ha minden igaz és szó van Svájcról és Angliáról is. Ezek gyakran önálló bulik, vagy pedig főzenekar vagyunk egy-egy kisebb fesztiválon. Ilyenkor többnyire helyi csapatok játszanak előttünk.

November 4-én a Barba Negra Music Clubban ünneplitek a 15. évet! Mi várható ezen az eseményen, miért érdemes ellátogatni?

Eddig minden nagyobb évfordulónkra kitaláltunk valami különleges showt és ez most sincsen másképp. Most viszont nem a korábbi tagokat hívjuk meg vendégnek, ahogy az szokás, hanem a régebbi és mostani, saját zenét játszó társ-zenekaraink fognak fellépni.
15 év után újra színpadra áll Miska régi csapata, az Exit, én pedig a Lady Macbeth-tet kértem fel, hogy álljon össze erre az alkalomra. Kiss Zoli jön a Belfegorral, ahol nem énekelt, hanem gitározott. Ezen kívül játszunk a Chronology-val is.
A díszletünkön is újítunk egy kicsit, amit most mutatunk be majd először.
A buli alkalmából megjelenik egy hatkamerás, profi koncert DVD, amit ingyen kap a helyszínen mindenki, akit jegyet vásárol. Szintén ezen a napon lát napvilágot az Exit és a Lady Macbeth összes felvétele egy-egy gyűjteményes kiadványon.
Még egy kis külön meglepetés, hogy négy olyan dal is el fog hangzani, amit eddig nem játszottunk.

Magyarországon van még pár tribute zenekar. Tartjátok velük a kapcsolatot? Ismertek más Iron Maiden tribute bandákat idehaza és külföldön?

Igen, ismerjük az itthoni csapatokat. Játszottunk is együt pár éve egy Maiden-est keretében. Néhány külföldi bandával is van kapcsolatunk, sőt az egyik német zenekar énekesével még közös koncertünk is volt egyszer, amikor Zoli nem ért rá kiutazni velünk.
Tavaly Olaszországba kaptunk meghívást egy ottani tribute bandától, ahol még egy angol Maiden tributa banda is jászott és Dennis Stratton lett volna a sztrávendég, aki az első Maiden lemezen játszik. Genovában volt ez a fesztivál a tengerparton, de sajnos nem jutottunk el, mert lerobbant a kocsink. Reméljük egyszer bepótolhatjuk az elmaradt közös játékot Denis-szel!

Mi a véleményed az utolsó Iron Maiden kiadványról?

Nekem nagyon tetszik. Különösen a második fele.Tudom, hogy nem mindenkinek jön be ez a mostani progos vonal, ami az utóbbi két lemezüket jellemzi, de én szeretem. Valójában ez mindig is bennük volt, csak régebben jobban egyensúlyban voltak a könnyebben emészthető, slágeresebb dalok és az összetettebb, több meghallgatást igánylő nóták. Az utóbbi időben kétségkívül ez utóbbiak vannak túlsúlyban, de ez most egy ilyen korszakuk. Lehet, hogy a következő lemez egészen más lesz. Náluk sosem lehet tudni. 🙂

Mi az a maximum, amit el lehet érni egy tribute zenekarral? Elégedett vagy a népszerűségetekkel?

Amennyire látom, az egyik legtöbbet játszó Maiden tribute csapat vagyunk a világon és mi játszunk a legtöbb országban is. Szóval azt hiszem, igazán nem panaszkodhatunk 🙂 Persze léteznek olyan tribute bandák is, akik stadionokban turnéznak, de ezek kivétel nélkül olyan csapatok, ahol már jó ideje nem létezik az anyazenekar. Például az Abba és a Pink Floyd jut így hirtelen eszembe, de van Beatles és Elvis Presley is. Ez nyilván egy egészen másik történet, mint amikor az anyazeneker is aktívan zenél, meg hát nem is metal zenékről van szó, tehát nyilván eleve nagyobb közönség érhető el egy ilyen csapat számára.

Eddigi legemlékezetesebb koncertetek, ahol felléptetek?

Pár éve Belrgádban 10-12000 embernek volt alkalmunk játszani egy sörfesztiválon. Az valami elképesztő élmény volt! Leírhatatlan érzés, ahogy mindenki énekelte velünk a dalokat. Olyan volt, mint egy igazi Maiden builn! Őrült jó közönség van amúgy a déli országokban. Végig tombolták az egész koncertet az intro első hangjától kezdve, az utolsó leütésig!

Köszönöm az interjút. Esetleg van még amit elszeretnétek mondani!

Én is köszönöm! Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy nem csak azt Iron Maidnem jubilál idén. Most 25 éves a Lady Macbeth is és az Exit zenekar is. Ezen kívül 25 évvel ezelőtt jelent meg az egyik kedvenc Maiden lemezünk, a Somewhere In Time is, szóval jó sok ok összejött most egy közös ünneplésre, így aztán várunk mindekit szerettel a koncertre! 🙂

WEB: http://ironmaidnem.hu/

Kapcsolódó cikkek

Iron Maidnem, Szepultúra, Hellalive – Koncertbeszámoló

Melciah

Iron Maidnem – Koncertbeszámoló

SteveShield

Iron Maidnem – Metál jubileum -15 év

NorthWar

Iron Maidnem Interjú

NorthWar

IRON MAIDNEM – 10 Wasted Years

Cosmicantagonist

Szólj hozzá!