(scroll down for English Version)
Ez a név sem tegnap kezdte a zenélést. 1992 – ben alakult az epikus power heavymetal banda, akik ’94 – ben ki is adhatták debütáló albumukat / Eternity / . A rock média akkoriban a legígéretesebb debütnek tartotta a korongot. „96 ban kidobták „Dominion” névre keresztelt alkotásukat, amely sokban különbözött elődjétől. Nálunk igazán a 2003 – as lemezzel, az Epicával futottak be, ahol Mozart illetve Goethe ópuszait kombinálták a saját tapasztalataikkal. A legsikeresebb lemezük után / The black halo / kiadtak egy rég megérdemelt Dvd -t, amely a zenekar munkásságát dolgozta fel. 2007 -ben vagyunk és egy új szakaszba léptek a srácok. A mostanában megjelenő album kapcsán / Ghost Opera / és a zenekar történéseiről kérdeztem Olver Palotait.
Hello ! Köszi, hogy elfogadtátok a felkérést az interjúra. Nemrég jártatok nálunk a turné keretében. Hogy éreztétek magatokat Magyarországon?
Azt hiszem, az én kapcsolatom Magyarországgal egy kicsit más mint a többieknek a bandából. Félig magyar vagyok, az édesapám Budapesten született és nőtt fel. 56′-ban hagyta el az országot, így én már Németországban születtem. Vele csak magyarul beszélgetünk, bár a magyartudásom nem éppen tökéletes. Elég sokat vagyok Magyarországon a rokonoknál, vagy egyszerűen csak nyaralni. Egyszerűen imádom a magyar nyelvet, történelmet, zenét és irodalmat.
Mennyiben érzitek másabbnak az új lemezeteket a legutóbbihoz képest?
Alapvetően úgy érzem, az új album sötétebb és súlyosabb mint a „The Black Halo”. Nem hiszem, hogy ez tudatos döntés eredménye, egyszerűen csak így alakult.
Van koncepciója a lemeznek?
Nem, a „Ghost Opera” nem egy konceptalbum. Viszonylag hamar eldöntöttük, hogy az albumon lévő számok csak az általános Kamelot filozófia alapján fognak kapcsolódni egymáshoz zeneileg és szöveg terén.
Milyen zenéket hallgattok mostanság?
Személy szerint rengeteg klasszikus zenét és jazzt hallgatok, mivel mindkettőt tanultam. Ezentúl a metál színtér történéseit is figyelemmel követem. A pop és hasonló stílusok nem igazán érdekelnek, persze eltekintve néhány kivételtől. Ha egy zene túl egyszerű felépítésű, könnyen megunom.
Ki mit csinál a szabadidejében, mikor nem koncerteztek?
Tanítok – zeneszerzést, gitárt és zongorát – és egy csomó projecthez írok zenét. Szabadidőmben olvasok és a családommal vagyok.
Hogy néz ki nálatok egy tipikus színpadkép ? Hány hangszeres kell ahhoz, hogy vissza tudjátok adni a stúdió albumok hangulatát?
A legtöbb fellépésen van egy háttérénekesünk. Ezentúl csak a Kamelot, azaz 5 bandatag.
Az új klippes nótátok a Ghost opera c. tételre készült. Mit takar a cím illetve miről szól a videó?
A történet egy operaénekesnőről szól, akinek tönkremegy a karrierje amikor egy nagy fellépésre menet megerőszakolják. Időskorában visszaemlékezik erre, és arra, hogy mi lett volna, ha másként történnek a dolgok. Szóval a „Ghost Opera” nem egy természetfeletti lényre utal, hanem a hölgy meggyötört tudatára.
Szövegeitek általában mítoszokról, történelmi eseményekről szólnak, amit az ember könnyen bele tud építeni a mai élethelyzetébe. Mi inspirál titeket egy szövegírásnál ? Ki írja nálatok a szövegeket?
Khan, az énekesünk is segít a szövegek megírásában. Ő az, akinek a színpadon élettel kell megtöltenie a dalszövegeket, és a legjobb választás, ha erre a saját szavait használja. A szövegekre nagy hatással van az irodalom, például Goethe „Faust”-ja a „The Black Halo”-ra, a múltbéli beszélgetéseink és tapasztalataink. Különösen a turnékon vannak heves vitáink olyan dolgokról, amelyek később hatással vannak a szövegírásra.
Együtt írjátok a számokat?
Ezidáig a dalokat főleg Khan és Thomas, a gitárosunk írta. Ők ketten hosszabb időt töltenek együtt Norvégiában vagy az USA-ban, mialatt a dalokon dolgoznak. Mivel eléggé új tag vagyok a bandában, és rengeteg projecten dolgozok a Kameloton kívül, ezért nem voltam bevonva a dalszerzésben. Majd meglátjuk, hogyan változik ez a jövőben. A turnén játszott instrumentális részt például én és Thomas írtuk.
Melyik a legjobb koncertélményetek? Legrosszabb?
