A kérdésekre Szabó Tamás gitáros válaszolt.
Hello! Köszi az interjút. Pontosan mikor alakultatok?
Tamás: A zenekar gyökerei 1996-ig nyúlnak vissza, de hivatalosan a 2003-as évet mondanám alakulásnak. Sok tagcserét követően 2006 ősz óta működünk 2 gitáros felállásban, úgyhogy 2006-ot egyfajta második születésként is értelmezhetjük.
Voltak tagcserék a zenekarban az évek alatt?
Tamás: Persze, általában idő kell a megfelelő emberek megtalálásához. Ebből mi sem maradtunk ki, bár elég hamar kiderült, hogy a Locust on the Saddle esetében a basszusgitáros poszt a mumus.
Kik voltak rátok leginkább hatással?
Tamás: Mindenki nagyon sokféle zenét hallgat a zenekaron belül a legkeményebb metal/hardcore zenéktől át egészen az elektro/indie/pop muzsikákig. Viszont a Locust esetében egyértelműen a doom/stoner/sludge valamint egyéb metál és klasszikus hard rock zenekarok hatása érvényesül. Ha néhány zenekart kellene mondanom, amely egyértelműen hatott a zenekarra és a zenekaron belül mindenki szereti, akkor a Black Sabbath, Down, Kyuss, Pantera neveket mondanám. És ehhez mindenki még hozzáteszi az egyéb saját hatásait, legyen az Slayer, Corrosion Of Conformity, Mike Patton vagy a Soundgarden.
Mennyi idő alatt vettétek fel a lemezt, és hol került rögzítésre az anyag?
Tamás: Mivel több helyszínen is folytak a felvételek, hónapokat vett igénybe a lemezfelvétel. Csak nagyvonalakban: dobok – Gyöngyös (egy régi ház nappaliját alakítottuk át ideiglenes stúdióvá); gitárok – Eger, Aenima Design Stúdió (hálás köszönet a Kommunás arcoknak –www.kommuna.org); basszus, gitárok, ének – Budapest, Parkplatz Stúdió (köszönet Szűcs Szabikának).
Korábban milyen zenekarokban nyomtátok még, ill. nyomjátok?
Tamás: Vasi az énekes korábban próbálkozott több zenekarban is (pl. Nazca), de mára csak a Locustban nyomja. Szipi a dobos, ütött egy poposabb formációban, a Fekete Dobozban, de már nála is kizárólagos a Sáska. Az albumot felbőgőző Szabó Peti, pedig tolja, ahol csak lehet „metálvonalon” – Igor, Harvester, figyeljétek a zenekarait! Szabó Laci Belmondózik a megalakulásuk óta, ott kiéli a lazább hajlamait, így a Locustra tartogathatja a vadulós metálos dolgait; ez egy jó leosztás, mi csak jól járunk ezzel. Nekem meg 1000%-ig Locust on the Saddle, azt hiszem, máshol nem is tudnék játszani, talán csak egy teljesen új zenekarban, amely nagyjából olyan zenét játszana, mint a Locust…azt meg minek, ezért marad a Locust!
Sokat koncertező zenekar vagytok?
Tamás: Mivel a zenekar igazi terepe az élő fellépések, igyekszünk minél többet koncertezni. Persze, így is akadhatnak olyan időszakok, amikor kevesebb koncert van, pl. a lemezfelvétel is ilyen volt. De a következő egy-másfél év mindenképpen a koncertekről fog szólni, már csak azért is, mivel 2010 vége – 2011 elejénél hamarabb nem nagyon várható a kettes nagylemez.
Meg vagytok elégedve a lemez végeredményével?
Tamás: Részemről nagyon! Az anyagi lehetőségeink függvényében, azt hiszem bakelitre tudtuk préselni, amit és ahogy szerettünk volna. Elsődleges cél volt, hogy a körülményekhez képest a maximumot hozzuk ki magunkból, persze ebben nagy szerepe volt a hangmérnök Szűcs Szabikának (Parkplatz, Superbutt), aki rendkívül kreatívan és kezdeményezően viszonyult az album dalaihoz, véleménykülönbség csak ott volt, hogy ő a Waste Of Time című nótát a felénél elvágta volna ha-ha!
Mit vártok a kiadótok terjesztésétől?
Tamás: Mivel a Nail Records a Hammer Recrods kapcsolt része, és így nexusban vagyunk a Metal Hammer újsággal, a közvetlen terjesztésen túl számítunk – a hazai és underground viszonyok ismeretében – megfelelő promóciós tevékenységre. Ha már ez megvan, mondhatni félsiker: bemegy a Metal Hammer-on élő rocker mondjuk a CD Pincébe, meglátja a The AlphaMantis „zseniális” borítóját, és tudja hova kapcsolni a lemezt.
Mennyire ismerik szerintetek az emberek a Locust On The Saddle nevét?
Tamás: Szerintem a szűkebb underground-on belül (főleg akik olvassák a különböző kapcsolódó internetes portálokat) most már egyértelműen ismerik a zenekart. El tudják helyezni, véleményt tudnak alkotni róla. A következő lépés, hogy szélesítsük ezt az ösvényt olyanokkal is, akik kevésbé mozognak napi rendszerességgel a hazai rock/metál szcénában, de koncertekre járnak és képesek lelkesen fogadni egy újabb nyomulós és urambocsá” tehetséges hazai rockzenekart.
