A szegedi Fészek Klubban megrendezésre került „tömegmozgást” okozó bulin a Karcagi Underground Inc.-ben résztvevő együtteseket arra kértem, hogy röviden mutassák be, hogy mit képviselnek és a távlati terveiket osszák meg a Kronos Mortus olvasóival.
Elsőként Ráczkevi Imrével aka Ráczival témáztuk ki a Decandencemúltját és jövőjét.
Mikor alakultatok? Összefoglalnád dióhéjban az eddigi tevékenységeteket?
1999-ben alakult a csapat Afterlife néven, 2004-ben alakult ki a mostani tagság, azóta volt egy személyi változás a basszusgitáros poszton, valamint a szintetizátor témákat CD-ről játszuk koncerteken. 2004-ben jelent meg az első demónk, Somewhere in the Night címmel. Az erre érkező visszajelzések annyiban merültek ki, hogy csináljuk tovább a dolgokat. 2006-ra megérett egy hétszámos EP, egy intro és hat dal. Itt szeretném kiemelni, hogy az együttes klipje (Dream Again) is erről az anyagról származik. 2007-ben került a HammerWorld ingyenes szekciójába országos terjesztésre a When Angels Fall EP. 2006 és 2008 közötti időszakban próbáltunk és koncertezgettünk főleg.
Továbbiakban?
Továbbiakban pedig: 2008 augusztus elején fog napvilágot látni az új lemez, Bitter Rain címmel.
Ki a fő dalszerző?
A gitárosunk, Harsányi Gábor. (Nem, nem a színész.):)
Motivációk?
A karcagi pálinka és a karcagi puszta. :))
Várható fellépések?
Kazincbarcikai Sport Rockklub, május 17-én illetve a Metal Forever Fesztiválon Nagycsalomján július 25-26. Gyertek minél többen!
—————————-
Második körben pedig a Vale of Tears megmozdulás után az énekessel,Mulicz Ferenccel váltottam néhány szót a közeli jövőjéről a zenekarnak.
Mikor jön ki az új lemez?
Készülget az új korong, de Oli (Belá Olivér új basszusgitáros) érkezése kicsit megakaszotta a munkánkat, de azóta felvettük az elejtett fonalat. Nyolc dal van készen teljes egészében. A jelenlegi helyzet viszont azt diktálja, hogy nem tudjuk megvalósítani a lemez-turné-lemez-turné körforgást.
Bemutatnád Olivért az olvasóknak?
Gyuri (Nedoluha György előző basszeros) 2006-ban hagyta el a csapat kötelékét, Oli pedig felajánlotta, hogy jönne játszani. Előtte is ismertük már őt, viszont megkértük, hogy tanuljon meg néhány nótát. Meghallgatuk, tetszett a játéka, így bevettük tagnak. Ami viszont lassítja az együttműködésünket, az a távolság, ugyanis Olivér felvidéki.
Az új nótátok (Wired-up Minds) sokkal szelősebb, könnyebben befogadható lett, mint az eddigiek. Ezt mennyire tartottátok meg az új CD-n?
Egyáltalán nem ez a jellemző. Ez csak egyetlen dalra szól, szóval marad a melodikus death metal.
——————————
Harmadik megszólalónkkal, Cselényi Csabával beszélgettem a hogyanokról és miértekről illetve magáról a Stardrive-ról.
A többi tagoknak vannak más csapataik is, neked csak ez az egy van?
Nem, féléve egy másik bandában is gitározom.
Felállásotok megváltozott az album óta. Milyen jövés-menés történt?
A nagylemezt még hárman vettük fel. Én és Mulicz Zoli (Vale of Tears) gitároztunk, Vass Zoli dobolt, a basszustémákon pedig osztoztunk Zolival. 2005 októberében jött Purgó (Papp Sándor – Dying Wish) és nyakába akaszotta a basszusgitárt. A Rust anyag óta tagcsere történt a dobos poszton, Vass Zoli helyét Fazekas Pali vette át (Vale of Tears) valamint egy gitárossal gazdagodtunk, Ács Sanyival, akit szintén a Dying Wish-ből ismerhet a közönség.
Ha valaki nem ismeri ezt a színteret (stoner, sludge, doom) és a ti muzsikátokat, annak hogyan tudnád jellemezni?
Igazából az egész történet abból indult ki, hogy több év után visszakerültem Karcagra és elhatároztam, hogy létrehozok egy ilyen kaliberű együttest. Sokáig keresgéltem a megfelelő emberek után, végülis kialakult az első felállás. A tagok közül mindenki hallgat ilyen zenét. Próbálunk párphuzamot vonni, az egyesült államokbéli csoportok és köztünk, hogy milyen környékről származunk. Parasztok, földművesek verekedni járnak a kocsmába, nem szórakozni. Pőre egy világ ez.
Új lemez?
2009 közepére lesz. Sokkal összetettebb, bonyolultabb témákra számítsatok!
Készítette: Forest
Web: http://www.decadence.hu/
http://www.valeoftears.hu/
http://www.stardrive.hu/