Túl sok jó pillanat volt, hogy ki tudjam választani a legjobbat. Őszintén mondhatom, hogy a „Ghost Opera” turné életem eddigi legjobb turnéja volt. A legroszabb fellépésem a los angelesi „House of Blues”-ban volt a Uli Jon Roth & Michael Schenker turnén. Az első USA-beli fellépésem volt, és az egész tecnikai cucc folyamatosan elszállt a koncert alatt. Azt hittem, annyira rossz lesz utána a megítélésem, hogy sosem léphetek fel újra az országban. De a közönség nagyon király és megbocsájtó volt.
Gondolom minden turné egy új élmény számotokra, ti is tapasztaltabbak lesztek az évek során. Szoktak érni titeket váratlan meglepetések? Szoktatok izgulni koncert előtt?
A világ minden táján lévő több száz fellépés után már nincs lámpalázam. A múltban azonban néhányszor nagyon rossz volt.
Meséljetek egy kicsit az új lemezről, körülményeiről. A wolfsburgi Gate stúdió megfelelt az elvárásoknak?
Az album nem hagyta volna el a stúdiót, ha nem vagyunk 100%-ig elégedettek a munkánkkal. A dalok mások, mint az előző albumon, és másfajta hagzásra, zenekari betétekre volt szükségünk, és a végső hangzásról is már volt általános elképzelésünk. De az eredmény olyan lett, amit elképzeltünk.
Mit kell tudni a vendégzenészekről, főleg a hölgyekről:)? Honnan csábítottátok ide őket vokálozni?
Hmm, hadd gondolkodjam… Simone Simons a barátnőm, úgyhogy előszőr össze kellett törnöm otthon a tányérokat és bögréket, mielőtt beleegyezett volna, haha. Nem, Simone hangja a véleményünk szerint tökéletesen illik a „Blücher” című számba. És amanda Somerville fantasztikus munkát végzett korábban, így egyszerű döntés volt, hogy újra felkérjük őt is.
A lemez borítóján egy hegedülő zenészőrült áll. Mit akartatok kifejezni az artworkkel?
A grafikát Matthias Norén készítette, aki egy fantasztikus festő és grafikus. Az albumcím és néhány instrukció birtokában saját elképzelés alapján nagyszerűt alkotott. A kép reprezentálja az albumcímet, és kapcsolódik a névadó dal történetéhez is.
Elég jók a kritikák az új korongról. Összességében meg vagytok elégedve vele? Szokott lenni olyan eset nálatok, hogy utólag másképp készítenétek el az adott lemezt?
Idáig nem. Azt hiszem, az az egyik jó oldala annak, ha tapasztalt és érett zenésszé válsz, hogy már azelőtt hallod a fejedben a zenét, amit alkotsz, mielőtt bármilyen felvétel készülne. Ez az inspiráló része a munkának. Mindezt valóra váltani, rögzíteni már sokkal inkább iparosmunkának nevezném.
Fontosnak találjátok a myspace használatát ? Sokan ismernek titeket a világon?
Mint sok más dolognak, a digitális korban a myspacenek is megvan a maga jó és rossz oldala. Szerintem ez egy nagyszerű eszköz, hogy tartsd a kapcsolatot másokkal, és hogy megismerkedj új emberekkel. Valóban, rengeteg rajongónk van mindenfelé, és a myspace segít létrehozni egy Kamelot rajongói közösséget, amire igen büszkék vagyunk. Néha félek attól, hogy a myspace azokat az embereket, akiknek problémái vannak a valós világban a kapcsolatteremtésben, méginkább elszigeteli.
Érezhetően sötétebb és melankolikusabb lett a Ghost opera. Ti hogy gondoljátok?
Igen, egyetértek, és sok rajongó és újságíró is így látja.
Be tudnátok mutatni a számaitokat, a történetüket?
A címadó dalról már beszéltünk. „Human Stain” például egy eléggé sötét nézőpont arról, hogyan fenyegeti az emberiség a saját bolygóját. „Blücher” egy német nehézcirkálóról szól, amit a norvég partoknál süllyesztettek el a Drøbaki csatában 1940 április 9-én, alig 3 évvel a vízrebocsátása után, a norvégiai invázió első napján. A többi dal miről szól… hallgassátok meg, és találjátok ki, haha.
Köszönöm, hogy a rendelkezésünkre álltatok. Sok sikert a turné további állomásához illetve az új lemez fogadtatásához.
———————–
ENGLISH VERSION:
Hi! Thank you for accepting our request for an interview. You were in Hungary not long ago. What are your feelings about it?
I guess my own relationship with Hungary is a bit different than the rest of the band. I am half- Hungarian, my Dad was born and raised in Budapest. He left the country 1956, so I was born in Germany. Yet I talk to my dad only in Hungarian, even if it’s far from being flawless. I spent a lot of time in Hungary, at my family there or just for holidays. I just love the language, history, music and literature.
In what way do you feel your new album is different from the previous one?