Eddig melyik koncertetek bizonyult a legjobbnak?
Tamás: Minden koncert más és más. Sokszor egy kisebb vidéki buli is nagyon jól sülhet el a szerényebb technikai körülmények ellenére a közönség lelkesedése következtében. De persze a komolyabb budapesti vagy nyári fesztiválos koncertek tudnak nagyobbat lökni a zenekar szekerén. Ilyen volt még 2007 nyarán a Trouble A38-as fellépése, ahol több nagyszerű hazai zenekar is játszhatott a Mesterek előtt. Nagyon sok ember például akkor szerezte első benyomását a Locustról. Vagy ilyen volt még 2006-ban az ABC Tehetségkutató keretében szintén az A38-on lezúzott 25 perc, ahol sok szakmabeli döbbent rá, hogy egyáltalán létezik ez a zenekar. Ja, és persze Martfű, ahol a néhány tucat arc egy emberként beállt léggitározni az arcunkba, és 3x kapták a fejük felé az énekesünket!
Milyen gyakran szoktatok próbálni?
Tamás: Alapelv, hogy ne nagyon teljen el úgy hét, hogy legalább 1 alkalommal össze ne jöjjünk próbálni. Ha valami fontosabb történés van – koncert; lemezfelvétel -, akkor akár 2-3 próba is mehet. A lényeg, hogy ne teljen el több hét közös zajongás nélkül.
Mindenki budapesti a zenekarból?
Tamás: Mindannyian vidékről származunk, méghozzá a Dunától keletre eső megyékből. Viszont az „élet viharai” és a Disznófejű Nagyúr Budapestre üldözött mindenkit, úgy is mondhatnánk, hogy a Locust on the Saddle egy olyan személyvonat, amely Budapesten siklott ki végérvényesen!
A zenélés mellett ki mit csinál a hétköznapjaiban?
Tamás: Van, aki irodai munkát csinál; van, aki modern tánccal foglalkozik; van, aki a zenélésben és technikai dolgokban merül el a „napi gálya” szintjén. Valahol ez a nagyszerű a zenekarban, ugyanis a Való Világban teljesen különböző emberek vagyunk különböző célokkal, ízléssel ellátva, mégis találkozni tudtunk a Locust keretében. Valahol ez az emberi sokszínűség is garancia, hogy hatékonyan működjünk.
Mik a tervek a jövőre nézve?
Tamás: Három fő csapásirány van – a debütlemez (The AlphaMantis); jól megszervezett és mozgalmas, tehát a zenekar szempontjából előnyös koncertek; valamint a zenekart a szélesebb nagyközönség előtt kellőképpen bemutató videoklip. A 2008-2010 közötti időszak vízválasztó lesz a Locust on the Saddle életében. Vagy megteremtjük a megfelelő perspektívát, valamint kialakítjuk a hosszú távú működés kereteit, vagy lassan bekerülünk a Nagy Magyar Underground Temetőbe, ahol annyi elveszett zenekar és lélek bolyong. Magam is kíváncsi vagyok a zenekar következő 2 évére!
Eddig milyen kritikákat hallottatok a lemezről?
Tamás: Örömmel mondhatom, hogy egységesen pozitívak az eddig olvasott, hallott hivatalos (és nemhivatalos) kritikák, benyomások. Köszi a Kronosmortus pozitív írását is! Értik és ennek fényében értékelik a lemezt: nemcsak a nyilvánvaló és az egyébként büszkén vállalt hatások felemlegetése történik, hanem a dalok mögé nézve fogalmazódnak meg a vélemények, és ez egy elsőlemezes underground banda esetében, mint amilyen a Locust, több mint pozitívum.
Mi a véleményetek a hazai keményzenei színtérről, ha egyáltalán van?
Tamás: Véleményünk mindenről van, így erről is. Van az ismertségben, működésben mainstream vonal – a Tankcsapda, Depresszió -; van a magyar nyelven megszólaló, relatíve sikeresebb rock/metál szcéna – Ossián, Pokolgép etc. -; és van a jobbára angolul megszólaló, az előbbiekhez viszonyítva underground-nak is nevezhető vonal. Az elsőhöz objektív okok miatt nem tudunk, a másikhoz szubjektív okokból nem akarunk tartozni, így kizárásos alapon marad a harmadik szektor. És a kör bezárult, itt vagyunk, itt maradunk, persze ha a Nagy Áttörés dörömbölni kezd az ajtónkon, valószínűleg be fogjuk engedni! A lényeg, hogy a zenekart úgy tudjuk megtartani az elmúlt 2 évben bejárt ösvényen, hogy ne kelljen vállalhatatlan zenei és emberi kompromisszumokat megkötni. Mi nem kapkodunk, bevárjuk azokat, akik még nem érték el a vonatunkat, de már megvan a jegyük és futnak a peronon.
Köszi a lehetőséget! Sok sikert!
Tamás: MI köszönjük az interjút, ROCK!