The basic feeling of this album is darker and heavier than „The Black Halo”. I don’t think it was a conscious decision to compose the songs like this, it just came this way.
Is there any concept related to the CD?
No, „Ghost Opera” is no concept album. It was relatively early decided that this album would consist of songs that are only linked by the general Kamelot philosophy regarding music and lyrics.
What kind of music do you listen to in your free time?
I personally listen a lot to classical music and jazz since I studied both. Besides that I am keeping my eyes and ears open what is happening on the metal market. Pop and related styles don’t interest me so much, even if there are exceptions of course. If music is too simple in structure I am easily bored listening to it.
What are you doing, if you are not on a tour?
I am teaching – composition, guitar and piano – and writing music for a lot of different projects. My free time I spend with my books and family.
How does your stage look like, if you are playing? How many musicians do you need to provide the same atmosphere as on the album?
We have a background singer for most gigs. Besides that it’s only amelot, therefore five band members.
You made a clip to „Ghost Opera”. Is there an inner meaning behind the title? What is the video about?
The story is about a woman whose Opera career was destroyed when she got raped on her way to a big show. As an old woman she is reflecting that and what could have been when things would have gone different. So the title „Ghost Opera” has not so much a spooky or supernatural meaning but is rather a reference to the broken mind of that person.
The lyrics are mostly based on myths and on historical events. Where does the inspiration come from? Who writes the lyrics?
Khan, being our singer, also writes the lyrics. He is the one who has to fill them with life on stage so using his own words is the best choice. Inspirations comes from literature, like Goethes „Faust” for „The Black Halo”, conversations we had in the past, experiences we made. Especially on tour we have sometimes pretty heated discussions about certain subjects which find their way later into the song writing.
Do you work together on a song?
So far the songs are mainly written by Khan and Thomas, our guitarist. They meet for long periods in Norway or the U.S. and work on the songs. Since I am a fairly new band member and have a lot of other projects going on besides Kamelot I was not involved in song writing this time. We’ll see how that changes in the future. The instrumental piece for this tour for example was written by Thomas and me.
Could you remember your best and worst concert as a musician?
There are too many good moments to choose one as the best of all. I can honestly say that this tour, the „Ghost Opera” tour, is so far the best I’ve ever done. The worst gig I’ve ever played was in the „House of Blues” in Los Angeles, on the Uli Jon Roth & Michael Schenker tour. It was my first gig in the US, the whole technique kept on failing throughout the gig, and I thought my reputation would be so spoiled I could never return to this country. But the audience was very cool, very forgiving.
I presume, that every new tour is an experience to you. Have you ever been astonished? Do you have stage fright?
After playing hundreds of gigs all over the world my stage fright is gone. It was sometimes pretty bad in the past, though.
Could you tell me something about the new CD? You worked in the Gate studio. Are you satisfied with the sound?
The album wouldn’t leave the studio if we wouldn’t be 100% confident with the work accomplished. The songs were different than on the album before, and we needed different sounds, orchestrations, and our general ideas about the final mix were different. But the result is what we had in mind, yes.
Tell me about the guest musicians, especially about the ladies. Was it easy to convince them to help you in the vocals?
Hm, let me think… Simone Simons is my girl friend, so I first had to crush our plates and cups at home before she agreed, haha. No, Simone’s voice was in our opinion again fitting perfectly for the song „Blücher”. And Amanda Somerville did also a fantastic job in the past so it was an easy decision to ask her again.
There is a music-freak who is playing the fiddle on the cover. Could you tell me what that expresses?
The artwork is done my Matthias Norén, who is a fantastic painter and artwork designer. Provided with the name of the album and some basic ideas he turns those with his own inspiration into gold. The picture should be representative for the title and it’s further connected to the story of the title songs.
There are good reviews about the LP. Are you satisfied with it? Has it ever happened that after the recording you were unsatisfied?
Not so far. I guess one of the good things about becoming an experienced and mature musician is that you create music and sound that you hear in your mind already before any recordings are made. So this is the inspirational part of our job. To turn that into real, audible music is more about handycraft.
What do you think about myspace.com? What is your opinion: do you have a lot of fans all around the world?
Like so many things in this digital age also myspace has its good and bad sides. I think it’s a great tool to stay in contact with other people and to establish new ones. Sure, we have thousands of fans all around the globe and myspace helps creating a Kamelot fan- network that makes us really proud. I am just sometimes afraid that myspace leads people who have problems in finding contacts outside the virtual world in further isolation.
The Ghost Opera is more melancholic and darker than the previous ones. Do you agree or disagree?
Yes, I agree and this was also stated by many fans and journalists.
Could you tell us something about the new songs and their background story?
About the title track we talked before. „Human Stain” for example is a rather dark viewpoint of the human way of treating his own planet.” Blücher” is about a German heavy cruiser, sunk by Norwegian shore defenses at the Battle of Drøbak sound on April 9, 1940, less than three years after her launch, on the first day of the invasion of Norway. About the other songs… listen and find out, haha.
WEB: www.kamelot.com